Bejegyzések

történelem (általános) címkéjű bejegyzések megjelenítése

Macedón bizottságok

Kép
Nehéz dolog frissen alakult nemzetnek, népnek lenni. Görög-macedón mintára megalakult 2 éve a bolgár-macedón bizottság is, hivatalos nevén Bulgária És Észak-Macedónia Közötti Soktárgyú Vegyes Bizottság. Eleve persze vicces, hogy államok, kormányok között bizottságok vannak, melyek nem államközi, diplomáciai, politikai, gazdasági, kereskedelmi kérdésekről egyeztetnek, hanem történelemről és nyelvészetről , de itt pontosan ez a helyzet. A görög-macedón bizottság munkája sikerrel zárult 2018 júniusában, majd végül az egyezmény hatályba lépett 1 évvel később. Közben volt róla egy népszavazás is, mely sikertelen lett, a szavazati joggal rendelkezők alig 37 %-a vett részt rajta, majd a macedón parlament botrányos körülmények között döntött a szerződés elfogadásáról. Ebben az egyezményben is már elég sajátos pontok vannak: az ország neve Észak-Macedóniai Köztársaságra változik , a macedón autókon az országjel MK helyett NMK lesz, Észak-Macedónia elismeri, hogy a "macedón" szó önmag...

Fasiszták és kommunisták

Kép
A fasiszta államok egész másképp álltak hozzá a liberális demokrácia intézményeihez, mint ahogy a kommunista államok tették. A kommunista rendszerek nem törölték el a parlamentarizmust, legalábbis jogilag nem. A korai szovjet rendszer 1922-1936 között még próbálkozott ugyan más alternatívával, az úgynevezett tanács rendszerrel (tanács oroszul szovjet), ahol választások helyett delegálás volt, azaz a tanácsok piramisszerűen kialakították saját felettes szerveiket, beleértve a legfelsőbb szervet, a Legfelső Tanácsot. De ezt a rendszert Sztálin 1936 -ban felváltotta hagyományos polgári demokratikus rendszerrel, azaz a szovjet állampolgárok is immár parlamenti képviselőkre szavaztak, közvetlenül, ahogy a nyugati államokban volt ez. Megmaradt a "Legfelső Tanács" név, de tartalmilag ez már egy másik rendszer eleme lett. Magyarországra persze már az 1936-os modell lett bevezetve: azaz a tanácsok helyi szinten vannak, ezek az önkormányzatok, míg az ország vezetése parlamentáris, nem ...

A fasiszták pornópártiak

Kép
A fasiszták pornópártiak - ezt a következtetést vontam le, amikor 1980 nyarán Spanyolországban voltam 3 napot. Mentségemre: 12 éves voltam, majdnem 13. Az az év nagyjából a spanyol átmenet közepén volt. Franco rendszere nagyon sokban hasonlatos volt Kádáréhoz . Amint Franco saját hatalmát biztosította, azonnal enyhített az erőszakon, majd fokozatosan leépítette a rendszer totalitárius jellegét, abból szimpla autoritárius rendszer lett. A magánéletbe a beavatkozás megszűnt, a politikamentes civil tevékenység szabad lett, s a cenzúra is egyre engedékenyebb lett. Maga Franco készítette elő a halála utáni új rendet. 1967-ben megengedte, hogy a választásokon egyes mandátumokért elindulhassanak nem-ellenzéki, de a hatalomtól független személyek is, 1969-ben pedig kinevezte utódját, az utolsó spanyol király unokájának személyében, amivel nyilvánvaló tette: az új rendszer hagyományos nyugati liberális demokrácia lesz. A rendszer utolsó szakaszában a spanyol rendszer már sokkal engedékenyebb v...

Gyémánt

Kép
Jared Diamond amerikai történész és ornitológus munkássága igen érdekes. Több könyvét is olvastam. Egyébként legtöbb műve magyarul is megjelent. Ami számomra a legérdekesebb nála az az ősközösségi társadalmak működésének leírása, továbbá az egyes emberi civilizációk közti eltérések okainak magyarázása. Most ez utóbbit vázolnám. Jared Diamond Diamond azt mondja, egyenes vonalú következtetések láncolata alakítható ki. Az képes más felett győzni, aki erősebb állammal rendelkezik. Azaz előszöris kell állam. A világ nagy részén viszont az európai gyarmatosítás előtt nem voltak államok, gyengék se. Miért nem lett mindenhol állam, miért maradt meg a Föld legnagyobb részén a XV. századig - sőt van, ahol későbbig - az ősközösségi társadalom, s ahol nem, ott miért csak nomád társadalmak lettek, továbbá ahol lettek államok, mi az oka ezek fejlettségi elmaradásának. Az államiság feltétele az ősközösségi vagy nomád életmóddal való felhagyás . Mik azok a tényezők, melyek gátolják a nomadizmussal va...

A vesztes palesztínok

Kép
A magyar közvéleményben ma már nem téma ez - a 2015-ös migránsválság óta -, de korábban olyan jelentősége volt, mintha ez valamiféle magyar sorskérdés lenne: a palesztínkérdés. Tessék csak emlékezni, amikor a magyar nemzeti eszme egyik jelképe a palesztín kendő volt! 2014-ben Vona Gábor egyenesen a diplomáciai kapcsolatok megszakítását követeli Izraellel, nyakában palesztín jelképekkel Érdemes ezért most elővenni, amikor már nincs sok magyar belpolitikai jelentősége. 2015 előtt a kérdés tiszta volt: a "baloldal" a zsidó ultranacionalista álláspontot ismételgette, azaz nincs Palesztína, nem léteznek palesztínok, az a föld a zsidók szent földje, s mindenki fasiszta antiszemita, aki mást állít, a "jobboldal" az arab ultranacionalista álláspontot ismételgette, azaz a zsidók megszállók, betolakodók, menjenek haza, Palesztína csak a palesztínoké, a zsidó az csak egy vallás, nincs ilyen nép, s az Izrael nevű állam egy mesterséges tákolmány, melyet csak a nemzetközi zsidó...

Indiánok a volt spanyol gyarmatokon

Kép
narancs - spanyol gyarmatok (az USA területe nem jelölve) Az indiánok helyzete az egyes volt spanyol gyarmatokon érdekes ami a helyi identitásban meglévő szerepüket illeti. Amerikában 19 mai ország van, mely spanyol gyarmat volt. Dél-Amerikában: 9 ország, a kontinentális Közép-Amerikában 7 ország, a karibi térségben pedig 2 ország + Puerto Rico. A legegyszerűbb az utóbbi térséggel kezdeni. Ott ugyanis nulla az indiánok szerepe. A legkorábban gyarmatosított terület a karibi térség. Az 1542-es királyi rendelet előtt az indiánokat kb. állatoknak tekintették, így aki nem halt meg a betegségekben, az meghalt a gyarmatosítók keze által. Bár az őslakosság minimális része ezt túlélte, nem maradtak se indán közösségek, se identitás, azaz az indián elem itt csak valamiféle genetikai nyom. Ezek az országok fehér telepesállamok , behozott néger rabszolga lakossággal, s e két csoort keveredésével. A spanyol identitás negszűnésével, elhalványosodásával itt természetes módon alakult ki az új identitá...

Tanulság Amerikából

Kép
Amikor a fehér faj, pontosabban annak nyugat-európai része meghódította Amerikát, ott létezett két nagy állam, több kisebb, s számtalan államtalan nép. Amikor egy szervezett állam hódít, mindig a másik szervezett államot képes a leggyorsabban eltaposni. Amerika meghódítása esetében is így történt: a két nagy államot - az aztékot és az inkát - a felfedezéstől számított 50 éven belül megsemmisítették a spanyolok, a kisebb országok esetében a folyamat lassabb volt, míg az államtalan népek leigázása csak XIX. sz. végére fejeződött be egyes területeken, sőt pl. Brazíliában máig léteznek kis indián törzsek, melyek úgy élnek, minha nem is lett volna 1492. A két nagy állam rendszere és belső logikája is egészen más volt. Az Azték Birodalom rendszere mintha egyfajta keverék lett volna a nyugat-európai és az iszlám modell között – szakrális uralkodó, kiterjedt magántulajdon, nagy vagyonok, a vezető réteg kiszolgáltatottsága a központi hatalomnak, ezzel szemben az Inka Birodalom az ókori Egyipto...

Az áruló románok

Van egy népszerű magyar mítosz a románok tisztességtelenségéről, hogy lám mindkét világháborúban átálltak, s elárulták szövetségeseiket. Szerintem viszont minden ország vezetésének a saját népéhez kell hűnek lennie, nem idegen hatalmakhoz. S ha egy szövetség már nem hasznos a népnek, akkor azt fel kell rúgni .

Családtörténet IV.

Kép
Apai nagyapám anyja 1878 -ban született, az éppen folyó orosz-török háború idején, Draganovóban (ma: Gorna Orjahovica járás, Veliko Tarnovo megye, Bulgária). Draganovo kivételes abban, hogy azon kevés települések egyike, melyek még a török hódítás előtt lettek alapítva, s azóta is folyamatosan megvannak. Az első adatok a faluról a XII. századból származnak. Egészen a XX. századig fontos regionális központ volt, a Veliko Tarnovo és a Fekete-tenger északnyugati partja közti ókor óta létező főút mentén fekszik ugyanis. Emellett a Jantra folyó partján fekszik, ez a Duna egyik mellékfolyója, magyar szemmel nem nagy folyó - Magyarország igen gazdag vizekben, de Bulgária vízszegény ország, így ez az egyik legfontosabb bolgár folyó, a 7. leghosszabb az országban. Az egész régióban kiváló a termőföld, az ország egyik zöldségtermesztő központja. Amikor a XVI. század elején megérkezett a paradicsom Amerikából, ez bizonyult a paradicsomtermésztésre leginkább alkalmas területnek a bolgárlakta t...

Családtörténet III.

Kép
Apai ágamról a legkevesebb az adatom. Míg anyai ágamon mindenki a Habsburgok birodalmában született, ahol volt normál kormányzat, adminisztráció, pár osztály állami iskola, okmányok, pecsételés, hivatalok, sok más egyébként idegesítő dolog, addig apai ágamon az összes ős az Oszmán Birodalom ban látta meg a világot, ahol fentiek közül kb. semmi se volt, pl. nem létezett állami anyakönyvezés. Ami van okmányom, az mind iskolázatlan, helyi egyházi iskolában szinte autodidakta módon tanult, emiatt nagyjából félanalfabéta papok által kiállított papír, melyek azonban így is jobbak, mint a nulla hivatalos papírok. Ugyanis a török szultánok alatt a másodrangú lakosság ügyeivel csak annyiban foglalkozott az állam, hogy azok adózzanak, márpedig az én összes ősöm másodrendű állampolgár volt, lévén keresztények. Szóval dédszüleimnél régebbi adataim szinte nincs is, csak pár elszórt név. Apai nagymamám édesanyja 1897 -ben született, Bulgáriában, a mai Veliko Tarnovo megye Sztrazsica járásában Vino...

Családtörténet II.

Kép
Most cikkemben anyai nagyapám őseit írnám le. Ez az az ősvonalom, melyről a legtöbb adatom szerepel nyilvántartásban. Nagyapám anyai ága teljesen sváb . A legelső adat a XVIII. század elejéről van. Név: Göncz, melyet később Érdyre magyarosítottak. Az új magyar név magyarázata, hogy a család Érden lakott. Ezen dédnagymamám minden ismert őse német volt, az összes megtalálható családnév abszolút német. Nagymamám elmondása szerint a rokonság egy része nem is beszélt magyarul, csak alapszinten nyögdécselt valamit, pedig már az I. vh. utáni időszakról beszélünk. Nagymamám mesélte, hogy nagy családi összejövetelen, pl. esküvőn, temetésen, ahová a távolabbi rokonok is meg voltak hívva, németül társalgott velük, mert azok nem értették a folyamatos magyar beszédet. Nagyapám apai ága anyai ágon szintén sváb. Itt olyan nevek találhatók, mint Volf, Schwartz, s hasonlók. Mindenki sváb. Nagyapám apai ága apai ágon magyar. Családnév Marussy , de előfordul Marossy alakban is. A birtokomban lévő legr...

Családtörténet I.

Kép
Régóta tervezem megírni családom történetét. A legfőbb ok ami visszatart, hogy nehéz dolog olyasmiről írni, ami érint másokat is. Más részről viszont, ha nem írom meg amit tudok, a következő nemzedék már nem fogja tudni amit én tudok. A családfakutatással huszonéves koromban kezdtem el foglalkozni, amikor még éltek idősebb őseim is, így alkalmam akadt alaposan kikérdezni mindenkit, fényképeket beszerezni, egyes okmányokhoz hozzájutni. Először anyai ágamat veszem elő, mert az a magyar ág, így nyilván érdekesebb az olvasóknak. Mostani cikkemben anyai nagymamám őseit írnám le. Édesanyja színnémet volt, szudétanémet . A jelenleg Uničov nevet viselő városban született (most: Csehország), de születése idején - 1901 - még hivatalos neve Mährisch Neustadt volt. Jelenleg is kisváros, 10 ezer körüli lakossággal, akkor is az volt, csak akkor színnémet volt a lakosság. Dédnagymamám nem tudta ősei mikor kerültek oda, a családi emlékezet szerint mindig ott voltak, azaz valószínűleg még a XIII. szá...