A kádárista technokratizmus rögeszméi IV. - a marxizmus
Viszony a marxizmushoz.
A magyar technokrácia marxizmuskritikája következetesen jobboldali, liberális volt. A kedvenc érv volt erre, hogy lám, maga Lenin is visszahozta a kapitalizmust, lásd a NEP-korszakot, mert rájött, hogy a rendszer nem működik.
"A marxizmus egy utópia."
"Ugyanaz, mint a kereszténység, csak abszurd álmodozás."
"Ma már senki se veszi komolyan."
"Ahelyett, hogy megírta volna a Tőkét, inkább felhalmozta volna."
"Foxi-maxi."
E kérdésben, érdekes módon, a hivatalos hozzáállás is sajátos volt. A kádárizmus sokkal inkább engedte, tűrte a külföldi antimarxista irodalmat, mint a különféle reformmarxista szövegeket, vagy a baloldali és szociáldemokrata marxizmus-kritikát.
Én magam sem vagyok marxista - utoljára 1984-1985-ben voltam az -, de Marxból éppen azt tartom értékesnek és maradandó felismerésnek, amit a liberalizmus leginkább elutasít: az elidegenedés tanát. Hozzáteszem, egészen más szempontból ugyan, de Kierkegaard is eljutott a kérdéshez.
Mély élményem 1984-ből, amikor egy magyar balos - azaz nem-technokrata - ember megemlítette egy beszélgetésben: a szocializmus kudarcának fő oka, hogy nem sikerült felszámolnia az elidegenedést, amire nagy lenéző vigyorgás lett a válasz. A technokrata álláspont eleve tagadta, hogy bárhol is létezne elidegenedés.
A technokrata elit annyit fogadott el Marxból, hogy elmélete valamiféle jóindulatú, de alapvetően ostoba utópia, amit képtelenség a valóságba áttenni. A hatalmon lévő marxista diktatúrák pedig annál élhetőbbek, minél kevesebb bennük a marxizmus. A kádárista diktatúra marxizmusa, hála Istennek, már csak díszlet, kb. mint ahogy a keresztény tanítás az átlag magyar életében: tartja a Húsvétet és a Karácsonyt, de minden keresztény szellemiség nélkül - ez volt a hozzáállás.
A marxizmusban hívő embereket a technokrácia alapvetően ostoba, korlátolt alakoknak tartotta. Kádár nagy érdeme, hogy ezeket az alakokat lassan kiszorította a vezetésből, s ma már marxisták helyett többnyire "szakemberek" dolgoznak a Pártközpontban. A szakemberkedés már akkor létezett, ami aztán az 1994-es MSZP-kampányban fő kampányjelszó is lett.
Érdekes a későbbi ballib álláspont. Elkezdték védeni Marxot, de csak azért, mert a "jobboldal" támadta, azaz egyfajta jelkép lett. E jelképes politika jele pl. hogy tünti volt a Marx-szobor eltávolítása ellen, de a tüntizők egyébként egyetlen marxista elvvel se értettek egyet.
Súlyos hibának tartom a mai jobboldal nyelvezetében a "kultúrmarxizmus" szó használtatát az ultraliberális kultúrpolitikára. E helytelen szóhasználat csak a ballibekmek segít.
A magyar technokrácia marxizmuskritikája következetesen jobboldali, liberális volt. A kedvenc érv volt erre, hogy lám, maga Lenin is visszahozta a kapitalizmust, lásd a NEP-korszakot, mert rájött, hogy a rendszer nem működik.
"A marxizmus egy utópia."
"Ugyanaz, mint a kereszténység, csak abszurd álmodozás."
"Ma már senki se veszi komolyan."
"Ahelyett, hogy megírta volna a Tőkét, inkább felhalmozta volna."
"Foxi-maxi."
E kérdésben, érdekes módon, a hivatalos hozzáállás is sajátos volt. A kádárizmus sokkal inkább engedte, tűrte a külföldi antimarxista irodalmat, mint a különféle reformmarxista szövegeket, vagy a baloldali és szociáldemokrata marxizmus-kritikát.Én magam sem vagyok marxista - utoljára 1984-1985-ben voltam az -, de Marxból éppen azt tartom értékesnek és maradandó felismerésnek, amit a liberalizmus leginkább elutasít: az elidegenedés tanát. Hozzáteszem, egészen más szempontból ugyan, de Kierkegaard is eljutott a kérdéshez.
Mély élményem 1984-ből, amikor egy magyar balos - azaz nem-technokrata - ember megemlítette egy beszélgetésben: a szocializmus kudarcának fő oka, hogy nem sikerült felszámolnia az elidegenedést, amire nagy lenéző vigyorgás lett a válasz. A technokrata álláspont eleve tagadta, hogy bárhol is létezne elidegenedés.
A technokrata elit annyit fogadott el Marxból, hogy elmélete valamiféle jóindulatú, de alapvetően ostoba utópia, amit képtelenség a valóságba áttenni. A hatalmon lévő marxista diktatúrák pedig annál élhetőbbek, minél kevesebb bennük a marxizmus. A kádárista diktatúra marxizmusa, hála Istennek, már csak díszlet, kb. mint ahogy a keresztény tanítás az átlag magyar életében: tartja a Húsvétet és a Karácsonyt, de minden keresztény szellemiség nélkül - ez volt a hozzáállás.
A marxizmusban hívő embereket a technokrácia alapvetően ostoba, korlátolt alakoknak tartotta. Kádár nagy érdeme, hogy ezeket az alakokat lassan kiszorította a vezetésből, s ma már marxisták helyett többnyire "szakemberek" dolgoznak a Pártközpontban. A szakemberkedés már akkor létezett, ami aztán az 1994-es MSZP-kampányban fő kampányjelszó is lett.
Érdekes a későbbi ballib álláspont. Elkezdték védeni Marxot, de csak azért, mert a "jobboldal" támadta, azaz egyfajta jelkép lett. E jelképes politika jele pl. hogy tünti volt a Marx-szobor eltávolítása ellen, de a tüntizők egyébként egyetlen marxista elvvel se értettek egyet.
Súlyos hibának tartom a mai jobboldal nyelvezetében a "kultúrmarxizmus" szó használtatát az ultraliberális kultúrpolitikára. E helytelen szóhasználat csak a ballibekmek segít.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése