Bejegyzések

Ballib mitológia

Kép
Az utóbbi napokban sokat olvastam ballib agymenéseket a rendszerváltozás előtörténetéről. Így igyekszem összegezni . * Tehát, valamikor a 70-es évek végén és a 80-as évek elején a komcsik rosszabb fele megérezte, hogy vége a kommunizmusnak, így elkezdtek felkészülni pokoli tervekkel a rendszerváltásra. Az egyik kulcsszereplő az erdélyi cigány születésű idősebb Orbán volt, aki gyakorlatilag egész Fejér megye legendás és hírhedt agit-prop kiskirályaként tartotta rettegésben a környéket. Fiát, a még kamasz Viktort azonnal kiszemelte mind a KGB, mind az MSZMP rosszabbik vezetése. A fiatal Viktor rendkívül alkalmas személy volt, mert egyrészt fanatikus kommunista volt, másrészt rendkívül törtető, egocentrikus személyiség, így előtérbe tolható, de egyben kézben tartható volt. Miközben a MSZMP reformköreiben és a KISZ-ben gyülekeztek a demokraták , akik a NATO-ért és az EU-ért küzdöttek már akkor, rendkívül bátran, mert életük veszélyben forgott a KGB miatt. Ekkor Viktor azt a pokoli megbíz...

2008-2011

Kép
Az utolsó "lyukat" is bepótolom . 2012-től már élt a BircaHang Média, sok cikkel, így a lyuk 2011 végéig tart. 2008 Az év azzal telt el, hogy Gyurcsány éjt nappallá téve dolgozott - persze akaratlanul - a Fideszért . Fő teljesítménye: sikeresen elérte balfácánkodásával, hogy a szociális népszavazás fölényes Fidesz-győzelmet eredményezzen. Számomra az év eseménye az oszétiai háború. Ez volt az a pont, amikor kezdtem lassan felhagyni 1999 óta viselt liberális-konzervatív nézeteimmel. Ez volt az az esemény, amikor kiderült, Vlagyimir Putyin nem egy a sok posztkommunista orosz vezető közül, hanem valóban független személyiség, a kötelező nyugati narratíva ellenében. Én ekkor lettem Putyin híve, ami azóta is vagyok, napjaink legkiemelkedőbb politikusának tartom őt. Emlékeztető az olimpiai háborúnak is becézett oszétiai háborúról (mert a pekingi olimpia nyitó napján kezdődött): a nyugat le akarta tesztelni Putyint, vajon komolyan gondolja-e 2007-es müncheni beszédét, melyben kijele...

Érték

Kép
Érdekes olvasmány Mariana Mazzucato amerikai-olasz közgazdász The Value of Everything: Making and Taking in the Global Economy című műve. A széles közönségnek szánva, nem szükségesek közgazdasági előismeretek megértéséhez. Mivel azt hiszem, magyarul nem lett kiadva, néhány szót a könyvről. A könyv vázolja az alapvető eltérést a klasszikus és a neoklasszikus közgazdaságtan között. Az alapvető eltérés: az érték mint fogalom. A klasszikus közgazdaságtan - és annak elődjei - megkülönböztetett hasznos hasznos és haszontalan gazdasági tevékenységet. Hasznos az, mely új értéket teremt, s haszontalan az, mely csupán meglévő értéket továbbít. Abban azonban nem volt egyetértés ezen áramlatok között, mi is az érték, az hogyan mérhető. Volt aki az arany és más nemesfémek mennyiségében látta az értékmérőt, mások a földben. A klasszikus közgazdaságtan a munkában látta meg az értéket, azaz a munka az, mely képes értéket teremteni: valamilyen alapanyagból létrehoz valami mást, s e más többet ér, min...

Vacilál a magyar

Kép
Már előző nyelvi cikkemben akartam erről írni, de gondoltam, legyen külön cikk. Az uráli-altáji nyelvek egyik sajátossága a hangrend , azaz a magánhangzók minősége alapján kategorizálva vannak a szavak, s az egyes szavak illeszkedése a hangrendtől függ. A téma közismert , ezért nem elemezném különösebben, csak egy kis ismertető: az a, á, o, ó, u, ú mély hangrend, az ö, ő, ü, ű magas hangrend, az e, é, i, i pedig hangrendileg semleges (az "e" és az "é" státusza vitatott, sokak szerint az "i" és "í" státusza is, egyesek szerint ugyanis ezek egyfajta sajátosan magas hangrendűek, azon az alapon, hogy pl. a magas hangrendű ragváltozatban ezek gyakori magánhangzók, de én ezt nem tartom meggyőző álláspontnak, mert a hangrendi illeszkedésben ez nem működik szabályosan). Tehát minden magyar szóban vagy csak mély, vagy csak magas magánhangzók lehetnek (ill. korlátlanul lehetnek semlegesek ezek mellett), ez alól csak egyes - különböző hangrendű részekből á...

1985-1991

Kép
Felnőttkorom elérésetől 24 éves koromig Magyarországon kívül éltem. Most erről az időszakról. A technika maihoz képesti fejletlensége miatt akkor az ember nehezen jutott információhoz. 1985-1986 között szinte csak a rádió, aztán már egyes lapok is. Szófiában akkor még működött a Magyar Kulturális Intézet boltja (intézet ma is van, de bolt már nincs), ahol magyar lapok is voltak. 1985 1985 nagy eseménye Gorbacsov megválasztása volt a Szovjetunió élére. De hazudnék, ha azt mondanám, akkor tudtuk, hogy ez nagy esemény. Valójában csak 1987-ben kezdett érződni, hogy valami változik. Személyes emlékem 1985 nyaráról, hogy Madridban kommunista aktivisták aláírást gyűjtenek az EU-ba való belépés ellen. Nem igazán értettem, hogy mi is ennek a jelentősége. Szóval mi abban a tudatban voltunk, hogy a szovjet és a kommunista rendszer ha nem is örökké , de évtizedekig tart még. S aki más rendszert akar, annak egyetlen lehetősége nyugatra vándorolni. 1986 A meglévő rendszerrel való elégedetlenség meg ...

Magyar magánhangzókról

Kép
Pár megfigyelésem a mai magyar kiejtésről a magánhangzók terén. A magas nyelvállású magánhangzók - i, í, u, ú, ü, ű - esetében egy eleve létező jelenség erősödését látom (hallom): egyre inkább elvész a megkülönböztetés a rövid és hosszú párok között a hétköznapi kiejtésben: egyre több hosszú magánhangzót töviden ejtenek a magyarok - kedvenc példám a "Hűvösvölgy" helynév, amit a magyarok 99 %-a ü-vel ejt, viszont van pár ellenpélda, ahol következetesen hosszabbodás van - lásd "kör" ejtése mint /kőr/, egyedül a szóvégi magánhangzók esetében áll fenn a következetes megkülönböztetés - rendkívül jól jellemzi ezt pl. a "híradó" szó, ahol az általános ejtés /hiradó/, azaz az í-ből i lesz, de az ó marad ó, s máshol pedig ott ahol ennek jelentésmegkülönböztető szerepe van (pl. "zug" és "zúg"), de egyes esetekben még ott se (lásd "áru" és "árú", szinte sose hallani az ú-s ejtést), természetesen mindez nem igaz a művelt ejtésre...

Fő irányzatok

Kép
Sokféle politikai irányzat van, de alapvetően pár fő csoportba sorolhatók. Egy elnagyolt leírás ezekről. A modernitás legfőbb eszméje természetesen a liberalizmus . Ennek egyenes következménye az, amit hagyományosan jobboldalnak neveznek. Az alapgondolat az, hogy szabad egyének társadalma kell, ahol jogi egyenlőség van minden ember között, racionális módon képesek a lehető legjobb társadalmat létrehozni. Az ilyen társadalomban nincs semmilyen ideológia, pontosabban az egyetlen kötelező ideológia a szabadság, abban az értelemben, hogy az egyének szabadsága a vezérlő elv, minden más eszme pedig az egyének magánügye. Van persze a jobboldalból 3 alaptípus: mely mindent a szabadság eszméjének rendel alá, mely a szabadság eszméje mellett a hagyományokat is megtrataná bizonyos mértékben, mely a szabadságot közösségi szintre helyezi. Tulajdonképpen az előbbiek a klasszikus liberálisok , aztán jönnek a konzervatívok (más néven: liberális-konzervatívok ), s az utóbbiak a különféle szélsőjobb ir...