Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2019

Eredmények

Visszaolvasva mit írtam a magyar EP-választásról pár nappal a választás napja előtt, egyetlen dologban tévedtem : én a Momentum kiesésére számítottam. Azon az alapon, hogy a DK elszívja a Momentum táborát, s ezzel a legerősebb ellenzéki párt lesz. A DK valóban a legerősebb ellenzéki párt lett, de sokkal inkább az MSZP kárára. Tudtam, hogy a DK le fogja győzni az MSZP-t, de hogy ennyire, arra álmomban se gondoltam. Ez csak azt fogja jelenteni: az MSZP megsemmisülése gyorsabb lesz. Tulajdonképpen a magyar választási eredmény kiváló . Az egyetlen dolog, aminek nagyon nem örülök, az az erős Momentum. Minden mással elégedett vagyok. Miért örülök az erős DK-nak és nem örülök az erős Momentunak, mikor ez a két párt gyakorlatilag ugyanazt mondja? Azért mert míg a DK vállalhatatlan a nagy többség számára, azaz sose lesz képes hatalomra kerülni, plusz olyan módon viselkedik, ami a "baloldali" tábor jelentős számára is elfogadhatatlan, addig a Momentum inovatívabban , kevésbé leleplezh

Bulgáriában nehezebb

Kép
Bulgáriában nehezebb választani az EP-választáson, mint Magyarországon. Először is háromszor annyi a jelölt: 27. Aztán kevés a tisztán értelmezhető, világos értékeket képviselő párt. Gyakorlatilag csak 2 csoport van, mely tisztán tud választani magának: a törökök és más muszlimok, valamint a határozottan nyugatos értékrendű választók. Az előbbiek kb. a lakosság 15 %-a. Két párt küzd ezért a rétegért, de a kisebbik (mely a nagyból szakadt ki személyi ellentétek miatt) esélytelen. A nagyobbik párt - Движение за права и свободи: Mozgalom a Jogokért és Szabadságokért - hivatalosan liberális párt, tagja is az ALDE-nek, de a valóságban ez egy kisebbségi párt, mely csak azért lett ALDE-tag, mert ott még nem volt bolgár tagpárt. A párt etnikai jellege miatt a liberális bolgárok se szavaznak rá, bár magában a pártban vannak bolgárok, jellemzően dísznek, mert a bolgár alkotmány tiltja az etnikai-vallási alapú pártokat. Ami a határozottan nyugatos értékrendű választókat illeti, ez a nagyvárosi ér

Én hogyan szoktam szavazni?

Kizárásos alapon. Fogom az összes jelölt listáját. A mostani magyar EP-választáson ez könnyű feladta, alig 9 jelölt akad. S kezdem kihúzni róla az egyes jelölteket a következők szerint. Először is törlöm az összes komolytalan és esélytelen jelöltet. Figyelem: ha valaki annyira tetszik, hogy esélytelenül is támogatni szeretném, akkor az persze kivétel ezen szabály alól. Jelenleg nincs olyan, aki annyira tetszene, hogy esélytelenülis szeretném támogatni. Ezzel ki is töröltem az MKKP-t és a Munkáspártot. Maradt 7 jelölt . Aztán törlöm azokat, akiknek alapeszméjével nem tudok egyetérteni. Ezzel töröltem is a Mi Hazánkat, az MSZP-t, a DK-t, s a Momentumot. Az első ultranacionalista, rasszista, a többi 3 ultraliberális - ez az okom törlésükre. Maradt 3 jelölt . A harmadik lépésben törlöm azokat, melyek zavarosak vagy hiteltelenek. Azaz nem lehet megállapítani mit is képviselnek valójában. Azaz törlöm a Jobbikot. Maradt 2 jelölt . Az LMP és a Fidesz. Ezután ezek közül kiválasztom azt, aki kev

Ballib gazdaságpolitikai program

Átnéztem az utóbbi 9 év ballib gazdaságpolitikai érveit Orbán ellen. Nos, ezeket találtam : Orbán kommunista , mert: nem ad mindent át a szabad piacnak, miközben a szabad piac ideális működése a jólét alapja, hiszen a szabad piac láthatatlan keze a legbölcsebb lény az egész világegyetemben, növeli a béreket, ezzel munkanélküliséget idézve elő, csődbe víve a vállalkozásokat, hiszen azok képtelenek kitermelni ezt a csillagászati bérszintet, plusz inflációt kelt, korlátozza a tőkét, pedig az csak korlátok nélkül képes a társadalom javára működni; Orbán neoliberális , mert: mindent átad a szabad piacnak, miközben a szabad piac működését enyhítenie kellene a kormányzatnak, ezért is nyomorog 5 millió ember, sírnak éhesen a kisdiákok, s vándorol ki az ország, nem növeli a béreket nyugati szintre, ezzel kedvezve a gonosz nyugati befektetőknek, Orbán az ő cinkosuk, nem korlátozza a tőkét, ő a tőke csicskása, pedig a tőke csak korlátok között képes a társadalom javára működni.

Naív Ausztria

Ez az, amiben a naív nyugati ember nem mérhető a tapasztalt keletihez. Akit át lehet verni ilyen gyerekes trükkel. az nem való politikusnak. Nyert egy kis csatát a háttérhatalom, örüljenek neki. A háborút azonban nem nyerhetik meg, mert a rendszerük alapjai véget érnek lassan. https://www.youtube.com/watch?v=zAEP08ps-JM

Magyar EP-választás

Előzetes elemzés a magyar EP-eredményekről, kevesebb mint 1 héttel a választás napja előtt. Utólag könnyű lesz elemzni, de most ez még valós kihívás. A nagy nyertes a DK (Dobrev Klára párt) lesz. Nekik ugyanis fő céljuk legyőzni az MSZP-t, azaz a legnagyobb ballib párttá lenni, erre pedig reális esélyük van. Sőt: nemcsak a legnagyobb ballib párt lehetnek, hanem egyenesen a legnagyobb ellenzéki párt is a Jobbik összeomlása miatt. Tegyük hozzá, a DK nyerése a Fidesz számára is kiváló hír. Orbán számára az ideális ellenfél Gyurcsány. Vele szemben a Fideszt nem kedvelők körében is állja a versenyt. A Momentum megy a szemétdombra. A fiúk fellázadtak apáik ellen, de az apák most hazaküldik a szófogadatlan kölyköket. A Momentum ökörködő vezősége, mely alig 2 év alatt többet változtatott álláspontján, mint Orbán 30 év alatt, nem bírta a verseny Gyurcsány profi csapatával szemben. Az utolsó ajánlat feléjük: legyenek a DK ifjúsági szervezete, s ebben a csapdába be is lépett a Momentum amatőr é

Kövér bátor kiállása

Kövért tartom az egyetlen Fidesz-vezérnek Orbán mellett, akinek vannak fontos, önálló gondolatai. Ezt most ismét bizonyította a homoklobbi elleni megszólalásával . Valójában persze semmi különlegeset nem mondott. A vicces az, hogy manapság ilyen triviális igazságok nyílt kimondásával hősnek lehet lenni, dehát ez van, a liberális elnyomás mára olyan lett, hogy még egy egyszerű igazság kimondása is ellenzékiségnek számít a világhatalmi erőkkel szemben. Pedig a dolog egyszerű : a homokosság betegség, s propagandája társadalomrombolás.

Kik a háttérhatalom kedvencei?

A Facebooknak van egy nagyon jó tulajdonsága . Pontosabban a Facebook által működtetett kőkemény cenzúrának . Meg kell nézni, mi miatt tiltanak le embereket, törölnek teljes profilokat, véleményeket. Csupa olyan téma, ami nyilván fontos a Facebook mögött álló háttérhatalmista struktúrának. Saját és velem nagyjából hasonló elveket valló ismerőseim tapasztalatai alapján az eddigi fő témák, amiért tiltás jár, ha az ember nem a "helyes" véleményt írja: migráció - a korlátlan migráció a háttérhatalom elemi érdeke, mind gazdasági, mind mélyebb ideológiai okokból, iszlám - az iszlám rövid távon segíti a háttérhatalmat, feminizmus - a családok nagy szálka a háttérhatalom szemében, még a legliberálisabb, legnyugatibb társadalmakban is családpárti a lakosság nagy többsége, ami súlyos zavart okoz a liberális elvek működésében, gazdaságilag is, homoklobbi - mint az előbbi mond, a homokosság propagálása fontos eszköz a családok, a gyermekek ellen. Most, a múlt héten, váratlanul egy teljes

Washingtonban

Hatalmas ballib győzelem! Zorbán megbukott ! Végülis nem fogadták Zorbánt a Fehér Házban. Ott ácsorgott szégyenszenre az épület előtt egy órán keresztül, vasalatlan nadrágban, szotyizva. Aztán megszánták: a takarítót helyettesító diákmunkás kiment hozzá, de ő is csak azért, hogy alaposan beolvasson neki, mert leépítette a sajtószabadságot, meg a jogállamot. (Maga a takarító tiltakozásból aznap nem ment be dolgozni. Ugyanis demokrata.) Helyette MZP mehetett be, akinek tiszteletére Trump eltáncolta az amerikai himnuszt, 21 ágyulövés leadása közben. Majd kikérték MZP tanácsát, mi legyen az USA politikája a következő évtizedben. A bátor MZP közismert egyéniség Amerikában. Most is, amikor a Trump fogadta őt, az emberek Amerikaszerte azt kérdezgették " ki az a furcsa frizurás bohóc Hódmezővásárhely világhírű polgármestere mellett? ". A rezsim médiái persze mindezt elhallgatják . Plusz Zorbán vidéken betiltotta a zinternetet, hogy ne olvashassák ott a büdös bunkók a bátor ellenzéki

Patkányozás

Olvastam sok cikket a Bangóné féle patkányozásról. Alapvetően műbotránynak látok, a téma maga nem is érdekes. Viszont sehol se láttam a mélyokot leírva. Magyarországon van nagyjából 3 stabil szavazótábor: 10-15 % mindig baloldali (ezt alatt nem a valódi baloldalt értem, hanem az a ballib szellemiséget, amit Magyarországon baloldalnak szokás nevezni), 10-15 % mindig jobboldlali (ezt alatt nem a valódi jobboldalt értem, hanem az a szellemiséget, mely a ballibekkel szemben áll), 30-40 % nemszavazó. A maradék 30-50 % az, mely minden választást eldönt . Ezek mindig az éppen kisebbik rosszra szavaznak, ill. időnként valamely új erőre szavaznak, innen lett a MIÉP, a Jobbik, az LMP, de még a Momentum is, bár ez utóbbi gyorsan megbukott. Jelenleg a "baloldal" feladta a harcot, nulla esélyük van a nemszavazók többségének megnyerésére, még egy jelentős kisebbséget se tudnak megnyerni ebből a cspoortból. Ami marad: a belvillongások . A 10-15 % mindig "baloldali" szavazók körébe

Antikrisztus csicskása

Kép
Esélyem volt közelről megtapasztalni mi is a lassan újprotestáns szektává avanzsáló katolicizmus szellemisége. A római pápa tőlem párszáz méterre járt. Közelebb csak azért nem mentem, nehogy úgy tűnjön, agyatlan híveinek egyike vagyok. A római pápa éppen végigköpi a Balkánt. Sátáni kacajjal rombol . A szakralitás keletről fújdogál, készül leváltani a felvilágosodást. Ezt dühöngéssel konstatálja a nyugati elit. Ezért is lett kiküldve Francisco Conchita Borgia Wurst, a Tűzmelegföld Szócsöve, hogy leokádja a balkáni földeket, ahol egykor maga Pál apostol hirdette az igét. Most viszont itt a csicskás ateista hirdeti a romlottságot , agitálva a homoklobbiért, az iszlamizmusért, a háttérhatalmi békéért. S meg is lett szervezve neki egy háttérhatalmista rendezvény Szófia központjában, szerencsére csekély részvétellel. Jó jel persze, hogy a háttérhatalom békéért imádkozik urához, Sátánhoz . Ez azt jelenti, gyengék. Nos, kedves tűzföldi sómen és bandája, nem adunk nektek és gazdáitoknak békét,

Kamupártok Bulgáriában

Bulgáriában sokkal több a kamupárt, mint Magyarországon, pedig nincs állami kampánytámogatás. Sőt, 10 ezer leva (= kb. 1,6 millió Ft) fizetendő be pártonként a váűlasztási részvétehez, s ez az összeg csak akkor jár vissza, ha az illető párt elérte az éppen meglévő bejutási küszöb legalább egynegyedét (ez 1 % parlamenti választás esetében, az EP-választás esetében kicsit több, 1,5 % körüli). Egyébként ezen összeg befizetése mellett a részvétel feltétele csupán 7 ezer aláírás megléte. Ill. pártok esetében követelmény a jogi személyiség megléte, valamint az, hogy ne legyen az illető párt ellen olyan jogerős ítélet, melyet a párt nem teljesített (pl. pénzbüntetésre ítélték a pártot, de azt nem fizette be). Szóval a gyakorlatban nagyon könnyű részt venni a választásokon. Az eredmény: nagyon sok párt van minden választáson. A 90-es években jellemzően 100-nál több volt, mára mérséklődött ez. De ha azt nézzük, hogy míg a mostani EP-választáson Magyyarországon alig 9 párt fog részt venni, míg B

Csopaki Vanessza: Két nap Prágában

Kép
Gondoltam, kihasználom az alkalmat. A centenáriumi ünnepségre küldött ki tudósítani a munkahelyem. Kijöttem már a múlt héten vasárnap, szóval itt az uniós fővárosban, Prágában töltöttem a Szilvesztert. Az idő kellemes, tizenöt fok körüli, éjszaka se esik nulla alá. Bevallom, eléggé unalmas feladat ez. Az ilyen nagy évfordulókon csak sablonos beszédek szoktak elhangzani, csupa protokoll, csillogás-villogás, kevés konkrétum, még kevesebb újdonság. Ráadásul a rendkívüli biztonsági intézkedések miatt nehezen lehet normálisan mozogni a városban, mindenhol sorompók, igazoltatások. Persze nem meglepő ez, hiszen elvégre is jelen van mind a húsz tagállam legfelsőbb vezetősége, állam- és kormányfők, egyedül Albánia képviselteti magát alacsonyabb szinten, a tegnapelőtti ohridi földrengés miatt otthon maradt az albán elnök és a miniszterelnök. I. Zvonimir császár fogadást rendez ma délben a Hradčanyban a tagállamok vezetői számára, részt vesznek a meghívott külföldi vendégek is. A Frank Egyesült

A modernitás politikája

Azt hiszem a modernitás politikai irányzatainak leírására se 1, de 2 tengely se elegendő . Az egytengelyes megoldás csak a gazdaságpolitikai irányt nézi: azaz a jobboldal a tőke oldalának támogatását jelenti, míg a baloldal a munka oldalának támogatását. A kéttengelyes modell ehhez hozzáteszi a az autoritárius/demokratikus tengelyt is. Azaz a politikai rendszerben a kormányzati hatalom mennyire függ a népszuverenistól. Szükséges azonban egy harmadik tengely is: progresszív/tradicionalista vonalon is. Direkt nem használom se a liberális,, se a konzervatív szót, ezek ugyanis egynél több dolgot is jelenthetnek. A baloldal/jobboldal szóval is gond van, mert itt se egyértelmű a szóhasználat, ezért ezt is magyarázóan fogom használni. Így tehát a következő opciók lehetségesek: gazdaságpolitikai baloldal, demokratikus, progresszív : a mai újbalos mozgalmak sorolhatók ide, pl. a spanyol Podemos vagy a német Linke jó példa, vagy a görög Sziriza annak hatalomra kerülése előtt (mert kormányon jobb

Ballib tendenciák

Van pár magyar ellenzéki ember, akik szinte mindig helyesen látja a helyzetet, bár ezt téves narratíva keretében teszi. Az egyik kedvenvem TGM, a másik Béndek Péter . Az egyik marxista, azon belül nyugati neomarxista, a másik hagyományos jobboldali liberális-konzervatív. Már többször írtam mindkettőjükről . Most Béndek zseniális új cikke ihletett meg. Abszolút helyes elemzés, persze a szerző céljait teljes mértékben elutasítom . Nem ismertetem a rövid cikkket, csak inkább hozzáfűzök. A szerző elkeseredetten veszi észre, hogy az ellenzék gondolkozó része milyen irányt vett. Béndek azért jobb TGM-nél ebben a viszonylatban, mert ő nagy mértékben mentes a kulturális progresszivízmustól - ezt tévesen kulturális marxizmusnak szokták nevezni -, így ez nem befolyásolja elemzései értékelését. Magam is sokan kritizáltam a "baloldalt", hogy jobboldali. Figyelem: a szó eredeti értelmében a baloldal/jobboldal gazdaságpolitikát jelent a modernitáson belül, azaz a jobboldal a tőke oldalána

Négy jövőkép

Alapvetően a következő 4 megoldás áll a liberalizmus gazdasági rendje, a kapitalizmus előtt: Az újragyarmatosítás , azaz a magállamok megpróbálják ismét felerősíteni a profitszívást a világból, majd ebből a pénzből tovább biztosítani a jólét növekedését a magállamokban, ez tulajdonképpen a szocdem jóléti államiség visszahozása, ill. bevezetése ott is, ahol sose volt (pl. USA). Ez a megoldás már egyszer bejött, a XIX. sz. végén, de ehhez valószínűleg háborúra lesz szükség, aminek a kimenete kétes, ráadásul ma már az USA-elit egy része se akarja ezt. Kompromisszum, a kínai modell átvétele, azaz egyeszség kötése az állammal, a profit felének átengedésével - látszódnak ebben az irányban érdekes jelek, de nem hiszem, hogy a mai világelit zöme hajlandó lenne kiadni kezéből a politikai irányítást, plusz még a vagyon felét is odaadni. Korporatív állam, a sci-fi antiutópiák kedvenc verziója, azaz világállam kiépítése, benne a politika teljes alávetése nagy cégeknek. Ez valószínűtlen, mert Kína

Műszaki fejlődés a gyakorlatban

Műszaki fejlődés a gyakorlatban lépésekben. Három lépcsőfok van: az elit általi használat, kevesek számára elérhető fizetett szolgáltatás, mindenki számára elérhető ingyenes vagy olcsó szolgáltatás.

Marx kapcsán

A Pesti Srácok cikke Marxról tipikus magyar jobboldali tévedés, ez ihletett meg. Hozzáteszem: 10 éve még egyetértettem volna a cikk szerzőjével. Azóta azonban tovább gondoltam a témát, s álláspontom megváltozott. Marx 3 dolog egyszerre: filozófia, közgazdaságtan, politika. A filozófiája jelentéktelen, s alapvetően téves. A politikája elavult, már akkor az volt, s tévedésekkel teli, Viszont a közgazdaságtana máig a legjobb leírása a kapitalizmusnak. Minden más próbálkozás sokkal több hiányossággal rendelkezik. Ez utóbbi miatt nagy hatású máig Marx életműve. S a legutóbbi világválságok pluszban is igazolják Marx meglátásait. Szóval nem érdemes az egészet egybemosva eldobni. A Fidesz máig szenved attól, hogy részben tartja a liberális-konzervatív hagyományt. Ezért is nem vagyok fideszes.