2002


Az MDF-Fidesz koalíció elvesztette a választásokat 55 ezer szavazattal az MSZP mögött. S hiába nyertek több egyéni mandátumot, mint az MSZP.





S hiába nyert az MDF-Fidesz 188 összmandátumot az MSZP 179 mandátumával szemben, a Fidesz egyetlen lehetséges partnere se jutott be a parlamentbe, miközben az SZDSZ pedig bejutott. Így az MSZP és az SZDSZ alakíthatott kormány, közösen a mandátumok 51 %-át birtokolták.





A választás két fordulója között totális hisztéria volt. A Fidesz próbált masszívan mozgosítani, sikertelenül - ekkor volt a híres kokárdás kampány, azaz aki "polgár" (értsd: az MDF-Fidesz híve), az viseljen kokárdát. Én direkt nem vettem fel kokárdát, mert utálom az ilyen csordaízű dolgokat, pedig én is rájuk szavaztam, bár inkább az MDF, mint a Fidesz miatt. Sok kokárdás furcsán nézett rám, hogy "lám, egy komcsi".





A Fidesz kampánya elbukott, csak a megtett intézkedésekkel kampányoltak (pl. az ismételt drasztikus 25 %-os minimálbér-emelés január 1-től), dehát ellenséges médiakörnyzetben ez abszurd vállalkozás volt, gyakorlatilag minden média az MSZP-nek és az SZDSZ-nek kampányolt.





Az új kormányfő Medgyessy Péter lett, aki betartotta választási ígéretét a béremelésre. Ettől sok ballib megmondóember dührohamot kapott. Bolgár Gyuri bácsi betelefonálói is két ellenséges csoportra oszlottak Medgyessyt illetően. De szerencsére alig 1 hónappal később kiderült, Medgyessy titkosszolgálati munkatárs volt Kádár alatt, ez összekovácsolta a betelefonálókat Medgyessy oldalán. Az eltitkolt titkosszolgálati múltat illetően a legröhejesebb magyarázat az volt, hogy Medgyessy a KGB ellen küzdött, valamint azért nem árulta ezt el Medgyessy a választás előtt, mert nem volt joga államtitkot kiadnia.





Veresége után a Fidesz amolyan népmozgalmat szervezett (polgári körök), ezt röhejesnek tartottam, nem vettem részt benne. Az MDF kezdett a Fidesz ellen fordulni, hagyományos liberális-konzervatív iránnyal, amivel két szék között a földre esett. Hozzá kell tennem: én az MDF-fel értettem egyet, akkor még hittem a hagyományos jobboldali politikában, ezt pedig az MDF hitelesebben és hűebben képviselte.





Medgyessy közben folyamatosan zuhant lefelé. Mégpedig nem a Fidesz támadásai, hanem sajátjai egyre növekvő undora miatt. Az objektív ok az volt, hogy kiderült Medgyessy emberi alkalmatlansága, hogy képtelen értelmesen beszélni, nem tud kerek mondatokat mondani, ha a szöveg nincs leírva, sőt néha az írott szöveget se képes felolvasni. A másik súlyosabb volt: kiderült róla, hogy bankár létére szimpatizál a szocdem értékekkel, ami miatt egyre nagyobb lett a feszültség közte és a kormányzat "független" ultraliberális szakértői között.





Mádl Ferenc köztársasági elnöknél




Én lettem a Magyarországi Bolgár Ortodox Egyház elnöke (valójában már 2001 végén), s ekkor derült ki végleg, hogy alkalmatlan vagyok emberek vezetésére, bár egyébként fő feladatomat, ami miatt megválasztottak, elvégeztem sikeresen: az Egyház jogi képviselete zavarainak rendezését.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A kényszeres aláírók

Cenzorok a neten