Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február, 2020

Ortodox csoportok

Kép
A kereszténység létszáma 2,3 milliárd fő. Ebből 1,1 milliárd katolikus, 800 millió protestáns, 350 millió ortodox, s 50 millió marginális keresztény (akinek keresztény státusza vitás). A protestantizmus a katolicizmusból szakadt ki. Az ortodoxia 3 részre osztható: azok akik csak az első két egyetemes zsinatot fogadják el, ez egykor egy hatalmas irányzat volt, mára csak pár százezer ember, elsősorban Irakban és Indiában, jellemzően mint nesztoriánusok ismertek, önelnevezésük jellemzően "asszír" vagy "keleti egyház", azok akik csak az első három egyetemes zsinatot fogadják el, ez kb. 50-70 millió ember, elsősorban Egyiptomban, Etópiában, s Indiában, önelnevezésük "ortodox", azok akik mind a hét egyetemes zsinatot elfogadják, ez kb. 280-300 millió ember, elsősorban Kelet-Európában, a szó szűkebb értelmében csak őket szokás ortodoxoknak nevezni. Most kizárólag ennek az utóbbinak a részleteit vázolom. Íme a csoportok: kanonikus egyházak, nem-kanonikus (szepara

Aki nem érti meg az idők szavát

Kép
Az MSZP lassan eltűnik. Nem kár érte. Az MSZP az MSZMP utódpártja , mégpedig az MSZMP technokrata részének, melynek semmilyen elvei nem voltak sose, sőt ők erre kifejezetten büszkék is voltak. Ez az az eszme, mely masszívan népszerű volt már Kádár alatt a kommunizmusban sosem hitt vagy belőle régóta kiábrándult kádárista elitben, lényege: mindig dörgölőzzünk az erősekhez, kussoljunk, aztán majd egyszer megsimogatják a buksinkat hálából az uraságok. Azzal magyarázták ezt, hogy lehet ugrálni, hőzöngeni, mindez azonban értelmetlen, mert a nagyok úgyis lenyomnak minket, s csak rosszabb lesz. Számomra ezt a kádárista szellemiséget annak idején 3 ember jelképezte: Hajdú János, Ipper Pál, s Schmitt Pál. Ipper volt az, aki abban élte ki magát, hogy zsidó létére kényszeresen szidta a zsidó államot, plusz istenítette Kádár minden lépését, egyfajta gerinctelenségi iskolát teremtett ezzel. Schmitt Pál volt az, aki minden hétköznap este családostul bepofátlankodott a magyar emberek nappalijába

Az új fiatal pápa

Kép
Megnéztem mind a Fiatal Pápa , mind az Új Pápa című sorozatot. Érdekes az eleje. Az új pápa nem "reformer", hanem vissza akar térni az eredeti értékekhez. Talán csak az nagyon bulváros, hogy természetfeletti erő kell a pápának. Bár bizonyos szempontból igaz: a mai nyugati környezetben valóban csak csodákkal operálva lehetne Krisztust hirdetni, az egész környezet progresszív reformokra vágyik, nem Krisztusra. Jó még a progresszív politikus karikatúrája , s a nagyhatalmú államtitkár ábrázolása. Aztán jön a második sorozat. A jelenlegi római pápa nevetségessé tétele még kifejezetten merész lépés. Aztán megjelenik III. János Pál, akinek szerepéről nem derül ki semmi, s nem a kiváló színésszel van gond: ő kitűnően játssza el a semmit, sőt valószínűleg ő a legjobb színész az egészben. Aztán felébred kómájából a korábbi római pápa, s egymás után történnek az indokolatlan események. Majd mindenki meghal, s a nagyhatalmú államtikárból lesz az új római pápa. Mintha a rendező elfelejte

Para Zita

Kép
Én még akkor láttam az Oszkár-díjas koreai filmet , amikor nem is volt híres még. Úgy 85 -re értékeltem 100 maximumból. Ami tény: remekmű az Oszkár-díjasok között , Oszkárt ugyanis banális marhaságok szoktak kapni, mint pl. tavaly a Zöld Könyv, vagy tavalyelőtt a Víz Alakja . Általánosságban viszont nem remekmű, csak jó film. Tulajdonképpen arról szól a film, hogy a modern liberális rendszerekben a társadalom annyira egymástól elszakadt rétegekre oszlik, hogy már a szimpla kommunikáció is nehézségekbe ütközik. S a legnagyobb kár nem a szegényeket éri (Dél-Koreában igazi nyomor eleve nincs, az ottani szegénység olyan nagyjából, mint a kelet-európai: a biológiai lét nincs veszélyben, leginkább a szociális helyzet az ami elkeserít), mert a szegények vagy megszokják, amiben léteznek, vagy - ahogy ez a filmben történik - megtalálják a kiskapukat, s a rendszer parazitáivá válnak: azaz nem lázadnak semmilyen módon, csak kihasználják a rendszert ahogy ez lehetséges. A legnagyobb kár éppen a ga

Protestánsok tanítása

Kép
Már írtam egy történeti vázlatot , de most arról is honnan jöttek a protestantizmus egyes sajátos tanításai. Két fő gondja volt a reformációnak . Az egyik a hit formalizálódása, a másik az egyház intézményesülése, a kettő valójában összefügg. A jó keresztény hisz, de a hitének kell hogy legyenek külső, ellenőrizhető jelei. Egyrészt ezek a jó cselekedetek, másrészt ez a részvétel a hitéletben. Az utóbbi természeténél fogva egyházi ellenőrzés alatt áll. A reformátorok szerint a hit lassan elsikkad, immár nem a belső lelki élet van a központban, hanem a külsőségek elvégzése, márpedig ezek a külsőségek csupán jelzések, nem valódi tartalmak, s ha e tartalmuk megszűnik, akkor ürességekké válnak. Amikor pedig az üres külsőségek válnak a lényeggé, akkor a vallás animista pogánysággá válik. Így tehát a megoldás a külsőségek maximális kizárása, sőt annak meggátolása, hogy azok újra megjelenhessenek. Ez tehát röviden a protestantizmus eszmei célja. (Arra nem térek most ki, hogy ennek az elgondolá

Sajnos ezt nem értik

Kép
Nézem a Háttérkép múltkori adását , s csodálkozva látom, Bayer és Boros egyáltalán nem értik a háttér képét, s az azt értő Bogár magyaráza alapján se értik. Bogár László valószínűleg a legokosabb ember a fideszes holdudvarból, ezt sokszor tapasztaltam. Bayer okos ember, de nem lát messze, mert érzelmei a földhöz szögezik, ami miatt nem látja meg a nem közvetlen összefüggéseket. Természetesen az amerikai elnökválasztásról szóló részre utalok. Nyilván marha egyszerű mindent betuszakolni a "jó jobboldal" és a "csúnya baloldal" narratívába, csak éppen ennek semmi értelme. Ezzel nevezetesen hatalmasat bukott már Bencsik András is 20 éve, amikor lapjában 2000-ben erősen lelkendezett a "nemzeti" Bush mellett, a "komcsi" Al Gore ellenében, majd jött a pofára esés: Bush emberei még keményebben nyomták az akkori Orbán-kormány elleni szöveget, mint az ellenfele. Ugyanilyen marhaság a kommunistázás, mely eleve a másik oldal agyatlan fasisztázására a viszont

Egyház és szekta

Kép
Mi a szekta és az egyház közti különbség ? Minden egyház szektaként kezdi. S minden szekta vagy megszűnik vagy egyházzá válik, nagyon kevés ez alól a kivétel : a tartósan szektaként megmaradó szekta. A szekták nagy része idővel megszűnik, s ami mégis marad, az egyházzá válik, még a legegzotikusabb, legfurcsább szekták is. Kedvenc példám a mormonizmus . Nehéz nála extrémebb XIX. századi szektát találni, ma azonban csak egy átlagos unalmas, szalonképes, jólfésült egyház, mely csak azért nem egy a sok amerikai protestáns egyház közül, mert hittana nem protestáns. A tartósan szektaként megmaradó szektára pedig talán legjobb példa a Jehova Tanúi. Lássuk hát a 8 legfőbb eltérést egyház és szekta között. A társadalmi beágyazottság . Az egyház igyekszik tömegeket vonzani, a társadalom része lenni. A szekta a keveseket tömöríti, akik tudatosan kivonják magukat a társadalomból. A korai kereszténység egyházasodásának pillanata az az időszak a II. században, amikor nyilvánvaló lett, az ígért má

Bulgária és az euró

Kép
Sok cikk volt az utóbbi időben a magyar ballib médiákban "még a csúnya Bulgáriában is hamarabb lesz euró, mint a fasiszta Orbánisztánban" szelleben. Ezért szükségesnek látom a téma megmagyarázását . Bulgáriában de facto már 23 éve euró van, azaz korábban, mint ahogy lett euró. A KGST létezésekor az utolsó hivatalos árfolyam szerint 1 bolgár leva = 13 magyar forint. Ez az árfolyam tükrözte is a valóságot nagyjából 1989 elejéig, közepéig. 1989-ben egy USA dollár ért kb. 60 Ft-ot (piaci árfolyamon) vagy kb. 5 levát (megint piaci árfolyamon). 1989-tól a két ország pénzügyi helyzete radikálisan különböző lett. Magyarországon nagyot esett ugyan a rendszerváltozás következtében, de ez a nagy magyar esés is kis mértékű bolgár szemmel nézve. A magyar csúcsinfláció 1991-ben volt, 35 %-os volt. Ugyanekkor a bolgár infláció 120 % volt, majd amikor leesett 35 %-ra, ez komoly eredménynek számított. Azonban míg Magyarországon az infláció folyamatosan csökkent - egy kis csúcs volt ismét a

Orosz nyelvi jelenség

Bár ma már egyre kevesebb magyar embernek van fogalma az orosz nyelvről, ezt az is jelzi, hogy ma már az angolos átírás gyakoribb a magyarosnál az orosz neveknél, egy apróságra szeretném felhívni a figyelmet. Az oroszban nagyon sok mássalhangzó fonéma van, számuk összesen: 33 (összehasonlításképpen: a magyarban 25 mássalhangzó fonéma van). Közismert, hogy az orosz mássalhangzók lehetnek kemények és lágyak. Fontos tudni azonban, hogy keménység/lágyság nem verziók, hanem külön fonémák. Ahogy a magyar "d" és "gy" nem ugyannak a hangnak 2 verziója, hanem 2 külön fonéma, ugyanez a helyzet az összes orosz kemény/lágy fonéma párnál. Nem szabad azt nézni, hogy az orosz írás ugyanazt a betűt használja minden kemény/lágy pár tagjára, ez ugyanis csak az írás sajátossága. A lágy fonémákat az orosz nyelv úgy jelöli, hogy maga a betű ugyanaz, mint az illető kemény hangé, de az őt követő betű jelzi, hogy a megelőző betű lágy fonémát jelöl. A jelölés módja : ha a következő magánhan

Kémek

Kép
Szun-ce nevezetes könyvében azt mondja, 5 féle kém létezik: helyi kém : aki az ellenség lakosa, ennek az értéke a legkisebb, manapság ez nem is számít igazán kémnek, ez gyakorlatilag legális hírszerzés, belső kém : aki az ellenség hivatalos személye, ez ma is fontos, ez az ellenség olyan embere, aki nem nyilvános információkkal rendelkezik, melyeket meg lehet szerezni tőle, akár önkéntes alapon (mert az illető a mi hívünk), akár zsarolással (olyat tudunk az illetőről, aminek nyilvánosságra hozatalát az illető nem szeretné), akár pénzügyi alapon (az illető szimpla hazaáruló, aki pénzért eladja országa titkait), visszatérő kém : aki eredetileg az ellenség kéme volt, de sikerült a mi oldalunkra átállítani, ez igencsak értékes szolgáltatás, azonban rendkívül kockázatos is, hiszen sose tudhatjuk, ez a kém valóban nekünk dolgozik-e, halott kém : aki hamis híreket ad át mind nekümk, mind az ellenségnek, ez a klasszikus félrevezető tevékenység, élő kém : aki ki lett küldve az ellenség terület

Kisballiba és a borz

Kép
Sose szerettem a Kispál és a borz nevű együttest. Nem kifejezetten az együttes miatt, hanem mert egyszerűen nem hallgatok modern zenét a 80-as évek közepe óta. Azóta csak akkor értesülök valami nagy zenei újdonságról, ha az már a "csapból is folyik". De ez csak kiegészítés volt. A lényeg az ismételt ballib öngól nevezett együttes alapítójával kapcsolatban. A ballib agytröszt annyira elemi lényegének tekinti a szellemi diktatúrát , hogy még 10 év ellenzékiség után se képes látásmódján változtatni, de akárcsak enyhíteni is. Persze abban igazuk van: a narratívák harcában kell győzni, s annak szerves része a szellemi harc, ahogy a történelemszemléletben, úgy a kultúrában is. Csak hát a jó hadvezér nem szűkíti támogatottságát, hanem szélesíti . Nézzük csak mi a helyzet! Adott egy jónevű, ismert kulturális szereplő, aki ráadásul alapvonalakban a ballibek híve, de semmiképpen se része a ballib keménymagnak, egyes ügyekben nem osztja a ballib álláspontot. Mi erre a ballib agytröszt

Háborúban

Kép
Nagyon rettegek a plágiumtól , de néha az ember bosszús, ha olyasmi jut eszébe, ami másnak már régen eszébe jutott. Most egy olyan ötletemet fogom leírni, melyet más már megírt, de én úgy jöttem rá, hogy még akkor nem olvastam máshol. Azérft teszek kivételt, mert a téma rendkívül fontos. A háborúban a résztvevő katona akkor is mérges lesz az ellenségre, ha alapvetően békés ember, aki korábban semmi rosszat nem gondolt az ellenségről. Elég az első lövést megkapni az ellenségtől, már aktiválódik az elemi ösztön a bosszúra. Ha pedig barátunk, kollégánk meghal, mi is meg fogjuk akarni ölni, aki elkövette a gyilkosságot. Ez nem olyan ugyanis, mint egy normál hétköznapi gyilkosság, hanem ez szisztematikus gyilkolás, s tudjuk: ha nem védekezünk,nem támadunk vissza, azzal csak növeljük az ellenség harci kedvét. Háborúban az egyetlen értelmes cél az ellenség ölési képességének megállítása, ehhez pedig nekünk kell győznünk. S hiába tudjuk, hogy az ellenséges katona valószínűleg nem akart nekünk

A kamutanárok kamunyilatkozata

Kép
Nem is akartam erről írni, mert valaki már megírta kimerítően a témát, s nem szeretnék plagizálni, de azért egy bekezdést hozzá tennék. Különösen röhejes a "nem tanítok fasiszta írót" kampányszöveg. Kb. mintha azt mondaná a kémiatanár "nem tanítok a foszforról, mert rossz a szaga" és a történelemtanár meg "nem tanítok Rákosiról, mert gonosz ember volt". (HVG)

Bolgár kitörés

Kép
A magyar kitörés napjának bolgár verziója a Lukov -menet. Mivel katonai ellenállás nem létezett Bulgáriában, az esemény alapja nem egy katonai esemény, mint Magyarországon. Bulgária ugyanis egyszer se kell, hogy harcoljon a két tábor valamelyike ellen saját területén. A magyarázat. 1941. március 1-től Bulgária a tengelyhatalmak része hivatalosan, s április 19-én be is lép a háborúba, behatolnak a bolgár csapatok Jugoszlávia területére, majd másnap Görögország területére is. Egészen 1944. augusztus 26-ig Bulgária eleget tesz szövetségesi kötelezettségeinek a németek fele, 2 kivétellel: megtagadja a bolgár állampolgárságú zsidók átadását, s nem küld csapatokat a Szovjetúnió ellen. 1944. augusztus 26-án a bolgár kormány kinyilvánítja, hogy kilép a háborúból, s ezentúl az ország semleges lesz. Mivel ez nem ér el hatást (se a németek, se a szövetségesek nem veszik ezt komolyan), szeptember 2-án a bolgár kormány immár hadat üzen Németországnak . Mivel a Bulgáriában lévő német csapatok eleve

Perjés

Kép
Időnként megnézem a nemzeti1tv nevű blog Saller című közéleti vitaműsorát, ahol a felállás az, hogy az ultraliberális műsorvezető Perjés Zoltán szidja az egyetlen fideszes résztvevőt, s ebben segít neki még 5 szintén ultraliberális vendége, köztük Hontalan Andris a HVG-től, az Amerikai Magyar Népszava blogról ismert Para-Kovács, valamint a köpönyegforgató, nyilasból liberálissá vedlett Balogh páter blogger. Perjés már nem vezet műsort, lebuktatta őt a Vadhajtások . Na most, ezzel az a gondom, hogy Perjés és Bede (= Vadhajtások) kb. ikertestvérek a demagógiában és a hülyeségben, szóval ebben a küzdelemben nyugodt szívvel csak semleges tudok lenni. Mindkét ember olyan, hogy súlyos teher annak az oldalnak, melyet éppen támogatnak, Bede a Fidesz számára, Perjés meg a ballibek számára. Ami azért mindenképpen egy röhej: a Borkai-ügyben emelt hangon pofázó Perjést éppen kurvázásban leplezik le.

Romantikus álszentség

Kép
A Nemzetközi Bálint Nap alkalmából én is írok a Norbi-féle álbotrányról, majd az az utáni álszentség kampányról. Minden férfi a nő külsejét kívánja meg, csak aztán ezt egyesek nem merik bevallani álszentségből. A nem biológiailag determinált , s a nemi viselkedés alapja ösztönös. Szóval a párválasztásban az ösztön játssza a főszerepet. A nő azt nézi, melyik férfi lehet megfelelő apa. A férfi meg azt, ki izgatja fel jobban. Nem akarok pornográf részletekbe merülni, de mindenki tudja, hogy a férfinek "nehezebb" dolga van, aktívabbnak kell lennie, ezért szükséges az izgató tényező: egy nő képes szimulálni, egy férfi viszont soha. A nők passzívabbak , ezért van az, hogy egy előnytelen kinézetű férfinek nagyobb az esélye, mint egy ugyanilyen nőnek fordított helyzetben. Nyilván már maga a kapcsolat minősége sokkal inkább függ a belsőtől, de a kezdő momentum akkor se az. A tetszés szükséges, de nem elégséges eleme a jó kapcsolatnak. Szóval egy önmagában csak tetszésre alapuló kapcs

Senki se idegen

Kép
Számomra közelebbi a segélyvadász iszlám migráns, mint az elhülyült nyugati liberális mintapolgár. Bevallom: az előbbieknek drukkolok. Sőt, szerintem az egyetlen békés megoldás a nyugat számára, ha még több migráns jön, s iszlám államok alakulnak a mai ateista, homokpedofil, liberális szörnyállamok helyén. Az iszlámmal ugyanis még együtt lehet élni, a tomboló liberalizmussal képtelenség . Csak egy példa a nyugat romlottságára és hazugságára Én a legjobban éppen a migrációval kapcsolatos nyugati fősodrú álláspont változására emlékszem: s erre egy átlagmagyar nem emlékezhet , mert a magyarokat így sose diszkriminálták. A 90-es években a nyugati államok hogyan bántak a kelet-európaiakkal (a magyarokat, cseheket, szlovákokat, szlovéneket, lengyeleket nem számítva). Vízumhoz kb. 100 papír kellett, hónapokig kellett várni, sorban állni, stb., s jöttek a folyamatos kitiltások, tömeges elutasítások.. Pl. a németek elől jártak ebben, s a spanyolok is. Ma mindkét állam nagy "befogadó"

A liberális szabadság határai

Kép
Nemrégi cikk egy teniszezőről. Nagyon jellemző eset. Lássuk először is az alapképletet! Adott egy ember, aki egy adott területen kiemelkedő teljesítményt ért el. Aki emiatt híres lett. Viszont valami más területen, egész más területen, aminek nincs is kapcsolata azzal a területtel, amiben híres lett, olyan tevékenysége, életvitele, véleménye, álláspontja van, ami nem tetszik nekünk. Mi ilyenkor a helyzet? Az egyik álláspont szerint a két dolognak egymáshoz semmi köze. A másik szerint minden embert egészben kell megítélni, azaz ha valakinek súlyosan negatív a magatartása, másben se lehet kiemelkedő példakép. A Kádár-rendszer népszerűségének egyik oka az volt, hogy az utóbbi álláspont felől lassan elmozdult az előbbi álláspont felé. Azaz ha az ember nem sértett meg egyes alaptabukat, nem kellett, hogy éljenezve tapsoljon a hatalomnak, a hallgatást, sőt, másodlagos ügyekben az udvarias ellenvéleményt is menengede a késő-kádári rendszer. A rendszerváltással a helyzet Magyarországon rossz

Indiánok a volt spanyol gyarmatokon

Kép
narancs - spanyol gyarmatok (az USA területe nem jelölve) Az indiánok helyzete az egyes volt spanyol gyarmatokon érdekes ami a helyi identitásban meglévő szerepüket illeti. Amerikában 19 mai ország van, mely spanyol gyarmat volt. Dél-Amerikában: 9 ország, a kontinentális Közép-Amerikában 7 ország, a karibi térségben pedig 2 ország + Puerto Rico. A legegyszerűbb az utóbbi térséggel kezdeni. Ott ugyanis nulla az indiánok szerepe. A legkorábban gyarmatosított terület a karibi térség. Az 1542-es királyi rendelet előtt az indiánokat kb. állatoknak tekintették, így aki nem halt meg a betegségekben, az meghalt a gyarmatosítók keze által. Bár az őslakosság minimális része ezt túlélte, nem maradtak se indán közösségek, se identitás, azaz az indián elem itt csak valamiféle genetikai nyom. Ezek az országok fehér telepesállamok , behozott néger rabszolga lakossággal, s e két csoort keveredésével. A spanyol identitás negszűnésével, elhalványosodásával itt természetes módon alakult ki az új identitá

Tanulság Amerikából

Kép
Amikor a fehér faj, pontosabban annak nyugat-európai része meghódította Amerikát, ott létezett két nagy állam, több kisebb, s számtalan államtalan nép. Amikor egy szervezett állam hódít, mindig a másik szervezett államot képes a leggyorsabban eltaposni. Amerika meghódítása esetében is így történt: a két nagy államot - az aztékot és az inkát - a felfedezéstől számított 50 éven belül megsemmisítették a spanyolok, a kisebb országok esetében a folyamat lassabb volt, míg az államtalan népek leigázása csak XIX. sz. végére fejeződött be egyes területeken, sőt pl. Brazíliában máig léteznek kis indián törzsek, melyek úgy élnek, minha nem is lett volna 1492. A két nagy állam rendszere és belső logikája is egészen más volt. Az Azték Birodalom rendszere mintha egyfajta keverék lett volna a nyugat-európai és az iszlám modell között – szakrális uralkodó, kiterjedt magántulajdon, nagy vagyonok, a vezető réteg kiszolgáltatottsága a központi hatalomnak, ezzel szemben az Inka Birodalom az ókori Egyipto

A gazda megint tombol

Kép
Tegnap néztem a két tüntit Budapesten, a náci "hagyományőrzőt" és az "antifa" ellentüntit. A kettőre összesen kevesebb mint ezer embert sikerült összetrombitálni, pedig hetek óta reklámozzák az eseményt a ballib médiák. A "hagyományőrzők" kétharmada külföldi volt, az "antifáknál" valószínűleg 90 % körüli lehetett a külföldiek aránya. a Mérce képe, szerintük "jelentős antifasiszta megmozdulás" Ez utóbbi különösen röhejes. Évek óta próbálják a magyar ballibek importálni nyugatról a harcos álbalos radikalizmust, de ezt Magyarországon még a ballib törzsszavazók is kiröhögik. A magyar ballib törzsszavazó ugyanis meggyőződéses liberális, s a szélsőbalos szagú hisztit valószínűleg jobban utálja, mint egy fideszes szavazó. Most meg mindennek vége . A két darab összesen kevesebb mint ezerfős tünti békésen lezajlott. A rendőrség profin működött. Egyetlen egy botránypróbálkozás volt, amikor egy tucatnyi "antifa" megpróbált bántalmazni e

Szellemi emelkedés

Kép
A modern ezoterikát elsősorban azért nem szeretem, mert azt állítja, a szellem az valami merőben más, mint az anyag, s a cél az előbbiben való beteljesülés, míg az utóbbitól való elzárkózás. Pedig a szellem és az anyag nem egymás ellensége , hanem csak ugyanannak különböző alakja. Az elfogadható, hogy az egyik magasabb rendű, de nem zárható ki az alacsonyabb rendű. Egyszerű példával. A szellemi emelkedettség nem oda vezet, hogy nem kell anyag, hanem oda , hogy meglátja az anyag helyes szerepét.

Kitörés

Kép
Sorosék dühe kitörőben van, idén elementáris erővel. Két hete kezdtem észrevenni: egy teljesen marginális , neonáci eseményt, mely egyébként 25 éve jelen van, egyre nagyobb erővel reklámoznak a ballib médiák. Mindent megtesznek, hogy mindenki értesüljön róla. Egy teljesen marginális tüntiből világeseményt szeretnének csinálni, hogy aztán legyen mi ellen hörögni . A kisembert szerencsére nem érdekli azonban se a nácizmus, se ikertestvére , a sorosizmus.

Több cenzúrát!

Kép
Soros gazda fel van háborodva a túl kevés cenzúra miatt. (politico.eu) Több kellene szerinte. Egyre nehezebben bírják a filantrógerek, hogy az internet rést nyitott a liberális cenzúrán.

Modellek

Kép
Sose szerettem a pornót, ezért nem is fogok írni róla. De mi is a határvonal a pornó és az erotika között. Az, hogy a pornó szexet mutat be nyíltan, míg az erotika sosem. Az erotika is lehet keményebb és puhább. A választóvonal az, hogy a puhább verzió szexet közvetve se mutat be, sőt a meztelenség se öncélú. Én azt hiszem, ami több a puha erotikánál az nem művészet. Nem feltétlenül pornó, de nem művészet, mert lehet pl. vallási kultusz része is. De mondanivalóm a technikai modernitásra vonatkozik, ahol fénykép, videó, vagy élő előadás formájában hús-vér modellek vannak. Mert hiszen egy mai szemmel akár pornografikus szobor modellje mégse áll olyan közvetlen kapcsolatban a kész szoborral, mint egy film és annak szereplője. Az élő előadás természetesen létezett a modernitás előtt is. Az ókori Görögországban voltak vetkőző vagy eleve meztelen táncosnők, ezt azonban kizárólag rabszolganők végezték. Az ókori Rómában már szabad nők is foglalkoztak ilyesmivel, de az ilyen nők társadalmi meg

Őszinték

Kép
A téma alapját egyszer már felvetettem . Érettségtől függ kinek mikor következik be a gyereki őszinteség felülírása. Aki korábban érik, pl. a lányok , az hamarabb hagyja abba az őszinteséget. Aki meg hosszabb ideig gyerekes, az későbbig őszinte. Persze csak egészséges embereknél. Az autizmus egyik mellékhatása a kényszeres őszinteség. Itt nyilván ez nem érettség hiánya, hanem a társadalmi szokások figyelembe nem vétele. A kemény autista eleve nem is ismeri meg őket, mert annyira be van zárva saját világába, hogy abból ki se lát, az enyhe autista meg kilát ugyan a világba probléma nélkül, de annak egyes nem racionális elemeit nem értit, s amikor pedig belátja azokat, akkor sem tudja biztosan mikor illik hazudni, mikor nem. Normál egészséges ember megtanulja az éréssel együtt mikor kell hazudni. Mert igenis kell hazudni, aki mást állít, az hazudik. Az enyhe fokú autistának nehéz megértenie, miért jó hazudni, amikor ennek semmi tétje, s eleve mindenki tudja, hogy hazugság az adott mondat.