Kelet-európai átmeneti modellek

Ma már, 25-30 évvel később megállapíthtaóak milyen modellek alapján szűnt meg a kommunizmus Kelet-Európában, most csak a gazdaságpolitikát figyelembe véve.

Alapvetően 4 fő modellről beszélhetünk:

• elkótyavetyélés (szebb szóval: tőkebevonás),


• elrablás (szebb szóval: spontán privatizáció),


• visszaadás (reprivatizáció),


• lassú átmenet (antisokk terápia).

Természetesen egyik ország se alkalmazta csak az egyik modellt, mindenhol keveredtek az egyes modellek, azaz csak arról lehet beszélni, hogy hol melyik modell volt a domináns.

Az ultraliberális modell az elkótyavetyélés volt, azaz mindent gyorsan adjunk magánkézbe, akár szar áron is, mert az állam rossz gazda, viszont minden kivirágzik, amint minden magánkézbe kerül, mert a tőkés tulajdonos már csak önérdekből is rohamos fejlesztésbe kezd, befektet, modernizál, ez lecsorog a kisemberekre is, s olyan jó lesz hamarosan minden, hogy még a hajléktalanok is beköltöznek ötcsillagos szállodákba. Ennek volt az éltanulója Magyarország, senki más nem csinálta ezt meg ennyire szélsőségesen, mint Magyarország. (az NDK-ban is ez volt, de az megszűnt országként, így figyelmen kívül hagyható). Magyarországon kívül még Lengyelországban is ez volt a fő modell, de ott kicsit mérsékeltebben.

A totális rablás módszere az jelentette, hogy mindent ellop a volt komcsi nomenklatúra. Szebben megfogalmazva: a már meglévő vezetők immár magántulajdonukként kezelik a vállalatokat. Ezt sokszor leplezték "menedszeri-munkás privatizáció" kódnév alatt, azaz a válallat munkásai is kaptak valamilyen, semmire se jó papírdarabokat, hogy résztulajdonosai az adott cégnek. E modell élpéldája Albánia, ahol ez a szó fizikai értelmében is lezajlott, lásd a gyárigazgató kiszerelte a gépeket a gyárból, majd azokat hajón átszállította Olaszországba, ahol eladta, a munkásoknak meg maradt az üres gyárépület, bármilyen tevékenység nélkül. Oroszországban is szinte ugyanez ment, az albán szélsőségeket azért mellőzve, de így is totális rombolást előidézve: az orosz életszínvonal a 90-es évek közepén a magyar szint negyede volt (most a 85 %-a). Magyarországon is megvolt persze ez, a spontán privatizáció erről szólt, de az "csak" a nemzeti vagyon kb. negyedét, harmadát érintette.

A reprivatizáció módszere széles körben szinte csak Bulgáriában zajlott le. A reprivatizáció módszere nem vezetett sehová, a régi-új tulajok eladtak mindent azonnal, olcsón, mert nem volt tőkéjük, így nem tudtak mit tenni a tulajdonukkal. Azaz pont ugyanoda vitt ez a modell, mint az ultraliberális modell. Nyilván politikailag igazságot szolgáltatott a II. vh. előtti tulajok leszármazottainak, csak hát ez az igazság a nép nagy többsége kárán lett, azaz keveseknek igazságot adott, míg sokaknak újabb igazságtalanságot. Az új bolgár nyelvben a reprivarizációban lett régi-új tulajok neve szitokszó lett, ez elég sokat elmond a helyzetről - bolgárul "реститут" (restituált) a "проститут" (prostituált) szó mintájára.

Érdekes módon, a totális rablás módszere egy picit kevésbé volt káros a másik kettőnél, ugyanis itt mégis maradt valami hazai kézben, bár itt is a gazdaság zöme idegen kézbe került, hiszen itt is a legtöbb újkapitalista eladott mindent.

Messze a legsikeresebbnek az antisokk módszer bizonyult, azaz az állam nem sietett privatizálni, jelentős állami tulajdon maradt, az állam nem engedte se a spontán privatizációt, se az olcsó pénzért eladást, a fő példa erre Csehország és Szlovénia. Ez volt az az út, melyet az EGÉSZ magyar politikai elit (jobboldal és baloldal együtt) röhögve elutasított a 90-es évek elején, csak az MDF egy részéből - Csurka és köre - hallatszódtak bátortalan ellenvélemények. Pedig az antisokk módszere bizonyult a legjobbnak, ma azok az országok a legsikeresebbek a régióban, melyek ezt próbálták, legalább részlegesen alkalmazni. S a 2000 utáni orosz sikernek is az az oka, hogy ezt a modellt akarjá visszahozni Putyinék: éjjeliőrállam helyett bivalyerős állam, az állam gazdasági szerepének megszüntetése helyett jelentős állami tulajdon, azaz pont az ellenkezője, mint amit a liberális tankönyvek dogmaként tanítanak.

Van egyébként egy ötödik modell is, de ez csak Belarusz, csak rájuk igaz. Ott eleve már a legelején leállították a liberális reformokat, ezért ma ez egy sikeres állam. A belarusz vezetés jóval Putyin előtt felismerte: a reformok csak az ország nyugat általi kirablásához vezetnek, így azokat leállították alig 4 évvel a rendszrváltozás után, 1994-ben, sőt több már megtörtént reformot visszacsináltak.