Bejegyzések

magyar politika címkéjű bejegyzések megjelenítése

Ellenzéki vitaest

Megnéztem az Új Egyenlőség szervezésében lebonyolított ellenzéki választási vitaestet . Vicces volt. Mindenki orbánozott, s felmondta a hatályos háttérhatalmista propagandát. Párszor kifejezetten sajnáltam a résztevőket, hogy így égetik magukat. Csak Dobrev Klárát nem sajnáltam, ő őszinte, egy fanatikus , aki komolyan el is mindazt a marhaságot, amit mond. Talán csak Vágó Gábor mutatott egyedül emberi arcot, párszor mondott saját, önálló gondolatot is, de még neki is csak részben sikerült függetlenedni a ballib gágogástól. A legszánalmasabb persze a jobbikos felszólaló volt, annyira jelentéktelen volt, hogy már el is felejtetem a nevét. Szegény srác, vért izzadott, hogy valahogy elmagyarázza, ő nem ballib, annak ellenére nem az, hogy a ballib frázisokat szavalja hiba nélkül. Amit pozitívnek látok: még a legliberálisabb DK is kénytelen ma már, legalábbis szavakban, megkérdőjelezni olyan liberális tabukat, melyek legkisebb kétségbe vonása 20 éve még kódolt antiszemitizmusnak minősült.

Családügyi vita

Vita volt pár hete egy fideszes és egy ballib politikusnő között. Nehéz hibás álláspontot védeni. Különösen hiteltelen, amikior egy családos, heteroszexuális nő akar családellenes politikai filozófiát védeni.

Bugyi

Amikor a hülyeség kölcsönös . Az egyik oldal prostituáltnak kiált ki egy nőt, mert kilátszik a bugyija csücske rövid szoknyája miatt. A másik oldal erre ingert érez, mivel is lehetne a hülyeséget sokszorozni, s gyorsan rá is jön: a rövid szoknyája miatt kilátszó bugyijú nő távolról történő, nyilvános lefényképezését szemerémsértő, perverz lesifotózásnak minősíti. Most komolyan: mindkét oldal azt szeretné, ha minden nő burkában járna, s csak így lehetne őket fényképezni?

Mítosz a Fidesz születéséről

Van egy ballib mítosz a Fideszről. Állítólag maga az MSZMP csinálta a Fideszt, erre a fő bizonyíték, hogy a Kádár-kor utolsó belügyminiszterének a veje (Stumpf István jelenlegi alkotmánybíró) volt Orbán egyik legközelebbi haverja a 80-as évek végén. Stumpf egyébként csak azért nem lett annak idején Fidesz-tag, mert a Fidesz első alapszabálya tiltotta volt MSZMP-tagok belépését, márpedig Stumpf MSZMP-tag volt. A valóságban a Fidesz ellenzéki ifjúsági szervezetként alakult, a KISZ ellentétjeként. Aztán a vezetés eldöntötte, nem akar az SZDSZ ifjúsági szervezete lenni, így önálló párt lett, de alapvetően mégis a Demokratikus Ellenzék ifjú nemzedékét jelentette. Semmi pártállami segítség nem volt. Az MSZMP kezdetben ellenezte a többpártrendszert, majd amikor beleegyezett, sokkal inkább volt hajlandó eltűrni az MDF-féle harmadikutas, nacionalista vonalat, míg a nyugatpárti, liberális vonalt, melyet az SZDSZ és a Fidesz jelentett. A segítség a Fidesznek főleg Amerikából jött, elsősorban Soro...

Lehullott a lepel

Kép
Még valamennyire szimpatikusnak is tartottam eddig a kétfarkú kutyákat, szeretem a humort. Bár egyes számaik erőltettek voltak már, mégis alapvetően jó humort műveltek. A jó politkai humort akkor is szeretem, ha céljaival nem értek egyet. Erre példának egy Putyin elleni orosz liberális vicc, nyilván nem értek egyet a vicc mondanivalójával, de elismerem, ez egy jó, szellemes vicc: Mi Putyin új terve az orosz onkológiai kórházak eredményességének javítására? Minden beteg kezére ráhúznak egy András-keresztes karszalagot. S aki nem gyógyul meg tőle? Az CIA-ügynök, s nem is kár érte. De visszatérve a kétfarkúakra, külön hasznos volt, hogy nem fogtak össze a ballibekkel a tavalyi választásokra. Ez növelte hitelességüket. Most azonban Orbán családsegítő programja kihozta a kétfarkúakból is a hisztit. Az azért mégse tűrhető, hogy valaki segíteni akarja saját nemzete fennmaradását! A demográfiai "válság" a háttérhatalom egyik fő vesszőparipája. Együtt nyomják évtizedek óta az éghajla...

Audi és társai

A sikeres Audi-sztrájk hatalmas bukás a ballibeknek, de ezt úgy tűnik, csak Bauer Tamás volt képes eddig átlátni a ballib megmondóemberek közül. Mi ugyanis a következmény? Egyrészt , az Audi példáját más cégek is követni fogják. Senki se akar sztrájkot, se tömeges felmondást. Mivel a haszon úgyis hatalmas minden kelet-európai leányvállalatnál az anyacégek központjához képest, simán belefér a béremelés. Kinek segít ez elsősorban? A kormánynak, mert javulni fog az átlagbéradat, pont az az adat, mellyel folyamatosan érvelnek a ballib médiák, hogy íme, pár százalékkal a szlovák, cseh, lengyel szint alatt van, s alig pár százalékkal haladja meg a román szintet. Másrészt , a kormányzat mindezt ingyen kapja, nem kerül pénzébe. Sőt a nagyobb adóösszeg miatt még nyer is rajta. A plusz pénz pedig fordítható béremelésre az állami szektorban. Harmadrészt , a ballibek alapvető tézisei dőlnek meg: nem igaz, hogy a "termelékenység" növekedésével növelhető csak a munkabér, nem igaz, hogy a...

Varga ügy

Amit Varga István mondott a fideszes médiákról az sajnos teljesen igaz. Különösen a nyomtatott és az onlájn médiákra, jelentősen kisebb mértékben a tv-csatornákra. A fideszes médiák zöme pártsajtó, ezért is rosszak. Pártsajtót olvasni ugyanis unalmas . Az ember úgy érzi mintha állandóan a választási kampány utolsó hetében lenne, s választási röplapot olvasna. A ballibek ezt egyszerűen tényleg jobban csinálják. Az ugyanis nem pártsajtó. Amit a legtöbben nem vesznek észre, nem csak két lehetőség van: pártsajtó és független sajtó. Ez utóbbi természetesen nem létezik, olyan ez mint Nietzschénél a jó, a jó "mi" vagyunk, a rossz meg "ők", itt ugyanaz: a független az ami tetszik "nekünk". De nem erről van szó. A pártmédia az olyan, mely kimond egy központi álláspontot, majd azt több cikkben leírja, igazolva azt. Ilyen volt minden média Kádár alatt: csak egy dologra voltak jó, megismerni mi az éppen aktuális véleménye a hatalomnak. De milyen a jó média? Nem függe...

Miért nincs magyar újbaloldal?

Érdekes cikk jelent meg a Kettős Mércén. Kicsit olyan a cikk, mint amikor a kisgyerek rácsodálkozik arra, amit eddig rajta kívül már mindenki tudott. Mind a konzervatívizmus, mind a szocializmus liberálissá züllött a II. vh. utáni nyugaton, ez a folyamat már telibe találta a szovjet uralom alól felszabaduló Kelet-Európát, s a dolgok természetéből eredően sokkal károsabban érintette a baloldalt, hiszen a kelet-európai ex-kommunista elit úgyis távolodni akart az eredeti baloldali értékektől (azok túlságosan hasonlítottak a szovjet eszmére), így kapóra jött számára, hogy "baloldal" címke alatt büntetlenül ultraliberális lehet. A kelet-európai baloldallal minden esetben ez történt, hiszen az egyetlen Csehország kivételével, a baloldal fő ereje mindenhol a volt kommunista állampárt volt. Ez is az oka annak, hogy a kelet-európai bal mindig liberálisabb a nyugat-európai baloldalnál. A későbbi nyugati továbbliberalizálódás a baloldalon még nagyobb öröm volt a kelet-európai ex-kommun...

Médiahányások

Ezen a héten a HVG ultraliberális hetilap 2 figyelemre méltó cikket is közölt. Mindkettő egy-egy hépróbás ballib megmondóembertől. Az egyiket már említettem FB-profilunkon, ez Bérparázó-Kovács Imre magyarellenes, fajgyűlölő cikke, mely levezeti, csak azért nem teljes csőd a magyar nép, mert időnként betelepülnek okos idegenek a mongolidióta magyarok közé, s bár amint integrálódnak, rájuk is hat a súlyos magyarkór, de szerencsére van pár év betelepülésük és elmagyarosodásuk közt, mely alatt felvirágoztatják az országot. Ha mindez nem lenne, már minden szétesett volna. Időnként persze születnek nagy magyarok - gondolom Bér-Parázó itt Sorosra és Gyurcsányra gondol -, de azokra a buta, alsórendű magyar nem hallgat, helyette inkább krumplit és zsíroskenyeret majszolva lop, meg gyűlölködik kint a mezőn. Bérparázó-Kovács gyakorlatilag továbbviszi cikkében Akosh Kertes kanadai blogger pár évvel ezelőtti veretes magyarellenes gondolatait, s amit még Kertes nem mert leírni, azt Parázó bátran k...

A Birnbaum leleplezés

A ballibek nem értik miért nem lett Finkelstein üzlettársának interjújából botrány. Pedig minden teljesen világos- Soros kártékony tevékenysége tény. Ő régiónk fő háttérhatalmista bábmestere. Mindez tény. Azaz a kampány alapja igaz. Az kétségtelenül túlzás és NEM igaz,hogy MINDEN mögött ő áll.  Azaz ez csúsztatás, nem hazugság. A kampányhoz egyértelmű üzenet kell. Az nyilván nem lenne sikeres üzenet, hogy " Soros a felelős problémáink 39 %-áért ", s jobb az, hogy " Állítsuk meg Sorost! ". Ilyen egyszerű ez.

Magyarországi belpolitikai helyzet

Mint egyetlen magyar párttal sem kapcsolódó ember nézem az az érdekes folyamatot, ami mostanában zajlik Magyarországon. (Hozzáteszem: nem vagyok semleges , a ballibek és a Fidesz küzdelmében két kézzel szavazok a Fideszre.) Alapvetően pokoli szerencse , ha az emeber ellenfele olyan buta, hogy nincs egy szál saját ötlete se, sőt más ötletébe se képes beleakaszkodni. Olyan ez, mint abszolút balekkel kártyázni. Most lett 2010 óta először egy olyan ötlete az ellenzéknek, aminek van valami jelentősége, ez a "rabszolgatörvény" című demagógia. Aláhúzom, mindegy, hogy demagógia, a Fidesz "ne legyen vizítdíj" szövege is az volt annak idején. A politikában nem számít mi demagógia és mi nem az, csak a hatásosság számít egyedül. Szóval most először 8 és fél év óta van valami, amire reagálnia kell a kormányzatnak. Eddig nem volt mire. Nyilván ez a korábbiakhoz képest komoly csatának tűnik, dehát nagyon nem az. Az ellenzék egyetlen eszes embere - Gyurcsány - ezt jól érzi, ezért...

Népszerű ballib választási mítosz

Van egy népszerű ballib mítosz , mely szerint a tavalyi választásokon az ellenzékre többen szavaztak, mint a Fideszre. Most ezt adatokkal fogom megcáfolni. A hivatalos végeredmény ez volt: Fidesz: 2824551 szavazat - 49,27 % összes ballib párt együtt számolva: 1203653 szavazat - 21,02 % Jobbik: 1092806 szavazat - 19,06 % LMP: 404429 szavazat - 7,06 % MKKP: 99414 szavazat - 1,73 % Munkáspárt: 15640 szavazat - 0,27 % MIÉP: 8712 szavazat - 0,15 % összes kamupárt: 45546 szavazat - 0,79 % kisebbségi listák együtt számolva: 37532 szavazat - 0,65 % Hol a mítosz manipulációja? Ha a parlamentbe bejutott szervezeteket nézzük csak, akkor az eredmény az, hogy: Fidesz: 2824551 szavazat - 49,27 % mindenki más: 2488097 szavazat - 43,41 % itt nyilvánvaló, hogy a hipotetikus egyesült ellenzék 336 ezerrel kevesebb szavazatot kapott a Fidesznél. De tekintsünk ellenzéknek minden ballib szavazatot, minden jobbikos szavazatot, minden LMP-s szavazatot, sőt az MKKP szavazatait is adjuk hozzá, számoljuk be a pa...

Valami pozitívum

Van a mostani ballib botrányhullámnak egy pozitív mellékhatása. A ballibek rádöbbentek, hogy liberális szólamokkal nem lehet embereket megmozgatni. A liberális szövegek csak a hivatásos tünizőket mozgosítják. Ezért áttértek a baloldali szövegekre. Olyan jelszavakat is olvashattam a napokban, melyek még fél éve is minimum faisztagyanúsnak számítottak, pl. a multik adózzanak úgy, ahogy mindenki más, ne legyenek állami támogatások a külföldi befektetőknek, sőt - tessék megkapaszkodni! - a multik a nyugtiakkal azonos feltételekkel alkalmazzanak embereket Magyarországon. Na most, ez a szöveg az ellenzékből csak a Jobbik és az LMP esetében mondható hitelesnek (az EU-bérúnió végülis a Jobbik egyik fontos választási üzenete volt), a ballibek azonban eddig mindig pont ennek az ellenkezőjét hangoztatták. De mi a pozitívum? Az, hogy erről a szövegről nehéz lesz aztán visszatáncolni a hagyományos ballib gazdaságpolitikai dogmákhoz. Ami, valljuk be, jó dolog, úgy tűnik, a ballib pártokon belülről f...

Ellenzéki siker

Először siker 2010 óta az ellenzéknél. Érthető, hogy nem akarják elszalasztani. Természetesen demagógia az egész ügy, de ez nem számít: először voltak képesek sikeresen kommunikálni valamit. Persze vicces rabszolgaságnak nevezni a túlórázást, de ismétlem, ez nem számít a politikai kommunikációban. A kommunikációban siker, az utcán kevésbé . Gyakorlatilag senki se csatlakozik a tüntetésekhez, a Soros Jugend tagságát és pár ballib hivatásos politikust leszámítva. Hogy nagyobb legyen a tömeg, bevetettek külföldi CEU-s hallgatókat is. A dolog kifulladni látszik, a Fidesz egykor Soros kedvecnc szervezete volt, ellenük képtelenség alkalmazni Soros módszereit, mert azokat jobban ismeri a Fidesz-vezérkar, mint a mai tüntetők. A tüntetések a legnagyobb kárt a ballibeknek okozzák, ugyanis marginalizálva lettek ismét. A tüntetésekből egyedül a Momentum húzhat, jó esetben, hasznot, de ők is csak akkor, ha sikeresen átveszik az irányítást Soroséktól. Valószínű: ezzel a Momentum bebiztosította bek...

Ballib beismerések

Amikor ballibek mondják el azt, ami eddig tabunak számított! Na. ez az azért hír. A Slejm nevű Soros-közeli videoblog egyik új adása kivételesen jónak bizonyult. A vörös farok - értsd: kötelező orbánozás - mellett elhangzott több liberális tabu cáfolata is. Lássuk: elhangzott a "populizmus" szó pozitív értelemben, megcáfolva lett az az alapelv, hogy a munka és a tőke viszonya szimpla polgári szerződés, kényszerek a rendszerváltozásokor a szabad piac diadalmenete helyett, nem létezik ideológiai semleges közgazdaságtan, s ezt nem Gulyás mondja, hanem maga a liberális ikon Király Júlia, s a legfontosabb : elhangzott az az eretnek gondolat, mely ma is legjobb esetben hülyeségnek, legrosszabb esetben meg kódolt antiszemitizmusnak számít a fősodrú liberális médiákban: Kelet-Európából, s közte Magyarországról jóval több pénzt visz el a nyugat, mint amennyi az EU-segély. A 90-es években ezt a szöveget csak a MIÉP és a Munkáspárt kisszámú médiáiban lehetett hallani, s amikor lass...

Konzi szekta

A ballibaizmus ismert , sokszor és sokféleképpen meg lett beszélve. Érdekes, kevéssé vitatott jelenség azonban a liberális-konzervatív szellemiség . Indult annak idején még mint az MDF nemzeti-liberális szárnya, majd lett MDNP, Centrumpárt, hasonlók. A középső Fidesz sok szempontból jellemző képciselője volt ennek a szellemiségnek. Manapság pedig a Magyar Hang blog törzsgárdája vehető ide, bár az már nem vegytiszta, de ennek oka az a sajátosság a magyar politikában, hogy a "liberális" és "nemzeti" táboron kívül nincs hely harmadiknak, azaz előbb-utóbb minden "renitens" lepaktál valamelyik táborral. Aki meg mégse paktál le, s igyekszik látványosan mindkét táborral ellenséges lenni, az nem számíthat semmiféle politikai sikerre. Ide sorolnám Puzsért vagy Béndek Pétert, akik teljesen mások, de ebben hasonlóak egymáshoz: mindketten valamiféle eredeti, igaz liberalizmus nevében ostorozzák mindkét tábort, persze egész mást értve liberalizmus alatt, ezért is míg B...

A ballib újhullám

Megirigyelhette a ballib vezérkar Gulyás Mártont, aki hetente egyszer este 7 és 9 között mérges szakszervezeti aktivistát alakít egy budapesti klubban. Szóval felvették a francia antiliberális tüntetők ruháját . Azokét, aki Micron elnök ellen küzdenek. Igen, azok a ballibek tették ezt, akiknek Micron az egyik fő példaképük. Micron kb. a francia Bajnai, csak sikerült jobban felépíteni őt, s a francia lakosságot könnyebb megtévészteni az évtizezedes agymosás miatt.  Kb. mintha annak idején az amerikai rasszimus ellen úgy tiltakoztak volna valahol Európában, hogy KKK-jelmezeket vesznek fel. Röhejes . Egyébként meg ha lenne olyan mozgalom Magyarországon, mint a sárgamellényesek Franciaországban, az legelőször éppen a ballibeket söpörné el.

Ballib agymenések

A ballibaizmus átlag híveinek fő baja teljes hiteltelenség, az inkoherencia. Most pár példa erre közelmúltból az ukrán helyzet kapcsán. A ballib hazafi, kivéve ha Magyarországról vagy más neki éppen nem tetsző országról van szó. A ballibek kedvenc országa jelenleg Ukrajna , hiszen ellentétben van mind Magyarországgal, mind Oroszországgal. A jelenlegi ukrán sorozás kapcsán a ballib kommentelő megállapítja " aki háborús helyzetben a hazáját elárulja, nem segít megvédésében, az hazaárulo, az ilyennek börtönben a helye ". Ha ugyanezt Magyarország tenné, ugyanez az ember minimum katonai diktatúrát emlegetne. A ballib komolyan hiszi, hogy a nemzetiség az országhatártól függ. Aki Ukrajnában született az ukrán, s pont. Plusz " ha annyira magyarok akkor miért nem költöztek már át Magyarországra? ". Ezek szerint az, aki Londonba ment mosogatni, az angol? Míg a ballib szerint emberség kérdése ellenőrizetlenül beengedni erőszakos muszlimokat Magyarországra, addig az ukrajnai m...

Összefogást!

A magyar ellenzéki helyzet olyan buta módon alakul, hogy ez már szinte paródia . Első lépés. Megalakul egy új párt, mely kimondja, most már aztán bukni fog a csúnya Zorbán, mert az ország teljes csődben van, minden 10 kisdiákból átlag 11 éhesen zuhan ki a padból, az ország lakosságának 99,9 %-a nyomorog, már kitántorgott 2 millió ember mosogatni Londonba, a magyar kórházakban nagyobb a halálozási arány, mint az auschwitzi haláltáborban volt, nincs szólásszabdság, továbbá Mészáros vagyona már 5 trillió euró, viszont a meglévő ellenzék is törlendő, mert Zorbán megvette őket, ill. ingyen hülyék és alkalmatlanok, vagy felelősek Zorbán diktatúrájáért. Alternatíva: nem párt alakul, hanem civil mozgalom, mely radikális rendszerváltást akar, bár sose mondja meg, mi is lenne az új rendszer. Egyetlen pont tudható meg az új rendszerről: benne Zorbán börtönben lesz. Második lépés. Az összes ballib média dicshimnuszokat zeng az új szervezetről, a ballibekhez közeli közvéleménykutatások kimutatják,...

Gruevszki

Mi is az egész ügy lényege? Orbán megvizsgálta a helyzetet, s miután látta, hogy Magyarország semmit nem kockáztat az üggyel, eldöntötte, hogy befogadja a macedón politikust, akit egyébként tényleg koncepció eljárásokban tesznek lehetetetlenné politikai ellenfelei. Macedóniában ez szokás, Gruevszki pont ugyanezet csinálta amikor ő volt kormányon. Ennyi az egész. Olcsón tudta ismételten bizonyítani Orbán, hogy nem szükséges mindenáron szót fogadni Washingtonnak és Brüsszelnek. Bónusz: előre tudható volt, hogy a ballibek beleállnak az ügybe, s vesztenek. Szóval bónusz belpolitikai haszon.