Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember, 2019

A pártértelmiségi

A 70-es, 80-as évek Kádár rendszerének volt több archetípusa . A hatalmi apparátusban a 3 főtípus az ősbuta kommunista, a karrierista, s az értelmiségi volt. Az ősbuta kommunista az a típus volt, aki semmihez se értett, de egész életét mint párfunkcionárius töltötte el, így komoly kapcsolati hálóval rendelkezett, ami miatt nem lehetett se kirúgni, se lefokozni. A kádári elit ezeket egyedül úgy tudta semlegesíteni, hogy magasabb kamubeosztásba helyezte őket, majd várt, míg elérik a nyugdíj idejét. A karrierista nyilvánvaló mi, felesleges elemezni. De most a harmadik típusról írok: a tájékozott, művelt értelmiségiről, aki a hatalmi apparátus része lett. Eleve nem hitt semmilyen eszmében, a hivatalosban sem, de nem volt gátlástalan törtető se. Amolyan absztrakt humanizmusban hitt, meg hogy tegyük azt, ami tehető a körülmények között. Hasznos ember is volt az ilyen, mert amikor különösebb kockázat nélkül segíteni lehetett valakinek, akkor segített. Aztán aki ebből a típusból aktív politiku

Nyelvek

Kép
Az emberi faj ősnyelve természetesen egy. Minden emberi nyelv tehát rokonságban áll egymással, ahogy minden ember is. A kérdés csak a rokonság foka. Tudományos bizonyíték nagyon kevés van azonban, de mégis az egyes nyelveket megnézve, ezt összevetve az emberi populációk migrációjával erős következtetéseket lehet levonni. Az ember első megjelenése valamikor 300 ezer éve lehetett a mai Uganda, Tanzánia, Etiópia, Dél-Szudán határvidékén. Az első tartós elvándorlás déli irányban zajlott, 200 ezer éve, ez a pigmeusok migrációja. Ezzel kapcsolatban erős érzésem, hogy a pigmeusok nem emberek, hanem a homo nem külön faja (vagy alfaja), mint amilyen a neandertáliak vagy deniszoviak voltak. De ez végülis mindegy, hiszen ha így is van, az csak azt jelenti, ebből a fajból jobban fennmaradtak egyedek, mint az említett másik 2 fajból, melyekből mára csak genetikai maradányok vannak (a neandertáli gének a fehér rasszban jelennek meg, a deniszoviak a sárga rasszban, s ha igazam van, akkor pedig a pi

A gágogás perceiben

Megnéztem a német liberális televízió új propagandaremekét , miután lett egy magyar feliratos verzió is hozzá. A téma: a 2015-ös migránsválság Magyarországon. A fantasztikus film története kb. az, hogy vannak egy részről a jók, Németország, Ausztria, s a "menekültek" személyében, más részről pedig a gonosz Zorbán. A békeszerető menekültek benyomulnak Magyarországra, ahol a fasiszta hatóságok regisztrálni akarják őket, de ezt a menekültek nem engedik, mert ő Németországban akarnak letelepedni. Zorbán ezután összezsúfolja a menekülteket a Keleti pályaudvaron, ahol fekete vonatokkal akarja őket lágerekbe deportálni. De két intelligens arab fiatal túljár a fasiszta magyar kormány eszén, s gyalogmenetet szerveznek az osztrák határ felé. Közben Mertkell kancellár hallgat a lelkiismeretére, s éppen az utolsó pillanatban megelőzi, hogy Zorbán rettegett hadserege sortüzet nyisson a menekültoszlopra. Az izgalom végig fennmarad: az utolsó pillanatig nem világos, nem fogja-e Zorbán korm

Amikor a konzervatív segíti a téves narratívát

Pedofília vita, a fideszes közíró reagál a ballib közíró cikkére . Révész teljesen világosan megfogalmazza a helytálló álláspontot: semmilyen nemi orientáció nem lehet büntetendő. Mi is lenne, ha ez nem így lenne? Nos, az éppen az orwelli gondolatbűncselekmény bevezetését jelentené. Tessék csak végiggondolni! Ha valaki hozzám hasonlóan felnőtt nőket kedvelő heteroszexuális férfi, vajon merné állítani, hogy nem érzett soha nemi ingert neki tetsző idegen nő láttán? Ugyanis ha érzett, akkor az már gondolatban zaklatás , sőt nemi erőszak, ha elfogadjuk, hogy önmagában a pedofil orientáció is bűn. Hiszen, ugye, azt nem állíthatja komolyan senki, hogy a pedofil orientáció olyan típusú inger, amelyet az egyén képtelen leküzdeni. Aki ismer pedofil embereket, az ezzel szemben jól tudja, a pedofilek nagy többsége saját magát betegnek tekinti, ezért sose jutna eszébe vágyait kiélni. S bár sajnos ma már létezik pedofil lobbi is, az százszor kisebb nagyságú pl. a homokos lobbinál. Egy dologban

Szabad Európa

Nagy hír a magyar médiákban, hogy készül újraindulni a Szabad Európa Rádió magyar adása. Nos, a legfontosabb kimaradt. A Szabad Európa Rádió jelenleg egyetlen nyelven se tart fenn normál rádióadást. Ez alatt folyamatos , rádióhullámon keresztüli, önálló adást értve. Egyes országokban fenntart folyamatos, onlájn adást. Ezeket sugározzák műholdról is, ill. az adásokat átadják helyi rádióállomásoknak. Máshol még ez sincs, csak egyes műsorok vannak. Magyarul: a gyakorlatban ez a "rádió" egy honlap , mely műsorokat gyárt, s azokat elérhetővé teszi különböző, elsősorban internetes formában. Bulgáriában az idei év elején indult újra a Szabad Európa bolgár részlege . Van egy honlap, van YouTube-csatorna, stb. Hallgatottsága mérhetetlen, hiszen ez nem egy normál rádióadás, Népszerűsége meg kb. annyi, mint bármely közepesen ismert honlapé - а FB-oldalon van 50 ezer lájkoló, a YT-csatornán meg kevesebb mint 1 ezer feliratkozó (az egyik én vagyok). Az adásnak semmi jelentősége, egy a töb

Kései állapot

Amikor a középkori rend kezdett szétbomlani , a fő jellemző az volt, hogy az elit parazitává lett. Mi volt ugyanis a középkori feudális rend lényege ? Az, hogy akkoriban az, ami ma állami feladatnak számít az szinte teljesen a nemességen, s leginkább a fő- és a középnemességen keresztül volt ellátva. Még Magyarországon is, ahol nem volt soha klasszikus feudalizmus. Azaz a nemes egy sor ma államinak tekintett funkciót köteles volt ellátni, pl. bíróságot fenntartani, finanszírozni a rendőrséget, felszerelni x számú katonát, óvni a közös földeket, utakat építeni, stb. A kései nyugati feudális rend viszont már az volt, hogy a nemesek továbbra is élvezték az előnyeiket, de immár semmit se kellett adniuk cserébe. Már az állam csinálta mindazt helyettük, amit addig ők csináltak. Dehát minek a nemes akkor, ha nem teljesíti nemesi feladatát? Kinek lenne érdeke, hogy egy réteg speciális helyzetet élvezzen a társadalomban, miközben nem ad semmit annak a társadalomnak? A társadalmakban az egyes e

Az asperger másság?

Az asperger másság? Azt mondja Gréta Thorzonborz, hogy aspergeresnek lenni nem hogy nem betegség, hanem egyenesen szupererő . Ökörség, s ezúttal ez nem csak vélemény, hanem személyes tapasztalat, ugyanis én is aspergeres vagyok. Szögezzük le: egyetlen betegség se jó. S minden eltérés a normától, ami gátolja a normális életet az betegség, nem másság. Másság csak az lehet, ami semleges tartalmú, pl. a balkezesség az, hiszen a balkezes képes mindenre ugyanúgy, mint egy jobbkezes. Ellenben mondjuk egy homoszexuális vagy egy pedofil nem képes mindenre, amire egy normális heteroszexuális. S az aspergeres sem képes mindenre, amire egy egészséges ember. Ez egy olyan betegség, mely a metakommunikációs készség zavarát jelentit, azt aktív és passzív formájában gátolja. Emiatt az aspergeres antiszociálisnak tűnik, miközben nem is az. Mindez súlyos probléma, különösen gyerekkorban. Az aspergeres gyerekeket a normális gyerekek jellemzően idegesítőnek tartják, mert viselkedésük lenézőnek tűnik, s me

A létező és az egy

Giovanni Pico della Mirandola (1463-1494) műve. A mű célja Platón és Arisztotelész ellentéteinek egyeztetése. Arisztotelész számára az egy és a létező ugyanaz. az újplatónikusok számára az egy a korábbi, Isten is Egy számukra. nem Létező. Azt mondják: a kettőnek más-más az ellentéte: az egynek a sok, a létezésnek viszont a nemlétezés. A szerző szerint azonban Platón azonosnak tekintette az egy és a létezés ellentétét, így következtethetünk arra is: az egy és a létező ugyanaz . A létező egyik jelentése: ami nem semmi. Ebben az értelemben azonos az eggyel. Másrészt, a nem létező az semmi, aligha lehet Isten semmi. A létező mindent magában foglal, csak a semmit zárja ki. A létező tehát a lehető legáltalánosabb. Lehet-e valamilyen értelemben olyan, ami felette áll? A dolgok lehetnek absztraktak vagy konkrétak. Absztrakt az, ami önmagában az ami, míg konkrét az, ami valami más jóvoltából az (lásd: fehérség és fehér). Esetünkben a létező konkrét, míg az absztrakt a létezés. Ahogy a fehérség

A civilizációk találkozása

A minap mókust láttam a zebrán, városon belül. A kóbor háziállatokkal ellentétben a vadállatok esélytelenek a humanizált környezetben. Egy kóbor háziállat, ha képes életben maradni első születásnapjaig, akkor nagy eséllyel nem lesz már az emberi tevékenység áldozata. Egyszerűen megszok sok mindent az emberi tevékenységből, pl. nem szabad bekapcsolt motorú kocsi alá menni, érdemes csak ott átkelni az úton, ahol az emberek is haladnak, sőt érdemes várni, míg az emberek mennek, stb. A vadállat minderre képtelen, alapszinten se érti az embert és annak tevékenységét, így ha véletlenül betéved az ember életterébe, nagyon gyorsan halálát leli. A kutya tudja, hogy a küzeledő autó veszélyes, a róka nem tudja. A róka csak szalad, logika nélkül , míg a kutya próbálja felmérmi mikor szaladhat. Ugyanez igaz a civilizációk kapcsolatára. Ami az emberi történelmet illeti, nagyjából 5 szintű emberi társadalom létezett mindeddig: ősközösségi, nomád, mezőgazdasági közösségi, mezőgazdasági állami, ipari.

Levizsgáztak megint

A baloldali populisták ismét igazolták , hogy megbízhatatlanok és gyengék. Az olaszországi események folyamata úgy tűnik az lesz, hogy a baloldali populisták szövetkeznek azokkal, akik ellen létrejöttek. A baloldali populizmus gyengesége amiatt van, hogy a kultúpolitikai témákban egyetértenek a háttérhatalmista baloldallal, s úgy tűnik idővel ez összehozza őket, hiába az ellentétjeik a gazdaságpolitika terén. Szóval vagy önként betagozódnak, lásd Spanyolország, vagy nem tartják be ígéreteiket, lásd Görögország, vagy nyílt árulást követnek el, ahogy most történik. Kár értük.