Bejegyzések

humor (mindenféle) címkéjű bejegyzések megjelenítése

Vicces gágogás

Kép
Röhejes kifejezetten, amikor azok nyavajognak a humor miatt, akik szerint a szólásszabadság szent része akár a gyilkos gúny is. Emlékezzünk csak a liberális "törvényre", mely szerint a Charlie Hebdo nevű francia gusztustalan bulvárlapnak mindenben igaza volt, s mindenki hülye, aki szerint ez nem így van. Még fel is vonultak tömegesen Párizsban ezt kifejezendő. Persze a mérce kettős . A ballib álláspont szerint pl. Bayer Zsoltot szigorúan meg kell büntetni, mert trágár, vele szemben viszont a szent szabadság jele trágárkodni. Ami a mostani esetet, a budapesti főpolgármester KariGeri(nctelen)t illeti, senki se trágárkodott vele. A mém kifejezetten vicces . A történetben egyetlen gusztustalanságot látok: hogy a kép közzétevője, a Fidesz budapesti szervezete utólag magyarázkodni kezdett. Miközben nem volt miért magyarázkodni. Sajnos még komoly liberális reflexek élnek a Fideszben. KariGeri(nctelen) egyébként láthatóan kifejezetten örül a képnek, ezért is tette ismét közzé saját ...

Demokrata választási matematika

Azt eddig is tudtam, hogy a demokrata választási matematika szerint másképp számolandók a demokrata, liberális jelöltek eredményei, mint a populista, fasisztakomcsi jelölteké. Hisz nyilvánvaló, hogy a demokrata, liberális jelöltek képviselik a nemszavazókat is, míg a populista, komcsifasisztza jelöltek esetében a nemszavazók a vesztes ellenzékhez számolandóak. Ezért van az, hogy pl. Zorbán illegitím, míg Karácsony legitímitása tökéletes. Fontos szabály a népszavazások rendje is. A népszavazásokat addig kell ismételni, míg meg nem születik a helyes, liberális, eredmény. Amint azonban ez az eredmény megszületett, már fasiszta diktatórikus megoldás lenne bármilyen újabb népszavazás. Mindezeket a kisgyerekek is tudják. De most egy újabb fontos szabály került napvilágra, a szavazatok újraszámlálásáról! Nos, ha egy liberális, progresszív, demokrata jelölt nyert, akkor a szavazatok újraszámolása fasiszta, emberiségellenes intézkedés, ilyet csak diktátorok csinálnak. Ha viszont ugyanazon a vál...

Hírrobotok

Lelkes a HVG : hírrobotok lesznek. Bizony nagy lesz rá a kereslet a ballib médiákban, ez biztos. Csak be kell táplálni 10 alapmondatot, s ezek kombinálásval minden működni is fog a lehető legjobban. Íme az alapmondatok : éljen Brüsszel!, fújj oroszok!, csúnya kelet-európai népek, miért szavaztok helytelenül?!, éljen Gréta Thorzonborz iskolakerülő kamukislány!, Soros, Soros, Soros, mosolyogj le ránk!, ne szülj, nő! házasodj, homokos!, fújj populisták!, csúnya keresztények, fújj!, éljen és virágozzon a szabad piac láthatatlan keze!, éljen Vatikáni Feri ateista celeb!

Ballib művészeti szabályzat

A ballib agytröszt szabályzatának 3 pontja a művészetről: 1. Aki ballib, az tehetséges. Pl. Bödőcs tehetséges humorista, bármit is tesz. Eszterházy meg tehetséges író, bármit is ír. 2. Aki nem ballib, az tehetségtelen. Ákos nem tud énekelni, s Bagi-Nacsáék meg tehetségtelen humoristák. 3. Aki ballib, de nem fogad szót a ballib agytrösztnek, az ex-tehetséges, lezüllött alak. Pl. Lovasi vagy Kertész Imre. Szemét árulók! Plusz 1 pont: aki mindezt nem fogadja el gondolkozás nélkül, az antiszemita.

Ballib gazdaságpolitikai program

Átnéztem az utóbbi 9 év ballib gazdaságpolitikai érveit Orbán ellen. Nos, ezeket találtam : Orbán kommunista , mert: nem ad mindent át a szabad piacnak, miközben a szabad piac ideális működése a jólét alapja, hiszen a szabad piac láthatatlan keze a legbölcsebb lény az egész világegyetemben, növeli a béreket, ezzel munkanélküliséget idézve elő, csődbe víve a vállalkozásokat, hiszen azok képtelenek kitermelni ezt a csillagászati bérszintet, plusz inflációt kelt, korlátozza a tőkét, pedig az csak korlátok nélkül képes a társadalom javára működni; Orbán neoliberális , mert: mindent átad a szabad piacnak, miközben a szabad piac működését enyhítenie kellene a kormányzatnak, ezért is nyomorog 5 millió ember, sírnak éhesen a kisdiákok, s vándorol ki az ország, nem növeli a béreket nyugati szintre, ezzel kedvezve a gonosz nyugati befektetőknek, Orbán az ő cinkosuk, nem korlátozza a tőkét, ő a tőke csicskása, pedig a tőke csak korlátok között képes a társadalom javára működni.

Washingtonban

Hatalmas ballib győzelem! Zorbán megbukott ! Végülis nem fogadták Zorbánt a Fehér Házban. Ott ácsorgott szégyenszenre az épület előtt egy órán keresztül, vasalatlan nadrágban, szotyizva. Aztán megszánták: a takarítót helyettesító diákmunkás kiment hozzá, de ő is csak azért, hogy alaposan beolvasson neki, mert leépítette a sajtószabadságot, meg a jogállamot. (Maga a takarító tiltakozásból aznap nem ment be dolgozni. Ugyanis demokrata.) Helyette MZP mehetett be, akinek tiszteletére Trump eltáncolta az amerikai himnuszt, 21 ágyulövés leadása közben. Majd kikérték MZP tanácsát, mi legyen az USA politikája a következő évtizedben. A bátor MZP közismert egyéniség Amerikában. Most is, amikor a Trump fogadta őt, az emberek Amerikaszerte azt kérdezgették " ki az a furcsa frizurás bohóc Hódmezővásárhely világhírű polgármestere mellett? ". A rezsim médiái persze mindezt elhallgatják . Plusz Zorbán vidéken betiltotta a zinternetet, hogy ne olvashassák ott a büdös bunkók a bátor ellenzéki...