A terepjáró

Balszerencsém a múlt héten a Volvo hivatalos márkaszervizébe vitt.

Mivel várakoznom kellett kb. 3 órányit, az idő egy részében körbejártam az épületben, ahol szerviz mellett márkakeresledés is működik.

Minden fő típusból ki van téve 1-1 darab, részletes adatokkal. Bár már nem vagyok lelkes autóhívő, a téma - bevallom - mégse hagy hidegen. Szóval rögtön megnéztem a csúcsmodellt. Alapáron 20,5 millió Ft, de a legjobb verzió 27 körül van.

Szívesen megnézegettem, de rögtön tudtam: sose fogok ilyet venni. S nem pénzhiány miatt, mert szinte biztosan lesz pénzem ilyenre. S nem is azért nem veszek majd ilyet, mert túlárazottnak tartom (egyébként annak tartom). Hanem tisztán ideológiai okokból.

Ezeket most elsorolnám.

Először is Kelet-Európában akinek ilyen vagy hasonló kategóriájú kocsija van, az kb. 95 % eséllyel egy gazember. Akarnék én gazemberek közé keveredni? Nem, mert nem vagyok magam ellensége.

Másodszor, abszurdnak tartom az ilyen kategóriát normál, városi, városon kívüli országúti használatra. Az üzenet az, hogy a tulaj mindent és mindenkit leszar. Akarnék én ilyen üzenetet közvetíteni? Nem, mert nem vagyok magam ellensége.

Harmadszor pedig, a társadalmi igazságosság és az anyagiság kérdése. Nem vagyok a teljes egyenlőség híve, de az ellenkezőjét is károsnak tartom. Egyszerűen vannak dolgok, melyekben nem szabad nem szerénynek lenni. A szerénytelen ember minden esetben rabja lesz az anyagi világnak. Nem, nem rossz az anyagi világ, távol áll tőlem az ilyen manicheus vagy gnosztikus gondolat, az anyagi világ jó és a dolgok is jók, de magunkat túlságosan függővé tenni az egyes dolgoktól egészségtelen magatartás.

Egyébként önmagában a kocsi gyönyörű szép, tökéletes mestermunka, jól dolgoztak a svéd és a maláj proletárok, ez tény. De nem ez itt a kérdés.