Már előző nyelvi cikkemben akartam erről írni, de gondoltam, legyen külön cikk. Az uráli-altáji nyelvek egyik sajátossága a hangrend , azaz a magánhangzók minősége alapján kategorizálva vannak a szavak, s az egyes szavak illeszkedése a hangrendtől függ. A téma közismert , ezért nem elemezném különösebben, csak egy kis ismertető: az a, á, o, ó, u, ú mély hangrend, az ö, ő, ü, ű magas hangrend, az e, é, i, i pedig hangrendileg semleges (az "e" és az "é" státusza vitatott, sokak szerint az "i" és "í" státusza is, egyesek szerint ugyanis ezek egyfajta sajátosan magas hangrendűek, azon az alapon, hogy pl. a magas hangrendű ragváltozatban ezek gyakori magánhangzók, de én ezt nem tartom meggyőző álláspontnak, mert a hangrendi illeszkedésben ez nem működik szabályosan). Tehát minden magyar szóban vagy csak mély, vagy csak magas magánhangzók lehetnek (ill. korlátlanul lehetnek semlegesek ezek mellett), ez alól csak egyes - különböző hangrendű részekből á