Majdnem ott

Az ember sokszor visszagondol múltjára, mit csinálna másképp, ha újra élné életét.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy egyetlen olyan nagyon fontos döntés sincs életemben, melyet másképp csináltam volna.

Viszont a közepes fontosságú döntések között már akad ilyen. Ezek közül a legérdekesebb: 1986-ban kint maradhattunk volna Kubában élni.

A múzsám volt a kar egyik legjobb diákja, különösen nyelvtan és irodalomelmélet területen, neki egyenesen felajánlottak kubai állami ösztöndíjat 4 évre.

Én sose voltam ilyen kiváló diák, de latinból az egyik jól teljesítő diák voltam, szóval el lehetett volna nekem is intézni az ösztöndíjat talán, különösen ha közben megházasodunk, ami miatt már eleve együtt kezeltek volna minket.

A végén a múzsám magától visszalépett. Utólag azt mondta, miattam. De valójában akkor sose beszéltük meg komolyan a témát.

Azóta sokszor beszéltünk a témáról. De sose tudtuk eldönteni jó lett volna-e.

Ha maradtunk volna, a fő negatívum anyagi lett volna: kiváltságos külföldi kiküldött családtagokból hirtelen kubai ösztöndíjasokká váltunk volna, diákszálláson élve (persze élhettünk volna együtt, voltak kifejezetten pároknak fenntartott szobák). S máig kommunizmusban élnénk.

Viszont bekerültünk volna a kubai szellemi elitbe, nagy valószínűséggel. Ráadásul olyan területen, melyet a kubai rendszer kevéssé ellenőrzött.

Visszagondolva: máig azt hinnénk, jó rendszer a liberális demokrácia, hiszen sose éltünk volna benne. Ez azért komoly negatívum.