Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2021

új cikkek

Kép
 Minden új cikk  itt  lesz ezentúl.

Nehéz a politikai munka

Kép
A profi politikus fő feladata a közvéleményre hatás. Ezért is sokkal nehezebb ellenzékinek lenni, mint kormánypártinak. A kormánypárti politikus ugyanis bármikor hivatkozhat arra, hogy éppen kormányzati feladattal van elfoglalva . Először is kapcsolatban kell állni a szavazópolgárokkal. Rendkívül nehéz munka, mert egyszerre mindenkinek nem lehet megfelelni. Ha az aktív keménymagnak felelünk meg, akkor elveszítjük a perifériás támogatókat. Ha viszont a perifériának felelünk meg, a keménymag kiábrándul, márpedig ez a keménymag az egyedüli, mely a kampányban hajlandó csinálni is valamit. Bonyolult egyensúly. Aztán jönnek az önjelöltek . Folyamatosan bombáznak bennünket akciókkal. Szelektálni kell. Ha olyan akciót támogatunk, melyet népszerűtlen ember szervez, azzal hatalmasat bukhatunk. De még nagyobb a bukás, ha népszerű ember mellett nem állunk ki. Ugyanez az akciók témájával. Sikeres ügy mellé nem kiállni ugyanakkora hiba, mint kiállni sikertelen mellé. A nagy gond: a legtöbb esetben

Igazijobboldali karrier

Kép
Érdekes jelenség, hogy aki kiábrándul valamiből, az záros határidőn belül nem semleges lesz, hanem az ellenoldal lelkes híve. Szerintem ez csak vallásos hit esetében indokolható magatartás, mert ott jelentős az érzelmi elem. Amikor a hithű keresztény kétségekbe esik, hamarosan harcos ateista lesz, s nem mondjuk szkeptikus agnosztikus. Ahogy amikor a harcos ateista kétkedni kezd, hamarosan Bibliával a kezében látjuk prédikálni a sátáni ateizmus ellen, ritkán lesz agnosztikus, szkeptikus. De ugyanez politikában? Szerintem baromi éretlen dolog. Érdekes megnézni az egyik kiábrándult fideszes fő megmondóember, Dévényi István fergetes karrierjét. Szóval Dévényi "Igazijobboldali" István immár bebocsátást nyert a feketöves ballib megmondóemberek közé is. Itt szerepel a Klub Rádió heti fejtágítójában is, egyenrangú vendégként. Gratulálok, István, nemsokára befutó listás helyed is lesz Gyurcsányné listáján!

Miért van ilyen sok résztvevő csapat?

Kép
Felmerült nemrég a kérdés, hogyan lehet az olimpián 205 résztvevő ország, mikor ennyi ország nem is létezik. A megoldás a kérdésre vicces, de nem túl bonyolult. 1996 előtt ad hoc alapon dőlt el ki lehet a Nemzetközi Olimpia Bizottság tagszervezete, nem volt rá pontos szabály. 1996 előtt lehetséges volt, hogy egy nem-független ország, tehát egy független ország része önállóan tag legyen. Pl. Magyarország a kezdetektől önálló tag, azaz 1896 óta, annak ellenére, hogy ekkor Magyarország még nem volt jogilag független állam. De pl. Finnország is külön tagsággal rendelkezett, 1917 előtt is, amikor Finnország még nem volt önálló ország, hanem Oroszország részét képezte. Vannak más példák is. A XX. sz. 90-es éveiben káosz keletkezett ebből, hiszen drasztikusan nőtt a nemzetközileg nem elismert államok száma. Emiatt 1996-ban a NOB eldöntötte: ezentúl szigorú szabályok határozzák meg ki lehet tag. Az új szabályrendszer: tag lehet minden ENSZ-tagállam (ez jelenleg 193 ország), minden nem ENSZ-

A kutyák életstratégiája

Kép
A háziállatokat nem ismerők tévhite : a kutya szabad akar lenni. Semmi se hamisabb ennél, a kutya természetes közege, hogy egy gazda hatalma alatt áll. Mi van a gazdátlan kutyákkal azonban? Mert megesik a gazdátlan kutya. Kidobott szaporulat, megunt háziállat, meghalt gazda, ahol az örökös nem akar kutyát, stb. Mellékszál. Egyszer én is kidobtam kutyát. Régen volt, de megtörtént. Mentségemre csak azt tudom felhozni: utólag meggondoltam magamat, s érte mentem, ismét befogadtam. Egy napnál rövidebb ideig volt gazdátlan. Persze a gazdátlan kutyák egy része gyorsan meghal . A kicsiket jellemzően elgázolják, mert nagyjából másfél éves korban érnek el oda a kutyák, hogy képesek vigyázni magukra a városi forgalomban, addigra már képesek biztonságosan közlekedni. Néha látok zebránál álló idős kutyákat, nem indulnak el, míg nincs ember, aki szintén elindulna. De egy kiskutya erre még nem képes. Aki viszont túléli ezt a másfél éves sajátos természetes szelekciót, az jó eséllyel sokáig fog élni.

Zayos ámokfutás

Kép
Épületes vita , különösen az utolsó félóra. Három úgynevezett kiábrándult fideszes beszélget. Mindhárman "igazi jobboldaliak", s egy-egy kamupárt vezetői: Pálinkás József, Bencsik János, Márki-Zay Péter. A beszélgetés első kétharmada érdektelen, mindenki eldarálja a szokásosat. Az igazán érdekes rész az utolsó félóra. Kiderül: Pálinkás és Bencsik képesek érvelni, sőt logikusan gondolkodni, míg mindez MZP számára olyan, mint született vaknak a színek világa. A két ember többször is próbál MZP eszére apellálni, mindvégig sikertelenül . Két kérdés merül fel. Az egyik, mi van azzal, aki nem akar az Összefogásra szavazni, mert teljesen elutasít benne valakit, jellemzően itt a DK-t utálokra utalnak. Bencsik és Pálinkás elmagyarázzák, az ilyen ember éppenhogy úgy lehet eltántorítani a Fidesztől, hogy van más opció is az Összefogáson kívül. MZP nem hagyja magát, kijelenti, mindenki aki ilyen opciót kínál, az áruló és fideszes kamupárt. A másik: lehet-e egyszerű többséggel kétharmado

A kamuszagú szoftver

Kép
A kémszoftver ügyében olyan novicsok-utóérzésem van. Ugye a novicsok az egy szupertitkos, 0,0001 mp alatt halált okozó KGB-méreg, melyből 1 nanogram elég ezer ember kiirtására. Aztán minden alkalommal, amikor valakire novicsokkal támadnak, az csodásan kigyógyul , sőt hamarosan makkegészséges lesz. Ez a Pegasus cucc valami erősen hasonló . A legtitkosabb, földalatti izraeli barlangban fejlesztették ki, az izraeli titkosszolgálatok szigorú ellenőrzése alatt áll. Aztán ha valakinek telepítik a telefonjára, annak elegendő elmennie a sarki számítógépes üzletbe vagy megkérnie az informatikában picit is járatos szomszéd kamaszt, s azonnal ki is derül a szofter jelenléte, sőt gyakorlatilag ki lehet naplózni annak teljes múltbéli tevékenységét. Azt azért nem szeretném állítani, hogy nincs ilyen kémszoftver, de arra erősen hajlom , hogy ez az egész sztori nem áll semmilyen kapcsolatban a tényekkel...

Ballib mitológia

Kép
Az utóbbi napokban sokat olvastam ballib agymenéseket a rendszerváltozás előtörténetéről. Így igyekszem összegezni . * Tehát, valamikor a 70-es évek végén és a 80-as évek elején a komcsik rosszabb fele megérezte, hogy vége a kommunizmusnak, így elkezdtek felkészülni pokoli tervekkel a rendszerváltásra. Az egyik kulcsszereplő az erdélyi cigány születésű idősebb Orbán volt, aki gyakorlatilag egész Fejér megye legendás és hírhedt agit-prop kiskirályaként tartotta rettegésben a környéket. Fiát, a még kamasz Viktort azonnal kiszemelte mind a KGB, mind az MSZMP rosszabbik vezetése. A fiatal Viktor rendkívül alkalmas személy volt, mert egyrészt fanatikus kommunista volt, másrészt rendkívül törtető, egocentrikus személyiség, így előtérbe tolható, de egyben kézben tartható volt. Miközben a MSZMP reformköreiben és a KISZ-ben gyülekeztek a demokraták , akik a NATO-ért és az EU-ért küzdöttek már akkor, rendkívül bátran, mert életük veszélyben forgott a KGB miatt. Ekkor Viktor azt a pokoli megbíz

2008-2011

Kép
Az utolsó "lyukat" is bepótolom . 2012-től már élt a BircaHang Média, sok cikkel, így a lyuk 2011 végéig tart. 2008 Az év azzal telt el, hogy Gyurcsány éjt nappallá téve dolgozott - persze akaratlanul - a Fideszért . Fő teljesítménye: sikeresen elérte balfácánkodásával, hogy a szociális népszavazás fölényes Fidesz-győzelmet eredményezzen. Számomra az év eseménye az oszétiai háború. Ez volt az a pont, amikor kezdtem lassan felhagyni 1999 óta viselt liberális-konzervatív nézeteimmel. Ez volt az az esemény, amikor kiderült, Vlagyimir Putyin nem egy a sok posztkommunista orosz vezető közül, hanem valóban független személyiség, a kötelező nyugati narratíva ellenében. Én ekkor lettem Putyin híve, ami azóta is vagyok, napjaink legkiemelkedőbb politikusának tartom őt. Emlékeztető az olimpiai háborúnak is becézett oszétiai háborúról (mert a pekingi olimpia nyitó napján kezdődött): a nyugat le akarta tesztelni Putyint, vajon komolyan gondolja-e 2007-es müncheni beszédét, melyben kijele

Érték

Kép
Érdekes olvasmány Mariana Mazzucato amerikai-olasz közgazdász The Value of Everything: Making and Taking in the Global Economy című műve. A széles közönségnek szánva, nem szükségesek közgazdasági előismeretek megértéséhez. Mivel azt hiszem, magyarul nem lett kiadva, néhány szót a könyvről. A könyv vázolja az alapvető eltérést a klasszikus és a neoklasszikus közgazdaságtan között. Az alapvető eltérés: az érték mint fogalom. A klasszikus közgazdaságtan - és annak elődjei - megkülönböztetett hasznos hasznos és haszontalan gazdasági tevékenységet. Hasznos az, mely új értéket teremt, s haszontalan az, mely csupán meglévő értéket továbbít. Abban azonban nem volt egyetértés ezen áramlatok között, mi is az érték, az hogyan mérhető. Volt aki az arany és más nemesfémek mennyiségében látta az értékmérőt, mások a földben. A klasszikus közgazdaságtan a munkában látta meg az értéket, azaz a munka az, mely képes értéket teremteni: valamilyen alapanyagból létrehoz valami mást, s e más többet ér, min

Vacilál a magyar

Kép
Már előző nyelvi cikkemben akartam erről írni, de gondoltam, legyen külön cikk. Az uráli-altáji nyelvek egyik sajátossága a hangrend , azaz a magánhangzók minősége alapján kategorizálva vannak a szavak, s az egyes szavak illeszkedése a hangrendtől függ. A téma közismert , ezért nem elemezném különösebben, csak egy kis ismertető: az a, á, o, ó, u, ú mély hangrend, az ö, ő, ü, ű magas hangrend, az e, é, i, i pedig hangrendileg semleges (az "e" és az "é" státusza vitatott, sokak szerint az "i" és "í" státusza is, egyesek szerint ugyanis ezek egyfajta sajátosan magas hangrendűek, azon az alapon, hogy pl. a magas hangrendű ragváltozatban ezek gyakori magánhangzók, de én ezt nem tartom meggyőző álláspontnak, mert a hangrendi illeszkedésben ez nem működik szabályosan). Tehát minden magyar szóban vagy csak mély, vagy csak magas magánhangzók lehetnek (ill. korlátlanul lehetnek semlegesek ezek mellett), ez alól csak egyes - különböző hangrendű részekből á

1985-1991

Kép
Felnőttkorom elérésetől 24 éves koromig Magyarországon kívül éltem. Most erről az időszakról. A technika maihoz képesti fejletlensége miatt akkor az ember nehezen jutott információhoz. 1985-1986 között szinte csak a rádió, aztán már egyes lapok is. Szófiában akkor még működött a Magyar Kulturális Intézet boltja (intézet ma is van, de bolt már nincs), ahol magyar lapok is voltak. 1985 1985 nagy eseménye Gorbacsov megválasztása volt a Szovjetunió élére. De hazudnék, ha azt mondanám, akkor tudtuk, hogy ez nagy esemény. Valójában csak 1987-ben kezdett érződni, hogy valami változik. Személyes emlékem 1985 nyaráról, hogy Madridban kommunista aktivisták aláírást gyűjtenek az EU-ba való belépés ellen. Nem igazán értettem, hogy mi is ennek a jelentősége. Szóval mi abban a tudatban voltunk, hogy a szovjet és a kommunista rendszer ha nem is örökké , de évtizedekig tart még. S aki más rendszert akar, annak egyetlen lehetősége nyugatra vándorolni. 1986 A meglévő rendszerrel való elégedetlenség meg

Magyar magánhangzókról

Kép
Pár megfigyelésem a mai magyar kiejtésről a magánhangzók terén. A magas nyelvállású magánhangzók - i, í, u, ú, ü, ű - esetében egy eleve létező jelenség erősödését látom (hallom): egyre inkább elvész a megkülönböztetés a rövid és hosszú párok között a hétköznapi kiejtésben: egyre több hosszú magánhangzót töviden ejtenek a magyarok - kedvenc példám a "Hűvösvölgy" helynév, amit a magyarok 99 %-a ü-vel ejt, viszont van pár ellenpélda, ahol következetesen hosszabbodás van - lásd "kör" ejtése mint /kőr/, egyedül a szóvégi magánhangzók esetében áll fenn a következetes megkülönböztetés - rendkívül jól jellemzi ezt pl. a "híradó" szó, ahol az általános ejtés /hiradó/, azaz az í-ből i lesz, de az ó marad ó, s máshol pedig ott ahol ennek jelentésmegkülönböztető szerepe van (pl. "zug" és "zúg"), de egyes esetekben még ott se (lásd "áru" és "árú", szinte sose hallani az ú-s ejtést), természetesen mindez nem igaz a művelt ejtésre

Fő irányzatok

Kép
Sokféle politikai irányzat van, de alapvetően pár fő csoportba sorolhatók. Egy elnagyolt leírás ezekről. A modernitás legfőbb eszméje természetesen a liberalizmus . Ennek egyenes következménye az, amit hagyományosan jobboldalnak neveznek. Az alapgondolat az, hogy szabad egyének társadalma kell, ahol jogi egyenlőség van minden ember között, racionális módon képesek a lehető legjobb társadalmat létrehozni. Az ilyen társadalomban nincs semmilyen ideológia, pontosabban az egyetlen kötelező ideológia a szabadság, abban az értelemben, hogy az egyének szabadsága a vezérlő elv, minden más eszme pedig az egyének magánügye. Van persze a jobboldalból 3 alaptípus: mely mindent a szabadság eszméjének rendel alá, mely a szabadság eszméje mellett a hagyományokat is megtrataná bizonyos mértékben, mely a szabadságot közösségi szintre helyezi. Tulajdonképpen az előbbiek a klasszikus liberálisok , aztán jönnek a konzervatívok (más néven: liberális-konzervatívok ), s az utóbbiak a különféle szélsőjobb ir

1994-1996

Kép
Megírom a "lyukakat" is, mert bár ebben az időszakban nem éltem Magyarországon, minden eseményt követtem , s volt is hozzájuk viszonyom. 1994 Ez volt a Fidesz átmeneti időszaka. Már nem volt progresszív-liberális, de még konzervatív-liberális se volt. Ez az az eszme, amit máig dicsőítenek a "harmadik oldal" hívei. A Fidesz alapeszméje azon a fatális téveszmén alapult, hogy egyrészt vannak a csúnya komcsik, másrészt meg a múltban rekedt konzervatívok, mind a kettő rossz, így liberális harmadik oldalra van szükség. Persze látványosan meg is bukott az egész, hiszen a "csúnya komcsik" éppenhogy már liberálisok voltak, így az erősebb liberális párt - az SZDSZ - velük paktált le, nem a Fidesszel. Ez persze utólag öngyilkosságnak bizonyult az SZDSZ számára, de ez már más téma. Pozitívuma pedig az, hogy e csalódás hatására indult el a Fidesz lassú távolodása a liberalizmustól. Mai szemmel, amikoris a ballib megmondóemberek egyik kedcenc szövege a csúnya "össz

A szűzesség

Kép
Nem akarok erkölcscsősz szerepbe kerülni. Eleve történelmileg nézve egy folyamat a modernista Európában a szűzesség elvesztésének korhatárában a változás. Ma a szűzesség elvesztésének átlag életkora 15 év. Amikor pedig én voltam ebben az érzékeny korban - 80-as évek első fele - ez még 17 év volt. Alapvetően én azt hiányolom , hogy a mai kamaszoknál kimarad egy fontos időszak: a semmi és a szex közti állapot. Mintha ismét a XIX. században lennénk, ahol a lopott csók és a házasságon belüli szex mellett más nem maradt tisztességes emberek számára. Amikor a 80-as évek elején elmentem moziba a Barátnővel, s anyám kérdezte, mikor jövök vissza. Aztán csodálkozás , miért nem leszek otthon 6-7 órán keresztül a 2-órás film miatt. Mert éppen a mozin kívüli idő a lényeg: sétálgatni, rejtett helyet keresni, "beszélgetni". Szóba se jöhetett semmilyen szex, bármilyen ilyen próbálkozást az átlag lány sértésnek vett volna, s akár még a kapcsolat végét is eredményezhette volna. Nem csak a szex

A létbetegség fokozatai

Kép
A lélekbetegség/létbetegség az egyén szakralitás iránti tudatalatti vágyakozásának a tünete. A modernitás ketrecében ide-oda vetődő egyén előbb-utóbb rádöbben a nagy hiányra . Mi hiányzik neki? Az, hogy teljesértékű helye legyen a világban. S ennek be nem teljesülése boldogtalansághoz vezet. Sokan észreveszik , a szegényebb ember boldogabb. De ebből téves következtetés lenne az, hogy a pénz, a vagyon az okozója a hiányérzetnek. Egyszerűen ez egy járulékos jelenség. Íme hogyan. Van 4 fő szint : biológiai szükségletek kielégítése, szociális szükségletek kielégítése, lelki szükségletek kielégítése, szellemi szükségletek kielégítése. Minél nehezebb az alacsonyabb szintek elérése, annál inkább van az egyén elmerülve a hétköznapi életben. Ennek pedig sajátos mellékhatása: nem ér rá mással foglalkozni. S fordítva : minél több van elérve az adott egyén által, annál több szabad gondolata marad, s ezek mindenképpen eljutnak oda, hogy megjelenik a nagy hiány érzete . A modernitás többféle gyógysz

Zenei meglepetés

Kép
Amikor egy adott területre jellemző zenei műfaj váratlanul második hazára lel egy olyan területen is, melynek semmi köze az eredeti területhez. Íme két sajátos eset. A tangó a spanyol gyarmati uralom alól felszabaduló Argentínában és Uruguayban született meg, a Río de la Plata folyó torkolata vidékén, ahol a két ország fővárosa található: délnyugaton Buenos Aires, északkeleten pedig Montevideo. A helyi, sokféle térségből összejött lakosság egyik identitásképzője lett a helyi alsóosztályok sajátos új zenéje, a tangó, mely szintén sokfajta zenei stílus sajátos keveréke. A XX. sz. elejére a tangó már túlnőtt városi és alsóosztályi jellegén, gyakorlatilag ez lett az argentín és uruguayi nemzeti zene és tánc. A tangó eredeti nyelve a spanyol argentín-uruguayi nyelvjárása. A dalok tematikája pedig enyhén szomorkás stílusban nosztalgia a múlt iránt, az idő múlásának kérlelhetetlensége, szerelem, férfiak-nők közti kapcsolatok bonyolultsága, szinte sosincs társadalmi, politikai üzenet. https://