Bejegyzések

nyelv címkéjű bejegyzések megjelenítése

Vacilál a magyar

Kép
Már előző nyelvi cikkemben akartam erről írni, de gondoltam, legyen külön cikk. Az uráli-altáji nyelvek egyik sajátossága a hangrend , azaz a magánhangzók minősége alapján kategorizálva vannak a szavak, s az egyes szavak illeszkedése a hangrendtől függ. A téma közismert , ezért nem elemezném különösebben, csak egy kis ismertető: az a, á, o, ó, u, ú mély hangrend, az ö, ő, ü, ű magas hangrend, az e, é, i, i pedig hangrendileg semleges (az "e" és az "é" státusza vitatott, sokak szerint az "i" és "í" státusza is, egyesek szerint ugyanis ezek egyfajta sajátosan magas hangrendűek, azon az alapon, hogy pl. a magas hangrendű ragváltozatban ezek gyakori magánhangzók, de én ezt nem tartom meggyőző álláspontnak, mert a hangrendi illeszkedésben ez nem működik szabályosan). Tehát minden magyar szóban vagy csak mély, vagy csak magas magánhangzók lehetnek (ill. korlátlanul lehetnek semlegesek ezek mellett), ez alól csak egyes - különböző hangrendű részekből á...

Magyar magánhangzókról

Kép
Pár megfigyelésem a mai magyar kiejtésről a magánhangzók terén. A magas nyelvállású magánhangzók - i, í, u, ú, ü, ű - esetében egy eleve létező jelenség erősödését látom (hallom): egyre inkább elvész a megkülönböztetés a rövid és hosszú párok között a hétköznapi kiejtésben: egyre több hosszú magánhangzót töviden ejtenek a magyarok - kedvenc példám a "Hűvösvölgy" helynév, amit a magyarok 99 %-a ü-vel ejt, viszont van pár ellenpélda, ahol következetesen hosszabbodás van - lásd "kör" ejtése mint /kőr/, egyedül a szóvégi magánhangzók esetében áll fenn a következetes megkülönböztetés - rendkívül jól jellemzi ezt pl. a "híradó" szó, ahol az általános ejtés /hiradó/, azaz az í-ből i lesz, de az ó marad ó, s máshol pedig ott ahol ennek jelentésmegkülönböztető szerepe van (pl. "zug" és "zúg"), de egyes esetekben még ott se (lásd "áru" és "árú", szinte sose hallani az ú-s ejtést), természetesen mindez nem igaz a művelt ejtésre...

Elbeszélés

Kép
A bolgár nyelv egyik sajátossága nemcsak a sok igeidő, de ezen túl a sok igemód is. A magyarban 3 igemód van: kijelentő, feltételes, felszólító. A bolgárban e 3 mellett van még 3: 3 darab elbeszélő igemód. Az elbeszélő igemód egyébként ősi jelenség, a legtöbb nyelvész egyetért, hogy ilyen volt a legkorábbi időkben az indoeurópai nyelvekben, de mára csak maradványai lelhetők fel, pl. az angolban és a németben, de használatuk opcionális, továbbá nem alkotják a nyelvtan részét, sokkal inkább kifejezések. Ugyanez igaz az uráli és altáji nyelvekre is. De az altáji nyelvekben és az uráli nyelvek egy részében megmaradt az elbeszélő igemód teljes értékű nyelvtani kategóriaként. A magyarból ez a kategória kihalt , nem tudni mikor. A Balkánon viszont megmaradt részben. Vitás a jelenség eredete: ma ez a nyelvtani kategória az albánban, a bolgárban, s a törökben van meg a régióban. Az egyik elmélet szerint ez albán jelenség, független a töröktől (az albánt a Nyugat-Balkán egykori ősnyelve, az illí...

Arab identitás és nyelv

Kép
Az arab identitás rendkívül sajátos . Minden arab egyszerre két nemzet tagja: az arabé és saját arab országáé. A nyelv esetében a párhuzam a latin és az újlatin nyelvek esete lehet. Képzeljük el, hogy a románok, a franciák, az olaszok, a spanyolok, stb. mind azt vallanák, ők a latin nemzet részei, s nyelvük pedig nem igazi nyelv, csak nyelvjárás, mégpedig "romlott, hibás" nyelvjárás. Nos, az arab helyzet pontosan ez. Az arab nyelv nyelvészetileg nyelvek csoportja, melyek nem is kölcsönösen érthetőek teljes mértékben, de mind a kb. 25-30 arab "nyelvjárás" beszélője hisz abban, hogy egy nyelvet beszél. Az egyes nyelvjárás-csoportok és az azokat használó arab országok: maghrebi: Algéria, Líbia, Marokkó, Mauritánia, Tunézia, egyiptomi: Csád, Egyiptom, Szudán, levantei: Jordánia, Libanon, Palesztína, Szíria, mezopotámiai: Irak, Szíria, Arab-félszigeti: Arab Emirátusok, Bahrein, Jemen, Katar, Kuvait, Omán, Szaúd-Arábia. Ami közös jellemző : csak beszédben használatosak,...

Nyugat-Afrika nyelvileg

Kép
Afrika sajátossága, hogy a legtöbb ország esetében még csak közös nyelv se létezik az adott országban, s a hivatalos államnyelv nem anyanyelve a lakosság zömének, sőt a lakosok nagy része nem is beszéli. Ez egy hatalmas térség: összlakossága 350 millió fő. S a világ 10 leggyorsabb természetes népessegnövekedésű országa közül 4 itt található! A legszerényebb növekedést felmutató Zöld-foki-szk. népességnövekése is +1,4 %/év (a magyar adat -0,4). Jelenleg Nyugat-Afrika lakossága Európa lakosságának kb. 45 %-a, de az előrejelzések szerint 2100-ben már a 210 %-a lesz. Íme a térség vázlatos térképe (az arab országokat Észak-Afrikához számítom, ezért nem színeztem be Mauritániát, melyet egyes források szintén Nyugat-Afrikához sorolnak): piros - volt brit gyarmat, zöld - volt francia gyarmat, sárga - volt portugál gyarmat, szürke - speciális eset (Libéria) A térség minden országára igaz : a hivatalos nyelv a volt gyarmattartó nyelve, azaz angol, francia, vagy portugál. ( Libéria esetében az an...

Furcsa hatás

Kép
A német nyelv nem tudta a magyart kiszorítani , bár erre minden esélye megvolt a XIX. sz. elején. Van viszont máig számos vonás, ahol a német - bár az angol miatt egyre gyengülőbben - hat a magyar nyelvhasználatra. Régi szokásom, hogy néha az emberek beszédébe úgy hallgatok bele, hogy nem a szavak értelmét nézem, hanem csak a kiejtést . Három legfontosabb megfigyelésemet osztanám meg. Az első kihalóban van, de idősebb nemzedékeknél még aktív. Az st-/sp- kezdetű idegen szavakat ma már - angol hatásra - a magyar fiatalok [szt]/[szp] alakban ejtik. De az idősebbek bizony [st]/[sp]-t mondanak, akkor is, ha ez helytelen. Magyarázat: a németben ez így van, de csak a németben. Régebben bejött idegen nevek esetében ez mára rögződött is, lásd Svédország fővárosa minden más nyelven [sztokholm] vagy valami ehhez hasonló, csak magyarul [stokholm]. A németnek van egy olyan sajátossága, hogy gyakrabban zöngésít, mint a magyar. A magyar kizárólag akkor zöngésít egy zöngétlen mássalhangzót, ha az zöng...

Viva la Mexico!

Kép
15 éve volt, hogy az egyik budapesti üzletközpontban azt láttam "mexikói ételek", hát kiváncsian elmentem amerre a nyíl mutat. Oda is jutottam. Aztán megláttam a létesítmény nevét: " Viva la Mexico! " - gyorsan meg is fordultam, s nem kóstoltam meg semmit. Okfejtésem lényege: ha még a saját nevüket se képesek leírni helyesen, akkor valószínűleg a mexikói konyhához se értenek. Pedig azt a spanyolul nem tudó emberek is tudják, ez talán a spanyol nyelv egyik abszolút egyedi vonása, hogy a kérdőjelet és a felkiáltójelet nem csak a mondat végére, hanem elejére is ki kell tenni, szóval legalább azt vártam volna, hogy ¡Viva la Mexico! legyen kiírva. S ez tényleg spanyol sajátosság, nem ismerek más nyelvet, ahol ez létezne még. Európában talán még a görög sajátos ebben, a kérdést nem kérdőjellel, hanem pontosvesszővel jelölik (s ezt vette át az egyházi szláv is, de az nem élő nyelv, az élő szláv nyelvek pedig kérdőjelet használnak), de ott is csak a végét jelölik, a kezdeté...

A nyelvtudásról

Kép
Mivel az emberek 99 %-a képtelen idegen nyelvet helyes kiejtéssel megtanulni, így eleve csak a helyest megközelítő kiejtés része a jó nyelvtudásnak. Miért nehéz a helyes kiejtés megtanulása ? Nos, az ok nyelvészeti és biológiai. A világ hangjainak száma több száz, s a legtöbb hangot tartalmazó nyelvben sincs 150-nél több hang. Ez az egyik akadály. De van egy sokkal nagyobb : az egyes hangok csoportosítása, azaz annak meghatározása, hogy mi számít fonémának, ugyanis ez minden nyelvben egyedi. Talán úgy lehetne ezt érzékeltetni, mint a színlátást: nem minden ember látja azonosan a színeket, az egyes színek határai nem rögzítettek, s így megesik, hogy ugyanazt X egy adott színnek hiszi, míg Y másnak: lásd, egy halvány narancsszín sokak szerint sötétsárga, vagy a kék és zöld határa se egyértelmű. Az pedig, hogy míg a hangok határai és milyen alapú a csoportosításuk az egyedi, nyelvenként változik . Csak 3 példa erre: a magyar ember számára az angol "man" és "men" szó ug...

Bolgár és orosz - érthetőség

Kép
Magyar szemmel nagyon furcsa persze eleve az érthetőség másik nyelvvel, hiszen a magyarnak nincs egyetlen közeli rokonnyelve se. Amikor felhozzák a témát valamennyire ismerők a magyar-finn, magyar-észt rokonságot, mindig igyekszem türelmesen elmagyarázni: ez a rokonság iszonyúan távoli. Bolgároktól jelllemzően vissza szoktak kérdezni "te mennyire érted a norvég nyelvet?", majd a csodálkozásra megjegyzem: "na ahogy egy átlag bolgár ért norvégül, úgy ért egy átlag magyar finnül - a bolgár-norvég és a magyar-finn rokonság kb. azonos fokú", pedig ezzel még aluljellemeztem a helyzetet, mert a valóságban az szláv és a germán nyelvek rokonsága közelebbi , mint a finn-magyar rokonság. (A valóságban a magyar és az obi ugor nyelvek rokonsága felel meg a germán-szláv rokonságnak, míg a magyar-finn rokonsági kb. mint az angol és a hindi rokonsága, azaz nagyon távoli, de ezt a példát kevesen értik meg.) A bolgár helyzete egészen más . Nemcsak távoli rokonai vannak, de közepes t...

Nyelvi gyarmatosítás

Kép
Nyelvi gyarmatosítás Afrikában - érdekes téma. Leszámítva arab Afrikát - ami egy egészen más világ - a kép az, hogy az európai gyarmatosítók nyelve idegen nyelvként maradt meg, kényszerből, mert az afrikai országok túlnyomó többsége multietnikus, erős túlsúlyban lévő helyi nyelv nélkül. Az alábbi térképen sárga színben azok az országok, ahol a volt gyarmatosító nyelve ma a lakosság minimális - 10 % alatt - részének anyanyelve. Elsősorban egyes nagyvárosokban fordul elő, hogy egyes helyi lakosok átvették a gyarmati nyelvet, az az anyanyelvük lett. Zölddel ahol az arány 10-20 % közötti. Példa erre Nigéria, ahol a tengerparti részén sokan angol vagy angol alapú kreol anyanyelvűek, ennek oka, hogy nagyobb kapcsolat volt a gyarmatosítókkal. A portugál gyarmatok esete is ilyen, a portugálok kifejezetten asszimilálni akartak, s ez részben sikeres is volt, így minden volt portugál gyarmaton van jelentős portugál anyanyelvű lakosság. Pirossal azok az országok, ahol 20 % feletti a lakosság: Sey...

Harc a szavakért

Kép
Már írtam arról, hogy mennyire fontos a harc a nyelvért. Ha uraljuk a szavakat, az ellenség beszorul a sarokba, ahonnan kétségbeesett kapálózása már csak minket segít. A ballibek is kiválóan értik ezt. De szerencsére nagyon rosszul csinálják. Tulajdonképpen az utóbbi 10 évben egyetlen sikerük volt, a "rabszolgatörvény" szó. Az összes hasonló meccset mind a Fidesz nyerte meg. A nyelv élő organizmus, nem lehet kapkodni, se erőszakoskodni vele. De finoman lehet irányítani. Ehhez odafigyelés, türelem, kitartás kell. Ezek mind hiányoznak a ballibekből, ők azonnal akarnak mindent. Jól látható ez a tüntetésekhez való viszonyukból: mára sikerült saját törzstáborukat kétségbeesésbe kergetni azzal a hamis hozzáállással, miszerint az igazi tüntetés az, mely miatt a kormány megbukik, minden más csak idővesztés, céltalan sétálgatás. Pedig a tüntetések célja sose a kormánybuktatás, hanem a hangulatkeltés, mely lassan növekszik, majd esetleg egy adott pillanatban elvezethet a kormány bukás...

Nyelvi kategóriák

Kép
Korábbi cikkemhez , íme pár kifejezetten érdekes nyelvi kategória. Mindenhol meg fogom írni, mi a helyzet az általam beszélt 5 nyelvvel (magyar, bolgár, spanyol, orosz, angol) és további 10 nyelvvel, melyből rendelkezem valamilyen szintű ismeretséggel (latin, ógörög, héber, koreai, szuahéli, szerb-horvát-bosnyák-montenegrói, szlovén, finn, baszk, asszír). Kiválasztottam 8 kategóriát: 4 hangtanit és 4 nyelvtanit. Hangsúly A világ nyelveinek kb. felében nincs rögzített hangsúly . Felében a hangsúly rögzített, a leggyakoribb helyzet az első szótag és az utolsó szótag. nincs rögzített hangsúly: bolgár, spanyol, orosz, angol, latin, ógörög, koreai, szerb-horvát-bosnyák-montenegrói, szlovén, baszk, rögzített hangsúly első szótagon: magyar, finn, rögzített hangsúly utolsó szótagon: héber, rögzített hangsúly utolsó előtti szótagon: szuahéli, asszír. Alapvetően a mozgó hangsúly előnye : a nagyobb dallamosság. Természetesen jóval könnyebb megtanulni a rögzített hangsúlyt mozgó hangsúlyú anyanyel...

A nehéz és a könnyű idegen nyelv

Kép
A politikailag korrekt nyelvészet állítása az, hogy minden nyelv egyformán nehéz, nincsenek könnyű és nehéz nyelvek. Ez azonban csak abból a szempontból igaz, hogy egy anyanyelvi környezetben felnövő kisgyerek bármely nyelvet képes azonos idő alatt megtanulni anyanyelvi szinten. Viszont amint az idegennyelv tanulást nézzük, azaz egy már anyanyelvvel rendelkező - azaz legalább hat éves - ember által egy másik nyelv megtanulását, ott már a fenti állítás messze nem igaz . S nem csak arról van szó, hogy egy az anyanyelvéhez közelebbi nyelvet mindenki képes könnyebben megtanulni, mint egy távolabbi nyelvet, ez természetes. Arról is szó van, hogy objektív tényezők is vannak az idegennyelv tanulásban. Ami szerintem a legfontosabb tényező: az egyes nyelvi kategóriák mivolta az anyanyelvben és a tanulandó idegen nyelvben. Minden nyelvben más és más az egyes nyelvi kategóriák tartalma. Van ahol ugyanaz a nyelvi kategória szélesebb (azaz pontatlanabb, kevésbé választékos) és van ahol szűkebb (az...

Cirill a nem-szlávoknál

Kép
Többször írtam már a cirill ábécéről, de most egy egészen más szemszögből. Hozzáteszem: leegyszerűsítve, a teljesség igénye nélkül. A cirill ábécét eredetileg a szlávra találták ki, pontosabban a bolgár nyelv alapján találták ki a morvák közti hittérítésre a IX. században. Hozzáteszem, máig vitás, hogy a IX. században kitalált 2 szláv ábécének - glagolita és cirill - mi az egymás közti viszonya, de ez most nem is érdekes, hiszen tény: a glagolita ábécé marginalizálódott, a cirill pedig sose tudott elterjedni az ortodox szlávokon kívülre. A XX. sz előtt a cirill írás kizárólag egyházi okokból tudott meghonosodni nem-szláv népeknél. A legismertebb eset a románoké , akik lévén többségükben ortodox vallásúak a cirillt használták. Ennek oka: a román ortdodox templomokban az istentiszteleti nyelv az egyházi szláv volt, s csak a XVIII. sz. első felében indult meg az egyházi szláv lecserélése a románra, de a románra is ugyanazt az írást használták, mint az egyházi szlávra. Csak miután a román...