A liberalizmus korának vége

A modernitás korának végét éljük.

A három fő modern eszme mindegyike lassan kifullad.

A nacionalizmus csúcsa a hitleri eszmerendszer volt, csúnya fegyveres vereséget szenvedett 1945-ban. A később nacionalizmusok már csak utánzatok, módosított verziók, esetleg eszközök valami máshoz, de már nem tudnak friss erőt felmutatni.

A kommunizmus bukása természetesen a szovjet rendszer vége, ami elsöpörte a nem-szovjet kommunizmusokat is. Ma az eszme kemény magja kis szektákat jelent csak. Ahol vannak ma erős kommunisták, ott ez jellemzően sokrétű eszme, melynek csak részben eleme a marxizmus.

Ami a három eszme közül a legrégebbit, a liberalizmust illeti, az a legerősebb. Ennek oka, hogy a másik kettőt képes volt legyőzni, amiből hatalmas eszmei és anyagi erőt merített. Csak hát egy futóhomokra épült rendszer hiába erős, nem tud megmaradni, hiszen alapjai ingadoznak.

A liberális világrend válsága legutoljára kb. 10 év óta megdönthetetlen tény. De mik a valószínű útvonalak?

Azt hiszem, biztosra vehető a liberális demokrácia és a liberális gazdaság (a kapitalizmus) szétválása. A nemzetközi nagytőke számára egyre kevésbé kifizetődő a nyugati magállamok mögött állás szerepe. Lassan megindult az átrendeződés, a háttérhatalmi tényezők megpróbálnak megalkudni Kínával, oda áthelyezve központjukat az USA-ból. Kérdés, elég bölcs lesz-e a népi kínai vezetés átlátni  a helyzeten, azaz meg fogják-e érteni, hogy a hatalmat nem szabad megosztani ezekkel az erőkkel, mert ha ez megtörténik, hamarosan minden hatalom a nagytőkéé lesz.



Tehát a mostani magállamok lassan eltőkétedlenek, a gazdasági csúcserő átkerül Kínába. Kérdés, mit akar Kína: főjátékossá válni vagy új játékot teremteni. Ha az előbbi, az rossz hír, mert semmivel se lesz jobb az a rendszer, mint a mai, sőt még rosszabb lesz a politikai diktatúra miatt. Borzasztó is lenne egy nyílt háttérhatalmi diktatúra. Én inkább az utóbbira tippelnék azonban, de kérdés mikor látja Kína megfelelőnek a pillanatot a játék felborítására. Miért gondolom így? Mert Kína alapvetően nem egy tipikus világbirodalomépítő erő, ebben nagyon hasonlít Oroszországhoz: egyik sem törekedett soha arra, amire a nyugati magállamok, azaz gyarmatbirodalom kialakítására.

A háttérhatalom szempontjából is fennáll a nagy kérdés: a XVII. század óta lassan kiépített hatalmi rendszerüket hajlandóak lesznek-e feladni, azaz csak tőkések módjára viselkedni, megalkudva a tőlük független politikai hatalommal vagy sem. Én kételkedem ebben. Ha a hatalmasok átmennek Kínába, kizárt dolog, hogy ne tennének meg mindent a politikai hatalom megkaparintására. Ha ezt nem teszik meg, elvész lényegük. Ezt pedig nem tehetik meg.

Ami biztos: a gazdasági értelemben vett liberalizmus elérte végpontját, nincs hová tovább fejlődnie. A globalizmusban ugyanis a háttérhatalom csak részben érdekelt, egy valódi világállam kialakulását mindig meg fogja akadályozni, ez ugyanis esetleg képes lenne a globális tőke szabályozására, ami természetesen nem érdeke a tőkének. Ezért is abszurdak az antiglobalista érvek a világállam ellen.

Közben a mostani nyugati magállamokban a lassú elszegényedéssel párhuzamosan növekedni fog a liberális demokrácia, ez lesz immár a rendszer egyetlen támasza, miután  a másik láb elvándorolt Kínába. E tekitetben a rendszer még nem érte el végpontját, a liberális demokrácia előtt még hosszú út áll a csúcsig. A vallásellenes kampányok sikeresek voltak, a mai magállamokban - az USA sajátos kivételével - a vallás a spejzba került, a régi kacatok közé, ma már a megmaradt "egyházak" tökéletes részei a liberális kulturális haderőknek. A nemzetellenes lépések fő fegyvere az iszlamizáció. A családellenesek lépések terén az új szakasz tavaly kezdődött a metoo kampánnyal, melynek célja a férfiak ivartalanítása.

Úgy számolom, a csúcs valamikor 2050-2070 között áll be: ekkor az átlagos nyugati állam lakasságának nagy része homoszexuális lesz, de legalábbis magát félelemből homoszexuálisnak tettető, továbbá lesz egy 20-40 %-os muszlim kisebbség. A két csoport között polgárháború fog zajlani, kb. mint egy apokaliptikus sci-fi filmben. A liberális terror diktatúra formájában fog működni, fenntartva valamilyen minimálisan működő államot.

Szóval gazdag, tradicionalista, diktatórikus Kína szemben szegény, elfajzott, diktatórikus nyugattal. A gazdasági liberalizmus harca a kulturális liberalzmus ellen, melyben mindkét erő állig van fegyverkezve. Csatlakozni kell mindenkinek valahová, legalábbis laza szövetségesként. Semlegességet valószínűleg csak Oroszország lesz képes fenntartani.

Az összeomlás ezután elkerülhetetlen lesz. Nehéz megjósolni, lehetséges-e ennek békés útja. Valószínűbb az egész bolygót felörlő atomháború.

Megjegyzések

  1. "Úgy számolom, a csúcs valamikor 2050-2070 között áll be: ekkor az átlagos nyugati állam lakasságának nagy része homoszexuális lesz, de legalábbis magát félelemből homoszexuálisnak tettető, továbbá lesz egy 20-40 %-os muszlim kisebbség. A két csoport között polgárháború fog zajlani, kb. mint egy apokaliptikus sci-fi filmben. "

    Vicces dolgokat írsz.....

    VálaszTörlés
  2. És "véletlenül" megint az oroszok lettek a nyerők.

    VálaszTörlés
  3. Így igaz. 2000 óta jó úton haladnak, így könnyű nyerni.

    VálaszTörlés
  4. Aha. Ott aztán hasít a demokrácia. Lásd Navalnij esetét a hétvégén.

    VálaszTörlés
  5. Törvényt sértett, bevitték, kihallgatták, majd kiengedték, hol a gond?

    VálaszTörlés
  6. MI köze van a "hasító demokráciának" ahhoz, hogy egy ország fennmarad-e vagy nem? Gazdaságilag megáll-e vagy nem?

    VálaszTörlés
  7. Szerintem is! Ahogy a mai irányt nézem, nem kell annyi év, hamarabb meglesz a jelenség!

    VálaszTörlés
  8. Csak annyi, hogy ha a rézstájpszniban nem szlinyál a glonyó, akkor a kiszera méra bávatag.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A kényszeres aláírók

Cenzorok a neten