Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus, 2019

Kamuleleplezés

A Partizán leleplez . Mármint az egyik állami médiát. Mi is zajlik? A szerkesztő kiadja az irányelveket beosztott újságíróinak, s azok visszajeleznek milyen anyagaik vannak. Tessék mondani, ez nem ugyanígy van bármely média szerkesztőségében?

A mozgó mérce nem mér

Az egyik ismertebb magyar homoklobbista blog számol be a német katolikus papság újabb elfajzásáról . A lényeg : a katolikus egyház vizsgálja felül álláspontját a homoszexualizmusról, különösen a tudomány eredményeinek fényében. Egyrészt, a tudomány mióta akar beleszólni a hit dolgába? Kb. olyan abszurd ez, mint azt mondani, a legújabb tudományos eredmények miatt felülvizsgálandó a szülők tiszteletének elve. Másrészt, aki nem hisz az örök isteni igazságban, az miért akarja azt reformálni ? Aki azt hiszi, minden relatív, az miért akar más mércét? Lehet relativistának lenne, de a hiteles relativista álláspont nem az, hogy legyen más mérce, hanem az: ne legyen mérce. Továbbá, eleve minek egy folyton változó mérce? Mérésre ugyanis alkalmatlan. S végül: miért vannak bent, sőt nem csak bent, hanem vezető pozícióban egy egyházban olyan emberek, akik nem értik saját tanításuk legalapvetőbb lényegét. Persze tudjuk: ezek az emberek nem jóhiszemű idióták, hanem fizetett rombolók. Én személyesen

A körúton belüli liberókomcsi

Sok mindenben változtam eszmeileg életem során, de van három dolog, amit mindig utáltam: a demagóg butaságot, a rosszindulatot, s a másik lenézést, ez utóbbit különösen akkor, ha leereszkedéssel párosul, mert a nyílt gyűlölettel kevert lenézés még mindig kisebb rossz. Annak idején, még a kommunista rendszerben ismertem meg az egyik legutálatosabb nyugati embertípust: a kommunista értelmiségit . Ez alatt nem feltétlenül minden kommunistát értve, hanem csak azokat akik agyatlanul dörgölőztek a szovjet rendszerhez, de mindig máshol élve, sose a szovjet rendszerben, s sose úgy élve, ahogy azt kellene a szovjet rendszerben. Pedig már Augustinus Aurelius megmondta a IV. században: azoktól kell a legjobban óvakodni, akik nem a saját maguk által hirdetett elvek mentén élnek. Szóval semmi bajom nem volt se a szovjetellenes nyugati kommunistákkal, se a szovjetpárti, de hiteles nyugati kommunistákkal. Nem rájuk gondoltam. S lám, Magyarországon is megjelent ez a viszkető marhaság. A múlt hétvégi c

Szenilis idióta

Egyik vicces magyar megmondóember az igazikonzervatív, magyarul ballib Ungváry. Csak meg kell nézni mit mond, s mindig annak a fordítottja az igaz. Most éppen azt mondja , hogy a csúny emberek iszonyúan buták , így nem érdemlik meg a demokráciát, csak akkor, ha már öntudatuk annyira fejlett lesz, hogy felismerik, igazi érdekük az, ha saját érdekeik ellen szavaznak önként. Szerencsére az okos elit képes volt jól manipulálni a buta, agyatlan tömeget, így az "helyesen" szavazott, de mostanában ennek vége: a nép elkezdett önállóskodni, ez pedig fasizmus. Zorbán pedig olyan gonosz, hogy rájött, hogyan lehet gáz nélkül elgázosítani. Erről egy régi szovjet vicc jutott eszembe: Lesz KBG a kommunizmusban? Nem lesz. Addigra már olyan fejlett lesz az emberek öntudata, hogy mindenki saját magát fogja letartóztatni. Úgy tűntik, Ungváry hisztis és nyűgös. Ami jó hír minden rendes ember számára: ahol ugyanis az ungváryk rosszul érzeik magukat, ott jó a normális embereknek.

Szalai

A ténylegesen baloldali, azaz nem ballib Szalai Erzsébet mond pár érdekes dolgot. Persze nem értik a cikket az olvasók, se a ballibek, se a fideszesek. Szalai érdekes szerző, bátor ember, azon kevesek egyike, aki még a liberális szellemi egyeduralom idején is, a 90-es években, képes volt nem betagozódni a balliberális értelmiségbe. Ezért írásait, előadásait figyelemmel követni mindig érdemes, akkor is, ha - s ez azért sokszor megesik - nincs igaza. A fideszes narratíva szempontjából a legegyszerűbb és leghasznosabb a baloldaliak és a liberálisok összemosása, még akkor is, amikor azok nincsenek összemosodva (tény persze: ez ritkaság Magyarországon). A ballibeknek meg még narratívájuk sincs , mert a "fújj, csúnya Zorbán!" az kevés ehhez. De most nem ezt fogom elemezni, hanem magát Szalait. Szalai nyíltan elmondja, Magyarországon azért nincs baloldal (természetes a "baloldal" szó valódi értelmében), mert eleve esélytelen, hiszen egyrészt lepaktálna a liberálisokkal h

Nagy fideszes győzelem

Kép
Fideszes belső körből származó ismerősömtől tudom, a fideszes PR szakemberei ezúttal hatalmas győzelmet arattak. Egy kamunikk révén, Erik Ragon név alatt elterjesztettek egy teljesen fals, ballib gyűlölködő üzenetet, s a ballibek zöme azonnal rá is kapott a horogra. Az egyik legfanatikusabb magyargyűlölő Facebook-huszár, Juhász Zolika sikeresen elterjesztette a kamut mint valóst, s átvert teljes ballib médiákat is. Persze, ezúttal is kiderült: Gyurcsánynak van a legtöbb esze a ballib táborban, s amint Gyurcsányék stábja rájött az átverésre, azonnal ki is faroltak belőle, kifejezetten bocsánatot kérve , persze tovább orbánozva, de akkor is: korrekten elismerve a hibát. Ők ugyanis saját embereiknek se hisznek, így saját forrásból ellenőrizték az állítást, hiába terjesztette el azt lelkes hívük. Az - udvariasan fogalmazva - kevésbé okos ballib politikusok és megmondóemberek viszont még napokig nyomták az eredeti kamut, bizonygatva annak igazságát. Magyarellenes Zolika meg akkora búskomo

A gyalázkodás joga

Kép
Van egy túlmozgásos gyurcsányista a FB-on, másodállásban homoklobbi aktivista, akinek van egy álmacskás oldala (Erzsi macska). Én természetesen eleve ki vagyok tiltva, de egy jó ismerősöm, akit nem tiltottak (talán mert ritkán kommentel) beszólt az oldal urának, majd elküldte nekem mi lett az eredmény. Szóval a gyurcsányista gyűlölködő nem bírt magával, s a legnagyobb magyar ünnepen igyekezett gúnyt űzni egy ,magyat nemzeti jelképből. Íme: Most tessék elképzelni, ha ezt mondjuk a Homokbüszkeség jelkéoével, vagy mondjuk az amerikai néger rasszista Afroamerikai Történelmi Hónap kapcsán tette volna meg, esetleg az egyébként nem létező Roma Holokauszt kapcsán. Nem, nem ellenséges hozzászólást, csak egy hasonló humort, vicceskedést engedett volna meg magának. (Direkt nem írtam zsidó példát,. a zsidókat ugyanis éppen szabadon lehet gyalázni a Facebook-on, így döntött a Facebook öngyűlülő zsidó tulaja.) Na mi lett volna? De így szabad, sőt az a hibás, aki ezen felháborodik . Ismerősöm alig 1

A hivatalos vélemény

A hivatalos vélemény akkor a legrosszabb, ha hivatalosan nem létezik. A nyílt diktatúra, pl. a kommunista állam azért volt jobb: tisztán ismert mi a "helyes" és mi nem az. A helyes vélemény dogma, mintha egyházi dogma lenne, s mindenki tudja, nem szabad neki ellentmondani, de még megvitatni se, még úgy se, hogy a végén egyetértünk esetleg vele. Ott a hivatalos vélemény axióma volt. Egymás közt persze mindenki kimondta, hogy ez és az marhaság, sőt a kései kommunizmusban egyenesen kötelező volt magánkörben minden hivatalos dogmát marhaságnak mondani (még azt is, ami történetesen igaz volt). A kései liberális demokrácia rosszabb rend. Hivatalosan nincs hivatalos vélemény. De aki leül szalonképtelennel egy asztalhoz, vitázik kirekesztett emberrel, esetleg felveti, a másik oldalnak is igaza van valamiben, vagy csupán igyekszik a hivataloshoz képest árnyaltabban nézni bármit is, az megnézheti magát. Mi a hivatalosan nem létező hivatalos? Az, ami éppen hasznos a háttérhatalomnak, am

Atya Isten, szavaznak a külföldiek!

A ballib törzstábor legújabb őrülete : felháborodni a nyilvánvalón. A beszűkűlt ballib agy, különösen annak heveny gyurcsányista állapotában, képtelen eldönteni az idegen szép-e vagy sem, s mikor szép mégis. Valljuk be, ez nehéz dolog. Hiszen egyrészt nem szabad falakat emelni, imádni kell a menekülteket, mert olyan cuki kis demokrata lények, másrészt viszont a fasiszta nemadózó, nemittélő, magukat magyarnak hazudó románok, ukránok meg jönnek és Zorbánra szavaznak. S ezzel párhuzamosan szörnyülküdés a külföldi vendégmunkások miatt. Nehéz megérteni a ballib agyak logikáját... Az önkormányzati választáson nem lehet se levélben, se követségen szavazni, szóval most kicsit nehezebb zorbánozni. Melékesen: nehogy megtudja egy ballib fanatikus, hogy Ausztriában az önkormányzati választáson követségen és levélben is lehet szavazni, s az az osztrák is szavazhat, akinek nincs ausztriai címe... Szóval, visszatérve, nehéz gyűlölködni, de a ballib médiák mindent megtesznek érte. A 168 óra, a HVG, s

Mertkell beszéde

Miután a Fidesz propagandája meghamisította a lánglelkű ultraliberális Satana Mertkell kancellár ünnepi soproni beszédet, íme az igazi, hiteles fordítás, amit külön is köszönünk Juhsoros Zoltán, neves 10-fős gigatüntetésszervezőnek. " Wir haben aber natürlich zuerst auch unsere bilateralen Beziehungen in den Blick genommen. " - "Elutasítjuk Zorbán kegyetlen diktatúráját, ezt a Blikkben is közzé fogjuk tenni." " Deutschland profitiert also auch davon. " - "A német nép elutasítja Zorbán és oligarchái profitéhségét." " Deutschland freut sich, hieran mit Arbeitsplätzen beteiligt zu sein. " - "Magyarország ki lesz zárva a z EU-ból az EU következő, Arbeitsplätzenben tartandó konferenciáján." Ez van, Zorbán csúnyán elbukta ezt a meccset...

Lelki szegények

Eckhart mester (1260-1328) műve. A nyugati miszticizmus egyik legnagyobb képviselője. Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyország. Mit jelent ez? Szegénység kétféle van: külső, mely dicséretes, ha valaki Jézus iránti szeretetből vállalja, belső, erről van szó az idézetben. Ki az igazán szegény ember: aki nem akar semmit, aki nem is tud semmit, akinek nincs is semmije. Aki nem akar semmit, az nem csupán úgy él, hogy soha semmiben sem teljesíti be saját akaratát, s törekszik Isten akaratának teljesítésére. Hiszen míg az az ember akarata, hogy Isten akarata legyen, addig megvan benne az akarat, azaz nem semmit akar. Az igazi szegénység az, ha annyira nincs akarata az embernek, mintha nem is létezne, azaz se nem akar, se nem vágyik. Ez a nemlétezés állapota olyan volt, amiben önmagunk megismerői voltunk az igazság gyönyörűségében. Akkor Istentől és mindentől szabadon léteztünk. Megteremtésünkkel már lett Istenünk, s maga Isten se volt ebben az értelemben Isten akkor, sokkal inkább

Teremtés és semmi

A keresztény eszme egyik problémás része a semmiből teremtés és a rossz kérdése. A rossz nem lehet önálló létező, hiszen ez 2 dolgot jelenthetne: Isten teremtette a rosszat, ami képtelenség, hiszen Isten a tökéletes jó, a rossz Istentől független létező, ami ellenkezik a keresztény tanítással, hiszen szerinte Isten az egyetlen igazi létező végsősoron, s minden más létező csakis általa van. A megoldás: a rossz részleges jó, hiány a jóban. Azaz abszolút rossz nincs. Tehát az abszolút rossz nem létezik, azaz az abszolút rossz azonos a semmivel. Viszont Isten a világot a semmiből teremtette. De mi ez a semmi? A lehetséges válaszok: az a semmi nem "igazi" semmi, hanem valami őskáosz - keresztény szempontból elfogadhatatlan, mert ez azt jelentenő. van más létező is Istenen kívül, tőle függetlenül, Isten a szó szerinti nemlétezőből csinált valamit - de ez képtelenség, hiszen ez azt jelentené, Isten nem a tökéletes létező a teremtés óta, mivel a teremtés után ő csak a létezés egy rés

Asimov

Annak idején egy balatoni nyaralás alatt olvastam el Asimov Alapítvány -trilógiáját. Aztán a trilógiából heptalógia lett, a szerző írt két bevezető és két befejező részt is. De ezek később lettek meg, s amikor én olvastam, még csak 3 rész létezett. A trilógia lényege: hogyan juttatja el az emberiséget a stabilitásból egy újabb stabilotásba egy összeesküvés . Aztán a további 4 részből kiderül: az egész összeesküvést egy robot szervezte meg, s a végső stabil állapota az emberiségnek pedig a kommunizmus . Mindenképpen érdekes mű. Nemrég ismét belenéztem a műbe, s egy mellékes momentum ragadta meg a képzeletemet: az emberi fantázia korlátoltsága . Hiába volt zseniális Asimov, képzelete korlátozott maradt: több ezer évvel a jövőben az emberek a fénysebességnél gyorsabban képesek haladni és üzenni, személyes, mini atomeszközök léteznek, de a számítógépek iszonyú drágák, mobiltelefonnak nyoma sincs, s senkinek se jutott eszébe internethez hasonló hálózat.

Békés csicskásbohóc

Békesi László , a ballib gazdasági komprádor lobbi egyik főcsicskása kissé vicces. A doktríner marhaság paródiája a szövege, persze nem annak szánták. Békesi azt mondja "sajnos a többségnek jó a rendszer". Dehát mi egy társadalmi rendszer célja? Az, hogy a többségnek vagy a kisebbségnek legyen jó? Mi a baja ennek a jóembernek valójában? Hát az, hogy az ő álmodott elveinek nem felel meg a rendszer, a valóság nem hajlandó a fantáziájának szót fogadni. Erről jut eszembe a régi szovjet vicc. Jelentik Sztálin elvtársnak, hogy a tények nem igazolják vissza a Párt legújabb elméletét. Sztálin elvtárs válasza: - Nem szívesen lennék most a tények helyében...

Támadás Kína ellen

A mesterv az volt a 90-es években, hogy Oroszország sikeres szétzúzása után érdemes a másik ellenséget , Kínát is kikapcsolni a játékból. Emlékezzünk vissza, Kínát a 70-es években teljes erővel támogatta a nyugat, ellensúlyként a Szovjetúnió ellenében. A Szovjetúnió megszűnése után okafogyott lett, de Kína már túl erős lett akkorra, nem lehetett közvelenül megtámadni és demokratikusan lebombázni , ahogy ezt a liberális imperializmus szereti csinálni. Kapóra jött Hongkong, a brit gyarmat. A ellopott terület vissza lett adva melldöngetve Kínának 1997-ben. A terv az volt, Hongkong rákos sejtként az egész Kínát megfertőzi, az országból lassan szófogadó liberális csatlósállamot csinálva. Csakhát a kínai vezetés - éppen a negatív orosz példából tanulva - ravaszabbnak bizonyult. A nyugati rendből csak annyit engedtek be, amennyi érdekében állt a kínai népnek, semmivel se többet. Így nem Hongkong fertőzte meg Kína többi részét, hanem Kína integrálta sikeresen visszaszerzett városát. Ez bizony

Ballib recept

Az éppen hivatalos ballib műbotrány alkalmából sikerült megfigyelnem a receptet. A lépések a következők, íme: a 8-pontos mesterterv: műfelháborodás valami olyasmi miatt, amit a többség pozitívnak, esetleg érdektelennek ítél - ha nincs éppen ilyen, akkor a ballibek úgy tesznek mintha egy világos mondatot tényleg félreértenének, pedig a valóságban ők se értik félre, cikk a témáról minden ballib médiában, a ballib kommentelők egy része kijelenti, most már ez tényleg diktatúra, a másik része viszont megállapítja, mindez csak gumicsont, Zorbán találta ki az egészet, s ehelyett a sokkal fontosabb múltheti műbotrány miatt kellene tiltakozni, egy-egy tombolékonyabb hangulatú ballib felszólal a parlamentben, megemlíti az ENSZ-t, az EU-t. s még pár sóhivatalt, petíció indul, kötelező résztvevő Iványi, Vásárhelyi, s még 50 társuk, megszólal 3-4 ballib megmondóember Emília műsorában az ATV-ben, egy részük kijelenti, az egész nemzetközi közösség felfigyelt az ügyre, Gyurcsány cikket ír a FB-on, mel

Kettős Mérce

Kép
A Mérce nevű álbalos, ultraliberális média eredeti neve Kettős Mérce volt. Szerintem sokkal jobb volt az eredeti név, pontosabban fejezte ki a lényegét. Íme eheti sajtószemle ebből a Soros-közeli médiából. Első cikk egy nemi erőszak vádról: Tételesen cáfolja a Ripost állításait Donáth Anna - a cikk hibáztatja az áldozatot, hazugsággal vádolja, s minden szinten kiáll az erőszakkal vádolt politikus mellett. Furcsa érzésem van: tavaly megtudtam, ilyen vádak esetében automatikusan hibás az erőszakkal vádolt, s az áldozat hibáztatása pedig bűn. Most mi változott? Csak nem az, hogy a vádlott egy a szerkesztőség számára rokonszenves politikus? S felmerül a kérdés: miért rokonszenves egy állítólag szélbalos lap számára egy ultraliberális politikus? Továbbá: vajon miért nem hű állítólagos genderista tabuhülyeségéhez se a lap? A következő cikk Varga Judit igazságügyminiszter megregulázná a Google-t és a Facebookot - a cikk teljes mellszélleséggel kiáll a nagy netes cégek cenzúrája mellett .

1277

Étienne Tempier (1210-1279) műve. Az averroizmus tanainak elítélése. Címe: Az 1277-es párizsi elítélő határozatok . Az averroizmus Ibn Rusd (latinul: Averroës) arab arisztotelánus filozófus tanítása. Lényege : kétféle igazság létezik, hitbéli és filozófiai, a világ örökkévaló, az emberi lélek 2 részből áll: múlandó egyedi részből és közös, örök isteni részből, nincs feltámadás. Két fő képviselőjének elemeztem egyes írásait: Sigerus de Brabantia és Boethius de Dacia . * Az 1277-es elítélő határozat 219 pontból áll. Ezeket felsorolni értelmetlen lenne, de a lényeget leírom, bár nyilvánvaló: az averroizmussal ellentétes nézeteket tartalmaz. A filozófia vezető szerepének tagadása, nem igaz, hogy a filozófia minden kérdést képes megoldani. Téves, mert a filozófus is alá van rendelve a krisztusi igazságnak. Nem igaz, hogy csak racionálian igazolható tanításoknak van helye, s hogy nem szabad bízni e téren a tekintélyben. Nem igaz, hogy Isten mindentudása korlátozott, hogy nem tudja előre a

Korrupció

Kép
Érdekes fejlemény pár éve a liberális propagandában: a "korrupt" lett az új érv mindarra, ami nem tetszik. Kezdték unni a "diktatúra" érvet, jött a "korrupció" érv. Szinte paródisztikus, de pl. a fő orosz ellenzékinek kikiáltott Alekszej Nahalnij - egyébként egy 2 %-os támogatottságú politikus -, aki persze a valóságban nyugati agy- és kémközpontok helyi főembere az Orország elleni szellemi hadjáratban, által alapított fő szervezet neve Korrupcióval Való Harc Alap . Igen, nem vicc. Manapság, ha azt olvasom valahol, hogy valaki korrupt, először mindig arra gondolok, vajon mi jót tett az illető a kisemberek érdekében, a nagyurak érdekei ellen. karikatúra az orosz politikusról

Néha elég a józan ész

Kép
Sokszor nem is kell ellenideológia, elég a józan ész. Például nem kell úgy tenni direkt, mintha nem értenénk a nyilvánvalót . Persze a Bruck féle megmondóemberek abból élnek, hogy úgy tesznek, mintha nem értenének semmit, mert így lehet műbotrányokat kavarni. Vésey-Kovács László az egyik kifejezetten tehetséges fideszes újságíró, s szavai nem sértették semmiben a mozgássérülteket. Vajon Bruck szeretné, ha a saját gyerekei mozgássérültek lennének? Kétlem. Olyan ez a ballib megmondóembereknél, mint a cigányok integrációja : az ő gyerekeik, unokáik sose járnak cigányokkal egy iskolába, de habzik a szájuk, ha más szülő (átlagember szülő) kiveszi a gyerekét olyan iskolából, ahol cigány többség alakult ki. Ahogy Jámbor is úgy tesz, mintha nem értené . A női szépség csodálása nem alázza meg a nőket, s semmiképpen sem hasonlítható ez a homokosság propagandájához. A jó és a rossz nem tehetők azonos nevező alá, mert nem egyenértékűek. az első erotikus kép, amit készítettem (1986 elején) Persz

Szalonmarxisták

Az álbalos nem érti , mármint álbalos a szó eredeti értelmében, mert a szó kifacsart magyar értelmében igazi balos, magyarul: ballib. Párhuzamosan az egyik fideszes médiában Trombitás-cikk , ő pedig érti, csak nem bontja ki, nem értem miért. Az alapkérdés: hogyan is van az, hogy az ellentmondást nem tűrő, intoleráns liberalizmus megtűri a baloldalt, sőt a szélsőbaloldalt, de jobbra hermetikusan zár? A felszínes jobbos szabványválasz az, hogy a liberalizmus baloldali, így természetesen tűri a tőle balrább lévő eszméket. Ennek durvább verziója szerint ugyanazok csinálják a marxizmust és a liberalizmust, a népszerű antiszemita elmélet szerint a zsidó tőkés rabol az egyik oldalról, míg a zsidó szakszervezetis meg a másikról, koordináltan. Persze ez marhaság. Nem kell marxistának lenni ahhoz, hogy az ember felismerje: a modernitás kezdete óta a marxizmus volt az első komoly ellenerő a liberalizmussal szemben. Az első olyan eszmeirányzat, mely szisztematikusan tagadta a liberalizmus axiómáit

Idegenellenesség

A ballibek kezdetben abszolút pragmatikusan kezelték az idegellenesség kérdését. Tudták, az átlagmagyar idegenellenes. Ez sok tekintetben egy természetes, önvédelmi reakció. De van negatívuma is, pl.: nehézzé teszi az együttműködést a közös ellenség ellen más népekkel, mindent anyagilag szemlél. A magyarság csúnyán vesztett az idegenellenességgel. A fő veszteség Trianon volt, melynek egyik oka az, hogy a magyar többség Magyarországon nem volt hajlandó kompromisszumra. (Hozzáteszem, nem ez volt Trianon egyetlen oka, sőt nem ez volt a fő oka.) Trianon pedig visszaigazolásként hatott: íme, nem voltunk eléggé idegenellenesek! A ballibek számára az idegenellenes recept megvolt Kádártól, amikor sikeres propagandája hatására a 80-as évek elején minden 10 magyarból átlag 9-et lengyelellenessé tennie, lásd "dolgozzanak inkább a lusta lengyelek". A határontúli magyar kérdés véletlenül jött képbe. Az ezredfordulóig konszenzus volt, hogy altatni kell az egész témát. A konszenzust megtörn

Ballib gőg

Az Új Egyenlőség legújabb műsora klasszikus ballib alkotás lett. A szokásos - balos - szerkesztőség hiánya miatt meg se akartam nézni. Aztán belenéztem, s nem csalódtam. Az állatorvosi ló esete. Rózsa Péter, ballib megmondóember őszinteségi rohamot kapott, s kimondott mindent, amit persze eddig is tudtunk. Csak miatta érdemes az egész adást végignézni. Miről is van itt szó? A magyar ballib értelmiség azt hitte a rendszerváltás alatt és után, hogy övé a teljes nyilvánosság, ez valamiféle Isten által adott állapot, s minden másként gondolkozó szalonképtelen, bunkó, elfogadhatatlan, akinek nem kell adni részt a médiákban. Nem részt nem akartak adni, de morzsányit se. Akkor alakult ki az a mitologéma, hogy liberális = szakmaiság = függetlenség. Aztán az idők változtak, s máig nem tudják kiheverni , hogy - az ő szavaikkal - már nem a "szakma" diktál, hogy már nem "függetlenek" a médiák, Pedig ma a magyar médiákban a ballibeknek sokszorosan nagyobb a terük, mint az ő ur

Nemi erkölcs

Születésnapom alkalmából egy könnyebb téma. A keresztény nemi erkölcs azt mondja, házasságon belül bármit, azon kívül (azaz se mellette, se előtte, se utána) semmit. Az alapötlet természetesen helyes, de a modernitásban alig működik. Nyilván a megcsalás ma se igazolható. Ezzel nincs gond. De konkrét ismerős esete. Fiatal pap , akinek a felesége tragikusan fiatalon meghalt. Az egyházi szabályok szerint ilyenkor csakis 2 dolog tehető: az özvegy pap szerzetesi fogadalmat tesz (ami magában foglalja a cölibátust) vagy megszűnik papnak lenni, világi hívő lesz. (Második házasság tilos a papok számára, özvegység esetében is.) Ismerős nem akart más lenni, mint pap, inkább megszegte a szabályokat, magyarul lett egy szeretője. Lassan persze botrány lett, ma már nem pap: kirúgták. De ez ritkaság. A fő baj a házasság előtti szex. A mai világban egyszerűen része az ismerkedésnek a szex. Egyházhoz hű hívőknél is. Persze a józan ember különbséget tud tenni a között, hogy a házaspárnak volt szexuális v

Párbeszéd

Az olasz Anselmus (Anselmo) számít a skolaszti(ci)zmus egyik megalapítójának. Ezt a művét mindenki ismeri, pontosabban az abban kifejtett, később ontológiai istenérvnek nevezett kifejtést mindenképpen. A mű 1075 -ben keletkezett. Kiegészítve annak folytatásával ( Responsio ). Érdemes a szokásosnál részletesebben megnézni ezt a kifejtést, mert ezzel elkerülhető a legtöbb téves cáfolat elismerése. A cél: olyan érv biztosítása, mely nagyrészben képes tisztán racionális úton bizonyossá tenni Isten létezését, pontosabban Isten tagadásának önellentmondásos jellegét. Azaz nem bizonyíték Istenre, 1000 éve se gondolták, hogy lehetséges lenne Istent bizonyítani racionálisan, hanem az ellenkező megközelítés: az ateizmus önellentmondásosságának racionális bizonyítása. Miért önellentmondás az ateizmus? Egy dolog kétféle agybéli megformálása: a dolgot jelölő szó puszta kimondása, ez esetben kimondható az, hogy Isten nincs, a dolog fogalmának megértésével párosult szókimomndás, ez esetben nem mondhat

A magyar jobboldal hibái

Évekkel ezelőtt, még liberális-konzervatívként, a magyar jobboldal részéről 5 fő hibát láttam. Előre hozzáteszem, hogy "jobboldal" alatt azt értem, amit Magyarországon annak szokás nevezni, nem azt, ami valóban jobboldal a bevett politológiai meghatározás szerint. Szóval pár éve a következő 5 hibát láttam a magyar jobboldalban: harmadikutasság, nacionalizmus, antiszemitizmus, pogányság, áltudományosság. A fentiek közül az egyik pontban nyilván tévedtem , azaz véleményem megváltozott. Mint liberális-konzervatív nyilván a kapitalizmus híve voltam, s bár láttam a kapitalizmus hibáit akkor is, azokat több kapitalizmussal szerettem volna orvosolni. Ma úgy látom, skizofrén állapot van a magyar jobboldalon: fent kapitalizmuspártiság (akkor is az ez, ha nem a fősodrú liberális modell mellett állnak ki, hanem a kelet-ázsiai fejlesztő kapitalizmus mellett), lent meg harmadikutas antikapitalizmus van. Azt értve ez utóbbi alatt, hogy nem-marxista alapokon nyugvó antikapitalizmus, amolyan

Kóla és homokpropaganda

Mint egy hónapja mondtam , a nagy multik csak akkor folytatnak ideológiai háborút, ha ez nem érinti őket hátrányosan anyagilag. Mint 2 éven keresztül éppen a Coca-Cola alkalmazottja, ezt belülről is jól láttam. Szóval a most kirobbant budapesti homokreklámozási botrány során csak ugyanazt tudom mondani. Ha a Coca-Cola úgy értékelné, hogy a homoklobbista kampány ártana neki, sose lépné ezt meg. A loveislove nevű homoklobbista kólakampány nem megy az egész világon, ahol a kóla jelen van. (Mert a Coca-Cola a világ minden, az USA által elismert országában jelen van (ez 194 ország), 2 kivétellel: Észak-Korea és Kuba. S jelen van az USA által el nem ismert 7 ország közül is többben.) Az, hogy Magyarországon is bevezették ezt a kampányt csak egyetlen dolgot jelent: arra számítanak, Magyarországon ennek nem lesz negatív hatása. Ami azt jelenti: a magyar társadalom túl gyenge . Kiegészítés. Kivételesen a Kettős Mérce ballib média majdnem helyesen meglátta mi a valós helyzet.

Hírrobotok

Lelkes a HVG : hírrobotok lesznek. Bizony nagy lesz rá a kereslet a ballib médiákban, ez biztos. Csak be kell táplálni 10 alapmondatot, s ezek kombinálásval minden működni is fog a lehető legjobban. Íme az alapmondatok : éljen Brüsszel!, fújj oroszok!, csúnya kelet-európai népek, miért szavaztok helytelenül?!, éljen Gréta Thorzonborz iskolakerülő kamukislány!, Soros, Soros, Soros, mosolyogj le ránk!, ne szülj, nő! házasodj, homokos!, fújj populisták!, csúnya keresztények, fújj!, éljen és virágozzon a szabad piac láthatatlan keze!, éljen Vatikáni Feri ateista celeb!

Ballib művészeti szabályzat

A ballib agytröszt szabályzatának 3 pontja a művészetről: 1. Aki ballib, az tehetséges. Pl. Bödőcs tehetséges humorista, bármit is tesz. Eszterházy meg tehetséges író, bármit is ír. 2. Aki nem ballib, az tehetségtelen. Ákos nem tud énekelni, s Bagi-Nacsáék meg tehetségtelen humoristák. 3. Aki ballib, de nem fogad szót a ballib agytrösztnek, az ex-tehetséges, lezüllött alak. Pl. Lovasi vagy Kertész Imre. Szemét árulók! Plusz 1 pont: aki mindezt nem fogadja el gondolkozás nélkül, az antiszemita.

A Fidesz és a kapitalizmus

Megnézvén a múlt heti Háttérkép műsort, mely a Hír TV kevés jó műsorainak egyike, örömmel vettem észre a változást . Jó hír, hogy lassan a fideszes értelmiség, legalábbis annak egy része rádöbben: a kapitalizmus egy rossz rendszer, s nem javítani kell, hanem szétzúzni. Eddig a fideszes beszéd az volt, hogy van egy csúnya, rossz ballib kapitalizmus, meg egy szép, konzervatív kapitalizmus. A rossz, gonosz Clinton, meg a jóságos, rendes Reagan, de lehetne európaiakat is említeni. Az egyikben a milliárdosok szorgalmasan dolgozó, ötletteli emberek, akik a nap 25 órájában dolgoztak, elérve álmaikat, míg a másikban mihaszna spekulánsok, akik ügyesen raboltak. S ugyanez nemzetközileg is: a szorgos hollandok századokat dolgoztak, ezért gazdagok, míg a lusta négerek henyéltek, s ezért nyomorognak. Hozzáteszem: ez utóbbi kérdésben még dolgozni kell , a fideszesek nagy többsége ma is komolyan hiszi a " dolgos holland - lusta néger " liberális narratívát. Bogár - akit a messze legtiszt