Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2018

Az igazi veszély

Kép
Van ez a röhejes vita, hogy akkor most kinek a bűnei nagyobbak, a kommunizmusnak vagy a fasizmusnak. A vita értelmetlen, mert szempontfüggő .

Az emberarcú femininácizmus

Kép
A femininácizmus egyik főguruja megvédte Juhász Pétert Sokak szerint ez kettős mérce, ballib hazudozás.

A kádárista technokratizmus rögeszméi VII. - a szovjet uralom

Kép
Meglepő lesz, de tény: ez az elit egységesen és kőkeményen szovjetellenes volt.

Minósz

Kép
Mi a törvény?

A ballib választási belharcok

Kép
A ballib választási belvillongások figyelése különösen érdekes. A magyar "baloldal", ezt alatt a ballib és általában a liberális oldalt értve, élet-halál harcot folytat saját magával.

Aki soha nem szavaz

Kép
Ki a passzív szavazó? Volt több ilyen ismerősöm, az egyik meg is fogalmazta a nemszavazás logikáját.

A sötétség ifjú arca

A minap megláttam a sötétség ifjú arcát. Ő a hülyegyerek archetípusa.

Ballib hangulatok

Kép
Sejtettem előre, hogy vicces lesz. Amikor először megjelent Gulyás Marci kezdeményezése, hogy akkor ő majd megmondja hol kire kell szavazni, számítottam rá, hogy ebből ballib botrány lesz.

Szuper Márió kimászik

Kép
Hogyan tud kijönni Szuper Márió a videójátékból? (Bocs az ősi példáért, de utoljára a 90-es években az akkor kisfiammal játszottam ilyen jellegű számítógépes játékot.)

A kádárista technokratizmus rögeszméi VI. - a lázadás

Kép
Minden idealizmus, szellemi érték tagadása.

Timaiosz

Kép
Egy titok elárulásával kezdem.

Oroszország oroszpolitikája

Kép
A Szovjetúnió szétbomlása miatt jelentős orosz kisebbségek maradtak a mai Oroszország határain kívül. Ellentétben a kivándoroltakkal, ezek olyan emberek, akiken a határ ment át 1992-ben.

A negatív növekedés csúcsa

Kép
A világ legkisebb természetes lakossági növekedésű állama Bulgária. A rendszerváltozáskor kicsivel 9 millió alatt volt a népesség, ma meg kicsivel 7 millió fölé becslik.

Miért szeretem a ballib megmondóembereket?

Kép
Magyar médiafogyasztásom 80-85 %-a ballib tartalom. A fő oka ennek persze az, hogy elssősorban azok véleményét szeretem megismerni, akikkel a legkevésbé értek egyet.

Sátán modern háromszöge

Kép
Sátán három eszmét hozott létre a modernségben. Az információ-energia-anyag hármas felosztás itt is tapintható.

A kádárista technokratizmus rögeszméi V. - a nemzeti érdektelenség

Kép
A nemzeti kérdéshez való viszony.

Miért nem szavazok a ballibekre?

Kép
2014-ben is alaposan megindoltam miért nem szavazok a ballibekre. Íme a mostani lista.

Állam

Kép
Platón főműve következik. Ami egyébként egy meglepően olvasmányos írás.

Vágtatás a bukásba

Kép
Öröm látni, hogy belelovalják magukat a ballibek a kudarcba. Saját maguk alatt ássák a gödröt, s csúnyán bele is fognak esni.

Nők

Kép
A nők elemzésének alapja a bokájuk. Most röviden erről.

Infantilizmus

Kép
Mi a legnagyobb gonoszság az emberiségben, kik a leggonoszabb emberi lények? Hol van a legnagyobb őszinteség az emberiségben, kik a legőszintébb emberek?

Demokrácia lett!

Kép
Demokrácia lett! A ballib médiák és megmondóemberek ismételten gusztustalan módon viselkedtek: kiderült, csak a hatalmat akarják, elveik nemigen vannak. Évek óta halljuk, hogy diktatúra van, hogy a választási rendszer igazságtalan és a Fideszre lett szabva.

A hódmezővásárhelyi recept

Rossz szolgálatot tesznek az ellenzéknek, különösen annak ballib részének a saját fanatikus hívek.

A kádárista technokratizmus rögeszméi IV. - a marxizmus

Kép
Viszony  a marxizmushoz. A magyar technokrácia marxizmuskritikája következetesen jobboldali , liberális volt. A kedvenc érv volt erre, hogy lám, maga Lenin is visszahozta a kapitalizmust, lásd a NEP -korszakot, mert rájött, hogy a rendszer nem működik.

Levelek

Kép
A 13 levél rövid tartalma.

Állati túlzás

A magyar médiákban két állati hír is volt a napokban. Egy rendőr durván bánt a kutyájával, s egy iskolai szakkörben állatokat boncoltak .

Választási jelszavak

Kép
1990-2014 között a nyertes párt választási jelszava.

Aljas kampány

Kép
A kampány mindig piszkos és hazug. De nem feltétlenül aljas. Mi ugyanis egy választási kampány célja minden tömegdemokráciában? Két dolog. Az egyik a saját tábor erősítése pozitív üzenetekkel, de ez kevésbé fontos, mert a saját tábor jellemzően kevés ember, s ezeket különösebben nem is kell győzködni.

Győzött az igazság!

Kép
Mint ígértük, olvasóinkat tájékoztatjuk médiánk elleni eljárásról. Íme az ügy lezárása. Ez előzmények itt olvashatóak. Most most már törvényesen is jogom van annak kimondására, hogy ki rágalmazott meg minket, ezt meg is teszem: a Háttér Társaság .

A magyarországi szegénység

Kép
Ballib mítosz, hogy Magyarországon van 4 millió szegény, sőt éhező. Persze mindig csak akkor van, ha a kormány nem ballib.

A kádárista technokratizmus rögeszméi III. - a demokrácia

Kép
Na, az ez a kérdés, melyben nekik volt igazuk, én viszont tévedtem . A technokrácia mélyen nem hitt a demokráciában. Abszolút következetesek voltak: ahogy nem hittek  a népi demokráciában, úgy a liberális demokráciában se.