Műszaki álmok
Amikor kiskamasz voltam, a 70-es években, sokat álmodoztam a szükséges találmányokról, melyekre szükség lenne. Kizártam az eleve fantasztikusnak látszó dolgokat, lásd mindenkinek repülő autó és hétvégi nyaralás a Marson, igyekeztem realisztikus lenni. Három fő dolog jutott eszembe. Egy. Olyan rendszer, mellyel a televízió, a rádió, s a mozi műsorai bármikor visszanézhetőek/hallgathatóak. Valamiféle adatbázis, mely tartalmaz mindent, s melyhez hozzá lehet férni. Úgy képzeltem, hogy van valamiféle kábelhálózat , mint az áram, s minden lakásban van egy konzol (nagyméretű konzolt képzeltem el), mellyel keresünk az adatok között, majd a tv képernyőjén megjelentetjük az adott műsort. Azaz eszembe se jutott internet típusú megoldás. Ez mára részben megvalósult , nagyon sok műsor tényleg bármikor hozzáférhető a neten. Kettő. Hordozható telefon mindenkinek. Ez nyilván teljesen megvalósult mára. 1997-ben döbbenten rá, hogy ez teljesen jelen van, amikor azt láttam, immár a takarítónőknek is van m...