Romantikus álszentség

A Nemzetközi Bálint Nap alkalmából én is írok a Norbi-féle álbotrányról, majd az az utáni álszentség kampányról.

Minden férfi a nő külsejét kívánja meg, csak aztán ezt egyesek nem merik bevallani álszentségből.

A nem biológiailag determinált, s a nemi viselkedés alapja ösztönös. Szóval a párválasztásban az ösztön játssza a főszerepet. A nő azt nézi, melyik férfi lehet megfelelő apa. A férfi meg azt, ki izgatja fel jobban. Nem akarok pornográf részletekbe merülni, de mindenki tudja, hogy a férfinek "nehezebb" dolga van, aktívabbnak kell lennie, ezért szükséges az izgató tényező: egy nő képes szimulálni, egy férfi viszont soha.

A nők passzívabbak, ezért van az, hogy egy előnytelen kinézetű férfinek nagyobb az esélye, mint egy ugyanilyen nőnek fordított helyzetben.

Nyilván már maga a kapcsolat minősége sokkal inkább függ a belsőtől, de a kezdő momentum akkor se az. A tetszés szükséges, de nem elégséges eleme a jó kapcsolatnak. Szóval egy önmagában csak tetszésre alapuló kapcsolat nem lesz hosszú, mert ha csak a tetszés van, akkor megunás lesz a vége. De ez fordítva is igaz: nehezen alakul ki olyan kapcsolat, melynek kezdete nem a tetszés.

S alapvető adat, hogy az embereknél - de főleg a férfiaknál - van egy kedvenc ellentétes nemű típus, amit keresnek. Van aki sovány nőt szeret, más teltebbet, van aki kifejezetten kövért. Van aki magasat, alacsonyt, közepest, szőkét, vöröset, feketét, barnát. Van aki a kreolos bőrt szereti, más a porcelánfehéret. Van aki a nagy mellet, feneket, más a kicsit, más a közepest. Stb.

S ha egy adott ilyen típusú partner megváltozik, azt a férfi negatívan éli meg. Akkor is így éli meg, ha közben tartós kapcsolat alakult ki, s a fizikai változás miatt nem fogja a nőt elhagyni, mert már van fontosabb összekötő kapocs, de akkor is legalábbis sajnálni fogja, hogy kedves partnere már nem olyan, mint régebben.