Nemzetkarakterológia

A bolgárok és a magyarok közös és eltérő vonásai.

Mindkettőből 5-öt gyűjtöttem össze.

A két nép között mindenképpen van vérszerinti rokonság, mindkét nép valamikor a hunok résznépe volt, csak míg a bolgárok korábban kiváltak, délnyugati irányban (majd részekre szakadtak, öt részre, ezek közül egy megszűnt hamar, kettő egyesült, ezek a mai bolgárok, s két kisebb része pedig ma már önálló identitást fejlesztett ki), addig ezt a magyarok északnyugati irányban tették meg, de valamivel később.

Viszont a történelem a mai bolgár és magyar állam esetében más. A bolgár állam kétszer is megszűnt, előbb majdnem 200 évre, majd 500 évre, míg a magyar állam jogfolytonosan mindig létezett, akkor is, ha ez egy időben alig volt több jogi fikciónál.

A kulturális különbség jelentős. Ennek fő oka a nyelv és a vallás. A magyarok államvallása a katolicizmus lett, az államnyelv meg a latin, a magyarra pedig leginkább a német és a szláv hatott. A bolgárok államvallása az ortodoxia lett, s maga a bolgár szláv nyelv lett, az államnyelv a bolgár alapú egyházi szláv lett, a külső hatás meg leginkább görög volt. Természetesen mind Magyarország, mind Bulgária eredeti, honfoglalás előtti lakossága sokat hatott: ez Magyarország esetében nyilván avar és szláv hatás, míg Bulgária esetében trák, görög, szláv, ez utóbbi - mint közismert - akkora volt, hogy az eredetileg nem szláv nyelvű bolgár uralkodók is szláv nyelvűek lettek, az eredeti bolgár nyelv gyakorlatilag kihalt Bulgáriában a X. sz. végére, annak csak maradványai akadnak a mai bolgárban.

Tehát sok az eltérés. Ne nézzük a mai legfontosabb nemzetkarakterológiai eltéréseket és hasonlóságokat.

Hasonlóságok

Hatalom. Ők és mi. Mindkét nép hozzá van szokva, hogy a hatalom mindig külső és ellenséges, így akkor se változik meg hozzáállása, ha történetesen maga a nép képes megválasztani vezető politikusokat. A szabad választás is biztosan valami trükk csak, s a valóságban valamiféle titokzatos, ellenséges erők irányítják a szavazást. Ennek eredménye, hogy mindkét országban komoly rétegek sose mennek szavazni, s általában „az egyik kutya, a másik eb” a legelterjedtebb álláspont minden pártról. A legnépszerűbb pártoknak sincs párezernél több tagjuk, ugyanez van minden társadalmi szervezetnél is, hiszen felesleges bármit is csinálni, úgyis „ők” döntenek majd.

Pesszimizmus. Mindkét népben beteges mértékű a pesszimizmus. Én az ellenkező véglet vagyok, talán azért mert a karibi térségben szocializálódtam (Kubában éltem 12-19 éves korom közt), ahol mindenki a legnagyobb rosszban is a jót keresi. Mind a magyarok, mind a bolgárok a jóban is a rosszat kutatják, keresik, s nagyon boldogtalanok, ha nem képesek azonnal megmondani, hogy az adott jóban mi éppen a rossz.

Gazdagság. A gazdag embert mindkét nép gazembernek tekinti. Az alapállás: nem lehet tisztességesen meggazdagodni. Ebben én is egyetértek egyébként.

Műveltség. A műveltséget mindkét nép nagyon tiszteli, sokszor abszurd módon, azaz még akkor is, ha az csak álműveltség, jellemzően csak jó emlékezőképesség, pl. felesleges adatok megjegyzésének képessége. Azzal a természetes képességemmel, hogy földrajzi adatokat könnyen jegyzek meg, mindkét országban ájult tiszteletet kaptam.

Mindkét országban a műveltség, a tudás egyfajta mentőöv, felmentő érv. Ha az okos ember bűnt követ el, megbocsátunk neki, a butát meg keményen elítéljük ugyanezért. Pedig fordítva kellene lennie: aki butaságból rossz az mindig kisebb bűn, mint aki értelmes fejjel, tudatosan rossz.

Szellemtelenség. Meggyőződéses mély hit, hogy minden cselekedet végoka a pénz. Képtelenség, hogy bárki is bármit tenne, ha abban nincs valahol anyagi érdeke. Akiről mégis kiderül, hogy nincs anyagi érdeke, az meg elmebeteggyanús. A határozott vélemény gyanús és beteges. Egyszer élünk, szóval minek foglalkoznánk nem-anyagi érdekekkel? Nincs közösség, csak egyén van: közösség mindig csak ad hoc képződik, az éppen közös ellenség ellen.

Ennek következménye mindkét országban a csekély mértékű igazi vallásosság is. Akiben van valamiféle transzcendens hit, az is a legtöbb esetben valami bizarr, álmisztikus, röhejes, azonnal ható áltudományos baromság.



Eltérések

Lázadás. A magyar ember akkor is szereti a lázadást, ha abban személyesen fél részt venni, a lázadóra a magyar ember felnéz. A bolgár ember csak a sikeres lázadót tiszteli, őt is csak visszamenőlegesen.

Az ok természetesen történelmi: Magyarországon nem volt 500 év török uralom, csak 150, az is csak az ország egy részén, s ott is rendkívül lájtos alakban: nem volt se kényszeriszlamizáció, se lakosságbetelepítés, se folyamatos erőszak. Az Oszmán Birodalom mindig egészen más politikát folytatott a határterületein, mint a már stabilban meghódított területeken. A bolgár nép közmondást is alkotott: „a lehajtott fejet nem vágja le a balta”, azt hiszem, nem kell magyarázni különösebben.

A török uralom ellen küzdő, XIX. századi bolgár nemzeti hősöket a maguk korában amolyan akadékoskodó, semmirekellő, csak bajt a fejünkre hozó alakoknak tekintette a bolgár közvélemény.

Hatalom. Mind a bolgár, mind a magyar utálja a hatalmat, ahogy ezt már leírtam az előző részben, de a bolgár retteg is tőle, s ez egyfajta belső rettegés.

Gyerekkoromban, amikor kiskamaszként mondtam valami rendszerellenes dolgot - ez a 70-es évek második fele -, a magyar nagymamám csak annyit mondott „halkan, ilyet nem szabad mondani”, míg a bolgár nagymamám azt, hogy „így csak csövesek, lumpenek beszélnek”.

Egy konkrét vicces eset a 80-as évek végéről bolgár nagymamámmal. Amikor 1988 elején vittem neki egy akkori szamizdat Beszélő-számot, kijelentette, hogy a benne írók egytől egyik gazemberek, lumpenek, a nyugalom megrontói, s a legjobb lenne a rendőrségnek azonnal és kemény kézzel fellépnie. Majd 1990-ben az SZDSZ-re szavazott. A bolgár ember mindig megérzi, hol a hatalom, akit éppen tisztelni kell.

Alkoholizmus. Mindkét nép szereti az alkoholt, de a bolgárok képesek mértéket tartani ebben. Tessék felszállni késő este egy villamosra Budapesten és Szeredőcön: Budapesten tömény italszag árad, Szeredőcön ez abszolút ritkaság. A bolgárok is kocsmáznak, de képesek egy pohár felett órákig üldögélni, míg a magyarok ilyen esetben egymás után rendelik az italadagokat.

Pénz. A magyarok nagy része betegesen spórol, a bolgárok lazábbak ebben. S ez nagyon jól jelzi, hogy a spórolás nem függ az anyagi helyzettől, mert az átlagbolgár szerényebb anyagi körülmények között él, mint az átlagmagyar.

Önbecsülés. A két nép egymás véglete ebben. A magyar ember komolyan hiszi, hogy minden ami magyar, az jó, sőt a legjobb, míg a bolgár ember komolyan hiszi, hogy minden ami bolgár, az rossz, sőt a legrosszabb.

A legszebb és legnehezebb nyelv a magyar, a legszebb város Budapest, a magyarok állnak a legtöbb találmány mögött, a magyar konyha a legjobb a világon, a magyar nők a világ leszebbjei, s még ismételhetni lehetne sokáig a sok abszurd állítást, melyben nagyon sok magyar mélyen és komolyan hisz. Ez valamennyire enyhítette az utóbbi 10 évben a fokozott kitántorgás: ennek egyik pozitív hatása, hogy sok magyar megismerkedett idegen kultúrákkal, s így rádöbbent bizonyos dolgokra, pl. arra, hogy a magyar konyha csak Magyarország határain belül világhírű.

A bolgár mindebben az ellenkezője, a bolgárok egymással versengve szidják saját országukat, népüket. Még a legabszurdabb bolgárellenes ötletek is képesek híveket toborozni. Ez enyhült az utóbbi 15-20 évben, az ok ugyanaz, a hatalmas kitántorgás: sok bolgár rádöbbent, a világ sokféle, s bizony a bolgár dolgok nem pokoliak, sőt van ahol jobbak az átlagnál más országokhoz képest.

Személyes példa: apámmal a 90-es évek elején bementünk enni egy elitszállodába Szeredőcön, jött a pincér, apám megkérdezte van-e a fasírozott ljutenicával (ez egy tipikus bolgár köret, paradicsomból készül), mire a pincér döbbent tekintettel néz vissza, kb. „miféle parasztok ezek, ehetnének valami francia, német, angol kaját, erre szar bolgár ételt akarnak?”. Ma már ez nem így történne, azaz van javulás.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A kényszeres aláírók

Cenzorok a neten