Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2020

Szorbok

Kép
A szorbok a legnyugatibb és legkisebb szláv nép. Maradványai az egykor egész Kelet-Németországot lakó szláv törzseknek, akiket aztán a germán törzsek keletebbre szorítottak, ill. asszimiláltak. Jelenleg kb. 60 ezer szorb él mind a mai napig eredeti szülőhelyén, Németország szászországi tartományának keleti részén. Önálló identitásuk mind a mai napig megmaradt, viszont ma már a szorbok kivétel nélkül kettős szorb-német anyanyelvűek, s egyre nagyobb mértékben a német nyelvtudásuk az erősebb. A helyzetet nehezíti, hogy két szorb nyelv van, felsőszorb és alsószerb, mely két rokon, de egymástól különböző szláv nyelv, alapszinten persze kölcsön9sen érthetőek, de mégse annyira, hogy ezt 2 nyelvjárásnak lehetne mondani. A felsőszorb a cseh nyelvhez áll közelebb, az alsószorb a lengyelhez. a szorb zászló A hívő szorbok többsége katolikus, egy kisebb rész luteránus. Modern történelmük szerencsésen alakult: meglepőnek mondható módon sem a náci, sem a kommunista uralom nem üldözte őket, sőt kifej

Mit akarnak a partizánok?

Kép
Egy beszélgetés , ahol kizárólag a gazdaságpolitikai szempontok merülnek fel. A magyar ballibaizmus abszurditása feketén-fehéren. Lássuk két ember beszélgetését: két egykor a ballibek szélén evickelő ember, akik közül az egyik - Gulyás - már belépett a ballib fősodorba, de ezt nem meri bevalani, s a másik, akik máig maradt a ballib tengerek legszélső szélén (szinte már a "fasiszta" áramlatok mellett), ma is kitagadva a fősodor által. Ajánlom mindenkinek a megnézését, de leírnám a lényeget, kigészítve persze saját gondolataimmal. A kezdet nem érdekes , ez a vörös farok: Orbán liberalizmusa. Amit a szégyenlősebbek neolibetalizmusnak becéznek, le a kalappal Pogátsa előtt, hogy meri kimondani "neo" előtag nélkül. Sokszor írtam már erről. A magyar ballib kritika máig nem tudja eldönteni , Orbán "fasiszta"-e vagy "kommunista", hiszen egyszer fasiszta, mert "neoliberális", hiszen egykulcsos adó, munkaügy igazítása a tőkés érdekekhez, másszor m

A mély döbbenete

Kép
A magyar ballib internetnek pár mély bugyra van, most kiderült kik a legelvadultabbak, legmélyebbek. Nos az eredmény (ábécé sorrendben): Erzsi Macska, Huppa, Kolozsváros. Sose hittem volna, hogy a egyébként gyomorforgató Örülünk Vincent vagy a még undorítóbb Nyugati Fény nem fog bekerülni, de tény: nem kerültek be, sőt még az Amerikai Magyar Népszava blog is szimplán csak elmebeteg, de saját magához képest semmi újat nem produkál, pl. azzal semmiképpen se vádolható az egyébként beszámíthatatlan Bartus, hogy tapsolna a járványnak. S a meggyődésesen magyarellenes Határátkelő blog is csak a szokásos szintjét hozza, hogy "magyar fújj, nyugat jó". Hatalmas a düh a bloggerek és még inkább a kommentelők között az említett, elvadulásban érmes blogok között. Erzsi Macska név alatt egy fanatikus DK-s aktivista rejlik, Homonnay Gergely, aki annyira DK-s, hogy hozzá képest valószínűleg még Gyurcsány is enyhén fideszes. Ezzel mindent elmondtam róla. Terve ugyanaz, mint egy amerikai neoná

Az aláírás

Kép
A magyar ballib agytröszt egyik sajátos tevékenysége a nyílt levél írás, melyet egyes keménykötéses VIP-ballibek írnak alá. Ezek a nyílt levelek egyébként marhaságok egytől egyig, de egy célra jók: a legelső aláírók neve jelzi ki éppen a nagy név a ballib megmondóemberek között. Bevallom, most kissé csodálkozva olvasom az eheti műbotrány miatti aláírásgyüjtést. Egy sor kényszeres nyilatkozataláírót nem látok benne. Kezdek aggódni... P. Szűcs Julianna, Kálmán László, Kulka János, Vásárhelyi Mária, Nádasdy Ádám, Mihancsik Zsófia, Ungváry Rudolf, Tamás Gáspár Miklós, Lángh Júlia, Donáth László, Bojtár Endre, Bolgár György, Bálint György, Bauer Tamás, Arató András, hol vagytok, a járvány miatt nem tudtátok aláírni, vagy... nem is merem kimondani, fasizálódtatatok, s nem értetek egyet a kiáltvánnyal???

A vesztes palesztínok

Kép
A magyar közvéleményben ma már nem téma ez - a 2015-ös migránsválság óta -, de korábban olyan jelentősége volt, mintha ez valamiféle magyar sorskérdés lenne: a palesztínkérdés. Tessék csak emlékezni, amikor a magyar nemzeti eszme egyik jelképe a palesztín kendő volt! 2014-ben Vona Gábor egyenesen a diplomáciai kapcsolatok megszakítását követeli Izraellel, nyakában palesztín jelképekkel Érdemes ezért most elővenni, amikor már nincs sok magyar belpolitikai jelentősége. 2015 előtt a kérdés tiszta volt: a "baloldal" a zsidó ultranacionalista álláspontot ismételgette, azaz nincs Palesztína, nem léteznek palesztínok, az a föld a zsidók szent földje, s mindenki fasiszta antiszemita, aki mást állít, a "jobboldal" az arab ultranacionalista álláspontot ismételgette, azaz a zsidók megszállók, betolakodók, menjenek haza, Palesztína csak a palesztínoké, a zsidó az csak egy vallás, nincs ilyen nép, s az Izrael nevű állam egy mesterséges tákolmány, melyet csak a nemzetközi zsidó

Bolondgomba

Kép
Hírek az Amerikai Népszava blogból! A munkanélküli blogger Bartus mester ma ismét nem kapta meg időben a veszettség elleni beöntését...

Emberpróba

Kép
Az ember igazi jelleme ritkán nyilvánul meg. S igazi alatt nem azt értem, hogy valaki mit hisz őszintén magáról. Sok ember - sőt a nagy többség - teljesen őszinte saját magával, mégis téved saját jellemét illetően. De van két eset, amikor az ember jelleme kitárul saját maga és mások előtt is, ez a halálos veszély és az ahhoz közel álló pánikhangulat. Ilyenkor az ember azt teszi, ami belsejéből fakad, s nem képes másképp cselekedni. Megesik, hogy a bátor ember ilyenkor gyávaként menekül, s az ellenkezője is: a lényegtelen kisember hőssé válik. A magyar ballib megmondóemberek nem szolgáltattak meglepetéssel. Egyetlen szempontjuk továbbra is: hogyan lehetne a járványból, s leginkább az általa eredményezett, sok esetben indokolatlan pánikhangulatból politikai tőkét kovácsolni. Szerencsére ők még ehhez se értenek, olyanok mint az egyszeri ügyfél, aki sok hollywoodi film alapján elhitte, vernie kell az asztalt, majd minden kívánsága teljesül. Csak hát a világ nem így működik, s ahogy az udav

Egy szerencsésen elhunyt projekt

Kép
A magyar ballib agytröszt utolsó nagy próbálkozása az internet megzabolázására 2012 -ben történt. Ekkor a Magyar Újságírók Országos Szövetsége nevű sóhivatal úgy döntött, létrehozza a Magyar Civil Újságírók Szakosztálya nevű egységet, melybe jelentkezhet bárki, aki rendszeresen publikál a neten cikkeket. A szervezet honlapján lehetett jelentkezni. S tényleg mindenkit fel is vettek, aki jelentkezett és megadott magáról ellenőrizhető adatokat. A tagság semmilyen jogot nem adott, egyszerűen a cél az volt, minden netes közíró, blogger, aki tag, írja a neve mögé, hogy HCJD (a szakosztály nevének angol rövidítése), ezzel jelezve, hogy az illető nem valamiféle anoním "troll", hanem a MÚOSZ által ellenőrzött valós, felelős személy. Persze előre is átláttam az egészen, de ennek ellenére én is jelentkeztem, s fel is lettem véve. Tag voltam 2 hétig , akkor ugyanis értesített a HCJD vezetősége, hogy panasz érkezett ellenem, s megállapították: a panasz jogos, megsértettem a szervezet szab

Ingyenélők

Kép
A magyar ballibant álcivilek kedvenc életmódja : írni naponta 1 cikket, tele orbánozással, semmi mély tartalom nélkül, majd ezért felvenni havi több százezres fizetést. az egyik demagóg blogger jajjgatása, hogy ezentúl nem alhat délig S ha nincs pénz, hisztizni kell. Mert a ballib blogger szent előjoga a luxusélet a nulla teljesítményért. A Kolozsszaros blog újabb mélyrepülése . Mi kisemberek meg örülünk: ez a szemét banda hisztizik, ami gyönyörű muzsika füleinknek.

Oroszország közigazgatása

Kép
Oroszország közigazgatási felosztása érthetően . A látszólag bonyolult beosztás a valóságban sokkal egyszerűbb. Az ország 82 legmagasabb szintű , önkormányzattal rendelkező területi egységre oszlik, ezek közül: - 3 szövetségi város, - 9 határterület, - 46 terület, - 22 köztársaság, - 1 autonóm terület, - 1 autonóm körzet. A határterület szimpla történelmi elnevezés, egyes új területeket neveztek így el még a cári időkben, aztán ez átöröklődött a szovjet korba, majd a mai korba. A szövetségi városok olyan városok, melyek területi jelentőséggel bírnak, vesd össze magyar megye és megyei jogú város. Jogilag semmilyen különbség nincs terület, határterület, s szövetségi város között. A köztársaság az egyetlen, melynek státusza jogilag más. De facto a köztársaság olyan terület, melynek fokozott önkormányzati joga van. Ezen túl a köztársaság jelképesen is magasabb státuszt élvez, Oroszországon belüli államnak számít, így joga van önálló nemzetközi kapcsolatokra (nyilván nem sértve az oroszor

Hómofiszban az alsó-középosztály

Kép
Érdekes fejlemény. A valóság szempontjából teljesen vagy mérsékelten felesleges munkahelyek hazavihetők , míg a valóban fontosak nem. A kólcenter például hazavihető, szóval én mint kólcenteres otthon vagyok, de pl. a sógorom munkája nem vihető haza, ő ugyanis egy tejtermékeket gyártó cégnél kiszállító, magyarul kamionsofőr. Na most, melyik a fontosabb? - de ez csak költői kérdés persze. S most jön be a valóság egy másik oldala is: Kelet-Európa iszonyúan gazdag világviszonylatból nézve. Alig akad ember, akinek ne lenne otthon megfelelő infrastruktúrája az otthoni munkához. Internethozzáférés nélküli ember nem létezik, s a legszegényebb kollégák szegénysége is csak annyit jelent: 4-5 éves, használtan vett laptopuk van. A cég, ahol dolgozom csak részben van Kelet-Európában. Nagy része a cégnek Indiában és a Fülöp-szigeteken van, persze máshol is vannak részlegek, de az a 2 a legszegényebb országbeli részleg, s persze a legtöbb dolgozó is ott van. Ebben a 2 országban az internet nem úgy v

A pánik hatásai

Kép
A járvány miatti pánik hatásai sokfélék lehetnek. Ami biztos: a világrendszer meg fog változni. A kérdés: mennyire és milyen irányban. Ez a kérdés is felmerült a Kötöttfogás legújabb adásában. Dévényi úgy tesz, mintha nem értené. Lukácsi adja magát: hitet tesz gazdái mellett, hogy ügyük örök és lebonthatatlan. Pörzse nem mer megszólalni, mert nem tudja, most éppen korábban nyilas vagy új, liberális énjét kell elővennie. Csintalan, aki mindig megjátssza az idiótát, most nem bírja, így tesz egy bátortalan, értelmes megjegyzést. Puzsér az, aki kifejti részletesebben. Ő az az ember, aki érti, de mégis csodára vár. A Puzsér-féle világképben van egy olyan jó liberalizmus , mely valami természetfeletti módon nem úgy viselkedik, ahogy a liberalizmus. Puzsér olyan mint azok a kommunisták, akik azt állítják, a kommunizmus alapelvei kiválóak, Marx nem tévedett (esetleg apróságokban tévedett, de az alapokban nem), s mindig sajátos külső okok miatt nem valósult meg az "igazi" kommunizmus

Nem telik PR-ra

Kép
Úgy tűnik, az ellenzéknek nem telik PR -tanácsadókra. Pedig mindenki tudja, külső veszély, ellenséges támadás, katasztrófa, baleset esetében mindig a kormány támogatottsága növekszik , s az ellenzék ilyenkor úgy tud a legtöbbet kihozni a tematizálásból, ha beáll a kormány mellé, majd értelmes tanácsokat fogalmaz meg. A "miért nem zárta be az iskolákat? miért zárta be az iskolákat" típusú szövegekkel csak nevetségessé válik az ellenzék. A Fidesz legjobb propagandistájának a magát félhülyének eladó Hatházi Mákos tűnik, aki még büszke is rá , hogy idióta. Csak nehogy valaha is ismét hatalomra kerüljön ez a banda...

Péntek 13., a vicc napja

Kép
Lelki gyógyszer péntek, 13 -ra. Amikor néha rossz volt a kedvem (szerencsére ez azért nem túl gyakori), az Amerikai Népszava blogot néztem, mindig lehetett nagyokat röhögni mind a demagóg cikkeken, mind a kb. 10 darab törzskommentelő viszkető marhaságain - kedvencem a magát zsidónak hallucináló " abramovics voltam és vagyok " nikk, aki remélem sokig él még, mert butasága és rosszindalata olyan fokú, hogy sokat segít azoknak, akik ellen harcol. Sajnos azonban az egész elmebeteg blog ellaposult , mindig ugyanaz, semmi újdonság soha. Úgy vagyok vele mint a népzenével, az elején még jó, de amikor századszor jön ugyanaz a ritmus, már ásít az ember. Egy időben jó volt még röhögésre az Örülünk Vincent és a Határátkelő blog, de ezek még gyorsabban laposodtak le. Szerencsére azonban megszületett a Kolozsváros című blog! Itt alig van nap, amikor nem jelenik me valami új, minden korábbinál hatalmasabb butaság. A blog profilja 5 témát ölel fel: szimpla orbánozás : ez nem igazán érdekes,

A munkaidő

Kép
Amikor az egész kommunista tábor még létezett Európában, a központi moszkvai irányítás nem csak a politikában számított, hanem kihatott a hétköznapi politikamentes ügyekre is. Amikor 1986 őszén először kimentem Bulgáriába tartósan, semmi különbség nem volt a magyar és a bolgár nyitvatartási szokások között: a hivatalos intézmények 8-kor nyitottak, a munkahelyek is, a boltok és étkezőhelyek meg egészen korán, 6-kor, legkésőbb 7-kor. Oroszország északi ország, északi szokás szerint az emberek korán kezdik a munkát, de korán is fejezik be. Az értelmiségi munkahelyeken a munkanap kezdete 8 óra, a gyárakban jellemzően 6 óra, a munkaidő hossza pedig 8 vagy 9 óra (ez utóbbi, ha van benne 1 óra szünet is). Az átlag értelmiségi - értsd nem fizikai munkavégzéssel járó - munkahelyen az emberek 8-17 között dolgoznak, ebédszünettel 12-13 között. Ez a beosztás teljesen természetes volt pl. az NDK-ban, Lengyelországban, Csehszlovákiában, azaz az eleve északai országokban. Sőt, a nem-északi Magyarorsz

Kis dolgokból

Kép
A bolgár életszínvonalról . Mely sose volt a magyar szint felett. S mely talán csak a 80-as évek elején járt közel a magyar szinthez. Ill. most ismét közeledik hozzá, jelenleg nagyjából a magyar szint 85 %-án áll. A kis dolgokon mérhető le leginkább az életszínvonal változása. Számok helyett a gyakorlat . Olyasmit kell figyelembe venni, ami nem technikafüggő. Szóval pl. nem szabad a mobiltelefon- vagy a nethasználatot nézni, ezek ugyanis semmit se árulnak el a valós helyzetről. S olyat se szabad választani, mely kulturálisan terhelt. Pl. a bolgár kávézókban mindig van ember, a legrosszabb időkben is volt. Bemegy az ember e legolcsóbb, műanyag pohárban önkiszolgálós kávét áruló helyre, rendel egy kávét a pultnál, majd leül, s ül mellette 3 órát. Magyarországon ugyanez egyszerűen nem szokás, azaz ebből nem vonható le semmi. Vagy az öltözködés . A bolgár nő, legalábbis bizonyos korig, igyekszik jól kinézni. A pénz nem akadály. Ha kell, olcsót vesz, ami azonban hatásos. S elvan a legolcsób

Komolyan nem értik

Kép
A múlt héten Pogátsa nem értette (bár szerintem, ő érti, csak úgy kell tennie, mintha nem), ezen a héten egy másik mércés szerző megint nem érti, s mivel az ő gondolatmélysége jóval sekélyesebb, mint Pogátsáé, nála elhiszem, ő tényleg nem érti. Szóval antiglobalista mozgalom sirató cikk a Mércében. Ugyanaz a Balázs Gábor írta, aki ugyanott a múlt hónapban antiszemita szagú, marhaságokkal teli írást jelentetett meg "A cionizmus vége" címmel. (Érdekes lenne ezt a témát is elővenni, hogy a magyar ballibek széle hogyan igyekszik behozni a nyugati balos antiszemita eszméket a magyar nyilvánosságba, de most ezt kihagynám, most nem ez a témám.) Szóval egy kifejezetten buta szerző írásáról beszélünk, de mégis érdekes a jelenség miatt. Számtalan kritikát írtam az antiglobalizmus ellen. S bár ezek nagyobb részét még liberális-konzervatív szellemiségben írtam - íme egy példa -, az alapgondolattal máig egyetértek: az antiglobalista mozgalmárság egy mélyen negatív jelenség. Tartalmi és

Feminista hazugság

Kép
Nőnap alkalmából a feminista hazugságokról. A magyar nézők számára is ismert angol Piers Morgan tv-s személyiség műbotránya az év elejéről. (Valószínűleg onnan ismert, hogy különböző angol, Magyarországon is sugárzott tehetségkutató vetélkedőkben volt zsűritag.) A történet lényege : a Morgan vezette egyik műsorban a szép, 40 éves körüli - azaz Morgannál kb. 15 évvel fiatalabb - időjárásbemondó hölgy szeret látványosan, nőiesen öltözködni. Ezt Morgan élő adásban észre is veszi. a kérdéses ruha A feminista narratíva szerint ez zaklatás azonban. Szóval a kívánt magatartás: tegyünk úgy, mintha nem vennénk észre a női szépséget. Magyarul: hazudjunk. A dolog hazugságát erősíti, hogy maga a tv-műsor látványosan számít a női résztvevők szépségére. Íme egy másik adás, ahol látható: az operatőr direkt úgy fényképez, hogy jól látható az időjárásbemondó külseje, a rendező még direkt végig is sétáltatja a stúdióban: https://www.youtube.com/watch?v=8GYTPdmpK9w Azaz mindenki tudja, figyelemfelkeltő

Pogácsa és a ballib péksütemények

Kép
Kiváló cikk jelent meg a Mércében Pogátsa Zoltán tól. Főbb megállapításait igyekszem összegezni először. Ezek nagy része olyan eretnek gondolat, mely 20 éve még egyedül a Magyar Fórum ban jelenhetett volna meg. Szerintem a 8 legfontosabb megállapítás: A nyugat által megállapított egyetlen igaz gazdaságpolitikát nem alkalmazta sem a nyugat soha a saját felemelkedése során, sem azóta a pár frissen kiemelkedett államok egyike se. Sőt, ahol volt sikeres felzárkózás, ott mindenhol éppen az "egyetlen igaz" módszer ellenkezőjét alkalmazták. A magyar liberális elit sose volt képes vitára, ezért választotta a "független szakértőség" álcáát. Ennek az elitnek társadalmi támogatottsága nincs a valóságban. S ez az elit teljesen azonos a későkádári technokrata nomenklatúrával. Húsz év kellett ahhoz, hogy kiderüljön mindenki számára: az "egyetlen igaz" politika nem működik . Pogátsa nem beszél más oszágokról, s nem bontja ki ezt, én hozzátenném: máig az a ballib mítosz

India népei

Kép
India 2 fő összetevője : indo-árja népek és dravida népek. Az indo-árja az indoeurópai nyelvcsalád egyik ága, a dravida pedig egy önálló nyelvcsalád. A legelterjedtebb elmélet szerint az eredeti lakosság a dravida, akiket az északnyugatról benyomuló indoárják nagyrészt kiszorítottak, asszimiláltak, aminek eredménye, hogy van egy vonal Indiában, melytől délre dravida nyelvűek élnek, északra pedig indoárja nyelvűek. A két csoport természetesen keveredett , az eredeti típus azonban nagyon más volt. Az indoárják kreolos bőrű fehérek, de egészen fehér bőrűek is vannak köztül. A dravidák barnák, egészen a négerig terjedő színnel. sötétzöld - indoárja többség (90 % felett), világoszöld - indoárja többség (80 % felett), középzöld - indoárja többség (60 % felett), piros - dravida többség (90 % felett), narancs - dravida többség (80 % felett), kék - egyéb (lásd lent) Nem egyértelműen besorolható államok: 1 - Arunachal Pradesh - 70 % tibeti többség, 2 - Meghalaya - nincs többség: 45 % ausztro

Koronás hisztéria

Kép
Olyan hisztériát keltettek az érdekeltek, mintha pestisjárvány lenne a XIV. században. Viszont a médiák úgy tesznek, mintha valami ilyesmi zajlana. Pedig semmi különös nem történt: egy átlagos influenzajárvány zajlik, amiből minden évben van több. Ráadásul a koronavírus járvány nem különösen halálos. Az elterjedéséhez képest a halálozás abszolút mérsékelt arányú. Az az érzésem, hogy valaki nagyon retteg Kína fejlődése miatt, s ezt szeretné megállítani ezzel a hisztérikus médiakampánnyal.

Most mi fehérek vagyunk a hülyegyerekek

Kép
A fehér rasszizmus ideológiája nemcsak keresztényellenes, de téves is. Ami pl. a kereszténységet illeti, napjainkban éppen a fehér ember a fő forrása a keresztényellenességnek. Nagyon meglepődne ezen egy 500, de akár 200 évvel ezelőtt élt ember. Akkor a képlet az volt, hogy fehér keresztények terjesztették a keresztény vallást, s az őslakosokat igyekeztek leszoktatni egy sor kereszténytelen szokásról: pl. ne szexeljenek a felnőttek gyerekekkel, ne legyen többnejűség, ne egyék meg a szomszéd törzs tagjait, ne temessék el élve az öregeket, s még lehetne sorolni. Persze most a legextrémebb dolgokat írtam le, de a kevésbé extrémebb ügyekben is volt mit tanulnia az őslakosnak a fehér hittérítőtől. A minden emberben meglévő természetes vallás megvan természetesen minden emberi lényben, a bronzkorban élő legvadabb természeti népek között is. Sokszor egyszerűen a vad környezet olyan szokásokat alakított ki náluk, melyek nehezen foghatók fel ép európai ésszel. De a természetes jóság mindenkibe