A fanatikusok dühe
A fanatikus sose hiszi el, hogy vesztett. Ezért fanatikus.
Legtöbb fanatikusa születő és halódó eszméknek van.
A liberalizmus eszméje lejáróban van, nem csoda, hogy manapság sok a fanatikus a hívei között.
De általában is elmondható, hogy aki fiatal, az nehezebben tudja feldolgozni a vereséget. A vereség feldolgozásához kell egyfajta bölcsesség, élettapasztalat.
1986-1992 között Bulgáriában éltem, azaz a rendszerváltozást ott tapasztaltam meg elsősorban, bár persze gyakran jártam Magyarországon, pl. a falurombolás elleni budapesti tüntetésen részt vettem, sőt beléptem két akkori magyar pártba is, s persze elmentem szavazni is 1990-ben.
Azaz közelről követtem a magyar és a bolgár eseményeket is. A magyar események udvarias, szolíd légkörben zajlottak, a bolgárak nem annyira. Bulgáriában minden sokkal, sokkal erőszakosabban ment. Szóval bolgár szemmel az akkori magyarországi szélsőségesnek mondott események is érthetetlenül enyhének tűntek. Az is igaz, hogy eleve Magyarországon az egész folyamat a nagy többséget hidegen hagyta, míg a kisebb lakosságú Bulgáriában még másfél milliós tüntetés is megesett, de a több százezres tüntetések mindenképpen abszolút megszokottak voltak.
Az eltérések oka főleg 2 tényező volt.
Az egyik: a balkáni ember hevesebb a közép-európainál, sokat tűr, de ha esély van ellenállásra, akkor sokkal erőszakosabb. Más a történelmi tapasztalat. Azért egy dolog az osztrákokkal szemben ellenállni, akik mindig kesztyűs kézzel álltak bosszút, mint a törökökkel szemben, akik szemrebbenés nélkól irtottak ki egész falvakat.
A másik, s ez a fontosabb: míg Magyarországon már a legelején se a kommunista-antikommunista volt az igazi ellentét, hanem az urbánus-népi viszály megismételt továbbélése lett a fő választóvonal, addig Bulgáriában csak a 90-es évek végére tűnt el a kommunista-antikommunista ellentét mint fő viszályforrás.
Már meséltem, utolsó párttagságom 1993-ban szűnt meg (talán hivatalosan csak 1994-ben, már nem emlékszem), amikor előbb kiléptem a SZDSZ-ből, majd a Fideszből is. Bolgár pártnak is voltam tagja, de csak 1989-1990 között - ez egy amolyan, a Fideszt utánozni próbáló bolgár szervezet volt, sose lett belőlük komoly erő, bár két legfőbb vezetőjük még sokáig ismert közéleti ember maradt, két másik pártot is megjárva később, az egyikük ma is működő bolgár televíziós újságíró, a másik meg a privatizációs csalások révén mára multimilliomos üzletember lett. Mindkét embert személyesen is ismerem, mindketten egyébként kellemetlen alakok, de ez az ítéletem azért nem teljesen objektív az utóbbi esetében, akit onnan ismerek, hogy házasságom előtt a feleségem udvarlója volt, azaz - érthető okokból - nem igazán voltam a haverja.
Tüntizni abbahagytam 1992-ben, elsősorban egy bulgáriai élmény kapcsán: balszerencsém egyszer egy tüntetés első sorába vitt és sikeresen meghallottam a tüntetésszervezők őszinte, de minősíthetetlen magánbeszélgetését. Ekkor jöttem rá: a vezetőkben nem szabad megbízni, a tüntiző kisembereket csak kihasználják.
Később még eljártam Magyarországon 1997-1999 között politikai gyűlésekre (nem tüntetésekre, hanem amolyan előadásokra), majd 1999-ben ezt is beszüntettem. Azóta is természetesen mindig eljárok mindkét országban szavazni, s mindig van véleményem, de ezt csakis írásban fejezem ki nyilvánosan. Nem vágyom azóta arra, hogy bármilyen formában is politikus vagy aktivista legyek. Nekem a legjobb az elfogult mélyelemzői szerep: elfogult, mert mindig van saját álláspontom, s elemző, mert elfogultságomtól függetlenül nézem a folyamatok hátterét.
Mindezt azért mondtam el, hogy bár már immár 19 éve nem vagyok aktív politikai szereplő semmilyen formában, az előtt az voltam, azaz megértem azokat, akik ma is ezt teszik. Ráadásul kb. 1993-ig magam is liberális voltam, annak progresszív változatában, így a mostani ballib tüntizőket is meg tudom érteni. A jobbikosokat már nehezebben értem meg, nem értem mit akarnak és mit képviselnek, 1993-1999 között a kedvenc magyar pártom a MIÉP volt, de már a MIÉP egyes eszméivel se tudtam azonosulni, a Jobbik esetében meg mind a klasszikus reformnyilas jobbikos szellemiséget, mind a mai katyvaszos jobbikos szellemiséget szimplán hülyeségnek tartom.
A Jobbik -, legalábbis, ha marad a Vona-féle irányzat - a szerb haladók (Szerb Haladó Párt, szélsőjobb pártból mára Szerbia ura, a nyugat támogatásával) útját próbálja járni, csak ez Magyarországon képtelenség, mert a magyarországi nyugatias polgári értékeket csak akkor tudná képviselni, ha előbb megszűnik az MSZMP és a DK, márpedig most láthattuk: 20 % alá zuhantak, s mégse szűntek meg, sőt Gyurcsány sokkal jobban érezheti magát nyertesnek, mint Vona.
Szóval, még a múlt szombati tünti előtt megírtam: kimegy gágogni pár balliba ultra, aztán lenyugszanak, majd hazamennek. Ehhez képest ami történt: kb. 70 ezres tümeg lett, ami hatalmas eredmény, s a tüntizőkben a ballibek kisebbséget alkottak. Ahogy néztem: a Momnetum elvihette minden második, harmadik szavazóját, plusz nagyon erős jobbikos erők voltak jelen. Ami vicces: úgy tűmik, a ballibeket nem csak a Fidesz verte meg a választásokon, hanem a nem-ballib ellenzék is a tüntetésen.
Ettől függetlenül: az egész alapvetően egy terápiás tünti volt, levezetni a feszültséget.
Lám, ez is mennyivel erőszakosabb volt Bulgáriában. Amikor az első szabad választásokat a szocialisták megnyerték - a szavazatok 47 %-ával megszerezték a mandátumok 53 %-át -, az egyesült ellenzék - a szavazatok 36 %-ával megszerezték a mandátumok 36 %-át - hónapokig bojkottált, mind parlamenti, mind utcai eszközökkel.
Hozzá kell tenni: ehhez a nagyhatalmi környezet is alkalmas volt, plusz az ex-kommunista szocik nem mertek igazából kormányozni, a diktatórikus múltjuk miatt, ott is konszenzust kerestek, ahol erre semmi szükségük nem volt.
A lényeg: a nyugati bankok és az utcai tüntetések miatt az új kormány 1 évet se bírt ki, közben a szoci köztársasági elnököt is sikeresen megbuktatta az ellenzék, s már 1991-ben új, előrehozott választások lettek, melyen az egyesült ellenzék nyert. (Más téma: ők is csak 1 évig bírták, a szocik sikeresen bosszút álltak, s parlamenti eszközökkel megbuktatták a kormányt 1992-ben.) De ez alatt az egy év - 1990-1991 - alatt minden volt: vasútvonalak elfoglalása, utak lezárása, utcai harcok, a Szófiai Egyetem központi épületének több hónapos megszállása, stb. - mindez az amerikai követség és a szófiai Soros Alapítvény szinte nyílt támogatásával. Első kézből vannak infóim: az elején említett udvarló volt az egyetemi megszállást vezetője. Mindez gyakorlatilag az első "narancsos forradalom" volt: azaz egy legitím hatalom ellen a nyugat puccsot hajtott végre.
Hozzá kell tenni, akkor én az ellenoldalon álltam, azaz a nyugat oldalán. Mint mondtam, 1993-1994 táján válktoztattam meg korábbi nézeteimet, s lettem hithű liberálisból a liberalizmus ellensége.
A kisemberek most, Magyarországon mindenesetre teljesítették feladatukat: meggátoltuk az ismételt ballib országrontást, s esélyt adtak az országnak még legalább 4 évnyi izmosodásra. Sorosék persze nem fogják tétlenül, ölbe tett kézzel tűrni az ország szépülését, de szerencsére egyre kevesebb emberük és hatalmuk van. S szerencsére a magyar ellenzék nem képes úgy viselkedni, mint ahogy annak idején 1990-ben a bolgár, na és a nemzetközi helyzet is más. A 90-es években a nyugat még szabadon garázdálkodhatott a világban, plusz a különféle népellenes szervezetek (Soros Alapítvány, az amerikai Demokrata Párt alapítványa, az amerikai Republinánus Párt alapítványa, stb.) még állam voltak az államban, s minden kelet-európai hatalom rettegett tőlük.
A ballibek bukása Magyarországon, Orbán győzelme hatalmas eredmény, mely esélyt ad egész Kelet-Európának. S ez a legfontosabb.
Legtöbb fanatikusa születő és halódó eszméknek van.
A liberalizmus eszméje lejáróban van, nem csoda, hogy manapság sok a fanatikus a hívei között.De általában is elmondható, hogy aki fiatal, az nehezebben tudja feldolgozni a vereséget. A vereség feldolgozásához kell egyfajta bölcsesség, élettapasztalat.
1986-1992 között Bulgáriában éltem, azaz a rendszerváltozást ott tapasztaltam meg elsősorban, bár persze gyakran jártam Magyarországon, pl. a falurombolás elleni budapesti tüntetésen részt vettem, sőt beléptem két akkori magyar pártba is, s persze elmentem szavazni is 1990-ben.
Azaz közelről követtem a magyar és a bolgár eseményeket is. A magyar események udvarias, szolíd légkörben zajlottak, a bolgárak nem annyira. Bulgáriában minden sokkal, sokkal erőszakosabban ment. Szóval bolgár szemmel az akkori magyarországi szélsőségesnek mondott események is érthetetlenül enyhének tűntek. Az is igaz, hogy eleve Magyarországon az egész folyamat a nagy többséget hidegen hagyta, míg a kisebb lakosságú Bulgáriában még másfél milliós tüntetés is megesett, de a több százezres tüntetések mindenképpen abszolút megszokottak voltak.
Az eltérések oka főleg 2 tényező volt.
Az egyik: a balkáni ember hevesebb a közép-európainál, sokat tűr, de ha esély van ellenállásra, akkor sokkal erőszakosabb. Más a történelmi tapasztalat. Azért egy dolog az osztrákokkal szemben ellenállni, akik mindig kesztyűs kézzel álltak bosszút, mint a törökökkel szemben, akik szemrebbenés nélkól irtottak ki egész falvakat.
A másik, s ez a fontosabb: míg Magyarországon már a legelején se a kommunista-antikommunista volt az igazi ellentét, hanem az urbánus-népi viszály megismételt továbbélése lett a fő választóvonal, addig Bulgáriában csak a 90-es évek végére tűnt el a kommunista-antikommunista ellentét mint fő viszályforrás.
Már meséltem, utolsó párttagságom 1993-ban szűnt meg (talán hivatalosan csak 1994-ben, már nem emlékszem), amikor előbb kiléptem a SZDSZ-ből, majd a Fideszből is. Bolgár pártnak is voltam tagja, de csak 1989-1990 között - ez egy amolyan, a Fideszt utánozni próbáló bolgár szervezet volt, sose lett belőlük komoly erő, bár két legfőbb vezetőjük még sokáig ismert közéleti ember maradt, két másik pártot is megjárva később, az egyikük ma is működő bolgár televíziós újságíró, a másik meg a privatizációs csalások révén mára multimilliomos üzletember lett. Mindkét embert személyesen is ismerem, mindketten egyébként kellemetlen alakok, de ez az ítéletem azért nem teljesen objektív az utóbbi esetében, akit onnan ismerek, hogy házasságom előtt a feleségem udvarlója volt, azaz - érthető okokból - nem igazán voltam a haverja.
Tüntizni abbahagytam 1992-ben, elsősorban egy bulgáriai élmény kapcsán: balszerencsém egyszer egy tüntetés első sorába vitt és sikeresen meghallottam a tüntetésszervezők őszinte, de minősíthetetlen magánbeszélgetését. Ekkor jöttem rá: a vezetőkben nem szabad megbízni, a tüntiző kisembereket csak kihasználják.
Később még eljártam Magyarországon 1997-1999 között politikai gyűlésekre (nem tüntetésekre, hanem amolyan előadásokra), majd 1999-ben ezt is beszüntettem. Azóta is természetesen mindig eljárok mindkét országban szavazni, s mindig van véleményem, de ezt csakis írásban fejezem ki nyilvánosan. Nem vágyom azóta arra, hogy bármilyen formában is politikus vagy aktivista legyek. Nekem a legjobb az elfogult mélyelemzői szerep: elfogult, mert mindig van saját álláspontom, s elemző, mert elfogultságomtól függetlenül nézem a folyamatok hátterét.
Mindezt azért mondtam el, hogy bár már immár 19 éve nem vagyok aktív politikai szereplő semmilyen formában, az előtt az voltam, azaz megértem azokat, akik ma is ezt teszik. Ráadásul kb. 1993-ig magam is liberális voltam, annak progresszív változatában, így a mostani ballib tüntizőket is meg tudom érteni. A jobbikosokat már nehezebben értem meg, nem értem mit akarnak és mit képviselnek, 1993-1999 között a kedvenc magyar pártom a MIÉP volt, de már a MIÉP egyes eszméivel se tudtam azonosulni, a Jobbik esetében meg mind a klasszikus reformnyilas jobbikos szellemiséget, mind a mai katyvaszos jobbikos szellemiséget szimplán hülyeségnek tartom.
A Jobbik -, legalábbis, ha marad a Vona-féle irányzat - a szerb haladók (Szerb Haladó Párt, szélsőjobb pártból mára Szerbia ura, a nyugat támogatásával) útját próbálja járni, csak ez Magyarországon képtelenség, mert a magyarországi nyugatias polgári értékeket csak akkor tudná képviselni, ha előbb megszűnik az MSZMP és a DK, márpedig most láthattuk: 20 % alá zuhantak, s mégse szűntek meg, sőt Gyurcsány sokkal jobban érezheti magát nyertesnek, mint Vona.
Szóval, még a múlt szombati tünti előtt megírtam: kimegy gágogni pár balliba ultra, aztán lenyugszanak, majd hazamennek. Ehhez képest ami történt: kb. 70 ezres tümeg lett, ami hatalmas eredmény, s a tüntizőkben a ballibek kisebbséget alkottak. Ahogy néztem: a Momnetum elvihette minden második, harmadik szavazóját, plusz nagyon erős jobbikos erők voltak jelen. Ami vicces: úgy tűmik, a ballibeket nem csak a Fidesz verte meg a választásokon, hanem a nem-ballib ellenzék is a tüntetésen.
Ettől függetlenül: az egész alapvetően egy terápiás tünti volt, levezetni a feszültséget.
Lám, ez is mennyivel erőszakosabb volt Bulgáriában. Amikor az első szabad választásokat a szocialisták megnyerték - a szavazatok 47 %-ával megszerezték a mandátumok 53 %-át -, az egyesült ellenzék - a szavazatok 36 %-ával megszerezték a mandátumok 36 %-át - hónapokig bojkottált, mind parlamenti, mind utcai eszközökkel.
Hozzá kell tenni: ehhez a nagyhatalmi környezet is alkalmas volt, plusz az ex-kommunista szocik nem mertek igazából kormányozni, a diktatórikus múltjuk miatt, ott is konszenzust kerestek, ahol erre semmi szükségük nem volt.
A lényeg: a nyugati bankok és az utcai tüntetések miatt az új kormány 1 évet se bírt ki, közben a szoci köztársasági elnököt is sikeresen megbuktatta az ellenzék, s már 1991-ben új, előrehozott választások lettek, melyen az egyesült ellenzék nyert. (Más téma: ők is csak 1 évig bírták, a szocik sikeresen bosszút álltak, s parlamenti eszközökkel megbuktatták a kormányt 1992-ben.) De ez alatt az egy év - 1990-1991 - alatt minden volt: vasútvonalak elfoglalása, utak lezárása, utcai harcok, a Szófiai Egyetem központi épületének több hónapos megszállása, stb. - mindez az amerikai követség és a szófiai Soros Alapítvény szinte nyílt támogatásával. Első kézből vannak infóim: az elején említett udvarló volt az egyetemi megszállást vezetője. Mindez gyakorlatilag az első "narancsos forradalom" volt: azaz egy legitím hatalom ellen a nyugat puccsot hajtott végre.
Hozzá kell tenni, akkor én az ellenoldalon álltam, azaz a nyugat oldalán. Mint mondtam, 1993-1994 táján válktoztattam meg korábbi nézeteimet, s lettem hithű liberálisból a liberalizmus ellensége.
A kisemberek most, Magyarországon mindenesetre teljesítették feladatukat: meggátoltuk az ismételt ballib országrontást, s esélyt adtak az országnak még legalább 4 évnyi izmosodásra. Sorosék persze nem fogják tétlenül, ölbe tett kézzel tűrni az ország szépülését, de szerencsére egyre kevesebb emberük és hatalmuk van. S szerencsére a magyar ellenzék nem képes úgy viselkedni, mint ahogy annak idején 1990-ben a bolgár, na és a nemzetközi helyzet is más. A 90-es években a nyugat még szabadon garázdálkodhatott a világban, plusz a különféle népellenes szervezetek (Soros Alapítvány, az amerikai Demokrata Párt alapítványa, az amerikai Republinánus Párt alapítványa, stb.) még állam voltak az államban, s minden kelet-európai hatalom rettegett tőlük.
A ballibek bukása Magyarországon, Orbán győzelme hatalmas eredmény, mely esélyt ad egész Kelet-Európának. S ez a legfontosabb.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése