A kádárista technokratizmus rögeszméi II. - a piac és a magántulajdon
Azt hiszem, itt kezdődött a máig ható magyar konszenzus, melyet még a 2010 utáni Fidesz is csak részben tört le.
A kapitalizmus totális fetisizálása, mindennek a makrogazdasági számokon keresztül való nézése, az emberi tényező mély lenézése. Az ami az akkori Amerikában még a neoliberális Reagan-Thatcher számára is túlzásnak tűnt, s kicsi amerikai thinktankokban testesült meg (lásd Ayn Rand féle "objektivista filozófia"), az a magyar technokrácia számára alapigazság volt. Kb. az a szöveg, amit a mai "baloldal" által ájulásig tisztelt Kész Zoltán nevű pszichopataszerű parlamenti képviselő hadovál.
Ami ma egész Kelet-Európában a "baloldal" szent hite, az Magyarországon már a rendszerváltozás előtt a technokrácia alaptétele volt.
Az állami tulajdon mint valamiféle feltétlen rossz. Ha nem lehet, ideológiai okokból, magánosítani, akkor legalább kvázitulajdont kell csinálni, azaz az állami cégek menedzserei rendelkezzenek szabadon cégükkel. Minden szabályt leépíteni, minden központi irányítást a lehető legkisebbre csökkenteni. S azért nincs még meg a teljes siker, mert ideológiai okokból nem lehet minden a szabad piacnak alárendelni.
A rendszerváltozás bizonyította mindennek az abszurditást, az állami cégek zömét ellopták, majd az immár teljesen szabad és jogilag igazi tulajok a legritkább esetben folytattak hatékony gazdálkodást, ehelyett 1-2 év alatt szimplán kilopták a cégek aktíváit, azt aztán személyes fogyasztásra költve. Gyurcsány Ferenc jó példa erre, de - meglepően fog hangozni - ő még a jobbik eset, mert ő tényleg csinált az elsajátított pénzből valamilyen működő vállalkozást, A nagy többség sokkal - aláhúzom a "sokkal" szót - rosszabb volt nála. Személyesen ismerek ilyen embereket. Az életút kb. ez: a cég "megvétele" ingyen - csődbe vitel, vagy jobb esetben áron alul eladás nyugati rablóbefektetőnek (igen, ez volt a jobbik eset) - 10-20 millió dollár készpénzhez jutás - költekezés és pénz betétele nyugati bankba kamatozó betétre. Az állítólagos szakember üzletemberek, akiket elmondásuk szerint csak a csúnya ruszkik gátoltak abban, hogy felvirágoztassák az országot úgy viselkedtek, mint a sikeres rablók, akiket nem kapott el a rendőrség, így visszavonultak élvezni a pénzt, tartózkodva bármilyen gazdasági szereptől.
Meggyőződésem, hogy a XX. század két legnagyobb magyar tragédiája a zsidó holokauszt és a spontán privatizáció. Hozzájuk képest minden más másodrendű esemémy, ide értve a Tanácsköztársaságot, Trianont, s az 56 utáni megtorlásokat is.
S ez a gondolkodás máig fertőzi a magyar közéletet. Ha a "versenyképesség" szót hallom, kibiztosítom a fegyveremet. S ha versenyképességet zászlajukra tűzők jönnének valaha is hatalomra, véres leszámolás lenne indokolható ellenük, beleértve egész családjukat. Hozzájuk képest a hagyományos ballib nyugatnyalás, hatékony országrontás és esztelen lopás a kisebbik rossz. Egy korrupt tolvaj csicska mindig a kisebb rossz egy meggyőződéses emberellenes, hatalomhoz jutott elmebeteghez képest. Nagyon nem szeretem a ballibeket, de két kézzel kampányolnék mellettük, ha az ellenfelük valamilyen "igazi piacpárti" erő ellen.
A kapitalizmus totális fetisizálása, mindennek a makrogazdasági számokon keresztül való nézése, az emberi tényező mély lenézése. Az ami az akkori Amerikában még a neoliberális Reagan-Thatcher számára is túlzásnak tűnt, s kicsi amerikai thinktankokban testesült meg (lásd Ayn Rand féle "objektivista filozófia"), az a magyar technokrácia számára alapigazság volt. Kb. az a szöveg, amit a mai "baloldal" által ájulásig tisztelt Kész Zoltán nevű pszichopataszerű parlamenti képviselő hadovál.
"Késett az angol vonat. Érthető, hiszen állami cég."
Ami ma egész Kelet-Európában a "baloldal" szent hite, az Magyarországon már a rendszerváltozás előtt a technokrácia alaptétele volt.Az állami tulajdon mint valamiféle feltétlen rossz. Ha nem lehet, ideológiai okokból, magánosítani, akkor legalább kvázitulajdont kell csinálni, azaz az állami cégek menedzserei rendelkezzenek szabadon cégükkel. Minden szabályt leépíteni, minden központi irányítást a lehető legkisebbre csökkenteni. S azért nincs még meg a teljes siker, mert ideológiai okokból nem lehet minden a szabad piacnak alárendelni.
A rendszerváltozás bizonyította mindennek az abszurditást, az állami cégek zömét ellopták, majd az immár teljesen szabad és jogilag igazi tulajok a legritkább esetben folytattak hatékony gazdálkodást, ehelyett 1-2 év alatt szimplán kilopták a cégek aktíváit, azt aztán személyes fogyasztásra költve. Gyurcsány Ferenc jó példa erre, de - meglepően fog hangozni - ő még a jobbik eset, mert ő tényleg csinált az elsajátított pénzből valamilyen működő vállalkozást, A nagy többség sokkal - aláhúzom a "sokkal" szót - rosszabb volt nála. Személyesen ismerek ilyen embereket. Az életút kb. ez: a cég "megvétele" ingyen - csődbe vitel, vagy jobb esetben áron alul eladás nyugati rablóbefektetőnek (igen, ez volt a jobbik eset) - 10-20 millió dollár készpénzhez jutás - költekezés és pénz betétele nyugati bankba kamatozó betétre. Az állítólagos szakember üzletemberek, akiket elmondásuk szerint csak a csúnya ruszkik gátoltak abban, hogy felvirágoztassák az országot úgy viselkedtek, mint a sikeres rablók, akiket nem kapott el a rendőrség, így visszavonultak élvezni a pénzt, tartózkodva bármilyen gazdasági szereptől.
Meggyőződésem, hogy a XX. század két legnagyobb magyar tragédiája a zsidó holokauszt és a spontán privatizáció. Hozzájuk képest minden más másodrendű esemémy, ide értve a Tanácsköztársaságot, Trianont, s az 56 utáni megtorlásokat is.
S ez a gondolkodás máig fertőzi a magyar közéletet. Ha a "versenyképesség" szót hallom, kibiztosítom a fegyveremet. S ha versenyképességet zászlajukra tűzők jönnének valaha is hatalomra, véres leszámolás lenne indokolható ellenük, beleértve egész családjukat. Hozzájuk képest a hagyományos ballib nyugatnyalás, hatékony országrontás és esztelen lopás a kisebbik rossz. Egy korrupt tolvaj csicska mindig a kisebb rossz egy meggyőződéses emberellenes, hatalomhoz jutott elmebeteghez képest. Nagyon nem szeretem a ballibeket, de két kézzel kampányolnék mellettük, ha az ellenfelük valamilyen "igazi piacpárti" erő ellen.
Iratkozz már be közgázra, vagy legalább fejezd be a sületlenségek terjesztését a versenyképességről. Ha nem értesz hozzá, maradj csendben.
VálaszTörlésNem szorosan, de ide kapcsolódó hír:
VálaszTörléshttps://www.portfolio.hu/gazdasag/nem-fosztogatnak-hanem-osztogatnak-magyarorszag-kizsakmanyolasarol.274917.html
https://index.hu/gazdasag/2018/02/02/piketty_magyarorszag_multik_tokekivonas_eu-tagsag_megeri_rendszervaltas_privatizacio_neoliberalizmus/
Ahogy az Indexes cikk is írja, a 90-es évekbeli teljes piaci nyitás természetesen szarul lett levezényelve, de azt sem mondhatjuk, hogy nem lett volna törvényszerű bizonyos szintű privatizáció. Elvégre technológia- és tőkebeáramlásra is szüksége volt a hazai piacnak, hogy ne koppanjon még nagyobbat.
Az állami cégekkel és a stróman-pokémonkodással (Szerezd meg hát mind!) pedig te is tudod mi a gond: pénznyelők felhízlalása helyett értelmesebb módokon is lehet támogatni a hazai piacot..
Érdemes összehasonlítani az economy freedom index - ez lényegében az "igazi piacpártiság" mértékegysége - alapján beszínezett térképet a hdi vagy a gnp per capta alapján összeállítottal. Három-négy klikk és megvan, tényleg érdemes. A számokat nem lehet mellébeszéléssel ideológiai elfogultsággal vagy hasonlóval vádolni, a tényekre csak tényekkel lehet válaszolni.
VálaszTörlésHa a szabadpiac maga az ördög lenne, akkor, hogyan lehetséges, hogy a nagy gazdasági szabadságú országok (kevés adó, lehetőleg kis szabályozás, kiszámítható gazd.pol minimális állami beavatkozással, jól elválasztott hatalmi ágak) jellemzően a leggazagabbak közé tartozó OECD tagországok (de ha nem is azok - Chile, Grúzia, Botswana - akkor efelé tendálnak), míg az alacsony gazdasági szabadságú - ahol a fenti tulajdonságok ellentétei a meghatározóak - területek jellemzően, néhány kivételtől eltekintve, a posztszoc. országok, Afrika meg D-Amerika csóróbb részei, amik ugye nem a túl jó életkörülményeikről híresek? Ezt a nyilvánvaló összefüggést még soha nem tudta nekem senki sem megcáfolni.