Mi lett volna, ha?
A liberalizmus alapja a rossz emberi természet felmagosztosítása. Ebből is erednek a hatalmat megkaparintott liberális rendszerek öngyilkos tendenciái.
Míg más rendszerek azt vallották, a rossz emberi természetet meg kell változtatni, de legalábbis kordában kell tartani, addig a liberalizmus azt vallja: az alapvetően rossz emberi természetet fel kell használni jó célok érdekében. Hiszen ha mindenki a saját érdekeit nézi önző módon, az az egyes egyéni rosszakat semlegesíti, az eredmény pedig mindenkinek javulást eredményez.
Amint tehát a liberális rendszer hatalomra jut, nem képes immár hosszú távon gondolkozni, azaz komolyan elhiszi, az a jó, ha a maximumra nyomja fel az önérvényesítést.
A klasszikus modern példa erre Oroszország a 90-es években. A hidegháborúban a nyugat által aratott totális győzelem abba a hitbe ringatta a győzteseket, hogy már bármi megtehető a legyőzöttel. Meg se próbáltak mérsékeltek lenni, totális kifosztásra rendezkedtek be. Hasonlóan mint Hitler 1941-ben: hiába mondta a német katomai vezetés zöme, hogy létre kell hozni megállapodást egy új orosz elittel, Hitler kitartott az orosz nép rabszolgasorba taszítása mellett. Amivel sikeresen elérte: még az is Sztálin mellé állt, aki eredetileg hajlandó lett volna a németeket támogatni.
Szóval mi lett volna nem Oroszországgal, hanem velünk, a nyugat és az Oroszország közt fekvő ex-kommumista államokkal, ha 1989-ben nem a totális kirablásunkra rendezkedett volna be a nyugat? Azaz azt tették volna velünk, mint az európai félperiféria szegényebb nem-kommunista államaival a hidegháború alatt, pl. Portugáliával és Görögországgal, melyeket a magállamok felemeltek jelentős mértékben?
Az, hogy ugyanaz nem zajlott le velünk a 90-es években persze logikus: már nem létezett a szovjet veszély, nem volt politikai ok felemelésünkre. De mi lett volna, ha mégis ez történt volna?
Nos, ebben az esetben, a nyugat egy széles nyugatpárti konszenzust tudott volna teremteni, hiszen nem lett volna ellenérv arra a kétségtelen tényre, hogy az életszínvonalunk drasztikusan megnőtt. Mivel a mi jólétünk relatívan sokkal jobb lett volna, mint nyugaton, ma mi lennénk a nyugati liberális eszmék társadalmi támasza Európában. S ma a lázadás a rendszer ellen nálunk sokkal kisebb lenne.
A nyugat viszont mást hitt. S gyakorlatilag behívta saját táborába az ellenséget. Kifosztani és megalázni valakit, majd annak formálisan egyenlő jogokat adni valószínűleg a lehető legbutább stratégia. S most meg vannak lepődve a háttérhatalmista nagyurak: saját szervezeteik felett is kezdik elveszteni az uralmat a növekvő belső lázadás miatt.
Én egyébként örülök, hogy minden úgy történt, ahogy történt. A kelet-európai népeket megrontotta volna a hirtelen ajándékba kapott jólét, s elvette volna a gondolkozás képességét. Ráadásul morálisan is jobb lett így: sose jó pénzért beállni az elnyomók táborába segédcsapatnak.
Mindenesetre köszönjük meg a liberális eszmének, hogy magában hordozza az öngyilkosság magvait.
Míg más rendszerek azt vallották, a rossz emberi természetet meg kell változtatni, de legalábbis kordában kell tartani, addig a liberalizmus azt vallja: az alapvetően rossz emberi természetet fel kell használni jó célok érdekében. Hiszen ha mindenki a saját érdekeit nézi önző módon, az az egyes egyéni rosszakat semlegesíti, az eredmény pedig mindenkinek javulást eredményez.Amint tehát a liberális rendszer hatalomra jut, nem képes immár hosszú távon gondolkozni, azaz komolyan elhiszi, az a jó, ha a maximumra nyomja fel az önérvényesítést.
A klasszikus modern példa erre Oroszország a 90-es években. A hidegháborúban a nyugat által aratott totális győzelem abba a hitbe ringatta a győzteseket, hogy már bármi megtehető a legyőzöttel. Meg se próbáltak mérsékeltek lenni, totális kifosztásra rendezkedtek be. Hasonlóan mint Hitler 1941-ben: hiába mondta a német katomai vezetés zöme, hogy létre kell hozni megállapodást egy új orosz elittel, Hitler kitartott az orosz nép rabszolgasorba taszítása mellett. Amivel sikeresen elérte: még az is Sztálin mellé állt, aki eredetileg hajlandó lett volna a németeket támogatni.
Szóval mi lett volna nem Oroszországgal, hanem velünk, a nyugat és az Oroszország közt fekvő ex-kommumista államokkal, ha 1989-ben nem a totális kirablásunkra rendezkedett volna be a nyugat? Azaz azt tették volna velünk, mint az európai félperiféria szegényebb nem-kommunista államaival a hidegháború alatt, pl. Portugáliával és Görögországgal, melyeket a magállamok felemeltek jelentős mértékben?
Az, hogy ugyanaz nem zajlott le velünk a 90-es években persze logikus: már nem létezett a szovjet veszély, nem volt politikai ok felemelésünkre. De mi lett volna, ha mégis ez történt volna?
Nos, ebben az esetben, a nyugat egy széles nyugatpárti konszenzust tudott volna teremteni, hiszen nem lett volna ellenérv arra a kétségtelen tényre, hogy az életszínvonalunk drasztikusan megnőtt. Mivel a mi jólétünk relatívan sokkal jobb lett volna, mint nyugaton, ma mi lennénk a nyugati liberális eszmék társadalmi támasza Európában. S ma a lázadás a rendszer ellen nálunk sokkal kisebb lenne.
A nyugat viszont mást hitt. S gyakorlatilag behívta saját táborába az ellenséget. Kifosztani és megalázni valakit, majd annak formálisan egyenlő jogokat adni valószínűleg a lehető legbutább stratégia. S most meg vannak lepődve a háttérhatalmista nagyurak: saját szervezeteik felett is kezdik elveszteni az uralmat a növekvő belső lázadás miatt.
Én egyébként örülök, hogy minden úgy történt, ahogy történt. A kelet-európai népeket megrontotta volna a hirtelen ajándékba kapott jólét, s elvette volna a gondolkozás képességét. Ráadásul morálisan is jobb lett így: sose jó pénzért beállni az elnyomók táborába segédcsapatnak.
Mindenesetre köszönjük meg a liberális eszmének, hogy magában hordozza az öngyilkosság magvait.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése