Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2020

Nyelvészeti szemléletek

Kép
Pár szó laikusoknak az egyes nyelvészeti iskolákról. A téma azért is érdekes, mert a nyelvészet egy olyan terület, melyről jellemzően mindenkinek van véleménye, s ezzel együtt sok a tévhit . Erősen szubjektív leszek, s nem fogom a témát részletesen elemezni. Azt emelem ki, ami szerintem érdekes . A nyelvészet egy olyan tudomány, mely sose volt képes eldönteni , hogy természettudomány (azaz szigorú törvényeket feltáró tudomány) vagy társadalomtudomány (azaz megfigyeléseket tevő tudomány), angolul az elhatárolás még jobb, mert ott csak a természettudomány "science", az utóbbi "arts" vagy "humanities", a magyar "társadalomtudomány" szó erősen félrevezető, egy elmúlt kor terméke. A modern nyelvészet mint önálló tudomány a XIX. század terméke, mely az emberi történelem legmaterialistább korszaka volt. Éppen igazolódni látszódtak a felvilágosodás abszurd eszméi, a materializmus diadalkora volt. A konszenzus az volt, hogy a világon mindent törvények iga

Ne gondolj a tigrisre!

Kép
George Lakoff amerikai nyelvésznek van egy érdekes könyve, ill. van neki több is, de most csak az egyikről fogok írni. Lakoff a nyelvészet mellett aktív a politikában is, s a Ne gondolj az elefántra! az egyik közéleti könyvének a címe. Tudni kell, hogy Lakoff szélsőségesen liberális, progresszív megmondóember, azaz éppenhogy nem a mi táborunk. Amerikában persze a másik tábor se a miénk, ezt húzzuk alá. Amerikában a helyzet sajátos, a két tábor mindegyike ott nagyon heterogén: a baloldal mindent jelent a szocdemtől a liberálisig, közös vonásuk a progresszívizmus, de pl. egy rakás témában egymással ellentétes álláspontot foglalnak el, a jobboldal meg egyértelműen gazdasági liberális, ezen belül jellemzően liberális-konzervatív, a közös vonás a klasszikus liberalizmus, ez még a friss újjobbos és Trump-féle jobbra is teljesen igaz, de itt is nagyfokú a heterogenitás. Tehát az amerikai politikai élet nem alkalmazható példaként Magyarországon, mert nagyon kevés a közös pont. De a módszer v

A rendszerváltozás magyar sajátossága

Kép
Az ex-kommunista országokban a sokszínű pártrendszer szinte sehol se alakult ki azonnal. A nagy kivétel Magyarország. Íme miért. Lássuk az egyes országokat. A legtöbb országban a felállás az volt, hogy kommunista állampárt az egyik oldalon, a másikon pedig valamiféle antikommunista sokszínű koalíció működött. Lengyelországban a rendszerváltozás gyors volt, már a második szabad választásra széthullott részekre ez az antikommunista koalíció, de addig ez volt a felállás. Ott az elején ez a koalíció majdnem 100 %-kal nyert, ami valóban sajátos eredmény. Ami után persze az egész szétesett, hiszen ez teljesen különböző erőket jelentett, melyeket csak a volt rendszer elutasítása kötött össze. Ennek hatására a volt állampárt sikeresen megnövelte népszerűségét, s csak évekkel később jelentéktelenedett el. A mai lengyel helyzet immár azonban az, hogy a 2 fő tábor a nyugatpárti liberális-konzervatívok és a nyugatszkeptikus jobbos populisták. Csehszlovákiában is egy színes koalíció nyert, bár sokk

Raszputyin

Kép
Nem az ember, hanem a dal a Boney M. együttestől. Amikor a magyar cenzúra nagyot bukott. A Boney M. együttes a 70-es és 80-as évek második legnépszerűbbje volt a könnyúzenei kategóriában, azon belül is a diszkó-pop stílusban. A Boney M. egyébként egy német együttes volt, Németországban szerveződtek meg, de mind az eredeti 4 tagjuk karibi volt, majd a 80-as évektől lett egy afrikai ötödik tag is. A diszkó-pop stílus volt az, melyet sose tiltottak a kommunista államokban, sőt még támogatásban is részesült sok esetben. Itt a szövegek jellemzően banálisak voltak, s mindenképpen teljesen politikamentesek . A rock vagy a - Magyarországon nem annyira, de pl a Szovjetúnióban csúcsnépszerű "bárd" stílus - veszélyes volt, ott lehetett tartani az esetleges "helytelen" mondanivalótól, de a diszkó-pop esetében nem kellett aggódni. Az éber magyar cenzúra azért nyitva tartotta a szemét. A magyar előadókkal persze nem volt gond, minden dalszöveg engedélyeztetésen ment keresztül, de

Puzsér Róbert hitvallása

Kép
Puzsér az a típus, akit akkor is érdemes hallgatni, ha nincs igaza. Most pedig még igaza is van, egyik friss videójában azt mondja: a mohácsi vész idején alakult ki a mai magyar baloldal és jobboldal. Azt mondja, Szapolyai Orbánnak felel meg, míg Ferdinánd meg Gyurcsánynak. A párhuzam nagyon jó. Megmondod őszintén: az egyetlen dolog amit sajnálok, hogy ez nem nekem jutott az eszembe. Ráadásul ez olyan párhuzam, mely egyszerre negatív és pozitív is, nézőpont kérdése. Egyrészt az a nézőpont van, mely feladja az identitást az erősekhez való csatlakozás érdekében, s ezzel jót akar: hiszen egy a közösség tagjai beléphetnek a gazdagok klubjába. Míg a másik azt vallja: fontosabb az identitás, mint a jólét. Puzsér nagyon sok dolgot helyesen lát, a fő eltérésem vele éppen azonban az alapkérdésekben van. Ő liberálisként elutasítja a mai liberális demokráciát, az az eredeti "jó" liberalizmus valamiféle eltorzulásának hiszi. Úgy áll ő a liberalizmus, mint sok antisztálinista, antilenini

Szem(lélek)forgatás

Kép
Azt mondja a Szemlélek Blog nagy álszenten : borzasztó, hogy egy Down-kóros nem lehet az év arca. Persze mindenki tudja, a Down-kór egyik sajnálatos jellemzője a torz tekintet. Ami pedig torz, az nem lehet szép. Ami pedig az "év arca", annak valami kivételesen szépnek kell lennie, márpedig egy beteg, torz arcú gyerek nem nevezhető szépnek. De ezt mindenki tudja, csak egyesek úgy tesznek, mintha nem tudnák. Szemforgatás, ennyi az egész. S gonoszság. Több szempontból is. Először is a szavak kiforgatása. Ha nem gonoszság, akkor butaság: a szerző azt akarhatta mondani, ne rekesszük ki a betegeket, de ennek nem az a módja, hogy elhazudjuk betegségüket. Továbbá mindez gúnyűzés az érintett kisgyerekkel. Pár éve a munkahelyemen a karácsonyi bulin volt szépségkirálynőválasztás. S a kollégák összebeszéltek, a legrondább csajt választották meg. Kedves csaj volt egyébként, de olyan 120 kilós 165 centi magasság mellett, plusz abszolút nőietlen. Persze a csaj rögtön értette, ez egy tréfa,

A Tanú Bulgáriában

Kép
Ez a film - A Tanút - a bolgárnál jóval engedékenyebb magyar komunista viszonyok között se volt bemutatható sokáig : csak 1979-ben engedélyezte a filmcenzúra a bemutatását, pedig a film 1969-es. Persze a bolgár kommunista filmművészetben – különösebb az enyhébb Zsivkov-korban – is már lehetett egyfajta rendszerkritikai hang, de semmiképpen se így ilyen direkten szóló típus. Először a peresztrojka jegyében, 1988-ban mutatták be Bulgáriában a filmet, s hatalmas botrány lett belőle, pedig csak egy egyetemi filmklubban volt a vetítés, nem is normál moziban. S három hét után abba is hagyatta az egyetemi vezetés a film vetítését. Hiába hivatkozott az egyetemi Komszomol*-bizottság – mely szorgalmazta a film vetítését! – a film végén a Marx-idézetre, mindenki átlátott a szitán, nyilvánvaló volt, hogy a Marx-idézet csak a kötelező „vörös farok” a filmben. A fiatalabbaknak , aki nem tudják mi a vörös farok. Nos, a vörös farok azt jelentette, hogy pl. az ember a kommunista diktatúra alatt cikke

Buggyanat

Kép
Az egyre jobban meghülyülő és ezzel párhuzamosan egyre agresszívabban tomboló Béndek mester kritikát ír Marx ellen. Marxszal persze van baj, csak épp nem az, amiben a szerző kritizálja. Az én bajom Marxszal az, hogy miután helyesen felismerte az elidegenedést , ami a modern társadalom alapvető és elkerülhetetlen baja, arra ment el a megoldásban, hogy minden oka a tulajdon, s emellett még ki is akarta számolni mennyi az, amit elvesznek a nagyurak a kisemberektől. Aztán a megvalósult kommunizmus - Lenin és utódai - bizonyította: nem a tulajdon a lényeg, s nagytőke nélkül is virágzik az elidegenedés. Marx felismerte a problémát, de a rendszeren belül akarta azt megoldani. A liberalizmus fő jelszava - szabadság, egyenlőség, testvériség - jól mutatja a rendszer abszurditását: első helyen van az egyéni szabadság , melynek maximalizálása abszurd önelletmondás, hiszen az egyének szabadsága éppenhogy kizárja egymást, s egy erre épülő társadalom nagyon kevesek által gyakorolt totális elnyomás l

Találkozásom a Szent Jobbbal

Kép
Sokáig gondolkodtam, megírjam-e ezt a gyerekkori történetet. Ugyanis szentségtörésnek tűnhet, gyalázkodónak. Pedig minden szava igaz . A budapesti V. kerületi Szent István Általános Iskolába jártam 1973-1980 között, akkoriban persz a hivatalos neve nem "Szent István", hanem "I. István" volt, ez a Kádár kor virágzó szakasza volt, amikor a hatalom nem igazán "szenteskedett". Az iskola most nem az eredeti helyén van, onnan pár éve elköltözött, de akkor ténylegesen a Szt. István téren volt, a Bazilika mellett. Szóval gyakran voltunk a templom környékén, annak közvetlen közelében. Pl. a templom udvarában jól lehetett télen hógolyózni . Templomba persze nem jártunk, akkoriban ez teljesen szokatlan dolognak számított. Néha persze bementünk a templomba is puszta kiváncsiságból, de maga a vallás annyira távol állt tőlünk, hogy azt elmondani se lehet. Aztán egy nap amikor bementünk páran, azt hiszem négyen, a Bazilika előterébe, ahol amolyan kisebb kiállítás volt,

Szekta

Kép
Pár nappal ezelőtti A guruság népszerű című cikkem kapcsán kiegészítés korábbi Egyház és szekta cikkemhez. A szekta halott tárgy. Lezárt rendszer, melyhez nem lehet hozzátenni, az értelmezés is kizárt. Persze változhat a szekta, de csakis akkor, ha teljhatalmú és transzcendentálisan kapcsolt vezetősége így akarja. Az ilyen változás lehet drasztikus is, de mindig azonnali. A dolgok feketék vagy fehérek, átmenet nincs. Az egyház élő szervezet. Nyilván itt is van zárt rendszer, azonban messze nem érint mást, csak az alaptanítást. A továbbgondolás nemhogy nem tilos, hanem egyenesen kívánatos. Az egyház a valóság bonyolultságát tükrözi. Amikor a 90-es években, huszonévesen 2 éven keresztül egy amerikai szekta tagja voltam, megdöbbentett, a kreatívást kevésbé támogatják, mint annak idején a kommunista iskolarendszerben. Volt egy olyan része az istentiszteletnek, hogy egyes tagok felolvastak rövid beszámolókat. Ezek a beszámolók mindig a hivatalos egyházi irodalomból vett szó szerinti idéze

Puzsérné zsidózása

Kép
Van abban valami hátborzongató, amikor a fiatal ballib nemzedék elkezdi ugyanazt a nótát, amit csak történelemkönyvekből ismerhet. Pottyondy Edina , volt momentumos politikus videóblogot indított. Első száma megdöbbentő: Kövér Lászlót szidja trágárkodva. Önmagában még nem lenne baj Kövér szidásával, hiszen aki nem ért egyet vele, az bátran szidja őt, bár sose értettem, az alaptalan agresszívitás és trágárkodás miért jó kritikai módszer. De mi is az igazi baj? Az, hogy Edina előveszi azt a ballib értelmiségi diskurzust, ami akkor volt divatban, amikor ő óvodás és kisiskolás volt, ennek lényege: mindenki antiszemita , aki nem ballib. Sőt, az is antiszemita, aki nem az, mert az ilyen meg kódoltan és tudatalatt az. Röhejes, hogy valaki puzséros stílusban ballibául gágog. Persze a puzsérság nyilván családi hatás, hiszen Edina blogger Puzsér Róbert felesége, de akkor is nyugtalanító jelenség mindez.

A guruság népszerű

Kép
Az oktatásra való vágy mindenklben megvan, talán csak a legmarginalizáltabb, leglumpenebb réteget leszámítva. A modernitás, különösen annak technológiailag fejlett része viszont nem tűri meg a lassú fokozatosságot, hanem minden azonnal és gyorsan akar, ráadásul teljeskörűen. Ezt az igényt ki lehet elégíteni azonban jó és rossz módon is. A jó mód az ismeretterjesztő előadás. Ez érthető nyelvezeten elmagyarázza bonyolultabb dolgok alapjait. Hasznos, mert egyrészt keretet ad, másrészt fel tudja kelteni a mélyebb érdeklődést. Direkt nem politikai példát fogok adni, mert ez nem politikai cikk, szóval pl. jó magyar példa az ELTE Atomcsill sorozata, mely laikusoknak magyaráz fizikáról, csillagászatról, kozmológiáról. Sajnos azonban a rossz mód a gyakoribb . Ennek menete az, hogy megjelenik a színpadon a mindentudó guru, aki elmondja, mindent sikeresen áttanulmányozott (esetleg - ez a rosszabb eset - transzcedentális forrásból jön mindentudása), s magtalálta az igazságot. Aztán elmondja az &

12 ballib érv

Kép
Nagy tragédia érte a ballib agytrösztöt és kapcsolt részeit: Zorbán visszavonja a felhatalmazási törvényt. Ilyenkor gyorsan kell lépni a magyarázatok kidolgozásában, ellenkező esetben a végén még fasiszta narratívák terjednek el a ballib táborban. Szerény módon ugyan, de mi is igyekszünk segíteni a ballib agytrösztnek. Ki is dolgoztunk 12 magyarázatot, a lehető legkülönbözőbbeket a nemkívánatos történés ideológilag helyes megmagyarázására. Íme: 1 - Ez már a végidők jele! Zorbán megijedt . Retteg, ezért hátrálni kénytelen. Fél a népharagtól / Brüsszeltől/ a demokrata gyíkemberektől. 2 - A BMW utasította Zorbánt erre, a pocakos cigány csicskás meg azonnal szót fogad, ha-ha-ha! 3 - Zorbán már megint gerinctelenül pávatáncol ! 4 - Zorbán megkapta a titkos adatokat, melyek szerint a gazdaság / oktatás / egészségügy öszeomlott, s most így próbál menekülni az egyszemélyi felelőség elől. 5 - Zorbán ezzel akarja elterelni a figyelmet az ország ellopásáról. 6 - Mert már indítja Putyin a migránc

Fekete autó

Kép
A ballib álomvilágban beköszöntött a Rákosi-terror: embereket a diktatúra pribékjei kegyetlenül elhurcolnak, majd bestiális módon kihallgatják őket 2-3 órán keresztül, aztán... hazaengedik őket. Ez ám a diktatúra! Közismert, hogy demokráciákban a rendőrség nem nyomoz, hanem egyetlen feladata egész nap mosolyogni, s vak embereket átsegíteni a zebrán. De komolyra fordítva a szót, engem egy mondatért nyomtak fel a liberálisok. S a rendőrség nyomozott, ki is hallgattak. Kihallgattak a rendőrségén! Kb. 3 órámba telt, s persze "rabosítottak", ez része a folyamatnak. A mondat egyébként ez volt: nem volt "meleg" holokauszt . Ez a ballib provokátor miért nem vállalja fel magát? Hisz állítólag nagyon bátor... Ráadásul nála már a rendőrség megállapította, hogy nincs meg bűncselekmény alapos gyanúja, míg nálam a rendőrség továbbította az ügyemet az ügyészségre, s csak pár hónap után határozott úgy az ügyész, hogy az ügy alkalmatlan bíróságra továbbításra, vádemelésre. Az én mo

Gazdag és szegény

Kép
Jelenleg az emberiség vagyoni helyzete a következő: mélyszegény: 15 %, szegény: 60 %, alsó-középosztálybeli: 10 %, felső-középosztálybeli: 10 %, gazdag: 5 %. Hogy érthető is legyen, példa mindegyikre: mélyszegény: szegényebb fekete-afrikai ország átlagembere (pl. Mozambik, Niger), szegény: átlag indiai, bangladesi ember, alsó-középosztálybeli: átlagos magyar, lengyel, román, cseh, bolgár, felső-középosztálybeli: átlagos amerikai, nyugat-európai ember, gazdag: Norvégia, Svájc, egyes muszlim olajállamok átlagpolgára. Már az alsó-középosztálybeli is jobban él a világnál, így már ő se érdekelt a nagyobb egyenlőségben. Továbbá, az emberek 99+ %-a képtelen reálisan megítélni saját helyzetét. A gazdagok magukat szimpla jómódú középosztálynak hiszik, s meg vannak győződve, hogy saját munkájuk eredménye a vagyonuk. A középosztály, különösen az alsó része meg magát mindig felfelé viszonyítja, így szegénynek hiszi magát. Ezt erősíti is az ebben érdekelt politika. Elég csak a magyar ballib propaga

Fideszes kommentelők tévedései

Kép
Korábbi A szélsőballibek lelkivilága  című írásomnak szerettem volna megítni az ellentétjét, a szélsőfideszesekrőól, de rájöttem, ennek semmi értelme, mert ilyenek már nincsenek, így a normál fideszes kommentelők jellemző hibáiról fogok írni. Természetes a mai Fidesz híveire gondolok, a 2009 utáni Fideszre. Kiválasztottam ismét 8 számomra fontos jellemzőt . 1 - Gyarmatosítás, dekolonizáció. A mítosz szerint a jó fehér európaik szétvitték a fejlődést a világba, s amióta megszűntek a gyarmatok, azok nyomorba zuhantak, mert az ottani fejletlen népség képtelen saját magát irányítani. A valóságban persze, bár nyilván van pozitív eleme is a gyarmatosításnak, az alapvető eleme negatív : kizsákmányolás, idegen minták kényszerítése, pusztítás. S a gyarmati kizsákmányolás máig tény, a politikai gyarmat státusz megszűnése óta is. 2 - Kommunizmus. A kommunizmus és a liberalizmus összemosása alapvető hibája a jobboldalnak. Semmi gond, ha valaki mind a kettőt ellenzi, de legyen szíves ezt külön-külö

Isztanbuli vita

Kép
Azt hittem, érdekes lesz a vita, de csalódtam . A fideszes vitapartner egyszerűen kevés volt, a feketöves liberális feminista ellenfél az agyagba döngölte , pedig még csak igaza se volt. Emília egyszerűen nem volt rendesen felkészülve. Láthatóan tanulmányozta ugyan a feminista típusérveléseket, azokra tudott válaszolni, de a mögöttük lévő logikát nem nézte meg. Így amint a feminista vitapartner nem pontosan azt mondta, amit várt tőle Emília, egyszerűen ledöbbent , s nem tudott adekvátan reagálni, majd gyorsan igyekezett visszamenekülni a megszokott gondolati sávba, de ez meg csak újabb előnyhöz juttatta Nórát. Nóra végül sikeresen belekergette Emíliát egy sor önellentmondásba. A legszebb pillanat a vége felé, hogy az ultraliberális műsorvezető - aki nyilván egyébként Nóra oldalán állt - megsajnálja Emíliát, s segíteni próbál neki, de Emília így se tudott rákapcsolódni a váratlanul jött mentőövre. Ha egy teljesen kívülálló nézi ezt a vitát, az a benyomása, hogy a felek mindenben egyet

A Bauer

Kép
Amióta Gulyás Márton ballib aktivistából átvedlett újságíróvá, kezd egész jó műsorokat gyártani. Pár napja készült produkciója a Bauer-Schiffer vita. Bauert nagyon kedvelem , régivágású ballib, aki ráadásul rendkívül őszinte ember, nem hajlandó taktikázni, hanem nyíltan kimondja mit gondol, lehet az akár a legnagyobb marhaság is. Gyakorlatilag ő a két lábon járó 90-es évek. S mit ad Isten, most is elmondja 3 fő alapelvét: a rendszerváltás jól sikerült, a baloldal nem azt jelenti, hogy a munka oldalán állunk, hanem azt: szociálisan érzékenyek vagyunk, a persze a legfontosabb: merjünk kicsik lenni. Bauer gyakorlatilag egy élő Fidesz választási kampány . Hagyni kell szabadon beszélni, s ugrik is a Fidesz népszerűsége pár százalékpontnyit felfelé.

Igazságtétel

Kép
Egy 29 évvel ezelőtti vita, ami akkor hatalmas port kavart. Érdemes visszanézni ma is, szinte egy elfeledett kor alapvető dokumentuma. Azok közé tartozom, akik emlékeznek a vitára személyesen is. Nem akarom a múltat megmásítani, szóval elismerem, akkor sokkal közelebb álltam az SZDSZ-hez, mint az MDF-hez, bár az egy évvel korábbi taxisblokád miatt már messze nem voltam az SZDSZ és a Fidesz hű híve. Azt hiszem, már mondtam, hogy az SZDSZ-Fidesz által képviselt liberalizmussal való első szakadásom a taxisblokád volt, melyet kicsinyes bosszúnak tartottam a választási vereség miatt. Valójában a két tábor (a nemzeti és a liberális) között akkor a politikai különbség minimális volt, gyakorlatilag minden alapkérdésben tökéletes egyetértés uralkodott: mindkét oldal liberális, polgári demokráciát akart, mindkét oldal nyugatpárti, euroatlantista volt, mindkét oldal elítélte a kommunizmust, mindkét oldal kapitalizmust akart. Pontosan ezért lehetett az, hogy másodrendű, de jelképes kérdésekben vi

A szélsőballibek lelkivilága

Kép
Mit is értek szélsőballib alatt? Nem a ballib pártok törzsszavazóit, s természetesen azokat a független szavazókat sem, akik a kisebb rossz elve alapján a ballibekre szavaznak. Szélsőballib az a radikális ballib, aki a ballib pártokat is szidja, mivel azokat nem tarja az "Orbán-diktatúra" határozott ellenségének. A szélsőballib persze éles helyzetben, választáskor, leszavaz a ballibekre, de tényleg "befogott orral", s maga is úgy érzi, szavazata elveszett voks, azaz lelkileg nem áll ki a ballibek mellett. A szélsőballib időnként persze lelkes lesz, egy-egy ballib politikus elnyeri tetszését, jellemzően olyan ballib politikus, aki éppen radikálisabban viselkedik, de belőle is hamar kiábrándul . A szélsőballibek kevesen vannak, pár tízezer ember. Leírom a szélsőballibek 8 legfontosabb jellemzőjét. 1 - Magukat többségnek hiszik. Legjellemzőbb, hogy a politikailag passzívakat, a nem szavazókat saját híveiknek gondolják, ezeket csak fel kellene "ébreszteni", s

Moore bolygója

Kép
Michael Moore amerikai demagóg propagandista bugyrából jött elő a Planet of the Humans című produkció . Moore rendkívül veszélyes ember. Ő ugyanis nem a hivatalos amerikai propaganda terjesztője, de cserébe olyasmit ajánl, ami rosszabb. Ráadásul sok meglátása kifejezetten igaz, de az egész mondanivalója úgy van a végén összegyúrva, hogy a következtetés abszurd és hamis. Ez a film pontosan ugyanez a kategória. A film legnagyobb része zöldellenes. Részletesen be van mutatva, hogy a zöld energia nem képes ellátni az emberiséget, továbbá egy sor zöld energia nem működőképes a hagyományos energia nélkül. Ez mind tény . A legtöbb zöld alapú tevékenység csak máshová helyezi át a szennyezést, nem szünteti meg azt. Lásd, dízel vagy benzines autó, vagy elektromos autó, melyhez szükséges a nem zöld módon előállított technológia, valamint a jellemzően nem zöld erederű áram. Az elektromos autó előnye az, hogy a városi levegőt nem szennyezi, de nem igaz, hogy egyáltalán nem szennyez. De mi is a fil

Partizán

Kép
Vicces eset, bejutottunk sajátos reklámként az ellentábor egyik médiájába. Viszontreklámként íme a teljes videó: itt .

Példabeszédek I.

Kép
Eckhart mester (1260-1328) kapcsán, Példabeszédei alapján, szabadon. Nincs mit adni annak, akitől kaptuk azt, amit adnánk neki, s akinek úgyis megvan mindene, hogy adott nekünk. Ezért is tévesek a természeti vallások, s az azokból maradt elemek, melyek máig hatnak egyébként keresztény hívőkre is. Téves az az alapgondolat, mely máig általános, hogy anyagira és szellemire osztjuk fel a világot. Ezek szintek csupán, de nem önálló dolgok. Továbbá a szimuláció szintje - legyen bármilyen gazdag is - semmi a szimulátori szinthez képest. Ha Eckhart 700 évvel később született volna, biztosan felhozta volna ezt a példát is. A teremtett világ szimuláció, akkor is, ha gazdagsága mérhetetlen, s semmi ahhoz képest, aki teremtette. A teremtett világ természetesen jó, de ha lelkünk leragad benne - márpedig lelkünk az, mely kapcsolódó pont a teremtett és a teremtetlen között -, akkor sose érjük el az igazi célt. S nem, nem valamiféle manicheista világelutasítás ez, hiszen a világ jó és szükséges, de h

Magatartás a diktatúrában

Kép
A diktatúra értelmiségi dilemmája azok részéről, akik ellenzékiek, de legalábbis nem hívei a rendszernek: hogyan nyilvánuljunk meg, ha erre kénytelenek vagyunk, s nem akarjuk magunkat üldöztetésnek kitenni. Nem akarjuk magunkat eladni, nem szeretnénk elveszteni arcunkat, de nem akarjuk vállalni a rendszer bosszúját se, annak enyhe alakjában sem. Ha a rendszer nyílt ellenségei vagy hívei vagyunk, a probléma nem áll fenn, a probléma meglétéhez mindenképpen a köztes állapot valamilyen foka kell. Az összes létező reakció leredukálható 2 főváltozathoz: a pórázon futáshoz és a paródiához. A pórázon futás azt jelenti, nem vonjuk kétségbe a rendszer alapjait, viszont egyedi elemet viszünk bele mondandónkba, olyan módon védjük a rendszert, mely nem egyezik a rendszer hivatalos diskurzusával. Ez hatásos, hiszen megrökönyödést kelt, sokszor egyenesen ellenzékiségnek látszik, sőt szavainak esetleg kettősbeszédnek, kódolt beszédnek látszanak. A paródia azt jelenti, hogy minden egyénieskedés nélkül

A későkommunista bimbózó nemiség

Kép
Mivel kamaszkorom fő szakaszát, a 80-as évek legnagyobb részét Kubában töltöttem el, de nemzetközi környezetben, érdekes volt megtapasztalnom, mennyire más volt az egyes népek fiataljainál a kamaszkor legjelentősebb ügyének, a szexnek a megélése. Iskolai tanulásom utolsó 5 évét ( 1985 -ben érettségiztem) olyan iskolában töltöttem el Havannában, ahol a nemzetiségi felosztás kb. ez volt: 80 % szovjet (ebből 70 % orosz, 10 % minden más szovjet nép), 15 % kubai, 5 % minden más (keletnémet, lengyel, csehszlovák, magyar, bolgár, mongol, afgán)*. A 2 legtávolabbi véglet a kubai és a szovjet volt természetesen. Elsősorban a női nemről írnék, mert a nők serdülése látványosabb és gyorsabb, meg hát én mint férfi nyilván azt vettem észre jobban. A kubai lányok voltak a szerves fejlődés mintapéldányai. Folyamatosan fejlődtek, s ezt sose nyomták el magukban, gyakorlatilag nincsenek e tekintetben kubai tabuk. A hagyományos latin-amerikai szokás szerint a lányok 15. születésnapjukon válnak nővé, a 15.

Fasiszták és kommunisták

Kép
A fasiszta államok egész másképp álltak hozzá a liberális demokrácia intézményeihez, mint ahogy a kommunista államok tették. A kommunista rendszerek nem törölték el a parlamentarizmust, legalábbis jogilag nem. A korai szovjet rendszer 1922-1936 között még próbálkozott ugyan más alternatívával, az úgynevezett tanács rendszerrel (tanács oroszul szovjet), ahol választások helyett delegálás volt, azaz a tanácsok piramisszerűen kialakították saját felettes szerveiket, beleértve a legfelsőbb szervet, a Legfelső Tanácsot. De ezt a rendszert Sztálin 1936 -ban felváltotta hagyományos polgári demokratikus rendszerrel, azaz a szovjet állampolgárok is immár parlamenti képviselőkre szavaztak, közvetlenül, ahogy a nyugati államokban volt ez. Megmaradt a "Legfelső Tanács" név, de tartalmilag ez már egy másik rendszer eleme lett. Magyarországra persze már az 1936-os modell lett bevezetve: azaz a tanácsok helyi szinten vannak, ezek az önkormányzatok, míg az ország vezetése parlamentáris, nem