Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február, 2018

Theagész

Kép
Szókratész démonjának hatása. Minden élőlény esetében a létrehozás - pl. egy növény elültetése, vagy gyerek nemzése - a világ legkönnyebb dolga, míg a már életre kelt élőlény nehéz és fáradalmas odafigyelést igényel. Demodokusz fiának, Theagésznek a neveléséről beszélget Szókratésszel.

Trombitás cikke

A Mandineren ritkán szoktam kommentelni. Egyrészt nincs rá időm, másrészt követhetetlen a kommentrendszerük. De olvasni szoktam őket szinte minden nap. De most - a múlt héten - megjelent ott egy érdekes cikk , mellyel nagy részben egyetértek. Megjegyzésem csak az, hogy ez nem bal és jobb kérdése. Hanem perverzitás és normalitás kérdése. Ma már ez az igazi ellentét.

A kádárista technokrata elit gyermekei

Kép
Kiegészítő cikk technokrata témájú sorozatomhoz. Természetesen az én szempontomból nézve - aki idén augusztusban leszek 51 éves -, azaz ez a mostanában divatosan X nemzedéknek nevezett korosztály, de leginkább annak csak első szakasza, azaz mondjuk az 1960-1975 közt születettek, azaz azok, akik később, a rendszerváltozáskor már legalább felső tagozatosak voltak, de inkább már fiatal felnőttek, de még 30 éves kor alattiak.

Hódmezővásárhely

Kép
A hódmezővásárhelyi választások eredménye.

Nincs pártom

Nincs pártom. Nekem nincs kedvenc pártom 1999 óta. 1990-1999 között volt, az időszak első felében az SZDSZ , a második felében a MIÉP . Párttag voltam háromszor . 1988-1993 között Fidesz-tag, 1989-1993 között SZDSZ-tag, plusz 1990-1991 között egy bolgár párt tagja is voltam.

Könnyű eltanulni a hazudozást

Kép
Van több magyar kommunista törpepárt is. Egyikük a legnagyobb ilyen pártból kb. egy évtizede kivált a Vajnai-frakció. Nevük állandóan változik, egyszer Európai Baloldal, másszor Munkáspárt 2006 .

Hűség a munkaadóhoz

Vannak emberek, akik egy munkahely elhagyása után is örökre hűségesek volt gazdájukhoz. Itt van pl. ez a lett-amerikai EU-biztos, valami Nílus Mukknyekk, aki évekig a lettországi Soros Alapítvány igazgatója volt. Persze semmi gond szeretni a volt gazdát, de ezt kissé kínos aztán ilyen vehemensen képviselni mint valamiféle univerzális igazságot.

A kádárista technokratizmus rögeszméi II. - a piac és a magántulajdon

Kép
Azt hiszem, itt kezdődött a máig ható magyar konszenzus, melyet még a 2010 utáni Fidesz is csak részben tört le. A kapitalizmus totális fetisizálása , mindennek a makrogazdasági számokon keresztül való nézése, az emberi tényező mély lenézése. Az ami az akkori Amerikában még a neoliberális Reagan-Thatcher számára is túlzásnak tűnt, s kicsi amerikai thinktankokban testesült meg (lásd Ayn Rand féle "objektivista filozófia"), az a magyar technokrácia számára alapigazság volt. Kb. az a szöveg, amit a mai "baloldal" által ájulásig tisztelt Kész Zoltán nevű pszichopataszerű parlamenti képviselő hadovál.

Alkibiadész II.

Kép
Az imádság szerepéről beszélget Szókratész és Alkibiadész. Óvatosnak kell lenni az imádságban. Ha az istenek minden imát teljesítenének, az rossz is lehetne.

Szoruljon a hurok

Három egyszerű javaslat a bankok és más pénzügyi dögkeselyük hatalmának korlátozására. Mindegyik ötlet megvalósítható mindenféle nemzetközi egyeztetés, alapvető intézményi reform nélkül.

Választani a 2 liberalizmus között

Kép
Ez a cikk nem a magyar választásokról szól, ne keresd a mögöttes politikai propagandát. Az igazán nehéz mindig az a választás, ha az ember utálja mindegyik választási lehetőséget. Könnyű ugyanis választani jó és rossz között, ahogy könnyű kisebb és nagyobb rossz között is.

Juhász és a ballib hisztizés

A ballib kettős mérce. Én sajnálom Juhász Pétert , személyesen semmi bajom vele, bár emberellenes, liberális nézeteit természetesen elutasítom, szóval szerintem nem vert senkit, nem úgy néz ki, nem az a típus. Valószínűleg a volt felesége találta ki bosszúból az egészet, mert Juhász megcsalta őt, vagy valami ilyesmi, azaz szokásos családi hazugságáradat.

Olimpia

Perverzió vagy szépség? Nekem tetszenek az észak-koreai szurkolók. Csupa szép lány, tiszta, derüs tekintettel, örülve az életnek. Van bennük egyfajta mesterkéltség, ez tény, de még mindig jobb, mintha állig bedrogozott, pluszszájzos, nyugati leszbi femininácik éktelenkednének és hörögnének az emberiség ellen.

Egy abszolút téves cikk

Kép
Puzsér Róbertet részben a liberális diktatúra bohócának, állázadójának tartom - szerintem ő a főszereplője a Black Mirror egyik  részének  -, de ezzel együtt maximálisan hiteles személyiségnek is tekintem őt, személyes tisztességéhez nem fér kétség, s messzemenően pozitív szerepet töltött be és tölt be ma is a ballib véleményterror elleni küzdelemben.

A kádárista technokratizmus rögeszméi I. - a munkanélküliség

Kép
Ezzel a címmel - A kádárista technokratizmus rögeszméi - sorozatot indítok, amit 8 részesre tervezek. Hogy ki ez az elit, arról  írtam már .

Alkibiadész I.

Kép
Az ifjú Alkibiadész - korabeli híres athéni politikus és sikeres hadvezér, aki később átállt Spártához, majd a végén ismét vissza Athénhez - politikusi pályára készül, ez a Szókratésszel való beszélgetés tárgya. Szerintem az egyik legérdekesebb Platón-mű, bár kevesen sorolják a legfontosabb közé: én oda sorolnám viszont.

Ismét egy alkotmányjogi nonszensz

Kép
Új szervezet hirdet abszurd tanokat.

Gyomorforgató kvízmester

Kép
A nemzeti alapú gyűlölködés sose szép dolog.

A fideszes propaganda ballépései

Kép
A fideszes propaganda az utóbbi 10-12 évben ritkán hibázik, de az utóbbi időben 2 súlyos hibát is láttam.

2006-os humor

Kép
2006-os humor, paródia.

Kész van

Kép
Vicces dolgok vannak.

Kádár és elitje

Kép
Azért írom meg ezt a személyes cikket, mert sokszor megkapom a kérdést: miért nem írok szinte soha a Fidesz hibáiról.

Kleitophón

Kép
Kleitophón panaszkodik Szókratészre.

Az egyes ballib pártok helyzete

Kép
Lássuk kik a ballibek manapság? A szó szoros értelmében: MSZP, DK, Együtt, PM, MLP.

A ballibeknek nincs pénzük?

Kép
Tényleg nincs pénzük a ballibeknek PR-szakemberre?

Szalonképtelen vagy ellenség?

Kép
A mai hatalom egyik hibája, hogy minden ellenvéleményt ellenséges tevékenységnek kezel.

A kétfordulós választási rendszer

Kép
A kétfordulós választási rendszer mint a demokrácia letéteményese, halljuk gyakran.

Eurovíziós fesztivál

Hogyan nyerhet magyar versenyző eurovíziós fesztivált idén?

A ballib migráncs műbotrány

Kép
Gyorsan felejtenek egyesek.