Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február, 2019

Semmi és sötétség

Kép
Fredegius, angol szerzetes (meghalt 843-ban) rövid írása, eredeti címe: De substantia nihili et tenebrarum . Valami-e a semmi? Aminek van neve, az valami. Mivel van "semmi" szó, így az nem lehet nem valami. Isten nem teremtett semmit név nélkül, s jelentés nélküli neveket se teremtett. Isten maga is igazolja ezt, hiszen a semmiből teremtett. Ugyanez igaz a sötétségre. Amiről állítani tudunk valamit, az már valami, valamilyen értelemben. Lásd " sötétség borította a mélységeket, s Isten lelke lebegett a vizek fölött ". Továbbá: " Ha tehát a világosság, amely benned van, sötétség, mekkora lesz maga a sötétség? " - a nagyság járulékos tulajdonság, csakis valamely lényeghez tartozhat.

A liberálisok kiútja

Most, a liberális demokrácia alkonyakor a rendszerurak 2 lehetőség előtt állnak. A liberális demokrácia alapfeltétezése az volt mindig: a szavazók nagy többségükben kapitalizmust, polgári társadalmat akarnak . A korai liberális demokráciában a kérdés meg volt oldva, eleve csak a tőkések szavazhattak, s még közülük is ki voltak zárva a kistőkések, akik túl közel álltak a munkásokhoz. Így a szavazati joggal rendelkező kisebbség az volt, akinek személyes érdeke is volt a polgári demokratikus társadalom fenntartása. Aztán jöttek a liberalizmus első nagy kritikusa, a kommunisták , s lassan kikényszerítették a munkásmozgalmon keresztül az általános szavazati jogot. Lehet nem szeretni a kommunizmust, a marxizmust, ez szimpla tény. Ma a liberális sok jobbos érzelmű kritikusa idegenkedik annak elismerésétől, hogy a kommunizmus is a liberalizmus kritikájából lett, s igyekszenek valahogy összetársítani a kommunizmust és a liberalizmust, jellemzően késebbi történéseket visszavetítve a múltba. Ez a

Hatékonyság és termelékenység

A liberális közgazdaságtan 2 csodája : a hatékonyság és a termelékenység. Van 2 ember, mindkettő füvet nyírt nálam, ugyanúgy, ugyanannyi idő alatt. Az egyik a haverom, neki fizettem 15 ezer Ft-ot. A másik egy idegen, neki 5 ezret fizettem. A haverom tehát 3-szor termelékenyebb és hatékonyabb?

Cselédség

A gazda és a cseléd között sose lehet igazi bizalom, így erre kár is törekedni. Ezek ellenérdekelt felek ugyanis, s a köztük lévő ellentét nem múlható felül. Ahogy két ugyanarra a területre törekvő haderő se lehet soha barátságban egymással. Szóval az ideális a helyzet elfogadása mellett a tűzszünet , Annak tudatában persze, hogy amint valaki erősebb lesz, azt fel fogja rúgni. Így folyamatos éberség szükséges mindkét oldalon. A gazda ellenőrzi a cselédjét, a cseléd meg kitart kis szabadságjogai mellett. Jó esetben a kapcsolat így sokáig képes fennmaradni.

Lehullott a lepel

Kép
Még valamennyire szimpatikusnak is tartottam eddig a kétfarkú kutyákat, szeretem a humort. Bár egyes számaik erőltettek voltak már, mégis alapvetően jó humort műveltek. A jó politkai humort akkor is szeretem, ha céljaival nem értek egyet. Erre példának egy Putyin elleni orosz liberális vicc, nyilván nem értek egyet a vicc mondanivalójával, de elismerem, ez egy jó, szellemes vicc: Mi Putyin új terve az orosz onkológiai kórházak eredményességének javítására? Minden beteg kezére ráhúznak egy András-keresztes karszalagot. S aki nem gyógyul meg tőle? Az CIA-ügynök, s nem is kár érte. De visszatérve a kétfarkúakra, külön hasznos volt, hogy nem fogtak össze a ballibekkel a tavalyi választásokra. Ez növelte hitelességüket. Most azonban Orbán családsegítő programja kihozta a kétfarkúakból is a hisztit. Az azért mégse tűrhető, hogy valaki segíteni akarja saját nemzete fennmaradását! A demográfiai "válság" a háttérhatalom egyik fő vesszőparipája. Együtt nyomják évtizedek óta az éghajla

A magyar mint tanulandó idegen nyelv

Bár sose tanultam a magyart idegen nyelvként, személyesen tehát nem vagyok érintett , hiszen saját magyar anyanyelvű anyámtól tanultam meg a magyart csecsemő koromban, igen sok embert ismerek, saját rokonságomban is, aki idegen nyelvként tanulta a magyart. Így sok mennyiségben rendelkezem tapasztalattal a témát illetően. Általános tapasztalat, hogy a magyar tanulhatósága fordított irányú. Míg pl. az angolt nagyon könnyű elkezdeni , gyorsan elérhető egy jó alapszint, majd lassan nehezedik, addig a magyar esetében szinte mindenki a fordítottját említi: nagyon nehéz elkezdeni, komoly idő kell az alapszint eléréséhez, de aztán egyre könnyebb minden: aki elkapja a nyelv belső logikáját, az később nem találkozik új nehézségekkel. Mi az oka ennek? A fő ok: a magyarban nagyfokú szabályosság van. Nincsenek pl. szabálytalan igék, mint az angolban, ahol 200+ ige alakja külön megtanulandó. A magyarban minden igéről megállapítható minden ragozott alakja, ismerni kell ehhez csupán pár alapvető szabá

Országjelentések a háttérhatalomtól

A Freedom House nem a demokráciát, hanem a liberális demokráciát méri. A legérdekesebb adatsor Oroszország esetében található meg. A kommunista években Oroszország értékelése a FH listáján 6 és 7 között ingadozott (csak a 70-es évek elejétől néztem meg az adatokat, a korábbi adatokat irrelevánsnak gondolom jelen cikk szempontjából) - tudni kell, hogy a FH-nál az 1-es a legjobb szám, a 7-es a legrosszabb. 1987-ben lett Oroszország adata 5,5, majd 1990-ben 4,5, ezzel először kerülve át a "nem szabad" csoportból a "részben szabad" csoportba. Az orosz liberális kormányzás időszakában (1990-1999) a szám 3 és 4,5 között mozgott, a legjobb eredmény az 1991-es: 3. A putyini korszak 4,5-tel nyitott, majd 2004-re 5,5-re lett lerontva, ekkor lett Oroszország ismét "nem szabad", azóta lassan csökken, a legfrissebb adat immár 6,5, ami alig marad el a lehető legrosszabb 7-től. Gyakorlatilag párhuzam látható a FH számadata és az orosz állam helyzete között, csak éppen a

Élet Halivúdban

Sokan írtak már a halivúdi filmek sablonjairól, de íme az én pár rövid megfigyelésem. Kötelező a homokos szereplő. Ő minden esetben vagy kissé humoros figura, vagy mindenkinek segítő, nagyon rendes ember, sose gonosztevő. A gonosztevő viszont mindig olyan nemzetiségű, amit éppen utálni kell az éppen hivatalos amerikai kormánypropaganda szerint. Az analfabéta gettódrogos mindenre képes. Csak egy jó szó kell neki, s 2 hét alatt megtanul írni-olvasni, professzori szintű tudásra tesz szert, plusz felhagy minden bűnös tevékenységgel, hasznos tagja lesz a társadalomnak. A csapatszellem mindennél többet ér. A körzet legrosszabb focicsapata (az egyik tag vak, a másik 200 kilós, a harmadik mozgássérült) is képes 3 edzéssel az új edző keze alatt olyan szintre fejlődni, hogy legyőzi az országos bajnokcsapatot, melyben csupa profi játszik többmilliós fizetéssel. A csapat titka: összetartanak és bíznak magukban. Ha viszont tudományos kérdésről van szó, pl. a földönkívüliek támadnak a bolygóra, ott

A főnök

A főnököt sose szabad komolyan venni. Se rettegni nem kell tőle, se tapsolni neki. S alapvetően 2 típusú főnök van: aki a magasabb vezetőség oldalán állva harcol a beosztottjai ellen, aki a beosztottjai oldalán állva harcol a magasabb vezetőség ellen. Ha a kettes típus, akkor érdemes őt támogatni. Ha meg az egyes típus, akkor ignorálni kell, szükség esetén szabotálni őt.

Audi és társai

A sikeres Audi-sztrájk hatalmas bukás a ballibeknek, de ezt úgy tűnik, csak Bauer Tamás volt képes eddig átlátni a ballib megmondóemberek közül. Mi ugyanis a következmény? Egyrészt , az Audi példáját más cégek is követni fogják. Senki se akar sztrájkot, se tömeges felmondást. Mivel a haszon úgyis hatalmas minden kelet-európai leányvállalatnál az anyacégek központjához képest, simán belefér a béremelés. Kinek segít ez elsősorban? A kormánynak, mert javulni fog az átlagbéradat, pont az az adat, mellyel folyamatosan érvelnek a ballib médiák, hogy íme, pár százalékkal a szlovák, cseh, lengyel szint alatt van, s alig pár százalékkal haladja meg a román szintet. Másrészt , a kormányzat mindezt ingyen kapja, nem kerül pénzébe. Sőt a nagyobb adóösszeg miatt még nyer is rajta. A plusz pénz pedig fordítható béremelésre az állami szektorban. Harmadrészt , a ballibek alapvető tézisei dőlnek meg: nem igaz, hogy a "termelékenység" növekedésével növelhető csak a munkabér, nem igaz, hogy a

Varga ügy

Amit Varga István mondott a fideszes médiákról az sajnos teljesen igaz. Különösen a nyomtatott és az onlájn médiákra, jelentősen kisebb mértékben a tv-csatornákra. A fideszes médiák zöme pártsajtó, ezért is rosszak. Pártsajtót olvasni ugyanis unalmas . Az ember úgy érzi mintha állandóan a választási kampány utolsó hetében lenne, s választási röplapot olvasna. A ballibek ezt egyszerűen tényleg jobban csinálják. Az ugyanis nem pártsajtó. Amit a legtöbben nem vesznek észre, nem csak két lehetőség van: pártsajtó és független sajtó. Ez utóbbi természetesen nem létezik, olyan ez mint Nietzschénél a jó, a jó "mi" vagyunk, a rossz meg "ők", itt ugyanaz: a független az ami tetszik "nekünk". De nem erről van szó. A pártmédia az olyan, mely kimond egy központi álláspontot, majd azt több cikkben leírja, igazolva azt. Ilyen volt minden média Kádár alatt: csak egy dologra voltak jó, megismerni mi az éppen aktuális véleménye a hatalomnak. De milyen a jó média? Nem függe

Elméletek a tudatról

5 fő modern, materialista elmélet létezik a témáról, ezek rövid összefoglalása. Annak mentén vannak az egyes elméletek, hogy ha materialisták vagyunk, azaz a világ anyagi, akkor mivel magyarázható a tudat, melyet nyilvánvalóan nem anyagi jelenségként élünk meg. Eliminatívizmus  (reduktív fizikalizmus): a tudat csupán mellékterméke az agy működésének, a valóságban nem létezik tudat. Következmény : a fizikailag nem leírható tudatállapotok szimplán tévesek. Agy-tudat egyezés elmélet: az agy működésével párhuzamos a tudat működése, a két terület közt megfelelés van. Következmény : megfelelő tudás megléte esetében az agy fizikai befolyásolásával bármilyen tudatállapot elérhető. Parallelizmus (nem-reduktív fizikalizmus): az agy egyszerre eredményez fizikai és tudatbeli jelenségeket, ezek között nincs közvetlen összefüggés, nem hatnak egymásra, azaz a tudat függ ugyan az agytól, de csak fizikai alapon nem írható le. Következmény : az agy és a tudat kapcsolatának problémája valójában nem is

Miért nincs magyar újbaloldal?

Érdekes cikk jelent meg a Kettős Mércén. Kicsit olyan a cikk, mint amikor a kisgyerek rácsodálkozik arra, amit eddig rajta kívül már mindenki tudott. Mind a konzervatívizmus, mind a szocializmus liberálissá züllött a II. vh. utáni nyugaton, ez a folyamat már telibe találta a szovjet uralom alól felszabaduló Kelet-Európát, s a dolgok természetéből eredően sokkal károsabban érintette a baloldalt, hiszen a kelet-európai ex-kommunista elit úgyis távolodni akart az eredeti baloldali értékektől (azok túlságosan hasonlítottak a szovjet eszmére), így kapóra jött számára, hogy "baloldal" címke alatt büntetlenül ultraliberális lehet. A kelet-európai baloldallal minden esetben ez történt, hiszen az egyetlen Csehország kivételével, a baloldal fő ereje mindenhol a volt kommunista állampárt volt. Ez is az oka annak, hogy a kelet-európai bal mindig liberálisabb a nyugat-európai baloldalnál. A későbbi nyugati továbbliberalizálódás a baloldalon még nagyobb öröm volt a kelet-európai ex-kommun

Venezuela

A kérdés nem politikai, hanem erkölcsi . Az ember akkor se áll Sorosék, a CIA, Brüsszel, s az elnyomás oldalára, ha éppen egy sok mindenben hibás ember a célpontjuk, mint amilyen Maduro elnök. Erkölcsi kötelességünk kiállni Maduro mellett, mert ő országa népe választottja, s védi is hazáját az arra vérszomjasan támadó amerikai liberális gyarmatosítók, valamint azok belföldi csicskás hazaárulói ellenében. Az meg tény, hogy Maduro neve ellenére nem olyan érett politikus, mint Chávez volt. (Spanyolul maduro = érett.) Sok hibát vétett. De ez nem ok arra, hogy hazája irányítását átvegyék a New York-i tőkealapok. Orbán hatalmas külpolitikai hibát követett el azzal, hogy beállt a sorba a Venezuelát gyarmatosítani kívánó mocskos erők mögé.

Megint hazudnak

A 24.hu is átállt a totális cenzúrára. Ebben persze semmi furcsa, hiszen ez egy liberális média. De a hazugság nem feltétlenül szükséges. Mi is a valódi ok? Egy technikai sajátosság. Ha valaki egyes cikkek alatt FB-kommentelést vezet be, akkor nem tud kitiltást alkalmazni egyes FB-profilokkal szemben, erre csak a FB maga képes. Míg ha a cikkek alatt nem lehet kommentelni, csak az adott média FB-oldalán, akkor semmi akadálya bármely FB-profil kitiltásának. A 24.hu csak egy meglévő magyar ballib trendet követ. Két másik ultraliberális magyar média, a Népszava és a Kettős Mérce már tavaly óta ugyanezt a megoldást alkalmazza. Rettegnek az ellenvéleménytől, semmi más.

Médiahányások

Ezen a héten a HVG ultraliberális hetilap 2 figyelemre méltó cikket is közölt. Mindkettő egy-egy hépróbás ballib megmondóembertől. Az egyiket már említettem FB-profilunkon, ez Bérparázó-Kovács Imre magyarellenes, fajgyűlölő cikke, mely levezeti, csak azért nem teljes csőd a magyar nép, mert időnként betelepülnek okos idegenek a mongolidióta magyarok közé, s bár amint integrálódnak, rájuk is hat a súlyos magyarkór, de szerencsére van pár év betelepülésük és elmagyarosodásuk közt, mely alatt felvirágoztatják az országot. Ha mindez nem lenne, már minden szétesett volna. Időnként persze születnek nagy magyarok - gondolom Bér-Parázó itt Sorosra és Gyurcsányra gondol -, de azokra a buta, alsórendű magyar nem hallgat, helyette inkább krumplit és zsíroskenyeret majszolva lop, meg gyűlölködik kint a mezőn. Bérparázó-Kovács gyakorlatilag továbbviszi cikkében Akosh Kertes kanadai blogger pár évvel ezelőtti veretes magyarellenes gondolatait, s amit még Kertes nem mert leírni, azt Parázó bátran k