A liberális görénykurzus ismérvei

Sokszor beszéltem arról, hogy Magyarországon 1990-2010 között ugyanaz a rendszer volt hatalmon, sőt ehhez hozzávehető a rendszerváltozás kezdetei - 1988 - és az 1990 közti kb. 2 év is.

Arról is sokat szóltam, hogy e rendszer támogatottsága hatalmas volt, gyakorlatilag a politikailag aktív lakosság 90+ %-a kiállt mellette. A politikai szereplők közül pedig csak a kommunisták (a szó eredeti értelmében, azaz Grószék, majd Thürmerék), majd kicsit később a MIÉP ellenezte.

Csak azt fogom leírni, amiben nem volt vita, íme:

1. Az elmaradottság mítosz. Bár az ország nem tartozott a világ legfejlettebb osrzágai közé, elmaradott egyáltalán nem volt, A valóságban - ha a világot felosztjuk 5 egyenlő részre fejlettség szempontjából - az ország a második csoport közepe táján volt. Ahol egyébként MA is van, nem furcsa?

Magyarország túl volt 3 erős modernizációs szakaszon már: a kiegyezés után, főleg a Tisza-kor, a Horthy-kor, azon belül leginkább Bethlenék tevékenysége, s - bár ma már szeretnék sokan ezt elfelejteni - a kommunista modernizáció, ezen belül leginkább Káderék politikája a 60-as évek végétől.

Hasonlattal élve: mint egy megkopott, de kényelmes és stabil ház lett volna az ország, amelyet aztán felújítás helyett inkább leromboltak, arra
fel, hogy reménytelenül elavult, s inkább romboljuk le, majd építsünk új házat.

2. Ragaszkodás a jogfolytonossághoz foggal-körömmel. A jelszó "legyen béke, csak vér ne folyjon". Ennek keretében elmaradt minden történelmi
igazságszolgáltatás, ki lett vonva minden erkölcs a jogból, s még a tisztán gazdasági ügyekben is ragaszkodás volt a folytonossághoz. Ez utóbbiban
Magyarország még a többi kelet-európai ország közül is kitünt azzal, hogy direkt nem kért soha semmilyen részleges adósságelengedést, sőt mindenki
marha büszke volt, hogy mi bezzeg minden adósságot fizetünk, mert úriemberek vagyunk.

3. A tőkeszegénység fantáziája. Kis ország, tőkeszegény ország, s a többi marhaság. A valóságban Magyarország egy közepes méretű álam, közepes
gazdasági lehetőségekkel. E káros mítosz következménye lett a spontán privatizáció szabad engedése, majd a rablóprivatizáció, miközben pont ezek
megtörténte bizonyíotta a mítosz abszudritását: hiszen ha valóban olyan tőkszegény lett volna az ország, nem lett volna mit ellopni.

4. A magántulajdon fetisizálása. Annyira rossz minden közösségi tulajdon, hogy mindent magánkézbe kell adni, mert ez akkora veszély, hogy még az
ellopott érték is jobb magánkézben, mint a közösségi tulajdon. A magántulajdonos olyan hasznos, jóságos személy, hogy mindent rá kell bízni.

Az eredmény akkora magántulajdon arány lett, mely a legliberálisabb nyugati államok arányait is felülmúlja. Az állam ezzel minden lehetőséget
elvesztett a folyamatok befolyásolására.

5. A nyugat majmolása. Másolni kell őket, mindenben. Itt a "baloldal" és a "jobboldal" között az az eltérés volt, hogy a "balosok" kulturális
értelemben is nyugatmajmolók voltak, míg a "jobbosok" legalább ebben a józan eszet választották a nyugat helyett. De a gazdaságpolitikában és eleve
a rendszerkérdésekben ugyanazt mindta a két oldal. Mindkét oldal valamiféle "szociális piacgazdaságról" fantáziált, amire az országban semmilyen
feltétel nem létezett, s mely rendszer nyugaton is csak egyes államokban létezett.

A legröhejesebb a skandinávmodellezők voltak, ők gyakorlatilag elmebeteggyanús egyének voltak. A skandináv modell mai magyar hívei legalább
felismerték, az alapfeltétel ehhez az erős állam és az erős hazai tulajdon.

6. A kisember lenézése. Jobbról azért, mert ezt valamiféle kádárista csökevénynek nézték, míg balról azért, mert ez afféle nem-piacpárti kérdésnek
állították be.

Az eredmény: megfelelni akarás mindenkinek, kivéve az egyszerű állampolgároknak. Az egyszerű emberek csak fogaskerekek a hatalmas tervekben, melyek célja valamiféle absztrakt, makrogazdasági célszámok elérése, sőt örüljenek az emberek, hogy magasztos fogaskerekek lehetnek ezen fontos ügyekben.

Vanak a vállalkozók, akik "fantáziát látnak", s ezért jogosultak milliárdokra, hiszen értékes emberek, míg a kisember igénye szerény
fizetésemelésre szörnyű istenkáromlás, mert ő csak egy bunkó, s benne legalábbis Sztálin szelleme van a háttérben.

Máig ezért is szitokszó a "populizmus", még a mai "jobboldal" nagy részében is.

7. A semlegesség mint szörnyűség. Ha nem vagyunk NATO-tagok, azonnal meg fog minket támadni az összes szomszéd állam. Meg kis ország vagyunk.

Az eredmény: az országot az elitje bűntárssá tette a nyugat terjeszkedésében, miközben még pluszban ezen nyugati agressziókra azt se lehet mondani,
hogy bármi gazdasági hasznot hoztak volna.

Egyébként meg történelmi igazság: aki nem védi meg magát, az idegen kezekbe kerül, s idegen érdekekért fog harcolni.

8. Liberális varázsszavak komolyan vétele. A 3 kedvencem: "a tőke idegesen reagál", "a termelékenység nem növekszik", s "a hitelértékelők rontottak besorolásunkon". Mindhárom közös tulajdonsága, hogy a valósághoz a közük nagyjából nulla.

A tőke reakciója és a hitelértkelők tevékenysége egyetlen dolgot jelez: a legmagasabb pénzügyi tőkéseknek mi éppen az érdekük. A termelékenység meg bűvésszó, hiszen a termelékenység egyedül a bérszinttől függ, s nem fordítva. A nyugati dolgozó pl. csak azért "termelékenyebb" a keletinél, mert magasabb bért kap. Szóval bátran használjuk a "magasabb termelékenységű" szó helyett a "több a fizetése" szót.

Azt hiszem, ez a 8 pont kifejezi alapjában mindazt, ami a szerencsére már elmúlt rend alapjait. Sajnos egyes pontok, legalábbis részben ma
is továbbélnek, ezt tegyük hozzá.