Euthüphrón
Szókratész találkozik Euthüphrónnal, aki éppen saját apját jelenti fel gyilkosság miatt. Szókratész is éppen a bíróság előtt van, az ellene tett feljelentés miatt (mely alapján végülis kivégezték).
Euthüphrón elmondja, köteles feljelenteni apját, mert a jámborság, a kegyesség törvénye miatt ezt meg kell tennie: minden gyilkosságot meg kell torolni, függetlenül, hogy azt ki követte el, ennek elmulasztása szentségtörő magatartás lenne.
Felmerül a kérdés: mi a jámborság? A válasz: az, ami tetszik az isteneknek.
De hiszen tudjuk, az istenek egymással gyakran vitáznak, sőt háborúznak, hogy tudhatjuk, hogy ha egy istennek tetszőt teszünk, az jámbor cselekedet-e, ha egy másik isten más véleményen van?
Euthüphrón megjegyzi: ez biztosan igaz, viszont a gyilkosság kérdésében a helyzet nyilvánvaló, egyetlen isten se mondja, hogy a gyilkosnak ne kellene bűnhődnie.
Szókratész ellenérve: nem magáról a gyilkosságról van szó, nyilvánvalóan mindenki elítéli a gyilkosságot, de a kérdés az: aki megöl mást, az bűnös-e, hiszen lehetséges jogosan is megölni valakit, azaz az igazi kérdés: valaki bűnös-e vagy sem, ebben pedig nincs egységes álláspont.
Euthüphrón második meghatározása: jámborság az, ami tetszik minden istennek.
A kérdés: az istenek a jámborságot annak jámbor mivolta miatt szeretik, vagy fordítva: vagy a jámborság azért jámbor, mert az istenek szeretik azt? Nyilvánvaló, hogy az istenek általi kedvelés és a jámborság két különböző dolog.
A jámborság az, ami segíti az isteneket, ahogy a csorda felett való gondoskodás segíti a csordát. De hogyan segíti őket? A jámbor tett jobbá teszi az isteneket? Ez nem lehet igaz, a jámborság inkább abban áll, hogy imádkozunk az istenekhez, ill. áldozatokat mutatunk be nekik. Nyilvánvalóan az isteneknek szükségük van ezekre az áldozatokra, azaz ez egyfajta sajátos kereskedés emberek és istenek között. Dehát mi szükségük lehet az isteneknek bármi emberire? Azaz a következtetés: mivel az isteneknek nincs szükségük a jámborságra, így a jámborság nem határozható meg úgy mint ami segíti őket.
A történet vége: nem derül ki valójában, hogy mi a jámborság.
Euthüphrón elmondja, köteles feljelenteni apját, mert a jámborság, a kegyesség törvénye miatt ezt meg kell tennie: minden gyilkosságot meg kell torolni, függetlenül, hogy azt ki követte el, ennek elmulasztása szentségtörő magatartás lenne.Felmerül a kérdés: mi a jámborság? A válasz: az, ami tetszik az isteneknek.
De hiszen tudjuk, az istenek egymással gyakran vitáznak, sőt háborúznak, hogy tudhatjuk, hogy ha egy istennek tetszőt teszünk, az jámbor cselekedet-e, ha egy másik isten más véleményen van?
Euthüphrón megjegyzi: ez biztosan igaz, viszont a gyilkosság kérdésében a helyzet nyilvánvaló, egyetlen isten se mondja, hogy a gyilkosnak ne kellene bűnhődnie.
Szókratész ellenérve: nem magáról a gyilkosságról van szó, nyilvánvalóan mindenki elítéli a gyilkosságot, de a kérdés az: aki megöl mást, az bűnös-e, hiszen lehetséges jogosan is megölni valakit, azaz az igazi kérdés: valaki bűnös-e vagy sem, ebben pedig nincs egységes álláspont.
Euthüphrón második meghatározása: jámborság az, ami tetszik minden istennek.
A kérdés: az istenek a jámborságot annak jámbor mivolta miatt szeretik, vagy fordítva: vagy a jámborság azért jámbor, mert az istenek szeretik azt? Nyilvánvaló, hogy az istenek általi kedvelés és a jámborság két különböző dolog.
A jámborság az, ami segíti az isteneket, ahogy a csorda felett való gondoskodás segíti a csordát. De hogyan segíti őket? A jámbor tett jobbá teszi az isteneket? Ez nem lehet igaz, a jámborság inkább abban áll, hogy imádkozunk az istenekhez, ill. áldozatokat mutatunk be nekik. Nyilvánvalóan az isteneknek szükségük van ezekre az áldozatokra, azaz ez egyfajta sajátos kereskedés emberek és istenek között. Dehát mi szükségük lehet az isteneknek bármi emberire? Azaz a következtetés: mivel az isteneknek nincs szükségük a jámborságra, így a jámborság nem határozható meg úgy mint ami segíti őket.
A történet vége: nem derül ki valójában, hogy mi a jámborság.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése