Éghajlatalarmizmus


Alapvetően az egész éghajlatalarmista szemlélet téves, mindez a felvilágosodás, a reformáció, a liberalizmus káros hatása, mely az emberből istent csinált, s komolyan elhittte, az ember körül forog minden,





Nem, a természetnek nem célja, hogy az elkényeztetett modern ember minden vágyát kielégítse. Igen, az ember harcolhat a természettel, ehhez joga van. De abszurd az a nézet, hogy ami kicsit is eltér az ember kényelmi zónájától, az már azonnal szélsőséges.





A Föld történetében sokkal szélsőségesebb éghajlati változások is voltak, ez a nagy tény, csak a modernitás előtt senknek eszébe nem jutott emiatt panaszkodni, sőt ebből globáls ideológiát gyártani.





Pedig az akkori embereknek sokkal korlátozottabb lehetőségeik voltak a kedvezőtlen éghajlat ellen védekezni!





Az i. e. III-V. században az európai éghajlat a mainál melegebb volt. Aztán lehűlés a X. századig, majd ismét melegedés a XVI. századig, aztán lehűlés a XIX. századig, majd azóta ismét melegedés.





De a korábbi korokban is. Az i. e. IV. évezred végére hatalmas melegedés lett, kiszáradt Észak-Afrika nagy része, ekkor alakult meg az első egyiptomi állam, ugyanis a korábban szétszórt lakosság kénytelen volt a Nílus köré telepedni. 





Ugyanez korábban Mezopotámia esete.





De a történelem előtti korokra is igaz ez.





Az ősember tudott alkalmazkodni a maga primtív eszközeivel, mi meg nem? Ki hiszi ezt el?





Az éghajlatalarmizmus egy hamis tanítás. Új, liberális, vallásszerű valami, célja az emberek átverése.


Megjegyzések

  1. Régen egy módszerrel tudtak alkalmazkodni: migrációval. Nem látsz abban semmi ellentmondást, hogy a migrációt korunk legnagyobb problémájának tartod, a globális éghajlatváltozást pedig elbagatellizálod?

    VálaszTörlés
  2. A mai technikai szinten ez nem probléma.

    A migráció oka az egyenlőtlen fejlődés, a magállamok általi kizsákmányolás. Az okon kell változtatni, a következmény magától is megszűnik.

    VálaszTörlés
  3. Igen, a mai migráció oka az egyenlőtlen fejlődés. Mert az éghajlatváltozás még gyerekcipőben jár. Vajon 20 év múlva mi lesz? A klímakutatók szerint az utolsó pillanatban vagy azon túl vagyunk hogy tegyünk valamit ellene. Az emberiség biztosan túléli azt a migrációs hullámot, a kereszténység már nem biztos. De bagatellizáld csak tovább.

    A kizsákmányolásnak semmi köze az egyenlőtlen fejlődéshez, ezzel csak a buta emberek fejét lehet tömni. Úgy tűnik sikerrel 😅

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A kényszeres aláírók

Cenzorok a neten