Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: április, 2018

Csak nem tanulnak ezek...

Kép
A felforgató kézikönyveknek hinni csak ésszel szabad. Nem minden módszer működik mindig. S ugyanaz a módszer sose működik századszorra.

Az IQ-mérés abszurditása

Kép
Nem személyes érintettség szól belőlem. Sőt épp ellenkezőleg. Én a rendszer nyertese vagyok. Annak idején, 1978-ban budapesti iskolám is részt vett az első magyarországi, kísérleti IQ-felmérésben. Hatodikos, iszonyúan rossz tanulóként első lettem iskolám diákjai között, legyőzve a nyolcadikosakat is.

Zsidókérdés ma

Kép
Zsidókérdés ma Magyarországon nincs. Ez a nagy helyzet. A ballibek legnagyobb bánatára, tegyük hozzá...

MZP, az új liberális messiás

Kép
Na, meg is jött az új ballib szupermen , a hódmezői polgármester személyében. Ami más a korábbiakhoz képest: MZP egy hatalmas ballib bukás után kezdte meg tevékenységét, s előtte pedig a ballibek folyamatosan sztárolták őt.

Három nehéz szakma

Kép
Van három szakma, pontosabban szakmára jellemző hozzáállás, mely nehézséget okoz a hétköznapi életben, pontosabban a hétköznapi élethez való alkalmazkodásban.

Hepinomisz

Kép
A Törvények című mű folytatása. A kérdés: m it kell megtanulni ahhoz, hogy az ember bölcs legyen?

Összefogás

Kép
Kiváncsiságból utána számoltam, mi lett volna, ha megvalósul a ballibek által hirdetett összefogás. Amit figyelembe vettem, a ballib (MSZP-DK), a Jobbik és az LMP eredményei az egyéni választókerületekben. A Momentum és az Együtt eredményeit csak ott vettem figyelembe, ahol volt tényleges jelentőségük.

Oroszország és Orbán

Kép
Oroszország érdeke alapvetően a nyugati hegemónia megszüntetése. Ez megtörtént 10-15 éve, az oszétiai háború volt a fő jel, hogy a nyugat immár képtelen akaratát korlátlanul érvényesíteni a világban. Ezt Oroszország egyedül érte el, nyilván Kína hallgatólagos egyetértésével.

Választási rendszerek az EU-ban

Kép
Mivel a napokban sok butaságot olvastam magyar ballib médiákban igazságtalan és igazságos választási rendszerekről, íme egy rövid tájékoztató. Kezdjük azzal: az arányosság és az igazságosság azonosítása súlyos hiba.

A bolgár példa

Kép
A magyar ellenzéki ultrák reménysége abszurd: nem lesz színes forradalom Budapesten. Nincs rá se belső, se külső feltétel. Színes forradalmakban azokat nevezzük, amikor nyugati, háttérhatalmista érdekek mentén eltávolítanak a hatalomból legitim, szabadon megválasztott kormányokat.

Szabadfogás

Kép
Van ez a Szabadfogás című műsor a Hír TV-ben, melynek láttam nagyjából minden adását az utóbbi fél évben. Gyakorlatilag nézhetetlen lenne, ha nem lenne benne Puzsér is szinte minden adásban.

Ablak

Kép
Most, hogy Télinapot és Köpönyeget Fordító Geri április 9-én bebiciklizett a zuglói polgármesteri hivatalba, ahol majd jövőre bukik, várjuk a kitántorgás folytatatását. Mert megígérték! Csak hát ezek az örökös elvi kitántorgók sose mennek el. Pedig hát már 1990-ben készen állt bőröndjük az előszobában, a következő héten már biztosan indultak, hiszen a horthysta Antall fasiszta diktatúrát vezetett be, s biztos volt az is, hogy az 1994-es választásokat eltörli.

Törvények

Kép
Ez Platón leghosszabb műve. Csak az egyes részek lényegi elemeit fogom felvázolni.

A fanatikusok dühe

Kép
A fanatikus sose hiszi el, hogy vesztett. Ezért fanatikus. Legtöbb fanatikusa születő és halódó eszméknek van.

A lelkes fiatalok

Kép
Egy újabb ballib hazugságra derítek fényt. A választások napján minden ellenzéki média büszkén mutatta a sorban álló átjelentkezős szavazókat, hogy íme a csupa fiatal, akik majd jól leváltják a Fideszt.

Válaszlevél

Kép
Jó hírek! Megjött a válaszlevél a londonisztáni mosogató levelére ! Íme:

Több pluralizmust és toleranciát!

Kép
Sok fanatikus ballib nem érti: hogyan lehet, hogy a gonosz Orbán megnyerte a válaasztást, miközben neki egyetlen ismerőse - se a valós életben, se a neten - sincs, aki a Fideszre szavazott.

Ballib reakciók

Kép
Ballib reakciók csúfos választási kudarcuk kapcsán Fanatizált balliba gágogók hisztijeiből választottam ki a legjobbakat. Rekordszámban gyújtöttem, összesen 24 gyöngyszem, picit szerkesztve:

Mítosz a jó kapitalizmusról

Kép
A nyugati, liberális narratíva szerint van két látszólag azonos, de mégis merőben ellentétes rendszer. Ezek a jó kapitalizmus és a rossz kapitalizmus.

Hipparkhosz

Kép
Mi a pénzimádat? Kik a pénzimádó, pénzéhes emberek?

Választási statisztika

Kép
Egy sajátos statisztika.

Ballibageddón

Kép
Ballibageddón!

Protesztszavazás

Kép
Békemenet az urnához. Leadom ballibváltó protesztszavazatomat. Most 2-szer is szavazhattam: egyéniben és listán is.

Mikor szavazhat egy külföldön élő magyar?

Kép
Mikor szavazhat egy külföldön élő magyar? Mármint a ballib logika szerint.

A nyugat zuhanása

Kép
A nyugati rendszer omladozik. Az  a gonoszság, amit felvilágosodásnak neveznek, a mai nyugaton összpontosult elsősorban.

Orbán és a Negyedik Birodalom

Kép
Orbán nagy dillemája. Van egyetlen pont a ballib krititákban, ami igaz Orbánnal szemben: az országból olcsó munkaerő telepet csinál. Persze röhejes , hogy ezt pont a ballibek mondják, akik UGYANEZT teszik. De ettől még igaz.

A kádárista technokratizmus rögeszméi VIII. - a nyugat

Kép
Ismét nagyon cinikus, de sok tekintetben igaz gondolatok, persze csak részben.

Herüxiasz

Kép
Vagyon és erény - ez a téma.

Oktatás

Kép
A ballib kampány egyik fő eleme az állítólag rossz oktatás. De mi a valóság?

2018 műbotrányai

Kép
Csak  a választásokig vettem számba. Azaz 2018 első harmada.

A nő és a víz

Kép
Április 1-jén viccelni szokás. Én most nem fogok viccelni, de mindenesetre látszólag könnyedébb témát vetek fel.