Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus, 2020

Példabeszédek IV.

Kép
Folytatás . Mi a pokol ? A pokol és mennyország valójában ugyanaz fizikai értelemben, nem különböznek külsőre semmibem. Az eltérés az adott ember értelmezése. Eckhart kb. azt mondja - most kicsit átértemezve -, hogy ez olyan, mint egy tüzes széndarab, az egyik embert megégeti, mert puszta kézzel nyúl hozzá, a másikat meg melegíti, mert megfelelő eszközzel közeledik felé. Mi az isteni akarat ? A létezés alapvető szabálya, azaz nem valamiféle önkényes, hóbortos nagyúr vágyainak kifejeződése. Aki vét ellen, az meghal, hiszen a létezés megsértésének következménye a nemlétezés. Isten bosszúja ez? Nem az, hanem ez egyenes következmény. Ahogy az erkélyről kiugró ember se azért hal meg, mert a gonosz gravitáció bosszújának az áldozata.

Hallucináció a középosztályról

Kép
A Mérce érdekes cikket tett közzé nemrég. Vannak benne igaz megállapítások keverve tévesekkel, de a narratíva teljesen téves, a következtetések pedig abszurdak. Szóval igazi mércés cikk. Természetesen igaz, hogy abszurd cél a középosztálybeliség kitűzése általános célként, persze ha középosztály alatt a magállamok átlagpolgárának életszínvonalát értjük. Még a magállamok lakosságának a 10-40 %-a se él ezen a szinten! Nem beszélve más országokról, ahol ez a szám még kevesebb, pl. Kelet-Európában ez a középosztálybeliség a lakosság 5-15 %-ra igaz csupán. Szóval természetesen igaz, hogy a középosztálybeliség a szerény gazdagság udvarias szinonímája. Ahogy az is igaz, hogy nincs "középosztálybeliség" kizsákmányolás nélkül. Persze nem kell személyesen is kizsákmányolónak lenni, elegendő olyan helyzetben lenni, ahol az ember haszonélvezője a kizsákmányolásnak. Van egy adat, melyet egy liberális se szeret. Ha a világ egyetlen gazdaság lenne, nagyjából egyenlő életszínvonal mellett,

Mi a modern vegetárianizmus?

Kép
A modern vegetárianizmus nem egyszerűen valamely ételtípus fogyasztásának ellenzése, nem a tabusított étel fogyasztóinak kirekesztése, erkölcstelennek minősítése. Ez egy sokkal általánosabb magatartás, hiszen léteznek bioétel hívők, vegánok (akik a vegetáriánusok radikálisabb változata), de léteznek mérsékeltebbek is, fél-vegetáriánusok, akik esznek halat, de számtalan más változat is, melyekben azonban közös, hogy erkolcsileg megbélyegzik a mindenevőket, sőt egymást is, ha azok az illető ideológiánál mérsékeltebbek. A modern vegetárianizmus valójában az egész emberiség ellen irányul, hiszen tagadja az alapvető emberi jogokat, legfőképpen azt a biológiai tényt, hogy az ember mindenevő. Lehet-e egy mindenevő, egy húsevő ember is vegetariánus? Természetesen lehet, amennyiben tagadja az egyetemes emberi elveket és viselkedésformákat, a jogot arra, hogy az egyén maga válassza meg mit eszik. Szóval ma már a "vegetáriánus" nem azt jelenti "nem eszik húst", hanem minden ki

Rendes gyerek ez a Czeglédi

Kép
Rendes, megbízható pártkatona Czeglédi Zoltán. https://www.youtube.com/watch?v=8Fih4yWg0y0 Megvitatják, ő és Lakner, a homokkérdést. Érdekes módon a személyesen érintett Lakner mondja a visszafogottabb, mérsékeltebb álláspontot, míg a személyesen nem érintett Czeglédi harcias, radikális homoklobbista, aki nem tűr ellentmondást a kérdésben. Ez is bizonyítja , egyáltalán nem kell személyesen is homokosnak lenni ahhoz, hogy az ember a homoklobbi bősz tagja legyen. Ahogy manpság az USA-ban színfehérek is simán lehetnek néger rasszisták, sőt ez egyenesen kötelező minden progresszív fehér számára. Szóval Czeglédi előadja szabatosan: igenis, az egyesült ellenzék álljon ki teljes mellszéleséggel a homoklobbi mellett, ne próbáljon taktikázni, ne próbáljon mérsékelt lenni, mert az ilyen taktikázó, óvatoskodó ellenzékre nincs szükség! Szerintem csak így tovább. Ha a ballibek sikeresen beszűkítik magukat a liberális térfél progresszív részére, ezzel csak arra késztetik a kevés, de azért mégsem nul

A Navalnij színdarab

Kép
Amikor egy politikus annyira népszerűtlen , hogy előre tudja, semmi esélye, sose magára a politizálásra kell koncentrálnia. Hanam a "sóra", a mellékes körülményekre. Olyan ez, mint amikor egy kislétszámú tüntetés kénytelen botrányt okozni, radikalizálódni, ellenkező esetben észre se vennék. Alexej Navalnij pártjának teljesítménye lényegtelen, mert eddig kb. tíz pártja volt. Szóval az irányzatokat kell inkább nézni, az az irány, melyet Navalnij is képvisel az orosz szövetségi választásokon jellemzően 2-4 % között szokott teljesíteni, azaz nem kerül be a parlamentbe (a bejutási küszöb 5 %). Az utolsó eset, hogy ez az irányzat parlamenti erő tudott lenni 2003 volt. Ez az irányzat csak azért képes létezni , mert 2 városban: Moszkvában és Szentpéterváron aránytalanul sok szavazójuk van. Ez tehát " fővárosi " párt (Moszkva a jelenlegi orosz főváros, Szentpétervár meg a korábbi). Moszkvában rendszeresen el is érik a 10 %-ot is. Sőt, maga Navalnij egyszer, 2013-ben a moszkv

A nyugat vonzereje

Kép
Orbán augusztus 20-i ünnepi beszéde alapvetően helyes beszéd. Persze mint gyakorló politikus kénytelen ezt-azt megspórolni, de érzékelteti miről is van szó. Az Istvánról szóló többnyire nem igaz, de ilyenkor kötelező sablonokon túli részről érdemes írni (azokat rég megcáfoltam ), mert az a lényeg. A fontos megállapítás: minden közösség csak magára számíthat, akkor is ha vannak szövetségesei. Szövetségesek ugyanis akkor érnek valamit, ha képesek önvédelemre. Hiszen a történelem igazolja : nincsenek jogok, csak erő van, hosszú távon azé egy adot terület, melyet képes megszerezni és megvédeni. Erre persze valóban jó példa István. Még fontosabb: a nyugat lehanyatlóban van, mert immár képtelen uralni és rabolni a világot, hiszen a nyugat gazdagsága kizsákmányolás és rablás eredménye. Ezen belül különösen leáldozott Nyugat-Európának, mely öngyilkos stratégiával akar választ adni a problémákra. Orbán bátran meg is említi a fő jellemzőit a nyugat öngyilkosságának : a nyitott társadalom, s ann

Példabeszédek III.

Kép
Folytatás . A felebarát szeretetének félrértelmezése gyakori. Utálom Lars von Trier munkásságát, egyetlen filmjét bírtam végignézni, a Dogville - t, ami persze szintén egy iszonyúan rosszul megcsinált "film" - idézőjelben, mert az egész valójában egy színdarab próbája, nem film -, de legalább a mondanivalója értelmes. (Egyébként Trier haverja és elvtársa, Thomas Vinterberg valamivel jobb filmeket készít, de azért azok is messze vannak a remekműségtől). Szóval a Dogville helyére teszi az említett félreértést. A Biblia azt mondja "Szeresd felebarátodat, mint saját magadat!", nem azt, hogy ne szeresd saját magadat, s végképp nem azt, hogy szeresd felebarátodat jobban, mint saját magadat. Ha magad ellen vagy, s követed a Biblia parancsát, akkor mások ellen is kell lenned. Ha nem véded meg magadat, akkor másokat se kell megvédened. A parancsolat szellem azonba nem ez az abszurd következtetés természetesen, hanem az, hogy akarj jót és tégy jót magaddal, s ugyanígy viselk

Sietés

Kép
A liberális demokrácia, a polgári társadalom egyik legutálatosabb jellemzője a folytonos sietés. Folyton futni kell. A reklám is azt mondja "nincs idő a fájdalomra". Más reklámokban az emberek futnak egész nap. Sőt büszkének kell lenni arra, ha az ember egész nap futkározik, aki nem így tesz az egyenesen "lusta disznó". Liberális erény keveset aludni, este későig dolgozni, korán kelni, éppen csak bekapni egy falatot, s rohanni tömegközlekedéssel vagy saját kocsival a munkába. Persze csak ha az ember nem tartozik az elithez. Az elit ugyanis 24-emeletes jachtokon utazza a világot, közben a hajófedélzeteket topmanökenek mossák fel drága pezsgővel, majd amikor a hajótulaj már megunta a drogozást és a csoportszexet, kaviárt dobál a vízbe. S még ezek a paraziták is munkának hazudják semmittevésüket, ezt a szent tabut ők se merik megsérteni . A protestantizmus átkozott szellemének egyik találmánya ez: munka a munkáért. A reformátorok szerint az ember van a munkáért, s nem

Mozi

Kép
Korábban néha megesett, hogy hetente 4-5 alkalommal mentem moziba . De a legrosszabb esetben is mentem moziba heti 2 alkalommal. Továbbá rengeteg filmet néztem tévében. A változás 2007 körül állt be. Immár szinte minden letölthető a netről. Az utóbbi 13 évben összesen kevesebb mint 10-szer jártam moziban, s mondjuk összesen láttam talán 20 filmet tévében. Amit így elkerülök az sok minden: mozireklámok, utazás, szinkronizálás, reklámmegszakítások, kivágások filmekből. Ráadásul pénzt takarítok meg.

Libbant a vadonban

Kép
Az index.hu volt szerkesztője tiltakozik . Művészi módon persze: szerepel egy szar zenekar szar klipjében. https://www.youtube.com/watch?v=gnA3mE8vWTA Le is fordítom az üzenetet: libbant luxusújságíró elveszti munkáját, mert Soros gazda felszólítja, mondjon fel, elkeseredik, hogy ezután már tényleg dolgoznia kell, így kidobja a laptopját egy szemetesbe, végső bánatában felszáll egy közlekedési eszközre, s életében először meglátja a Budapest belvárosán kívüli világot, a döbbentő, sokkoló természetet igyekszik otthonosítani marihuána ültetéssel, de ez se segít, dönt: véget vet életének, ehhez pincérnek öltözik, majd vízbe fullad ünnepélyesen.

Sose volt államok

Kép
Már írtam arról a vad kommunista - bár nem csak kommunista - szokásról, mely szerint a térképeknek a vágyálmokat kell tükrözniük, nem a tényeket. Lásd, amikor az ukrán kormányzat manapság hisztizik, ha valahol olyan térképet mutatnak be, mely a Krímet Oroszország részeként ábrázolja, pedig ez a valós tény: a Krím Oroszország része, s akkor is az, ha valaki ellenzi a Krím csatlakozását Oroszországhoz, azt törvénytelennek tekinti. Mindez a mágikus gondolkodás maradványa: ha a világot álmainknak megfelelően ábrázoljuk, akkor az álom valósággá válik. Népszerű ez manapság sok agyatlan személyiségfejlesztő áltanfolyamon is: csak akarni kell és megkapod, gondolkozz pozitívan, stb. Egyesek még nem átalják Jézust is kiforgatni, az "a hit hegyeket mozgat" mondásával, pedig az egészen mást jelent. (" Mert gyenge a hitetek. Bizony mondom nektek, ha ... akkora hitetek lesz ... s azt mondjátok ennek a hegynek itt: Menj innét oda! – odamegy, s nem lesz nektek semmi sem lehetetlen. &qu

Az elfogadásról

Kép
A liberális narratíva két mágikus szava: a tolerancia és az elfogadás. A liberálisok okos emberek, igyekeznek a nyelvi terroron keresztül győzni. Ennek lényege: a szavaknak olyan tartalmat adni, mely eltér az eredetitől, s új értelmében mindenképpen a liberális narratívát erősíti. A toleranciáról már írtam. Valós jelentőse: eltűrni azt, amit nem szeretünk. Azaz nem azt jelenti, hogy valamivel egyetértünk, sőt ha egyetértés van, akkor kizárt a tolerancia. Kötelező fogalmi elem az ellenzés! Pl. tolerálom, hogy egyes nők miniszoknyát viselnek, mert nekem abszolút nem tetszik a miniszoknya, de eltűröm ez: elfogadom, hogy másnak az tetszik, ami szerintem nem áll jól senkinek. A cicanadrágot viszont már nem tudom sehogy se tolerálni, hiszen szerintem nőies viselet, azaz nekem tetszenek az így öltözködő nők, ezek után abszurd lenne a "tolerancia" szó használata. Ahhoz, hogy valaki pl. tolerálja a homokosokat - mert a liberálisoknál a "tolerancia" szó jellemzően szinte min

Belarusz nevek

Kép
A belaruszi események kapcsán ismét sokakban felmerült egy megoldhatatlannak tűnő rejtély a belarusz nyelvvel kapcsolatban. A "rejtély" lényege röviden: miért egyszer Lukasenko, másszor meg Lukasenka. A belarusz nyelv nagyon hasonlít az orosz nyelvhez, hangásra a belarusz kb. olyan, mintha oroszok lengyel szavakat keverve mondandójukba beszélnének. De csak kiejtésben látványos a hasonlóság, írásban a belarusz nagyon más, mint az orosz. S ennek fő oka a helyesírás különbözősége: míg az orosz - a magyarhoz hasonlóan - szóelemző-történelmi helyesírást alkalmaz, azaz az egyes szóelemeket megtartja eredeti alakjukban, tekintet nélkül a konkrét ejtésre, addig a belarusz messzenően fonetikus helyesírású, tehát az írás szinte teljesen fedi az ejtést. Nem mennék be a mélyebb részletekbe, csak a lényeget írom le, ami megmagyarázza a "furcsaságot". Ahol az orosz és a belarusz betűk eltérnek egymástól: az orosz Ъ helyett a belaruszban aposztróf – ` – használatos. Továbbá a bela

Összefogdosás

Kép
Megszületett a teljes ballib összefogás elvi terve. Lássuk a résztvevőket. A részt vevő pártok közül ez az LMP és a Jobbik számára a teljes megsemmisülés önként vállalását jelenti. A Jobbik kifejezetten azért jött létre annak idején, mert alapítói a Fidesznél határozottabb ballibellenes alternatívát akartak felmutatni. Ehbez képest most betagozódtak a ballib vezetés alá. Vicces dolog. Persze az egyes pártok változnak az idők során, minden magyar párt változott, de ehhez jellemzően tartozik valamilyen, legalábbis részben hihető, magyarázó narratíva. A Jobbik esetében viszont a változás olyan, mint egy latin-amerikai szappanoperában: a jó hős hirtelen gonosz lesz, a rossz ember meg pillanatok alatt a jóakarat megtestesülésévé válik. Én személyesen a Jobbikot minden egyes pillanatában utáltam . Korai, újnyilas szakaszukban szimplán marhaságokat halandzsáztak. Gyalázták a kereszténységet, zsidóztak, cigányoztak, magyar sovinizmust hirdettek. Aztán középső szakaszukban ugyanazt kezdték mond

Elmarad a forradalom

Kép
Az egyik nagy internetes ballib fotel- és sátorhős, Tuareg már megint csúnyán elbukott. Kamu indokkal - Zorbán mindjárt betiltja a Facebookot, mely egyébként Tuareg fő csatamezője - forradalmi menetet és sátortábort szervezett a múlt hét végére, azzal a potenciális kimenettel, hogy ebből puccs lehet és Zorbán bukása. Persze Tuareg nem teljesen hülye, a valóságot azért ritkán még érzékeli , így ő maga is kikötötte, ezer résztvevő alatt a tünti csak nevetségessé tenné magát. Végül nagy nehezen sikerült elérni a 100 résztvevőt, azt kicsit meg is haladni. Nem valódi résztvevőt persze, hanem olyan embert, aki a Facebookon ígéri a részvételt. Pedig állítólag csak a tuaregisták több ezren vannak, legalábbis a saját adataik szerint. Ezekről a számokról mindig az 1990-es választási kampány jut eszembe, különösen egy vitaműsor, melyen Krassó György (Magyar Október Párt) is résztvett, aki amikor megkérdezték, hány tagjuk van, azt mondta " 830 ezer ", mire a meglepődött műsorvezető vissz

Felvilágosodás és szakralitás

Kép
Az elsősorban humoros fideszes média, a TutiBlog nemrég igen fontos, komoly cikket közölt. Egyes megállapításokkal nem tudok persze egyetérteni. Pl. a felvilágosodás biztosan nem 1793-ban indult, hanem jóval korábban. Azt hiszem, a szerző azt akarta mondani, ezek voltak a felvilágosodás első káros jelei. Persze én ezzel se értek egyet. Lásd erről egy korábbi cikkemet . De röviden vázolom azért. A felvilágosodás elválaszthatatlan két ikertestvérétől, a reformációtól és a liberalizmustól. Nyilván a reformáció a legkorábbi, gyökerei a XII. századi Nyugat-Európában vannak (de legkorábbi előzményei kelet-európaiak, még a X. századból), s közismert, hogy a XVI. században lett belőle önálló, romboló, tomboló erő. A győztes reformáció megteremtette a maga politikai filozófiáját, ez a liberalizmus . A liberalizmus a kizsákmányolás, a kapzsiság, az elnyomás tanítása. Majd ez a kettő létrehozta a kulturális-szellemi burkot, ez a felvilágosodás . Immár ez a gonoszság nyílt tombolása. Számtalanszo

Kékzöldi rettegés

Kép
Zöldi László magát médiaszakértőnek hallucináló blogger cikket írt rólunk. Pedig már elmagyaráztam Zöldinek személyesen, az ő "Zöldi László" neve ugyanúgy "álnév", mint az én "maxval bircaman" nevem. Valójában egyik se álnév, a szó szoros értelmében, hiszen mindkét nikknév mögött tudni lehet ki van, se Zöldi, se én nem titkoljuk kik vagyunk. Ennek ellenére Zöldi ragaszkodik ahhoz, hogy " álneves szerző " vagyok. Pedig ő az, aki letiltott minden kommentelést blogjában, nem én, nálam - minden verziómban -kommentelhető vagyok. Mire fel ez a rettegés? Nem derül ki az se, hogyan kellene az embernek "vállalnia a nevét"? Zöldi gondolom mélyen elítéli George Orwellt is, hiszen nem "vállalta nevét", mivel ez a "gerinctelen" alak, nem igazi nevén mint Eric Arthur Blair  írt cikkeket, sőt a rohadék még a regényeit se igazi nevén adta ki. De mindegy, ez Zöldi rögeszméje. Lássuk a többit. Azt mondja Zöldi, hogy " A Bircahan

Az álkirályság

Kép
A monarchia eredeti szerepe, hogy egy közösségnek legyen felelős, egyszemélyi vezetője és/vagy legyen aki gondot visel a közösség szakrális életéről. Az alkotmányos monarchia ennek modern változata: a király immár a hatalom egy részét viseli csak és szakralitás helyett a hagyományokat őrzi. (Vigyázat az alkotmányos monarchia nem azonos a parlamentáris monarchiával. Anglia pl. parlamentáris monarchia, nem alkotmányos monarchia.) A parlamentáris monarchia a valóságban immár köztársaság , ahol a király egyáltalán nem rendelkezik politikai hatalommal. De e rendszer hívei azt mondják, mégis szükséges a király továbbra is, hiszen biztosítja a hagyományokat. A spanyol példa jól mutatja, az intézmény indokolatlan és felesleges. A jelenlegi spanyol "király" havi negyedmillió eurós fizetést kap, plusz havi 5 millió eurót költségekre, melyekkel nem kell elszámolnia. A gyakorlatban a negyedmillió euró a zsebpénze, az 5 millóból pedig megél. Cserébe nem csinál semmit egész nap, időnként

A mormonok nem akarnak mormonok lenni

Kép
Amikor a jelenlegi mormon elnök-próféta megkezdte mandátumát 2 éve, megvalósította egyik régi álmát: a "mormon" szó be lett tiltva. Pedig - már a szó eredetileg gúnyszóként indul - a "mormon" népszerű szó, a mormonok tömegesen használták magukra, mind hétköznapilag, mind hivatalosan. Egyébként érdekes: Russell M. Nelsont - ő a jelenlegi mormon főember - személyesen is ismerem. Persze ez annyit takar, egyszer, kb. 30 éve, kezet fogtunk, s azt mondtuk egymásnak "jó napot!", de akkor is, ő az első mormon elnök, akit személyesen is láttam közelről. A folyamat érdekes. A mormonizmus legfrissebb jelensége, hogy egyre jobban igyekszik a protestantizmus része lenni. Ami furcsa, hiszen annak idején, alapításakor - 1830 - éppen a protestantizmus ellenében jött létre az egész. De az amerikai szellemiség - márpedig az amerikai mormonizmus kiemelten hazafias - és az egész körmyzet kényszeríti ezt a bizarr mozgalmat az alkalmazkodásra. Hozzá kell tenni, se a hagyományos

Mocskos kezek Belarusz határainál

Kép
Belarusz az egyetlen kelet-európai ország, mely elkerülte a gyarmatosítást. Igen, még Oroszország se tudta elkerülni ezt a sorsot, a 90-es években Oroszország kőkemény liberális irányítás alatt áll és a nyugat csicskaállamaként funkcionált. Ez ma már múlt, azóta Putyin sikeresen visszaszerezte Oroszország függetlenségét és szuverenitását. Belarusz viszont sose került ebben a szomorú sorscsapásba. Hogyan is? 1991-ben Belarusz kilépett a Szovjetúnióból, kinyilvánítva függetlenségét (a gyakorlatban ez 1992-ben lépett hatályba). Az orosz vezetésnél jóval óvatosabb belarusz vezetés már a kezdetben várakozó álláspontot foglalt el, látva milyen gazdasági katasztrófát okoznak Oroszországban a nyugat által követelt "reformok". Már a kezdetben a 2 fő politikai erő szuverenista volt, s a nyugatmajmoló erők kispártnál sose tudtak nagyobbra nőni. Az orosz és az ukrán zuhanás hatására azonban Belarusz 1994-ben teljes fordulatot hajtott végre, a nyugatnak tetsző reformok helyett a nép érdek

Felvilágosodás és szakralitás

Kép
Az elsősorban humoros fideszes média, a TutiBlog nemrég igen fontos, komoly cikket közölt. Egyes megállapításokkal nem tudok persze egyetérteni. Pl. a felvilágosodás biztosan nem 1793-ban indult, hanem jóval korábban. Azt hiszem, a szerző azt akarta mondani, ezek voltak a felvilágosodás első káros jelei. Persze én ezzel se értek egyet. Lásd erről egy korábbi cikkemet . De röviden vázolom azért. A felvilágosodás elválaszthatatlan két ikertestvérétől, a reformációtól és a liberalizmustól. Nyilván a reformáció a legkorábbi, gyökerei a XII. századi Nyugat-Európában vannak (de legkorábbi előzményei kelet-európaiak, még a X. századból), s közismert, hogy a XVI. században lett belőle önálló, romboló, tomboló erő. A győztes reformáció megteremtette a maga politikai filozófiáját, ez a liberalizmus . A liberalizmus a kizsákmányolás, a kapzsiság, az elnyomás tanítása. Majd ez a kettő létrehozta a kulturális-szellemi burkot, ez a felvilágosodás . Immár ez a gonoszság nyílt tombolása. Számtalanszo

Fontos nagyon

Kép
Nagyon fontos esemény: valaki a fideszes körből - ha nem is a politikacsináló belső körből - ki meri jelenti nyíltan, amit évek óta mondok. https://www.youtube.com/watch?v=bi73aNS3FLY Bogár László az az ember, akit messze a legnagyobb mértékben tisztelek a Fideszből. S mivel régóta kívül áll a hivatalos politikán, szabadon beszélhet. Számtalan esetben simán szembe megy a hivatalos fideszes propagandával is, a fideszes átlagszavazók hiedelmeivel is. Ebben a videóban nagyon fontos dolgot mond el: azt, hogy az EU segélyei a valóságban semmilyen segélyeknek nem tekinthetők, mert csupán a kilopott pénz visszaadott része. Még arányaiban is ugyanúgy saccol, ahogy én tettem évek óta: azt mondja, kb. 1:5 az arány. S persze azt is ki meri mondani Bogár: a Fidesz ugyanúgy kiszolgálja a nyugatot, mint a ballibek, csupán az arány más. Orbán egyszerűen képes volt a nyugatnak fizetendő robot mértéket kicsit lealkudni . Egyébként is ajánlom Bogár videócsatornáját , adásai érdekesek , bár néha elkaland

Szent Bölcsesség

Kép
Az istanbuli Szent Bölcsesség Templom (ógörög: Hagia Szophia, újgörög: Ajia Szofia) lenne ma a világ legnagyobb ortodox temploma, ha ma is templom lenne. Alapvetően mégis műbotránynak tartom a mostani felháborodásokat. Ezt a templomot 1453 -ban veszítettük el, nem most. S tulajdonképpen csak szerencsénk van, hogy 1453-ban és utána az épület új, török tulajdnosai értékelték a templom kulturális értékét, így nem szedték le róla az összes keresztény jelképet, hanem sokban megőrizve a keresztény kinézetét változtatták mecsetté. Ha úgy tettek volna, mint sok más keresztény templommal, azaz leverték volna a festményeket, s mindent az iszlám jognak megfelelővé alakítottak volna át, ma csak a történészek tudnák mi volt ez az épület korábban.

Újságírói szabadság

Kép
Érdemes tisztázni egy liberális mítoszt. Újságírói szabadság valójában nincs , állampolgári szólásszabadság van. Az újságírói szabadság azt jelentené: az ember írhat, amit akar, kivéve ha ezzel kifejezetten nem sért jogszabályt. A valóságban azonban minden újságíró alkalmazott valamely médiánál, vagy ha szabadúszó, akkor is egy adott média vagy közzéteszi cikkét vagy nem. (Az egyszerűség kedvéért a rádiós, tévés újságírókról nem írok, helyzetük hasonló.) Természetesen lehetséges önálló újságíró is, aki saját maga teszi közzé a cikkeit. Ez manapság fokozottan lehetséges az internet miatt. Ez gyakorlatilag blogger tevékenység. Bloggerségből viszont egyrészt képtelenség megélni, azaz ez csupán hobbi, másrészt egy személyes blog nagyságrendekkel kevesebb embert ér el, mint egy szervezett média. A sajtószabadság tehát sokkal inkább az egyes médiák szabadságát jelenti, nem az újságírókét. Azt, hogy lehessen sokféle média, mely mind a maga szubjektív véleményét hangoztatja. Az újságírói szab

A víz művészete

Kép
Születésnapomon könnyedebb téma. Már említettem az ógörög szobrászat kapcsán a "nedves ruhás" szobrászati ágat, mely a női meztelenség elfogadása előtt alakult ki. (Korábban a görögök nem láttak semmi kivetnivalót az emberi meztelenségben, ennek bizonyítéka a temérdék meztelen szobor, melyek a nemi szerveket is teljesen élethűen ábrázolják, de mivel a nőket hibás férfiaknak tekintették, a mezyelenség tárgya szinte mindig a férfitest volt.) Értekeztem arról is, hogy mi a nő és víz szellemi kapcsolata. Mint megrögzőtt pornóellenes erotikakedvelő én ezt az erotika és a művészet határvidékének tekintem, bár valószínűleg ez mégiscsak inkább szexuális inger. Emiatt az összes hasonló képet, melyet valaha készítettem, 18+ jelzéssel látok el. Valójában ennek tudata korábbi. Az ókori Egyiptomból van az első fennmaradt írásbeli emlék erről. Egy óegyiptomi Szerelmesek párbeszédei nevű töredékből származik a következő: " testvérem, kellemes elmennem a tóhoz, fürödni jelenlétedben,

Facebook

Kép
30 napig nem tudtuk frissíteni Facebook-oldalunkat tiltás miatt. Ráadásul most a Facebook bekeményített: immár nemcsak engem mint magánszemélyt tiltanak le, hanem velem együtt minden olyan személyt is, aki admin jogosultsággal rendelkezik a profilon. Szóval aki nem iratkozott fel médiánk közvetlen követésére, csak a Facebookon néz minket, annak javasoljuk a következő 3 közösségi elérhetőségünket is, ezeken minden új cikk esetében automatikus értesítés keletkezik: Twitter: https://twitter.com/BircaHang Tumblr: https://bircahang.tumblr.com VK: https://vk.com/public197047298 A Twitter és a Tumblr a magyar nyelvű anyagokat sokkal kevésbé cenzúrázzak, mint a Facebook, a VK pedig egyáltalán nem alkalmaz cenzúrát.

A bolgár tüntetések szociográfiája

Kép
Már írtam a bulgáriai tüntetéshullámról. A tüntetések állandóak , július 8-tól minden nap zajlanak, jellemzően délutántól éjfélig, hétvégén és egyes napokon már reggeltől. Szófiában a hatalom fő épületei egymástól nagyon közel vannak, így könnyű egyszerre ott lenni mindegyik előtt. S mivel a terület viszonylag szűk, kis tömeg is képes nagynak látszani. Szófia központjában van egy kb. 1 km hosszú utca, neve Цар Освободител (= Felszabadító Cár ), ami II. Alekszandr orosz cárra (1855-1881) utal, a cár halálakor lett elnevezve ez az utca így, korábbi neve még a török uralomból eredt: Istanbul. Már a török időben itt volt a szófiai vezetés székhelye. Miért olyan fontos II. Alekszandr orosz cár bolgár szemszögből? Mert az ő urakodása alatt támadta meg Oroszország Törökországot 1877-ben (X. Orosz-Török Háború 1877-1878), melynek eredményeképpen Bulgária közel 5 évszázad után ismét önálló állam lett. Egyébként a Felszabadító melléknév nem azt jelenti, hogy felszabította Bulgáriát, bár még a

Dévényi hűséget esküszik

Kép
Dévényi István nagyon durci, mert a legnagyobb ballibbant hírportál immár nem fog hazudni, ezért ő könnyeit alig visszatartva hűségesküt tesz Soroséknak. A kiábrándulfideszizmus kórban szenvedő ultraliberális médiaceleb ünnepélyesen ígéri, ezentúl szóba se fog állna olyan emberrel, akinek véleménye eltér a háttérhatalmasokétól. Utolsó esélyt kér Soros gazdától, s ígéri, ezentúl még keményebben cenzúráz majd a Soros Magyar Hangján. S szóba se áll olyanokkal, akik nem viselik a gazda szivárványliberális kényszerzubbonyát. Komolyan : ezek az emberek ennyire nem veszik észre magukat?