Három nehéz szakma
Van három szakma, pontosabban szakmára jellemző hozzáállás, mely nehézséget okoz a hétköznapi életben, pontosabban a hétköznapi élethez való alkalmazkodásban.
Ezek a szakmai hozzáállások olyanok, hogy nehéz egyszerre alkalmazni őket és ezzel egyidőben hétköznapi életet élni.
E három szakma: a prostituált, a titkosügynök, s a filozófus.
Nem kell feltétlenül ezeket a szakmákat ténylegesen is gyakorolni, elég a rájuk jellemző világlátást alkalmazni.
Mi a prostituáltság lényege? Alapvetően durva materializmus, mely a nemi vágyat leegyszerűsíti annak testi részére, elfeledkezve a szellemi elemről. Én magam sose szerettem a prostituáltakat, s elsősorban nem valamiféle magas erkölcsi katedráról lenézve, hanem éppen emiatt: nagyon nehéz lehet aztán leszokni annak, aki beleszokott. A pornóipart is emiatt gyűlölöm: az se más, mint a prostitúció egyfajta alakzata. Már kamaszkoromban se néztem pornót, akkor még nem tudtam ezt megindolkolni, de valamiért taszított. Eszmét, ideológiát az ember tud változtatni, hiszen változik a világ körülötte, ő is változik vele együtt, így ugyanazt képes akár pont ellentétesen is értékelni, de sokkal nehézkesebb a spontán, érzékelésközeli hozzáállás változása, ezek ugyanis nagyon mélyen vannak az emberben.
Bevallom, a művészibb erotikát magam is szeretem, e szempontból sose tudtam elfogadni a keresztény eszme erre vonatkozó puritánabb világlátását, de még ott is azt látom, hogy a fizetett modellek sose képesek azt az élményt adni, mint amit a kedvteláéből szereplő amatőrök. Ahogy szoktam mondani: a fizetségért dolgozó modellek arcán ott van a pénz szagának hatása, s ez csúnyán lerontja akár még a legigényesebb művészi erotikát is.
A titkosszolgálati ember világlátása más szempontból gond: minden mögött terveket, álcát, becsapást lát. Sose hisz a közvetlen valóságnak, azt mindig elemezni kezdi, hiszen nyilván semmi se az, ami.
A filozófus esete a legzavaróbb: ő még a valóságot se látja meg, hiszen még az se biztos, hogy van valóság. Egyik kedves szokásom hangoskönyvek hallgatása útközben. Amikor filozófiai témájű anyagokat hallgatok, sokszor tapasztalom: még egy szimpla zebrán való átkelés is valahogy kiesik valóságkörnyezetéből a hallottak hatására.
Persze, a filozófus annyiban mindenképpen fontosabb, mint a prostituált és a titkosügynök, hogy passzív a valósághoz való viszonyában, viszont ebben van negatív elem is: még nagyobb az eltávolodás a hétköznapoktól. Van aki ebbe beleőrült, sajnos van ilyen ismerősöm. A fontos: megtalálni azt a határterületet, ami már elmélyedés, de még nem jár a valóságból való teljes kilépéssel.
Ezek a szakmai hozzáállások olyanok, hogy nehéz egyszerre alkalmazni őket és ezzel egyidőben hétköznapi életet élni.E három szakma: a prostituált, a titkosügynök, s a filozófus.
Nem kell feltétlenül ezeket a szakmákat ténylegesen is gyakorolni, elég a rájuk jellemző világlátást alkalmazni.
Mi a prostituáltság lényege? Alapvetően durva materializmus, mely a nemi vágyat leegyszerűsíti annak testi részére, elfeledkezve a szellemi elemről. Én magam sose szerettem a prostituáltakat, s elsősorban nem valamiféle magas erkölcsi katedráról lenézve, hanem éppen emiatt: nagyon nehéz lehet aztán leszokni annak, aki beleszokott. A pornóipart is emiatt gyűlölöm: az se más, mint a prostitúció egyfajta alakzata. Már kamaszkoromban se néztem pornót, akkor még nem tudtam ezt megindolkolni, de valamiért taszított. Eszmét, ideológiát az ember tud változtatni, hiszen változik a világ körülötte, ő is változik vele együtt, így ugyanazt képes akár pont ellentétesen is értékelni, de sokkal nehézkesebb a spontán, érzékelésközeli hozzáállás változása, ezek ugyanis nagyon mélyen vannak az emberben.
Bevallom, a művészibb erotikát magam is szeretem, e szempontból sose tudtam elfogadni a keresztény eszme erre vonatkozó puritánabb világlátását, de még ott is azt látom, hogy a fizetett modellek sose képesek azt az élményt adni, mint amit a kedvteláéből szereplő amatőrök. Ahogy szoktam mondani: a fizetségért dolgozó modellek arcán ott van a pénz szagának hatása, s ez csúnyán lerontja akár még a legigényesebb művészi erotikát is.
A titkosszolgálati ember világlátása más szempontból gond: minden mögött terveket, álcát, becsapást lát. Sose hisz a közvetlen valóságnak, azt mindig elemezni kezdi, hiszen nyilván semmi se az, ami.
A filozófus esete a legzavaróbb: ő még a valóságot se látja meg, hiszen még az se biztos, hogy van valóság. Egyik kedves szokásom hangoskönyvek hallgatása útközben. Amikor filozófiai témájű anyagokat hallgatok, sokszor tapasztalom: még egy szimpla zebrán való átkelés is valahogy kiesik valóságkörnyezetéből a hallottak hatására.
Persze, a filozófus annyiban mindenképpen fontosabb, mint a prostituált és a titkosügynök, hogy passzív a valósághoz való viszonyában, viszont ebben van negatív elem is: még nagyobb az eltávolodás a hétköznapoktól. Van aki ebbe beleőrült, sajnos van ilyen ismerősöm. A fontos: megtalálni azt a határterületet, ami már elmélyedés, de még nem jár a valóságból való teljes kilépéssel.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése