Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2021

Első kapcsolat

Kép
Első kapcsolat alatt azt értik, amikor két faj először találkozik egymással. Nyilván ez sci-fi téma, hiszen nem tudunk eddig dokumentáltan ilyen esetről. De földi első kapcsolat is van, amikor két nép először találkozik egymással. Az a tévhit van általánosan - s ez szinte minden ilyen sci-fi film üzenete is -, hogy minden azon múlik, hogy a "fejlettebb", pontosabban erősebb félnek mi a szándéka: ha békés, akkor semmi gond, ha meg nem, akkor bizony baj van. Ez narratíva szerint ha az erősebb fél "gonosz", akkor elveszi mindenünket, az éghajlatot megváltoztatja a neki kedvezőre, leöl minket, jobb esetben csak rabszolgát csinál belőlünk, míg ha az erősebb fél "jóságos", akkor megsimogatja a buksinkat, gyógyszert ad minden létező betegségünkre, az átlagos életkort felviszi 120 évre, s csak akkor alkalmaz erőszakot, ha valaki olyan gonosz közöttünk, hogy nem hajlandó elfogadni mindezt a jót tőlük. Mindezt elvetem . Valójában sokkal jobb egy nálunk kicsivel erős

Persze hogy nincs középosztály

Kép
Persze hogy nincs középosztály. Ill. van, csak nem úgy, ahogy ezt a liberális propaganda állítja. Az újbalos - tényleg újbalos, azaz nem balosnak hazudott liberális - szerző cikke meglepően korrekt a Mércében. Ehhez fűznék pár gondolatot. Alapvetően a "középosztály" az a szöveg, melyet minden oldal nyomat a rendszerváltozás óta. Lényege pár abszolút téves elképzelés: létezik tisztességes módon elérhetően olyan állapot, hogy egy társadalom legnagyobb része gondmentesen megél, magas szinten: kb. úgy, ahogy az amerikai filmekben a milliomosi szintet közvetlenül alulról súroló réteg, azaz dolgozni jár az ember (tehát nincs elegendő tőkejövedelme, az legfeljebb csak kiegészítés a családi költségvetésben), de a bére olyan, hogy abból simán fenntart a család egy szép, nagy, jó helyen lévő házat, van 2 gépkocsi, nem gond orvoshoz menni (Amerikában ez jellemzően gond az átlagember számára), ha van is hitele, azt simán törleszti, a ház be van rendezve a legmodernebb módon, a gyereke

Ismét támadás

Kép
Ez rövid lesz. Csak le akartam ismét szögezni valamit, amit eddig többször is. Ismételt támadás Belarusz népe ellen Washington irányításával. Nagyon nehezen emészthető tény a liberálisok számára, hogy van egy nagyhatalmi státusz nélküli állam Európában, mely immár 25 éve nem hajlandó a liberális mércék szerint ugrándozni. Egyébként meg mi van, Nahalnij elvtárs már nem is haldoklik ? ugyanez belaruszul: Рукі прэч ад Беларусі - magyarul: El a kezekkel Belarusztól

Boszorkányüldözés

Kép
Olvasom a pedofilellenes tv. tervezetét . Szerintem nevetséges . Az még rendben van, hogy a pedofil bűncselekmények súlyosabb szankcióval fognak járni. Az el nem évülés viszont indokolhatatlan . Ez a legsúlyosabb bűncselekmények közé emeli az aktív pedó tevékenységet. Jelenleg csak olyan bűncselekmények nem évülnek el soha, melyek életfogytiglani börtönnel büntethetők, miközben nincs terv arra, hogy a pedó bűncselekményekért életfogytiglani járna. De szerintem a legrosszabb újítás a nyilvános lista az elítéltekről. Amerikában van ilyen, s az eredménye negatív. Ítéletet kapni ugyanis lehet úgy is, hogy az ember nem követ el semmi erkölcstelent, de aztán így is felkerül a listára, ami örök megbélyegzést jelent. Pár éve hír volt: egy 50 éves "pedofil bűnöző" képtelen normális életet élni a lista miatt, pedig bűne abban áll, hogy 18 évesen szexelt egy 17 éves lánnyal, aki egyébként azóta is a felesége . Eleve abszurd ez az egész hisztéria . Ez olyan, mint a boszorkányüldözés párs

Éghajlat

Kép
Az éghajlat jelentősen kihat a közérzetre is, de - s ez kevésbé ismert - az egyes éghajlati jelenségek is máshogy értekelődnek. A meleg éghajlaton kevesebb a depresszió , mert a viszonylagos állandóság csökkenti a stresszt. De lássuk a természeti jelenségek értelmezését. Európában a mennydörgés és a villámlás vészjósló jelenségek. Az ősi vallásokban a mennydörgés és a villámlás valamiféle isteni elégedetlenséget jelez. Azaz mindenképpen rossz jelek. Miért? Mert Európában a csapadék egyenletes , nincsenek se igazán nedves, se igazán száraz időszakok, egész évben van csapadék. Az egyes évszakok között az eltérés gyakorlatilag csak a hőmérséklet: meleg nyár, hideg tél, s a kettő közti idő tavasszal és ősszel. Így ha nagy vihar támad, az abnormális, hiszen ilyen esetben túl sok csapadék lesz. A túl sok csapadék pedig nem áldás, hanem probléma. Vannak azonban a világnak olyan tájai, ahol az egyes évszakok drasztikusan eltérnek egymástól. Ilyen pl. India, annak különösen a középső és déli ré

Pornóhatalom?

Kép
A Partizán megpróbálja elemezni a pornót. Persze ismét sikertelenül: álmarxista, újbalosnak hazudott liberalizmussal nem is lehetséges ez. Az elemzés lényege kb. az, hogy nagyot csökkent az életszínvonal Magyarországon a rendszerváltozás után, s a nők még jobban áldozatai voltak ennek, ezért aztán a magyar nőkből tömegesen pornószínésznő lett. Röhejes marhaság . Először is, én azért elég sok magyar nőt ismertem akkor is, s - csoda! - egy se lett közülük pornószínésznő, pedig volt aki munkanélküli lett akkoriban. Mi is a valóság? Az, hogy a prostitúció - mert ennek része a pornó is - mindig sokkal könnyebb megélhetést biztosít, mint a rendes munka, így aki hajlamos erre, az akkor is ezt fogja választani, ha nem esett le életszínvonala. S miért lett olyan sok pornós Magyarországon a 90-es években? Mert akkoriban a liberálisok a nők szabad önrendelkezéséről harsogtak, meg "szexmunkásokról". Úgy volt az egész beállítva , hogy mindez végülis semmi különös, csak egy munka a sok kö

Mit csinál az expat?

Kép
Az "expat" egy modern kifejezés. Legtágabb értelmében mindenki expat, aki hazáját elhagyta. De ez esetben azonos jelentésű lenne a "migráns" szóval, azaz felesleges lenne. Vegyük hát a szűk értelmét a szónak. Úgy szűkítsük le, hogy nézzük mi ki nem expat! Nos, nem expat: a menekült - ő ugyanis nem jószántából költözött, a diplomata és minden más hivatalos képviselő - ő ugyanis hazájától nem szakad el sehogy, sőt éppenhogy azt képviseli, a bevándorló - ő ugyanis éppenhogy be akar tagozódni új országában. Az expat tehát az, aki másik országba megy, önszántából és nem az ott való integrálódás céljából. Mik is lehetnek az ilyen emberek, alapvetően a leggyakoribbak a következő csoportok: vendégmunkás - elment valahová, mert ott talált munkát, de végcélja a későbbi hazaköltözés, ennek a csoportnak a legfelső szegmense a multicég magasrangú alkalmazottja, aki kimegy egy másik országbeli részlegbe vezető beosztásba, alsó szegmense pedig a feketemunkás, aki külföldön jobb

Bióökovegánezotérikus

Kép
Volt a rendszerváltozás után két teljesen abszurd szubkultúra . Az egyik, a szélsőjobbos közismert , mára nagyrészt eltűnt. Lényege az volt, hogy aki nemzeti érzelmű, az egyben kötelezően éljenzi Horthyt, a kedvenc írója Wass Albert, plusz hisz ősmagyar álnyelvészkedésben (lásd szumír-magyar, Húsvét-szigeteki magyarok, egyiptomi-magyar hieroroglifák, stb.) és délibábos mesetörténelemben (lásd Jézus a pártus-magyar herceg, stb.). A másikról írnék. Az politikamentes . Mivel bioboltunk volt, a legközelebbi kapcsolatban álltam vele. Van több szféra, melyek egymástól teljesen függetlenek, felsorolom a 10 leginkább relevánsat: keleti vallások, ezotéria és annak hazudott álezotéria, miszticizmus, gyógynövények ismere és használata, keleti orvoslás. homeopátia, asztrológia, numerológia, jóga, rejki, hasonlók, biotáplálkozás, vegetarianizmus. Ezeket lehet egyenként szeretni vagy elvetni, mindegy , de ezeknek egymáshoz nincs közük. De nem ám a 90-es évek magyar bióökovegánezotérikus szubkuktúrá

Amikor magukat is unják

Kép
Az idei eurovíziós dalfesztivál vicces momentuma a német versenyző volt. A németek fanatikus emberek, mindegy mi éppen az ideológia, de abban ami az adott pillanatban hatályos, abban fanatikusak. Szóval adott egy heteroszex srác, aki homokosnak öltözik, majd jelszavakat énekel a színpadról. Mondanivalója, hogy ő árja felsőbrendű, akarom mondani, szivárványliberális felsőbbrendű, aki mindenkit lenéz, s ezt a "nem érzek gyűlöletet" mondattal magyarázza. https://www.youtube.com/watch?v=1m0VEAfLV4E Azt hittem, valahol a csúcs közelében fog végezni ezzel, de kellemes meglepetés: a zsűritől kapott 3 pontot, a közönségtól meg 0 pontot, így 25. lett a 26-fős mezőnyből. Tessék mondani, ezek szerint antiliberális a zsűri és a közönség is? Persze volt még más mélyrepülés is. A svéd versenyző természetesen egy menekült volt - mi más is lehetne? -, de úgy néz ki, ez nem tűnt elégnek, így pluszban még nemváltónak is maszkírozták. Az oroszellenes bojkott erős volt, még az se segített, hog

Viva la Mexico!

Kép
15 éve volt, hogy az egyik budapesti üzletközpontban azt láttam "mexikói ételek", hát kiváncsian elmentem amerre a nyíl mutat. Oda is jutottam. Aztán megláttam a létesítmény nevét: " Viva la Mexico! " - gyorsan meg is fordultam, s nem kóstoltam meg semmit. Okfejtésem lényege: ha még a saját nevüket se képesek leírni helyesen, akkor valószínűleg a mexikói konyhához se értenek. Pedig azt a spanyolul nem tudó emberek is tudják, ez talán a spanyol nyelv egyik abszolút egyedi vonása, hogy a kérdőjelet és a felkiáltójelet nem csak a mondat végére, hanem elejére is ki kell tenni, szóval legalább azt vártam volna, hogy ¡Viva la Mexico! legyen kiírva. S ez tényleg spanyol sajátosság, nem ismerek más nyelvet, ahol ez létezne még. Európában talán még a görög sajátos ebben, a kérdést nem kérdőjellel, hanem pontosvesszővel jelölik (s ezt vette át az egyházi szláv is, de az nem élő nyelv, az élő szláv nyelvek pedig kérdőjelet használnak), de ott is csak a végét jelölik, a kezdeté

Független bíróság

Kép
Mit jelent független bíróságnak, más határozathozó szervnek lenni? A válasz egyszerű : a ballibek javára kell dönteni. Ha pl. egy nem-ballib megsért egy ballib közéleti személyt, akkor a bíróság akkor független, ha elmarasztalja a sértő felet. De persze egészen más a helyzet, ha egy ballib sért meg egy nem-ballib közéleti személyt. Ebben az esetben akkor független a bíróság, ha nem marasztalja el a sértő felet. Ha bármelyik fenti esetben másképp dönt a bíróság, akkor az a bíróság a hatalom kézivezérelt csicskása! Persze csakis, ha a hatalom nem-ballib.

Karikó

Kép
A Karikó Katalin narratívája az állatorvosi ló a ballib hülyeségre . Íme a sztori lépései . Első szakasz: a ballib propganda megpróbált Karikóból Zorbán által elüldözött tudóst faragni. Gyorsan kiderült: még Kádár alatt hagyta el az országot. Hát ez nem jött össze! Második szakasz: Zorbán megsértette Karikót, mert nem nevezte nemváltó szivárványembernek, hanem asszonyságnak . Hűha, most Karikó meg fog sértődni, a ballibek oldalára áll emiatt, lehet még belőle akár közös ellenzéki listavezető is! Kiderült: Karikó nem sértődött meg. Na, ez se sikerült! Harmadik szakasz: Karikó a jó járványkezelés, Zorbán meg a rossz járványkezelés. Most majd Karikó lerántja a leplet Zorbánról! Kiderült: Karikó nem ránt le semmin sehonnan, apró megjegyzései akadtak csak. A fenébe! Negyedik szakasz: Karikó nem fog elmenni Zorbánhoz, mert ő független civil amerikai szakember és nincs szüksége a diktatúra támogatására. Kiderült: Karikó elfogadta Zorbán meghívását. Kezd kínos lenni! Ötödik szakasz: oké, elmen

SZDSZ-MIÉP

Kép
Aki mai fiatal, az valószínűleg nagyon meg van lepődve azon, milyen sok korosztályombeli - azaz mondjuk a 60-es években születettek nemzedéke, akik a rendszerváltozáskor 20-29 évesek voltak - járta be azt a furcsa utat, hogy a két egymástól legtávolabbi 90-es évekbeli párt híve is volt egymás után, az ultraliberális SZDSZ-é és a nemzeti radikális MIÉP-é. Sokan eleve már nem is tudják mik voltak ezek a pártok. A MIÉP a rendszerváltó MDF népi szárnyából lett 1993-ban. Az első szélsőjobb magyar parlamenti párt volt, mely a második szélsőjobb párthoz - a Jobbikhoz - képest jelentősen mérsékeltebb: hiányzott mind a náci-nosztalgia, mind a cigányozás. Ennek fő oka a pártalapító Csurka István volt, akinek példaképe Szabó Dezső volt, aki egyszerre ellenezte a liberalizmust, a nácizmust, sőt Horthyt is. Szabó tipikus népi író volt, aki egyszerre utálta a németeket és a zsidókat. Ma sokan megdöbbennek ezen, de a Horthy-rendszer jellemzésére a "görénykurzus" kifejezést nem egy kommuni

Vörös köd

Kép
Elolvastam/meghallgattam a Vörös Imre féle mestertervet , hogy kell alkotmányozni jogosultság nélkül, mert ez a "jogállam" visszaállításának módja. Érdemes, mert e mestertervről zeng manapság minden fanatikus ballib. Az elmélkedés sarokköve a hatályos alkotmány C) cikk (2) bekezdésén alapszik, mely szerint " Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni. ". Mi is a gond ezzel? Az, hogy ha a "hatalom kizárólagos birtoklása" elvet szűken értelmezzük, akkor Orbán ezt nem sérti meg sehogyan se, hiszen nem birtokolja kizárólagosan a hatalmat. Ha pedig - ahogy Vörös szeretné értelmezni - szélesen nézzük, akkor viszont minden létező kormányzat kizárólagosan birtokolja a hatalmat, gyakorlatilag csak 100 %-os parlamenti támogatottsággal lehet kormányt alakítani, hiszen minden más mód "kizár"

Mi a modernitás?

Kép
A magyarázatnak szintjei vannak. Van amikor szellemi szint kell, amolyan elméleti-filozófiai alapon. Van amikor közéleti magyarázat kell. S van - ez a legalacsonyabb - hétköznapi, bulvárszintre kell levinni a magyarázást. Sokszor írtam az első 2 szinten a modernitásról . De mit mondok azoknak, akik ennél egyszerűbbet akarnak? Nos, én azt szoktam mondani, a modernitás legfőbb jelen a nagyipari állattartás . S nem, nem vagyok se vegetáriánus, se állatijogok híve. Igenis az állat az embernek van, semmi gond a megölésével . A modernitás előtt a háziállat megölésének egyetlen célja az élelem biztosítása volt. Az ember tisztában volt cselekedetével, tudta annak tartalmát, sőt bűnös lényegét is - emlékeztető: a keresztény tanítás szerint a húsevés ideiglenes jelenség, nem kötelező része az emberi természetnek, az újjászületett ember a jövőben növényevő lesz. A modernitásban viszont a háziállat megölésének célja a profit. Immár nem azért öljük meg pl. a csirkét, mert levest szeretnénk belőle k

Építőkockák

Kép
Van a Mátrix első részében egy rész a vége felé, amikor Neo hirtelen kódokként látja a valóságot, így a valóság immár nem hat rá: meglátja ugyanis a látszólagos valóság valódi alapját. Ugyanilyen a keresztény világnézet : a vele felfegyverkezett ember körülnéz, s meglátja a látszólagos valóság mögött rejlő isteni valóságot.

Az ellenzéki tábor

Kép
Az ellenzéki tábor (nem a pártok, hanem a szavazók, ideértve a potenciális szavazókat is) több egymással nem kompatibilis csoportra oszlanak, ezek durván a következők, ballibaista eltökéltség szerint csökkenve rangsorolva: a harcos gyurcsányista , más szóval hagyományos ballib keménymag, aki nem akar mást mint 1990-2010 visszahozatalát, minden mást engedménynek, legfeljebb ideiglenes célnak tekint, a mérsékelt ballib, aki hibáztatja a 2010 előtti kort is, bár a mait annál rosszabbnek tekinti, számára a gyurcsányista kimenet csak ideiglenes célként fogadható el, a nedvesen álmodó , aki még mindig valami nyugati, európai izét akar, ő jelenleg még bárkire szavazna a ballib táborból kisebb rossz alapon, a kiábrándult fideszes, aki nem akarja Orbánt, de Gyurcsányt se, ha csak a kettő között lehetne választani, nem menne el szavazni, a bizonytalan , aki unja Orbánt, de ha helyette rosszabbnak vélt jönne, akkor mégis inkább maradna Orbánnál. Ha olyan ember vezeti majd a ballib stratégiát, ak

A nyelvtudásról

Kép
Mivel az emberek 99 %-a képtelen idegen nyelvet helyes kiejtéssel megtanulni, így eleve csak a helyest megközelítő kiejtés része a jó nyelvtudásnak. Miért nehéz a helyes kiejtés megtanulása ? Nos, az ok nyelvészeti és biológiai. A világ hangjainak száma több száz, s a legtöbb hangot tartalmazó nyelvben sincs 150-nél több hang. Ez az egyik akadály. De van egy sokkal nagyobb : az egyes hangok csoportosítása, azaz annak meghatározása, hogy mi számít fonémának, ugyanis ez minden nyelvben egyedi. Talán úgy lehetne ezt érzékeltetni, mint a színlátást: nem minden ember látja azonosan a színeket, az egyes színek határai nem rögzítettek, s így megesik, hogy ugyanazt X egy adott színnek hiszi, míg Y másnak: lásd, egy halvány narancsszín sokak szerint sötétsárga, vagy a kék és zöld határa se egyértelmű. Az pedig, hogy míg a hangok határai és milyen alapú a csoportosításuk az egyedi, nyelvenként változik . Csak 3 példa erre: a magyar ember számára az angol "man" és "men" szó ug

Perverz öröm

Kép
Lelkendezik a ferencista blogger: megvan végre az első transznemű püspök az evangélikus egyházban. Csodálkozom: mi ennek a hírértéke ? Hiszen ennél mégiscsak nagyobb hír pár éve, hogy megvan az első ateista római pápa a katolikus egyházban.

A netellenesség

Kép
A legfrissebb liberális kampány szerint vegyük vissza életünket, ne legyünk közösségi hálókon, ne netezzünk, inkább találkmozzunk barátokkal, sétáljunk, beszélgessünk, kiránduljunk. Sokszor ezt mág kifejezetten antiliberális szövegekkel próbálják eladni. Az egész kampány lényege azonban átlátszó. Miután Soros gazda és filantróger haverjai képtelenek kontroll alatt tartani a netet, így most a netellenességet kezdték propagálni. Ha már nem lehet az övéké, másé se legyen. A kisemberek azonban átlátnak ezen a szánalmas próbálkozáson.

Majd 2026-ban

Kép
Jó mulatság a ballibbant előválasztás, pedig még csak a kezdetei zajlanak. A legostobább vezérek Kari Geri(nctelen), aki demokrata mivoltát azzal bizonyítja, hogy nem tud idegen nyelveken, viszont edzi testét és nem vesz fel fasiszta gyűrött gatyát, Jakab, a brüsszelita kishitler, az emberarcú Soros - MZP, Mindenfeketeéletszámít-Győr, aki a töprengésen is töpreng, komolyan azt hiszik, hogy nyerni fognak. A háttérben meg nagyokat röhög rajtuk Gyurcsány és felesége, akik értik a valóságot, s képesek eligazodni benne. Csak ők tudják, jövőre nem lesz leváltva a Fidesz, hanem a DK-n kívül mindenki más lesz leváltva. Így tehát ez is a cél minden más ballib erő legyőzése. A Jobbik és az LMP már megölték magukat, jövőre le is húzzák a rólót. Most az MSZP van hátra, Kari Geri(nctelen) idióta viselkedése csak segít az MSZP leradírozásában. Gyurcsánynak az is jó, ha Kari Geri(nctelen) lesz a kormányfőjelölt-jelölt, akkor majd ő lesz a hibás , hogy nyert a Fidesz! Ha meg a saját felesége lesz a je

Nincs bocsánat

Kép
Napjaink gyakori liberális híre: XY ki lett átkozva , el lett bocsátva, minden szerződés meg lett vele szakítva, mert kiderült róla: nagycsoportos óvodásként 30 éve kimondta a "néger" szót vagy erőszakkal puszit adott egy vele egykorú kislánynak. A liberálisok tapsolnak: lám, a nyugat nem egy következmények nélküli társadalom. Még a szovjet kommunista rendszer is megbocsátóbb volt ennél.

Ballib diplomácia

Kép
Termékeny hetet zárt a ballibológia, különösen annak diplomáciai szakága. Kiderült: a miniszterelnöki pozícióhoz felesleges a nyelvtudás, egyáltalán nem kell tudni pl. angolul, semmilyen szinten. Viszont a tökéletes testalkat elengedhetetlen követelmény, továbbá a divat követése is, pl. Zorbán alkalmatlan, mivel alacsony, kövér, s a nadrágja buggyos. még egy alkalmatlan kormányfő - se nem manöken alkat, se nem divatos, szerintem fasiszta diktátor...

Orosz zsidók

Kép
Számomra az egyik legmegdöbbentőbb változás az utóbbi fél évszázadban az orosz zsidók állapotában ment végbe. Valójában az "orosz zsidó" kifejezés nem is helyes, ez "oroszajkú zsidó". Oroszországban van ugyanis orosz és van zsidó, a kettő együtt kizárt . Aki asszimilálódik az oroszok közé, az megszűnik zsidó lenni, aki pedig nem, az meg nem lesz orosz. Az "oroszajkú" azt jelenti, ezek az emberek nyelvileg, kulturálisan oroszok, de identitásban nem. Ugyanis az oroszországi zsidók eredeti nyelve - a jiddis - ma már a kihalás szélén van, történelmi okokból: a nyelv területe egyezik azzal, ami német megszállás alatt volt a II. vh. alatt, s onnan a németek a zsidók kb. 99 %-át kiirtották, azaz csak mutatóba maradtak jiddis anyanyelvűek. Az orosz-zsidó viszony pedig a történelem során hagyományosan rossz volt. A kommunizmus előtti korban is, a szovjet korban is, talán még Sztálin alatt volt a legkevesebb probléma, mert Sztálin egyes népeket veszélyesnek tekinte

Szemfelnyitó

Kép
Szemfelnyitó videó. Nem nekem, én ezt hosszú ideje így mondom, de Bogár nálam jóval több embert ér el. https://www.youtube.com/watch?v=8Ud76RLMzsk S főleg fideszeknek jó az anyag, mert rámutat , az általános fideszes képzet csak részigazság, mely azonban nagyobb, szélesebb keret nélkül egyenesen hazugság. Ha Bogárnál is szélesebben nézzük az alapkérdést, akkor a lényeg: lehet-e a rossz rendszeren belül jónak lenni? A válasz természetesen "nem": a rendszer nem egyéni magatartások alapján működik, így a barátságos viselkedés még erősíti is a rendszert, nem gyengíti. Ez már bele van eleve számítva. Egyedül a szabotálás segíthet egyéni magtartásként, de ez se teszi jóvá a rendszert. Ami további fontos eleme az előadásnak - amit mind terjesztek évek óta: a renderszkritikus baloldaliakat figyelni kell, mert hasznosak, s akkor is azok, ha helyes kérdésekre helytelen válaszokat adnak - ez még mindig jobb, mint a liberális főáram, mely helytelen kérdésekre helytelen válaszokat ad - ig

Elnöki köztársaság

Kép
A ballib mitológia szerint az elnöki köztársaság diktatúra . De lássuk a valóságot. Az elnöki köztársaság tulajdonképpen az alkotmányos (értsd: nem parlamentáris) monarchia köztársasági verziója. Mik az elnöki köztársaság előnyei : a végrehajtó hatalom fejét a nép közvetlenül választja meg, ez nem parlamenti alku eredménye, a végrehajtó hatalom független a törvényhozó hatalomtól, nagyobb stabilitás, a kormányt nem lehet megbuktatni parlamenti szavazással. Persze vannak hátrányai is: ha az elnök mögött nem áll parlamenti többség, az elnök képtelen bármilyen törvényjavaslatot átvinni a parlamenten, nincs parlamenti konszenzuskényszer. Akik liberális szemszögből ellenzik az elnöki köztársaságot, azoknak: valójában a hatalmi ágak megosztása liberális elvének éppen az elnöki köztársaság felel meg a legjobban. A világ 204 országából 45 parlamentáris köztársaság, 72 pedig elnöki köztársaság . (Van még 26 félelnöki köztársaság is, mely egyfajta átmenet a kettő között. A félelnöki köztársaságba

Egy elmebeteg a kubai vezetésben

Kép
Sokszor megesik, hogy egy politikus elveszti a kapcsolatot a valósággal, s elkezd elmebajosként viselkedni. De ez azért ritkaság , hogy egy orvosi értelemben vett tényleges elmebeteg politikai hatalmat szerez. Kuba ilyen ritka hely. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy immár azt is megírhatom , amit korábban személyiségi okokból titkolnom kellett. Ugyanis tavaly ősszel meghalt az az ember, aki fő forrásom volt azzal kapcsolatban, amiről írok. A hírhedt argentín elmebetegről, Ernesto Guevara de la Sernáról (1928-1967) - közismertebb neve: Ernesto Che Guevara. A "Che" nevet kubai ismerősei adták neki először gúnynévként, de aztán rajta ragadt, s ő maga is használni kezdte - a "che" szó magyarul kb. "izé" vagy "aha", amolyan beszédtöltelék, de mivel csak egyes dél-amerikai spanyol nyelvjárásokban - s különösen az argentín-uruguayiban - használatos, így a karibi spanyol nyelvjárást beszélő kubaiak számára vicces volt, s erről a szóról nevezték

Fehér felsőbbrendűség

Kép
Nézem a Bayer-só múltkori adását Demeterrel, s látom: erősen keverednek az igazságok, a féligazságok, s a marhaságok. Demetert nem szívesen kritizálom, mert tevékenysége hasznos, de az igazság még fontosabb. Két dolgot szeretnék kiemelni . A "jó fehér ember szemben mindenki más alacsonyrendűvel" hozzállás. Ez egy rendkívül káros elmélet. Mint mondtam máskor is, minden rosszat, amit produkált az emberiség - reformáció, felvilágosodás, liberalizmus, ateizmus, az egész modernitás - mind 100 %-ban színfehérek munkája. S ma is látható ez: szinte minden új rombolás mögött az értelmi szerzők fehérek. Sőt, a tapasztalat az, hogy a természetközelibb , primitívebb nem-fehérek között a hülyeség is jóval ritkább. Még az USA-ban is ez látható: a négerek vallásosabbak a fehéreknél, jobban ellenzik az abortuszt, a homokosságot, stb. A dolgokat faji alapon nézni abszurdum, ez nem faji kérdés. Nem a fehér fajt kell megvédeni, hanem a normalitást , mely pedig színfüggetlen. "A Kárpát-med

Kórházban Kubában

Kép
1985. október 27-től november 1-ig kórházban voltam, Havannában. Ez legközelebbi személyes élményem a kubai egészségüggyel. A kubai rendszer állandóan két vívmányára hivatkozik: az oktatásra és az egészségügyre. Most elmondom, ezt mit jelent a valóságban. A kommunizmus előtt Kubában az az egészségügyi rendszer működött, ami az USA -ban, azaz magánbiztosítási rendszer, minden piaci alapon, s aki a rendszeren kívül van, azoknak pár jótékonysági - elsősorban egyházi - intézmény rossz minőségű szolgáltatása. Tehát embertelen rendszer, ahogy az a mai USA-ban is van. A kommunista diktatúra a teljes szektort államosította , egyedül kis orvosi rendelők maradtak meg magánkézben, ahol kizárólag egy ember - maga a tulajdonos orvos - dolgozhatott pénzért, államilag engedélyezett tarifák alapján. Ezek a magánorvosok így gyakorlatilag igen kis szerepet játszottak. Az államosított szektor 100 %-ban ingyenes lett mindenki számára. Mivel Kubában nem létezik adózás a legtöbb ember számára (csak a magánv

Felelős-e a bérmunkás?

Kép
Hont András (akit egyébként Hontalan Andrisnak szoktam hívni, de most megtisztelem, mert értelmeset írt ) felveti a médiamunkás felelősségét a médiáért, ahol dolgozik. A konkrét téma nem érdekes (harc az ATV és Klub Rádió között). Én a kérdést kiszélesíteném : egyáltalán mi a bármilyen bérmunkás felelőssége azért, amit munkáltatója tesz. A nyilvánvaló esetekről nincs mit vitázni: amikor valaki alkalmazottként morális rosszat tesz, akkor nem lehet mentség a "parancsra tettem" vagy az "én csak más akaratát teljesítem". Ez nyilvánvaló . De akkor mi van, ha a bérmunkás feladata az olyan hazudozás, csúsztatás, félrebeszélés, más hasonló tevékenység, mely nem okoz közvetlen kárt ugyan senkinek, de közvetve igenis rossz következményekhez vezet. Én a kérdést úgy döntöttem el a magam számára, hogy a határ közvetlen/közvetett és a nyilvánvaló/esetleges között van. Ha pl. szobafestő lennék, s arra kapnék utasítást, hogy egészségre káros festékkel fessek, megtagadnám, de ha cs

Politikai helyzet Bulgáriában

Kép
Most írok sokadszor az idei bulgáriai választásokról. Ami azt jelenti, a helyzet érdekes. Sőt, egyenesen vicces . Szóval röviden: az április 4-i parlamenti választás eredményeképpen két furcsa parlamenti tábor alakult ki a bolgár parlamentben: az úgynevezett "régi rend" hívei: a GERB párt, a szocialisták, s a török párt - ezek azonban egymással koalícióképtelenek, a GERB és a szocialisták egymást fő ellenfelüknek tekintik, ahogy a török pártot is elutasítják: a GERB párt nagyjából a Fideszhez hasonlít annak középső szakaszában: egyszemélyű vezetésű középjobb párt, erősen euroatlantista, szociálisan konzervatív, gazdaságilag erősen liberális, mérsékelten nacionalista, a szocialisták elvileg a magyar MSZP testvérpártja, de gazdaságilag kevésbé liberálisak, szociálisan pedig egészen másak: szinte a magyar Fidesz elveit vallják (ellenzik az egyneműek házasságát, ellenzik a feminizmust, támogatják a hagyományos családmodellt, ellenzik a migrációt, támogatják a kereszténységet, st

Liberalizmus változatok

Kép
Ellentétben a magyar közhiedelemmel, a szó eredeti értelmében a liberalizmus nemhogy nem baloldali eszme, hanem egyesen a jobboldaliság alapja. A liberalizmus fő ellentétje pedig nem a konzervatívizmus, hanem a szocializmus. Viszont a modern használatban sok eltérés van. Sok helyen mást értenek "liberalizmus" alatt. De az alapeszme máig ugyanaz , minden verzióban. A liberalizmus alapeszméje : a lehető legteljesebb egyéni szabadság kell, hogy legyen a társadalomban mint fő alapelv. Ez természetesen egy utópia, pontosabban antiutópia , mert ez megvalósítható ugyan, de az eredményben nincs köszönet. Mert a megvalósult tökéletes liberális társadalom azt jelentené: egy vékony elit korlátlan szabadsága áll szemben minden más rabságával. Az ugyanis abszurd utópia, hogy a "szabad piac" megold mindent. Ez nem kisebb utópia, mint a marxista , mely szerint az emberek valahogy majd annyira fejlettek lesznek, annyira magas tudatuk lesz, hogy emiatt erőszakmentesen, racionálisan