Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január, 2020

Nem-más

A nyugati keresztény teológia Ágoston nal elment lassan a racionalitás irányába, végülis ez eredményezte az ateizmust és a liberalizmust is, miután a nyugat - kilépve a XI. században az egyetemes egyházból - magára maradt . Keleten a racionális irány kisebbségi lett, ott a fő irány maradt az irracionális , ismertebb nevén misztikus. De nyugaton mindvégig megmaradt az eredeti, helyes irány is, egyfajta búvópatakként . Eckhart ról már írtam, most egy másik képviselőjéről ennek a mélyen keresztény, nem fertőzött irányzatnak. Nicolaus Chrypffs, ismertebb nevén Nicolaus Cusanus (1401-1464), katolikus bíboros. A most ismertetett műve az A nem-másról ( De non aliud ) lesz. A tudás alapja a meghatározás . A legfelsőbb tudás tehát a meghatározás meghatározása. Mindenről elmondható, hogy nem más mint maga, ez elmondható a meghatározásról is, tehát a nem-másság az alap, mely mindent meghatároz (és saját magát is) hiszen ami nem más az nem más, mint ami nem más. Ha nincs nem-más, nincs se más,

Niedermüller

Kép
Niedermüller nem politikus, ő alapvetően egy tudós, aki bekerült a politikába. Rendkívül egyenes, gerinces ember, nem képes jól használni a politikusi eszközöket, így például maximálisan őszinte , nem próbálja valódi gondolatait ködösíteni. Péter kimondja amiben hisz. Pl. azt, hogy a normalitás a legnagyobb ellensége a modern liberalizmusnak. Ez tény , mit kell ezen felháborodni? A DK az a párt, mely következetesen képviseli az európai, liberális értékrendet. Erre van igény Magyarországon: a magyar lakosság kb. 10 %-nyi liberális keménymagja pontosan ezt várja el Gyurcsánytól és embereitől. Nincs min meglepődni.

Kamupártok

Kép
Vannak ezek az igazikonzervatív fideszkiábrándult pártkezdemények , átlag hetente alakul egy. Közös jellemzőjük, hogy a teljes tagság egyben elnökségi tag is, s mind együtt elfér egy kis szobában, valamint a tagok egy része más hasonló szerveződésben is tag, persze ott is a vezetőség része. Szintén jelemző, hogy ezeknek az "elnökségeknek" kedvenc hobbijuk kamera előtt pózolni, s olyan hangerővel megnyilatkozni, mintha egy legalább 10 %-os parlamenti párt nevében beszélnének. Időnként összejönnek, előadnak, máskor összevesznek egymással, aztán összefognak. Tüntetést sose szerveznek, mert azt még ők is viccesnek tartanák, hogy egy 10-fős tüntetéssel röhögtessék ki magukat. Jellemzően a Fideszt ostorozzák, a lehető legképtelenebb vádakkal, de néha, a változatosság kedvéért, a ballibeket kritizálják, pl. felszólítják Gyurcsányt, lépjen vissza. Komolyan persze senki se veszi őket, se a Fidesz, se a magukat őszintén ballibeknek vallók. Amit legjobban utálnak az a véleményszabadság.

Dőlnek a tabuk

Kép
Lássuk hol állunk! Összegyűjtöttem a 90-es évek ballib szellemi diktatúrájának kedvenc alaptalan lózungjait, a számomra legemlékezetesebb 12-t. Találatm 8 politikai és identitásbeli tabut, ezek: A humor mindig ellenzéki. Nem létezik cigánybűnözés. Kádár, a jó vezető. A szovjet megszállás jósága. Hülyeség a népességcsökkenéssel foglalkozni.* A közvetlen államfőválasztás a diktatúra előszobája.* Politikusok helyett szakértőket! * A kommunizmus feltételes rossz, míg a fasizmus feltétlen rossz. S 4 gazdaságpolitikai : A piac mindent megold.* Mindegy kié a tőke.* A szent GDP, meg a többi makrogazdasági mutató jól mutatják az életszínvonalat.* A minimálbér emelése hiba, a termelékenységet kell növelni. Csilaggal * jelöltem azokat, melyekben egykor magam is hittem (szeretek őszinte lenni),. Lássuk hol nem változott a ballib hivatalos vélemény! " A humor mindig ellenzéki. " - Ezt a marhaságot máig ismételgetik a ballibek, pedig ezzel azt állítják: a humoristák szélkakasok, hiszen

Pénz és az élet

Kép
Említettem ezt a témát egy héttel ezelőtt. Az ókori görögök azt mondták: csak az lehet igazi szabad ember, akinek nem kell munkát végeznie megélhetése céljából. Ezért nézték le nem csak a rabszolgákat, a nőket, hanem a szegény, dolgozni kénytelen, jogilag szabad férfiakat is. A problémával mindenki szembesül előbb-utóbb. Az alacsony jövedelmű többség azonnal, hiszen ideje legnagyobb része munka, ami ha nem lenne, teljes megélhetése azonnal súlyos veszélybe kerülne. De a magas jövedelműek se állnak jobban. Nekik csak annyival jobb, hogy jellemzően van pár hónap tartalékuk, esetleg eladható vagyontárgyuk, de jellemzően nekik a megszokott életszínvonaluk is magasabb, márpedig sokkal nagyobb lelki gond jólétről visszaesni tisztes szegénységbe, mint egy eleve szegény létezésben folyamatosan lenni vagy arról lejjebb esni. Magyarországon a lakosság kb. 60 %-a szegény, s még 30 %-a viszonylag magas jövedelmű alsó középosztálybeli, Bulgáriában az eltérés annyi, hogy ezek a számok inkább 70 %

Új varázszó

Kép
Az új varázszó a "neoliberalizmus" szó. Mindent magyaráz a liberális narratívában. Azt, hogy mi is a neoliberalizmus lényege már részletesen megírtam . Rövien: neoliberalizmus = klasszikus liberalizmus, Most arról, mire is használatos ténylegesen ez a teljesen értelmetlen szó. A "neoliberalizmus" szó tehát mágia , célja több is: az álbaloldaliak így igazolják a liberálisokkal való szövetségüket, lásd nem a liberalizmus a gond, csak a "neoliberalizmus", a konzervatívok mondhatják: "liberálisok vagyunk, de nem neoliberálisok", az antiberálisok bátortalan része ezzel takarózhat, azaz "mi csak a neoliberalizmus ellen vagyunk". Természetesen maga a "liberalizmus" szó eleve 2 értelmű, pontosabban 3, a harmadik nem politikai értelmű. azt jelenti "megengedő". A 2 politikai értelem pedig: gazdaságpolitikai, szinonímája a kapitalizmusnak (melynek szégyenlős neve "piacgazdaság"): azt jelenti, hogy az egyéni gazdasági

Forradalmi eszmeiség

Kép
Minden kor azt hiszi , most már minden fel lett fedezve, legalábbis a nagy keretek már készek, csak egyes homályos foltokat kell még betölteni, más dolgokat pedig pontosítani, de valóban földrengető, forradalmi felfedezéseknek már nincs helyük. Az oktatás is ezt erősíti. S teljesen mindegy, az illető tudományág egzakt vagy humán. Vegyünk mondjuk egy fizikust és egy filozófust. Mindenkettőnek az oktatása azt jelenti, megismertetik vele az adott terület teljes történetét. Ennek megértéséhez nem is elegendő 5 év oktatás azonban, még alapműveket is csak kivonatosan ismer meg a hallgató. Az eredmény: a diplomázott ember úgy érzi, éppenhogy átlátja az adott szakmát, hatalmas nevek állnak mögötte, akikhez képest ő egy szerencsétlen törpe . A nagy elődök alapos megértése is már eredmény, hogyan jön azonban ő ahhoz, hogy bármi jelentőset is hozzájuk tegyen… S mégis születnek mindent felborító eredmények. Két forrásból: vagy kivételes tehetségű szakmabeliektől, vagy külső emberektől, akik eleve

Zöld és liberális

Kép
A zöld eszme lényege a környezetvédelem. A leginkább környezetszennyező gazdaság a liberális. Így a környezeti problémákra a legjobb megoldás a liberalizmus elleni harc. Minden más csak tüneti kezelés. Ezért is értelmezhetetlen a "zöld liberális" szóösszetétel, ez olyan, mint a "homoklobbista keresztény" vagy a " zsidó antiszemita " vagy a "fából vaskarika".

Az áruló románok

Van egy népszerű magyar mítosz a románok tisztességtelenségéről, hogy lám mindkét világháborúban átálltak, s elárulták szövetségeseiket. Szerintem viszont minden ország vezetésének a saját népéhez kell hűnek lennie, nem idegen hatalmakhoz. S ha egy szövetség már nem hasznos a népnek, akkor azt fel kell rúgni .

Óceánia

Kép
Az átlagos művelt magyar ember kiválóan ismeri Európa térképét, de jó erős alapismeretei vannak Amerikáról és Ázsiáról is. Afrika már csak nagy vonalakban ismert. S van egy kontinens, Óceánia - más néven Ausztrália -, mely jellemzően még a művelt emberek számára is fehér folt. Róla tehát részletesebben . Mint minden más kontinensnél, itt is vitatott mi tartozik a kontinenshez és mi nem? A legszélesebb meghatározásban Óceániához vesznek minden, az ázsiai és az amerikai partoktól kissé távolabb eső csendes-óceáni szigetet: Ecuador Galapagos-szigetcsoportját: 8 ezer km2, 23 ezer lakos, Chile 3 Dél-Amerika partjaitól 600-800 km-re esú szigetcsoportját: 100 km2, 1 ezer lakos (ezek egyike arról híres, hogy itt élt az igazi Robinson Crusoe, aki alapján a regény született), Japán pár szigete: 70 km2, 3 ezer lakos, Franciaország egy szigete, Mexikó partjaitól 1300 km-re: 6 km2, lakatlan, Indonézia teljes keleti része, délen egészen Baliig, s így a független állam Kelet-Timor is: összesen 710 ez

Kisemberség

Máig a magyar ideálpolgár a kádárista ideál szerinti ember. Ennek lényege: a kisemberség. A kádárista kisember nem érti a nagy dolgokat, sőt szerinte azokat eleve felesleges is érteni, az ilyesmi a bölcs nagyemberek ügye, de ők nem példaképeink, mert a nagy dolgok értése együtt jár a cinizmussal, az erkölcsi lazasággal. Szóval a rendes ember meghúzódik, nem pofázik, hanem tudja mi a dolga, azt becsülettel ellátja. A kisember a maga módján végtelenül bölcs, hiszen tudja, nincs végső igazság, minden mögött csak érdek van, amit a nagyemberek aztán színesen becsomagolnak, de ezt a kisember nem veszi komolyan. Eleve bölcsebb dolog a szkepticizmus, sőt a véleménynélküliség, mint a határozott kiállás. Határozottan csak veszélyes szélsőségesek és éretlen kamaszok állnak ki. Igen, vannak múltbéli hőseink, akik fellázadtak. De a hősök mindig a múltban vannak. Manapság hősnek lenni felelőtlenség, mert aki sokat ugrál, annak csak rosszabb lesz. A ballibek a rendszerváltozás során meg akarták a me

Kólcenteresek

Kép
Immár több mint 12 év a tapasztalatom a kólcenteres iparágban. Első ilyen munkahelyem 40 éves koromban volt, idén meg már 53 leszek. Személyes tapasztalaom csak Bulgáriából van, de másodkézből ismerem a kólcentereket más kelet-európai, sőt pár nyugat-euróai országból is. Kólcenter alatt sok mindent szokás érteni. A két fő típus az eladós kólcenter és az ügyfélszolgálati típusú kólcenter. Na most, az eladós típusról semmi tapasztalatom nincs, azt eleve nem is tekintem igazi kólcenternek, mert az szimpla kereskedős, eladási munka, melyet telefon, neten keresztül végeznek. Szóval csakis az igazi kólcenterekről fogok írni. Ez lehet hagyományos ügyfélszolgálat (az ügyfelek betelefonálnak, ímélt küldenek, erre válaszolni kell), vagy háttérmunkát ellátó központ, angol nevén ssc - shared services center -, mely ellátja az adott cég valamely központosított háttérfeladát. Dolgoztam mind a két típusban, nincs jköztül lényegi eltérés. A céges keret mindegy. Jellemzően vagy maga a cég létesít kólce

A Don-kanyar tanulsága

Nemrég volt a Don-kanyarbéli magyar összeomlás évfordulója. https://www.youtube.com/watch?v=VA9QBHDtfCQ A fő szempont az, hogy nem szabad, hogy egy országot gyenge , határozatlan, habozó vezetés irányítson, mely könnyedén meghajol az idegen nyomás alatt, s mindent képes egy lapra tenni, ráadásul mindezt olyan érdekek mentén, melyek az országnak nem érdekei. Mindig tudni kell, aki most erősnek és legyőzhetetlennek tűnik, az nem mindig lesz az. Napjaink fő ereje, az agresszív NATO tömb esete pontosan ez. Kényszerből tagok vagyok, jelenleg nem elérhető a kiugrás , de sose szabad szívvel-lélekkel támogatni ezt a rossz célok érdekében működő szövetséget.

Bolgár politikai ingadozás

Kép
A bolgár politikai élet ingadozásai az elmúlt 30 évben, az azóta lezajlott parlamenti választások adatain keresztül. a 10 rendszerváltozás óta lezajlott bolgár parlamenti választás leegyszerűsített adatai Színek magyarázata : piros: posztkommunista/szocialista, rózsaszín: egyéb baloldali, barna: új mozgalmak, zöld: török/muszlim kisebbség, világoskék: egyéb jobboldal, sötétkék: hagyományos jobboldal, sárga: nacionalista, populista.

A kamuintegráció

Kitört az új magyar cigány kamubotrány . A liberálisok tudják jól a szerepüket: hazudni kell folyamatosan és tagadni a valóságot. Mindenki tudja ugyanis - még az legvadabb ultraliberálisok is, de csak otthon a 4 fal közt vallják be -, hogy nagy különbségek esetében éppen a szegregáció a társadalmi felemelés egyetlen működő útja. A szegregációmentesség csak akkor működik, ha a felemelni kívánt csoport lemaradása kis mértékű. Nagy lemaradás esetében ez a módszer visszaüt, az egyetlen eredmény pedig a káosz.

A kamumonarciák új fokozata

A monarchia egy ősi intézmény. Arról szól: egy személy viseli a felelősséget egy egész közösség felett, ezt nem a néptől kapja, hanem a hagyománytól. Modern verziójában megoszlik a hatalom a monarcha és a nép között, egyik se döntésképes a másik nélkül. Legújabb, liberális verziójában a monarcha az udvari bohóc szerepét játssza, azaz nagyobb ünnepeken megjelenik és erősen mosolyog, hérköznapokon pedig rákos embereket, árvákat, s a kóbor kutyákat simogat, majd időnként műbotrányt rendez, hogy legyen miről beszámolniuk a bulvármédiákban: pl. a szigorú hagyományt megszegve, csütörtökön kék helyett sárga alsógatyát vesz fel, majd elmegy pingvint etetni, pedig a szabály szerint éppen lovagolnia kellene. Sose értettem a liberális kamumonarchia értelmét, de hívei azzal védték: ez valamiféle nemzeti kontinuitást jelez, a monarcha egyfajta élő és mozgó zászló, címer és himnusz. Most az Angliai Köztársaságból érdekes hírek érkeznek. Az ottani kamumonarchia egyik neves tagja, Harry "herceg&q

Kultúrpolitika bosszantásból

Hogy is kezdődött ez a történet? A 90-es évek totális ballib szellemi diktatúrája idején a kevés ellenvéleményen lévő igyekezett találni magának mindenben valami saját vonatkozási pontot. Csurkáék meg is találták a nagy ellenhőst, aki "véletlenül" éppen Csurka nagy példaképe is volt, Szabó Dezsőt . Aki egy jelentős magyar író volt, azt, hogy elsővonalbeli-e nem tudom, de a másodiknak mindenképpen része. Aztán valakik rájöttek, Szabó Dezső nem bosszantja eléggé a ballibeket, nem okoz elég nagy botrányt, hiszen sose volt se nácibarát, se fajelméletpárti, Horthyt is csak amolyan kisebbik rosszként támogatta, erre jó példa, hogy az általam is imádott " görénykurzus " kifejezést ő találta ki, s a Horthy alatti kormányzásra használta. Akkor valaki a nemzeti táborban bölcsei közül a fejére csapott! Itt van Wass Albert . Senki se ismerte a nevét akkoriban, hiszen alapvetően egy harmadrendű íróról van szó, de mivel beindult a ballib felháborodás, az ellenoldal érezte: na vég

Protestantizmus

Kép
Szeretnék egy nagy ívet vázolni a protestantizmusról, de mellőzve mély teológiai leírásokat, mert ezek abszolút nem fontosak a jelenség megértéséhez. Mindigis megvolt egy feszítő ellentmondás a krisztusi és ősegyházi szerénység, egyrészt, s a hatalmas és gazdag egyház, valamint annak urai közt, másrészt. A katolicizmus ezt a különféle szervezetrendekkel próbálta feloldani, részlegesen sikeresen, de amikor a Vatikán politikai hatalmi központtá vált a XI. században, s különösen az erősen kétes magatartást tanúsító "reneszánsz" római pápák idején a probléma kezdte szétfeszíteni az őszintén aggódó agyakat. Luther kezdetben nem akart mást, mint amit sok korábbi katolikus gondolkodó, fel akart lépni a disszonáns jelenségek ellen. Amint azonban azonnali ellenségességet kapott válaszként, elkezdett ő is "keménykedni", s immár alapvető elveket kezdett újragondolni. Végülis kiöntötte a piszkos vízzel együtt a gyereket is. Annyira ki akarta zárni a helyzetével visszaélő papsá

Veszélyes út

Orbán veszélyesen vezet. Nem találtam éppen magyar beszámolót róla, az izraeli angolnyelvű sajtóból hozok rá forrást . Érthető, hogy a fő ellenség ellenében igyekszik erőt gyűjteni, szövetségeseket szerezni, mind aktív, mind passzív szövetségeseket. Azonban súlyos hiba eközben kritikátlanul beleállni az egyik oldalon egy olyan konfliktusba, melyben ráadásul ennnek az oldalnak - bár a másiknak se - nincs igaza.

Vihara Tomi

Kép
Szele Tamás, közismert fanatikus ballib megélhetési bérblogger panaszkodik , hogy milyen borzasztó a fideszes Minden Szó nevű honlap. Igen, valóban az, ez egy bevallottan bulvár média. S két ballib hasonló termékre lett kitalálva válasznak: a Hír Hugó és a Balra Magyar ellenében. Ezt "elfelejtette" hozzátenni Tomika... furcsa ... már a felugró ablak is hazudik

A liberális kereszténység

Van egy népszerű liberális elmélet a kereszténység fejlődésémek, modernizációjának szükségességéről . E szerint azért csökken a kereszténység befolyása, mert az dogmatikus, maradi, nem ad választ a jelen kérdéseire. Manapság a liberális kereszténység erős a protestantizmuson belül - bár ugyanott az ellentéte is nagyon erős -, valamint immár a katolicizmusban is. Hála Istennek, ez az ortodoxiában ismeretlen jelenség, aminek oka teológiai: az ortodoxia nem hagy helyet se a reformoknak, se az elvtelen komptomisszumoknak, ha az alapvető elvekről van szó, egyszerűen az ortodoxiában nem létezik erre még mechanizmus se. A protestantizmusban a tagok szimpla szavazatával bármi megváltoztatható, a katolicizmusban pedig az egyházi vezetőség fel van jogosítva dogmatikus változtatásokra, bár az megköti a kezüket, hogy ezeket valahogy meg kell magyarázni. Az ortodoxiában viszont egyáltalán nem lehetséges dogmát, alapvető tanítást változtatni, erre felhatalmazott egyházi testület egyszerűen nem léte

Magyar közélet közelről (visszaemlékezés a 90-es évekre)

Életem utolsó pillanata ez, amikor aktív próbáltam lenni a közéletben tevőlegesen is, a szó szoros értelmében. Mert azóta is aktív vagyok, de immár csakis megfigyelőként és csakis onlájn. Politikai rendezvényen utoljára 1999-ben jártam, tüntetésen meg 1993-ben, utoljára párttag is 1993-ban voltam. Az említett időszak a 90-as évek második fele . Akkorra már ki voltam maximálisan ábrándulva a ballib eszmeiségből, melynek feltétlen híve voltam 1990 végéig, de melyet még támogattam nagyjából 1993-ig is, immár nem feltétlenül, de amolyan kisebbik rosszként. Amikor 1997 nyarán ismételten visszaköltöztem életvitelszerűen Magyarországra, gondoltam, most majd politizálni fogok aktívan. Akkoriban a MIÉP állt hozzám a legközelebb, de a KDNP - mely akkor még nem Fidesz-szatelitpárt volt - is tetszett. Viszont kiválóan ismertem az ellenoldalt is. Saját családom (szülők, s a legtöbb rokon) nagyon erősen kötődött a ballib oldalhoz, így ismertem nem csak a ballib megmondóemberek mindenkori álláspontj

Családtörténet IV.

Kép
Apai nagyapám anyja 1878 -ban született, az éppen folyó orosz-török háború idején, Draganovóban (ma: Gorna Orjahovica járás, Veliko Tarnovo megye, Bulgária). Draganovo kivételes abban, hogy azon kevés települések egyike, melyek még a török hódítás előtt lettek alapítva, s azóta is folyamatosan megvannak. Az első adatok a faluról a XII. századból származnak. Egészen a XX. századig fontos regionális központ volt, a Veliko Tarnovo és a Fekete-tenger északnyugati partja közti ókor óta létező főút mentén fekszik ugyanis. Emellett a Jantra folyó partján fekszik, ez a Duna egyik mellékfolyója, magyar szemmel nem nagy folyó - Magyarország igen gazdag vizekben, de Bulgária vízszegény ország, így ez az egyik legfontosabb bolgár folyó, a 7. leghosszabb az országban. Az egész régióban kiváló a termőföld, az ország egyik zöldségtermesztő központja. Amikor a XVI. század elején megérkezett a paradicsom Amerikából, ez bizonyult a paradicsomtermésztésre leginkább alkalmas területnek a bolgárlakta t