Bejegyzések

politika (bulgária) címkéjű bejegyzések megjelenítése

Hogyan nem szabad lejárató kampányt szervezni?

Kép
Ritkán írok a bolgár politikáról, mert jellemzően unalmasabb és bulvárosabb a magyarnál. De most érdemes . Az egyik ellenzéki bulvárlap képeket közölt a jelenlegi miniszterelnökről, amint alszik a kormányzati rezidencia egyik hálószobájában, külön mutatva az éjjeliszekrényt, melyben hatalmas pénzösszeg és aranytömbök vannak. Tudni kell, hogy Bulgáriában az ellenzéki médiák zöme nem kötődik egyetlen párthoz se, s legnagyobb részük kifejezetten bulvár. Ami a másik bolgár sajátosság: Magyarországgal ellentétben Bulgáriában tényleg vannak oligarchák. Mármint a szó eredeti értelmében. Az oligarcha ugyanis olyan ember, aki meggazdagodott, majd gazdagsága révén képes a politikát befolyásolni. Magyarországon ilyen ember egyszerűen nem létezik, még az ehhez talán legközelebb álló Csányi Sándor se igazi oligarcha, politikai segítség sosem lett volna belőle milliárdos, ráadásul óvatosan kerüli a nyílt politizálást minden kormány alatt. Bulgáriában viszont tényleg vannak "piaci" alapú mi...

Macedón bizottságok

Kép
Nehéz dolog frissen alakult nemzetnek, népnek lenni. Görög-macedón mintára megalakult 2 éve a bolgár-macedón bizottság is, hivatalos nevén Bulgária És Észak-Macedónia Közötti Soktárgyú Vegyes Bizottság. Eleve persze vicces, hogy államok, kormányok között bizottságok vannak, melyek nem államközi, diplomáciai, politikai, gazdasági, kereskedelmi kérdésekről egyeztetnek, hanem történelemről és nyelvészetről , de itt pontosan ez a helyzet. A görög-macedón bizottság munkája sikerrel zárult 2018 júniusában, majd végül az egyezmény hatályba lépett 1 évvel később. Közben volt róla egy népszavazás is, mely sikertelen lett, a szavazati joggal rendelkezők alig 37 %-a vett részt rajta, majd a macedón parlament botrányos körülmények között döntött a szerződés elfogadásáról. Ebben az egyezményben is már elég sajátos pontok vannak: az ország neve Észak-Macedóniai Köztársaságra változik , a macedón autókon az országjel MK helyett NMK lesz, Észak-Macedónia elismeri, hogy a "macedón" szó önmag...

Bolgár kisebbségek

Kép
A bolgárok összlétszáma világviszonylatban 8-10 millió fő, azért ez a két szám, mert a 8 millió a szűken vett bolgárokat illeti, a 10 pedig mindenkit. Lásd később. Bulgária lakossága 7 millió fő. Ebből 5,9 millió bolgár (beleértve 200 ezer pomákot is), 600 ezer török, 400 ezer cigány, 100 ezer mindenki más (orosz, örmény, román, görög, tatár, zsidó, stb.). Ezek a számok azonban önbevalláson alapszanak, a valóságban a cigányok száma inkább 700 ezer, de a cigányok fele magát bolgárnak vagy töröknek vallja (a keresztények bolgárnak, a muszlimok töröknek). A másik kérdés a pomák (muszlim bolgár), mely sokkal inkább sajátos, etnikai identitás nélküli csoport, mint ténylegesen a bolgárok része. Ténylegesen tehát Bulgáriában a bolgár nemzetiség létszáma inkább 5,5 millió. A külföldi bolgárokat illetően érdemes különbséget tenni a hagyományos bolgár etnikai területen élők és a kivándoroltak között. A hagyományos etnikai terület a mai Bulgária mellett Románia keleti, tengermelléki része, Szerbi...

A gyarmati adminisztráció nem lazsál

Kép
Amikor jön a központból az új divathullám , nincs mese, menni kell tüntetni, akkor is, ha az egésznek helyben semmi relavanciája. A liberális médiák felkapták a néger rassziszta Black Lives Matter mozgalmat, manapság nem lehet az ember liberális celeb, ha legalább jelképesen nem támogatja az amerikai néger rasszisztákat. Ilyenkor Kelet-Európában a háttérhatalmista liberális aktvisták nagy bajban vannak: csatlakozni kéne, hiába nincsenek nálunk négerek, csak pár egyetemi hallgató és vegyes házasságok néger fele, s hiába nem létezik négerellenes rasszizmus, menni kell tehát, akkor is, ha mindenki röhög aztán rajtunk. A múlt hétvégen Szófiában is lezajlott egy 80-fős Black Lives Matter tünti. Kik szervezték? A legszófogadóbbak, egy Soros által finanszírozott homoklobbista szervezet. Kis gond azért volt, csak 2 darab négert sikerült összetrombitálni, az egyik turista, szóval színfehér homokosok vonultak fel. Volt próbálkozás a cigány téma belekeverésére is, de a cigányok se jöttek lázba, í...

Kis dolgokból

Kép
A bolgár életszínvonalról . Mely sose volt a magyar szint felett. S mely talán csak a 80-as évek elején járt közel a magyar szinthez. Ill. most ismét közeledik hozzá, jelenleg nagyjából a magyar szint 85 %-án áll. A kis dolgokon mérhető le leginkább az életszínvonal változása. Számok helyett a gyakorlat . Olyasmit kell figyelembe venni, ami nem technikafüggő. Szóval pl. nem szabad a mobiltelefon- vagy a nethasználatot nézni, ezek ugyanis semmit se árulnak el a valós helyzetről. S olyat se szabad választani, mely kulturálisan terhelt. Pl. a bolgár kávézókban mindig van ember, a legrosszabb időkben is volt. Bemegy az ember e legolcsóbb, műanyag pohárban önkiszolgálós kávét áruló helyre, rendel egy kávét a pultnál, majd leül, s ül mellette 3 órát. Magyarországon ugyanez egyszerűen nem szokás, azaz ebből nem vonható le semmi. Vagy az öltözködés . A bolgár nő, legalábbis bizonyos korig, igyekszik jól kinézni. A pénz nem akadály. Ha kell, olcsót vesz, ami azonban hatásos. S elvan a legolcsób...

Bulgária és az euró

Kép
Sok cikk volt az utóbbi időben a magyar ballib médiákban "még a csúnya Bulgáriában is hamarabb lesz euró, mint a fasiszta Orbánisztánban" szelleben. Ezért szükségesnek látom a téma megmagyarázását . Bulgáriában de facto már 23 éve euró van, azaz korábban, mint ahogy lett euró. A KGST létezésekor az utolsó hivatalos árfolyam szerint 1 bolgár leva = 13 magyar forint. Ez az árfolyam tükrözte is a valóságot nagyjából 1989 elejéig, közepéig. 1989-ben egy USA dollár ért kb. 60 Ft-ot (piaci árfolyamon) vagy kb. 5 levát (megint piaci árfolyamon). 1989-tól a két ország pénzügyi helyzete radikálisan különböző lett. Magyarországon nagyot esett ugyan a rendszerváltozás következtében, de ez a nagy magyar esés is kis mértékű bolgár szemmel nézve. A magyar csúcsinfláció 1991-ben volt, 35 %-os volt. Ugyanekkor a bolgár infláció 120 % volt, majd amikor leesett 35 %-ra, ez komoly eredménynek számított. Azonban míg Magyarországon az infláció folyamatosan csökkent - egy kis csúcs volt ismét a...

Bolgár kitörés

Kép
A magyar kitörés napjának bolgár verziója a Lukov -menet. Mivel katonai ellenállás nem létezett Bulgáriában, az esemény alapja nem egy katonai esemény, mint Magyarországon. Bulgária ugyanis egyszer se kell, hogy harcoljon a két tábor valamelyike ellen saját területén. A magyarázat. 1941. március 1-től Bulgária a tengelyhatalmak része hivatalosan, s április 19-én be is lép a háborúba, behatolnak a bolgár csapatok Jugoszlávia területére, majd másnap Görögország területére is. Egészen 1944. augusztus 26-ig Bulgária eleget tesz szövetségesi kötelezettségeinek a németek fele, 2 kivétellel: megtagadja a bolgár állampolgárságú zsidók átadását, s nem küld csapatokat a Szovjetúnió ellen. 1944. augusztus 26-án a bolgár kormány kinyilvánítja, hogy kilép a háborúból, s ezentúl az ország semleges lesz. Mivel ez nem ér el hatást (se a németek, se a szövetségesek nem veszik ezt komolyan), szeptember 2-án a bolgár kormány immár hadat üzen Németországnak . Mivel a Bulgáriában lévő német csapatok eleve ...

Bolgár politikai ingadozás

Kép
A bolgár politikai élet ingadozásai az elmúlt 30 évben, az azóta lezajlott parlamenti választások adatain keresztül. a 10 rendszerváltozás óta lezajlott bolgár parlamenti választás leegyszerűsített adatai Színek magyarázata : piros: posztkommunista/szocialista, rózsaszín: egyéb baloldali, barna: új mozgalmak, zöld: török/muszlim kisebbség, világoskék: egyéb jobboldal, sötétkék: hagyományos jobboldal, sárga: nacionalista, populista.

Kétféle rendszerváltás

Múlt vasárnap volt a bolgár rendszerváltás 30. évfordulója. Magyarországgal ellentétben, Bulgáriában a rendszerváltás konkrét naphoz köthető: 1989. november 10., ekkor volt ugyanis a Todor Zsivkov elleni belső pártpuccs. A magyar rendszerváltás ellenben lassú folyamat volt, nem lehet semmilyen dátumot mondani. Kádár levéltásától (1988. május 22.) kb. 15 különböző időpont mondható, s egyik se pontos. De az igazi eltérés nem ez, hanem maga a harc . Magyarországon a harc már az első szabad választások előtt nem a kommunisták és az antikommunisták között ment, hanem az urbánusok (fő erő: SZDSZ. s mellékcsapata a Fidesz) és a népiek (fő erő: MDF), miközben a kommunisták jelentéktelen harmadik oldalt képviseltek, akik eleve megoszlottak a két tábor között, majd 1991-re csatlakoztak is az urbánusokhoz. Magyarorszégon a kommunisták se kulturálisan, se politikailag, se gazdaságilag nem képeztek tehát hatalmat. A formailag kommunista gazdasági elit már Kádár alatt liberális volt, s a rendszer...

Politikai folyamatok két országban

A magyar politikai szereplők hagyományosan a következőek: nemzeti oldal: ez most teljesen egységes, Orbánon kívül nincs tényező, s az oldal jelenleg Orbán vonalát követi, mely egyfajta átmenet a liberális konzervatívizmusból a jobbos populizmusba, enyhe nacionalista fűszerezéssel, liberális oldal: ezen belül a vezetés egyértelműen a jobboldali, progresszív vonalé (jobboldali a szó eredeti, nem magyar értelmében), minden ellenhang el lesz kussoltatva nagyon hamar. Továbbra se tudnak labdába rúgni: a zöldek: az eddigi legjobb eredményt az LMP érte el, de ő se kizárólag zöldsége miatt, mára ez az irányzat megsemmisült, nincs rá kereslet, a nyugati tendencia, hogy a szocdemek helyét átveszik a zöldek Magyarországon tárgytalan, mivel eleve nincsenek szocdemek az országban, a rendszerkritikus baloldal: miniklub, s nagy része így is, úgy is beáll minden választásra a ballibekhez, a polgári konzervatívok, akiknek az első Orbán-kormány volt az ideál, a mostani Orbánt viszont annyira utálják, ho...

Önkormányzati választások Bulgáriában

Kép
Nézve Bayerék egyik műsorát jöttem rá, mennyire nem ugyanazt jelentik a szavak. Azt mondja Bayer, csak két EU-s fővárosban nincs baloldali irányítás alatt, az egyik Szófia. A téma aktuális, tegnap volt önkormányzati választás Bulgáriában. A helyzet a magyarral nehezen hasonlítható össze. Először is a választási rendszer egészen más. Leírom mik a különbségek: Magyarországon minden település rendelkezik önkormányzattal, míg Bulgáriában csak a járások: összesen 265 járás van az országban: minden járás választ polgármestert és képviselőtestületet, az utóbbit - ellentétben a magyar rendszerrel - kizárólag listásan, a járás egyes településein - kivéve a járás székhelyét - van saját polgármester is, de nincs képviselőtestület: a polgármestert választják, ha településnek van legalább 150 lakosa, s kinevezi őt a járási polgármester, ha nincs ennyi lakos, ez utóbbi esetben hivatalos neve polgármesteri helytartó, a három legnagyobb bolgár járásban (Szófia, Plovdiv, Várna) vannak kerületek is, it...

Milyen a valós bolgár életszínvonal?

Kép
Ha az átlagbéreket nézzük, a következő az eredmény. A bolgár országos nettó átlagbér jelenleg 163 ezer Ft (330 Ft/euró árfolyamon számítva), míg Magyarország esetében ez a szám 239 ezer Ft. Bulgáriában a régiós eltérések nagyobbak , mint Magyarországon. Magyarországon a legszegényebb régióban az átlagbér 164 ezer, a leggazdagabbban pedig 299 ezer. Ugyanez Bulgária esetében 108 ezer és 222 ezer. Mindkét ország esetében sajátosság, hogy a medián bér jelentősen elmarad az átlagtól. Magyarországon a medián nettó bér a nettó átlag 73 %-a, Bulgáriában még kevesebb: 70 %. Azaz mindkét országra igaz, hogy az emberek többsége számára az átlagbér álom. De mivel a két arány közel azonos, nem kell ezt az összehasonlításkor figyelembe venni. Ami viszont jelentős adat az a megélhetés költsége. Ez Magyarországon kb. 25 %-kal magasabb, mint Bulgáriában. Azaz a reális összehasonlításhoz a bolgár adatokat be kell szorozni ezzel a számmal. Tehát a 163 ezer Ft bolgár nettó átlagbér magyar szemmel 204 ez...

Eredmények

Visszaolvasva mit írtam a magyar EP-választásról pár nappal a választás napja előtt, egyetlen dologban tévedtem : én a Momentum kiesésére számítottam. Azon az alapon, hogy a DK elszívja a Momentum táborát, s ezzel a legerősebb ellenzéki párt lesz. A DK valóban a legerősebb ellenzéki párt lett, de sokkal inkább az MSZP kárára. Tudtam, hogy a DK le fogja győzni az MSZP-t, de hogy ennyire, arra álmomban se gondoltam. Ez csak azt fogja jelenteni: az MSZP megsemmisülése gyorsabb lesz. Tulajdonképpen a magyar választási eredmény kiváló . Az egyetlen dolog, aminek nagyon nem örülök, az az erős Momentum. Minden mással elégedett vagyok. Miért örülök az erős DK-nak és nem örülök az erős Momentunak, mikor ez a két párt gyakorlatilag ugyanazt mondja? Azért mert míg a DK vállalhatatlan a nagy többség számára, azaz sose lesz képes hatalomra kerülni, plusz olyan módon viselkedik, ami a "baloldali" tábor jelentős számára is elfogadhatatlan, addig a Momentum inovatívabban , kevésbé leleplezh...

Bulgáriában nehezebb

Kép
Bulgáriában nehezebb választani az EP-választáson, mint Magyarországon. Először is háromszor annyi a jelölt: 27. Aztán kevés a tisztán értelmezhető, világos értékeket képviselő párt. Gyakorlatilag csak 2 csoport van, mely tisztán tud választani magának: a törökök és más muszlimok, valamint a határozottan nyugatos értékrendű választók. Az előbbiek kb. a lakosság 15 %-a. Két párt küzd ezért a rétegért, de a kisebbik (mely a nagyból szakadt ki személyi ellentétek miatt) esélytelen. A nagyobbik párt - Движение за права и свободи: Mozgalom a Jogokért és Szabadságokért - hivatalosan liberális párt, tagja is az ALDE-nek, de a valóságban ez egy kisebbségi párt, mely csak azért lett ALDE-tag, mert ott még nem volt bolgár tagpárt. A párt etnikai jellege miatt a liberális bolgárok se szavaznak rá, bár magában a pártban vannak bolgárok, jellemzően dísznek, mert a bolgár alkotmány tiltja az etnikai-vallási alapú pártokat. Ami a határozottan nyugatos értékrendű választókat illeti, ez a nagyvárosi ér...

Kamupártok Bulgáriában

Bulgáriában sokkal több a kamupárt, mint Magyarországon, pedig nincs állami kampánytámogatás. Sőt, 10 ezer leva (= kb. 1,6 millió Ft) fizetendő be pártonként a váűlasztási részvétehez, s ez az összeg csak akkor jár vissza, ha az illető párt elérte az éppen meglévő bejutási küszöb legalább egynegyedét (ez 1 % parlamenti választás esetében, az EP-választás esetében kicsit több, 1,5 % körüli). Egyébként ezen összeg befizetése mellett a részvétel feltétele csupán 7 ezer aláírás megléte. Ill. pártok esetében követelmény a jogi személyiség megléte, valamint az, hogy ne legyen az illető párt ellen olyan jogerős ítélet, melyet a párt nem teljesített (pl. pénzbüntetésre ítélték a pártot, de azt nem fizette be). Szóval a gyakorlatban nagyon könnyű részt venni a választásokon. Az eredmény: nagyon sok párt van minden választáson. A 90-es években jellemzően 100-nál több volt, mára mérséklődött ez. De ha azt nézzük, hogy míg a mostani EP-választáson Magyyarországon alig 9 párt fog részt venni, míg B...