A mások pénze

A fideszes gondolkodás ma kb. a kereszténydemokrácia és a populizmus között mozog, szerencsére az előbbitől az utóbbiig. Ami kereszténydemokrata benne, az rossz. Ami populista benne, az pedig jó.

Az egyik legidegesítőbb kereszténydemokrata beidegződés máig a fideszes táborban a Reagan-Thatcher-Pinochet trió istenítése. Ezek közül valójában egyetlen egy ember nyújtott értékelhető teljesítményt: Ronald Reagan, s ő is kizárólag külpolitikai téren: zseniális módon sikerült, békés eszközökkel, legyőznie a Szovjetúniót. Reagan képes volt megérteni a szovjet gondolkozást, s ki tudta használni annak gyengeségeit.

De a trió nevéhez leginkább az kötődik, hogy megkezdték a szocdem ihletésű jóléti államiság gondolatának tagadását. Ezt szokták a baloldaliak "neoliberalizmusnak" csúfolni, pedig semmi "neo" nincs benne, ez szimplán visszatérés a klasszikus liberalizmushoz.

Ha ugyanis valaminek van egy alapelve, az nem változhat. Ha pedig változik, az már valami más. Ellenkező esetben én egy modern vegetáriánus vagyok, aki húst eszik. Ugyanez a liberalizmus. A lberalizmus legszentebb alapja, hogy a lehető legnagyobb egyéni szabadság a kulcs a lehető legjobb társadalomhoz. Ezek után a szocdem alapú jóléti államot nem lehet betuszakolni a liberalizmus alá, mert a jóléti állam éppenhogy egy erős államot hirdet, mely fokozottan akar újarelosztani. A "neoliberalizmus" viszont éppen az koncepció, mely meg szeretné tisztítani a liberális rendszert annak nem-liberális, szocialista, szociáldemokrata elemeitől. Hiszen a jóléti állam zavar, rendszeridegen elem a liberalizmusban.

Szóval a Reagan-Thatcher-Pinochet trió alapgondolata az, hogy a liberalizmus egy nagyszerű eszme, mindent megold, de vannak mindenféle akadékoskodó kommunisták, szocialisták, szociáldemokraták, akik miatt a rendszer képtelen jól működni. A megoldás tehát: kivezetni minden nem-piaci elemet, az államot minimálisra csökkenteni, leépíteni minden újraelosztási mechanizmust, legyen ezen túl ismét szabad az egyén, s akkor mindenki boldogulni fog. Egyesek persze nagyon gazdagok lesznek, de ez nem gond, mert az ő jólétük végsosoron az önállóságra képtelen, tehetségtelen, ezért szegény rétegekre is lecsorog majd. Az állami bevatkozás viszont csak rosszat okoz, hiszen képtelen a piac erejét helyettesíteni - lám, a szovjer rendszerben az emberek sorba állnak alapvető árucikkekért is! -, de ha felszabadítjuk a szabad, vállalkozásra éhes, okos, fantáziadús, találékony egyéneket az őket gúzsba kötő kommunista szagú jóléti rendszer terhei alól, akkor hamarosan beköszönt a földi paradicsom. A legvadabb alakjában ezt lásd Ayn Rand műveiben.

Ez volt tehát a 70-es évek nagy reformgondolata. Alapvetően jobboldali gondolatnak számított ez akkoriban. Hamarosan azonban átterjedt a baloldalra is: a tükörkép a Clinton-Blair-Schröder trió. De ez csak történelmi érdekesség, hogy azóta tűnt el minden lényegi különbség bal és jobb között.

Természetesen persze ez az egész gondolat marhaság. A liberalizmus eredménye az elnyomás és a szegénység, s nem mert a gazdagok csúnya, rossz emberek, hanem mert ez a rendszer alaplogikája. Hiszen ha az egyéni szabadság maximális, s mellé az állam még gyenge is, akkor a legerősebb egyének lehengerlik az egész társadalmat. Ez az erőfölényt persze el lehet keresztelni "szabad piacnak", de ez a lényegen nem változtat, csak így jobban eladható. A nyelvi manipuláció nagyszerű politikai eszköz volt mindig. Lásd erről korábbi cikkemet.

A "neoliberalizmus" ellen halandzsázó baloldaliak szerint valamiféle szakadék van a jó liberalizmus és a rossz neoliberalizmus között. Pedig a kettő ugyanaz. Ezen baloldaliak egyetlen értelmes érve az, hogy a neoliberalizmus kis állama furcsa módon sose vonatkozik a nagytőkére, lásd a 2008-as válság esetében az állam igenis támogatta a nagytőkét, miközben ezt nem lett volna szabad a klasszikus liberalizmus szerint. Ez részben még igaz is, csakhogy a klasszikus liberalizmus ugyanezt tette annak idején, elég csak az angol nagytőke és az angol állam együttműködésére gondolkodni a gyarmatosítás során, lásd Nyugat-Indiai Társaság és hasonlók.

Az abszurd liberális gondolat kifejezhető egy híres mondatban, ez Margaret Thatcher leghíresebb mondása: "A szocializmus problémája az, hogy végül mindig elfogy a mások pénze." - ami egyébként igaz mondás, csak éppen pont fordított értelemben.

Thatcher ugyanis azt értette alatta tökéletesen liberális módon: vannak a szocialisták, akik elveszik mások - a tehetséges, okos, ezért gazdag emberek - pénzét, azt szétosztják a lusta, tehetségetlen, ezért szegény tömegeknek, akik ezért rájuk szavaznak, de aztán egy nap elfogy a pénz, s már nincs mit szétosztani, mert már nem maradt gazdag ember, aki termelne.

A valóság persze más. A jóléti magállamok onnan finanszírozták rendszerüket, hogy máshonnan, a világ 90 %-áról elvontak erre pénzeket. S ez a pénz valóban fogy, hiszen a periféria és a félperiféria erősödik.

Márpedig egy matematikai igazság: a világ vagyona nem elég ahhoz, hogy a világ minden lakosa úgy éljen, mint egy 70-es évekbeli nyugati jóléti állam átlag polgára. Azaz a rendszer nem fenntartható, ha csökken a máshonnan elvonható pénz.

Nem az történik tehát, hogy vannak a találékonyak, dolgosak, akik értéket teremtenek, hanem vannak a jó erőpozícióban állók, akik képesek a másét elvenni. Thatcher egyszerűen a fejére állította az egyenletet, a valóságban éppen a "lusta, tehetségetlen, szegény" tömegek a mások, s az ő pénzüket veszik el a "tehetséges, okos, gazdag" emberek.

S semmi gonoszság, se összeesküvls, csupán hétköznapi liberalizmus: az erős elveszi a gyengétől amit csak akar, s ebből ad egy keveset a saját kiszolgálóinak. Majd amikor csökken az elvétel lehetősége, azt mondja a kiszolgálóknak "dolgozzatok többet, nem etethetlek benneteket ingyen".