Bejegyzések

rendszerváltozás címkéjű bejegyzések megjelenítése

A hatalom részei

Kép
A magyar rendszerváltozás során 5 hatalmi ág volt: a politikai hatalom, a pénzügyi-gazdasági hatalom, a médiahatalom, az értelmiségi hatalom, s a kulturális hatalom. Ezek persze Kádár alatt még mind egy kézben voltak, bár már akkor megindult a legalábbis kezdeti differenciálódás. Részben érintettem ezt: a politikai hatalom szándékosan megosztotta saját maga és a pénzügyi-gazdasági hatalom közti szférát, ez utóbbi felett csak Kádár személye volt az őr. A médihatalom a politikáé volt, de az lazított a pórázon. S még lazább volt ez a póráz a maradék két szférában. A rendszerváltozás alatt az 5 szféra függetlenedett egymástól. Alapvetően a kommunista elit nyugatpárti része volt a nyertese a rendszerváltozásnak gazdasági értelemben. Itt a második rendszerváltozás csak 2010, amikoris Orbánék maguk köré csábították az addig alárendelt státuszú nemzeti tőkét, annak a liberális részét is (lásd Kóka János az archetípusa ennek), majd létrehoztak új, saját klientúrát is (lásd, ennek közmondásos p...

A rendszerváltozás magyar sajátossága

Kép
Az ex-kommunista országokban a sokszínű pártrendszer szinte sehol se alakult ki azonnal. A nagy kivétel Magyarország. Íme miért. Lássuk az egyes országokat. A legtöbb országban a felállás az volt, hogy kommunista állampárt az egyik oldalon, a másikon pedig valamiféle antikommunista sokszínű koalíció működött. Lengyelországban a rendszerváltozás gyors volt, már a második szabad választásra széthullott részekre ez az antikommunista koalíció, de addig ez volt a felállás. Ott az elején ez a koalíció majdnem 100 %-kal nyert, ami valóban sajátos eredmény. Ami után persze az egész szétesett, hiszen ez teljesen különböző erőket jelentett, melyeket csak a volt rendszer elutasítása kötött össze. Ennek hatására a volt állampárt sikeresen megnövelte népszerűségét, s csak évekkel később jelentéktelenedett el. A mai lengyel helyzet immár azonban az, hogy a 2 fő tábor a nyugatpárti liberális-konzervatívok és a nyugatszkeptikus jobbos populisták. Csehszlovákiában is egy színes koalíció nyert, bár sokk...

Igazságtétel

Kép
Egy 29 évvel ezelőtti vita, ami akkor hatalmas port kavart. Érdemes visszanézni ma is, szinte egy elfeledett kor alapvető dokumentuma. Azok közé tartozom, akik emlékeznek a vitára személyesen is. Nem akarom a múltat megmásítani, szóval elismerem, akkor sokkal közelebb álltam az SZDSZ-hez, mint az MDF-hez, bár az egy évvel korábbi taxisblokád miatt már messze nem voltam az SZDSZ és a Fidesz hű híve. Azt hiszem, már mondtam, hogy az SZDSZ-Fidesz által képviselt liberalizmussal való első szakadásom a taxisblokád volt, melyet kicsinyes bosszúnak tartottam a választási vereség miatt. Valójában a két tábor (a nemzeti és a liberális) között akkor a politikai különbség minimális volt, gyakorlatilag minden alapkérdésben tökéletes egyetértés uralkodott: mindkét oldal liberális, polgári demokráciát akart, mindkét oldal nyugatpárti, euroatlantista volt, mindkét oldal elítélte a kommunizmust, mindkét oldal kapitalizmust akart. Pontosan ezért lehetett az, hogy másodrendű, de jelképes kérdésekben vi...

Kisemberség

Máig a magyar ideálpolgár a kádárista ideál szerinti ember. Ennek lényege: a kisemberség. A kádárista kisember nem érti a nagy dolgokat, sőt szerinte azokat eleve felesleges is érteni, az ilyesmi a bölcs nagyemberek ügye, de ők nem példaképeink, mert a nagy dolgok értése együtt jár a cinizmussal, az erkölcsi lazasággal. Szóval a rendes ember meghúzódik, nem pofázik, hanem tudja mi a dolga, azt becsülettel ellátja. A kisember a maga módján végtelenül bölcs, hiszen tudja, nincs végső igazság, minden mögött csak érdek van, amit a nagyemberek aztán színesen becsomagolnak, de ezt a kisember nem veszi komolyan. Eleve bölcsebb dolog a szkepticizmus, sőt a véleménynélküliség, mint a határozott kiállás. Határozottan csak veszélyes szélsőségesek és éretlen kamaszok állnak ki. Igen, vannak múltbéli hőseink, akik fellázadtak. De a hősök mindig a múltban vannak. Manapság hősnek lenni felelőtlenség, mert aki sokat ugrál, annak csak rosszabb lesz. A ballibek a rendszerváltozás során meg akarták a me...

Kétféle rendszerváltás

Múlt vasárnap volt a bolgár rendszerváltás 30. évfordulója. Magyarországgal ellentétben, Bulgáriában a rendszerváltás konkrét naphoz köthető: 1989. november 10., ekkor volt ugyanis a Todor Zsivkov elleni belső pártpuccs. A magyar rendszerváltás ellenben lassú folyamat volt, nem lehet semmilyen dátumot mondani. Kádár levéltásától (1988. május 22.) kb. 15 különböző időpont mondható, s egyik se pontos. De az igazi eltérés nem ez, hanem maga a harc . Magyarországon a harc már az első szabad választások előtt nem a kommunisták és az antikommunisták között ment, hanem az urbánusok (fő erő: SZDSZ. s mellékcsapata a Fidesz) és a népiek (fő erő: MDF), miközben a kommunisták jelentéktelen harmadik oldalt képviseltek, akik eleve megoszlottak a két tábor között, majd 1991-re csatlakoztak is az urbánusokhoz. Magyarorszégon a kommunisták se kulturálisan, se politikailag, se gazdaságilag nem képeztek tehát hatalmat. A formailag kommunista gazdasági elit már Kádár alatt liberális volt, s a rendszer...

A liberális görénykurzus ismérvei

Kép
Sokszor beszéltem arról, hogy Magyarországon 1990-2010 között ugyanaz a rendszer volt hatalmon, sőt ehhez hozzávehető a rendszerváltozás kezdetei - 1988 - és az 1990 közti kb. 2 év is.