Orosz nyelvi jelenség

Bár ma már egyre kevesebb magyar embernek van fogalma az orosz nyelvről, ezt az is jelzi, hogy ma már az angolos átírás gyakoribb a magyarosnál az orosz neveknél, egy apróságra szeretném felhívni a figyelmet.

Az oroszban nagyon sok mássalhangzó fonéma van, számuk összesen: 33 (összehasonlításképpen: a magyarban 25 mássalhangzó fonéma van).

Közismert, hogy az orosz mássalhangzók lehetnek kemények és lágyak. Fontos tudni azonban, hogy keménység/lágyság nem verziók, hanem külön fonémák. Ahogy a magyar "d" és "gy" nem ugyannak a hangnak 2 verziója, hanem 2 külön fonéma, ugyanez a helyzet az összes orosz kemény/lágy fonéma párnál. Nem szabad azt nézni, hogy az orosz írás ugyanazt a betűt használja minden kemény/lágy pár tagjára, ez ugyanis csak az írás sajátossága.

A lágy fonémákat az orosz nyelv úgy jelöli, hogy maga a betű ugyanaz, mint az illető kemény hangé, de az őt követő betű jelzi, hogy a megelőző betű lágy fonémát jelöl. A jelölés módja:

• ha a következő magánhangzó а, akkor nem а, hanem я írandó,
• ha a következő magánhangzó э, akkor nem э, hanem е írandó,
• ha a következő magánhangzó о, akkor nem о, hanem ё írandó (ez azonban opcionális, írható ilyenkor е is, egyszerűen "tudni kell" ilyenkor mi a helyes ejtés),
• ha a következő magánhangzó у, akkor nem у, hanem ю írandó,
• ha a következő hang mássalhangzó vagy szünet, akkor ь írandó.

(A maradék két magánhangzó - и és ы - esetében nincs probléma, az előbbi mindig lágy mássalhangzó után áll, az utóbbi mindig kemény mássalhangzó után. Kivétel: lásd később.)

Az orosz kemény/lágy párok: б, в, д, з, л, м, н, п, р, с, т, ф.

Mindig kemény (azaz nincs lágy "párja): ж (zs), ц (c), ш (s). Ha utánuk van mégis lágyító magánhangzó, az egy plusz "j" hangot jelez a kemény mássalhangzó és a következő magánhangzó között, kivéve az и-t. Ez az egyetlen eset, amikor orosz ember képes и-t ejteni kemény mássalhangzó után. (Közismert része az oroszok idegen akcentusának, hogy "i" előtt nem tudnak kemény mássalhangzót kimondani, így lesz pl. Vivaldiból "Vivalgyi".) Megesik úgyszintén, hogy ilyen betű után ь áll, ami azonban ebben az esetben csak történelmi írásmód, azaz nem jelöl eltérő ejtést.

Mindig lágy (azaz nincs kemény párja): й (j), ч (cs), щ (a magyarban nincs semmi hasonló, ez kb. selypített s hang). Ezeknél így nem szükséges a "lágyító" magánhangzó használata utánuk! Ha utánuk van mégis lágyító magánhangzó, az egy plusz "j" hangot jelez a lágy mássalhangzó és a következő magánhangzó után, ill. egyes esetekben a lágyító magánhangzó használatának oka pusztán történelmi, nem tükrözi az ejtést.

Sajátos a г (g), к (k), х (h) esete, itt a keménység/lágyság valóban változat csak, nem önálló fonéma. Ha a következő hang - nem betű, hanem hang! -
э vagy и, akkor az ejtés lágy, minden más esetben kemény. Utánuk a lágyító
"е" ejtése "э", minden más lágyító magángangzó pedig j + magánhangzó.

S végül hozzátenném: mindez csak az oroszra érvényes, más cirillbetűs nyelvekre nem.