Szobrok

Kellett egy kis művészettörténetet tanulnom a 80-as évek végén. De csak a középkor előtti időszakról.
Az ókori görögök művészete a legkorábbi időszakban (az i. e. V. sz. előtt) szinte csak férfiakat ábrázolt, s a lehető leggyakrabban meztelenül, mindent, a nemi szerveket is abszolút részletességgel bemutatva. Ennek oka nem az volt, hogy az emberek akkor homokosak voltak, hanem mélyen filozófiai, esztétikai. A korabeli elképzelés szerint ugyanis a tökéletes ember a férfi, a nő pedig csak valamiféle félig kész ember. Kevesen voltak, akik ezt nem így gondolták (pl. Püthagorasz, Platón).

Így a fiatal és egészséges férfi test csodálata az ember csodálata volt, hiszen a férfi a tökéletes ember, s a tökéletes férfi pedig a egészséges, sportban edzett fiatal férfi.
Szóval a nők ábrázolása sokkal ritkább volt. S amikor, a későbbi korban (az i. e. V. sz-tól kezdődően), megnőtt a nőábrázolások aránya, az a tendencia volt megfigyelhető, hogy míg a férfiak továbbra is meztelenek, a nők legnagyobb része fel van öltözve. A női test ugyanis alacsonyabbrendű a férfitestnél, nem példa a tökéletes emberi testre, így nem is kell jól láthatóan ábrázolni. De mivel a görög szobrászat realizmusra törekedett, láttatni kellette mégis diszkréten a nő testét is, s ennek módja a “nedves ruhában” ábrázolás volt, azaz annyira testre tapadó ruhában, mintha az nedves lenne.
Ez sokáig fennmaradt, míg végül a nők is meztelenek lettek, azaz “normalizálódott” a helyzet, mármint mai szemmel.
Úgy éreztem, kár hogy manapság nincs hasonló. Aztán a 90-es végén, az internet jóváltából rádöbbentem, nem vagyok egyedül ezzel a gondolattal.
Kis rábeszélés után sikerült muzsámat rávenni, álljon modelt. A nők szeretnek fényképezkedni, ráadásul ebben nincs is semmi kompromitáló (bár amikor éppen gimnáziumi tanárnő volt, azt mondta, szedjem le ezeket a képeket a netről, nehogy már valami diák véletlenül rájuk bukkanjon).


Szóval akkor értettem meg mi is az a nedves ruha technika az ógörögöknél. Ráadásul, ezt a technológiát már a homokosság iránt semleges, sőt pozitív ógörögök is kizárólag nőkkel alkalmazták.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A kényszeres aláírók

Cenzorok a neten