A mormonok nem akarnak mormonok lenni


Amikor a jelenlegi mormon elnök-próféta megkezdte mandátumát 2 éve, megvalósította egyik régi álmát: a "mormon" szó be lett tiltva. Pedig - már a szó eredetileg gúnyszóként indul - a "mormon" népszerű szó, a mormonok tömegesen használták magukra, mind hétköznapilag, mind hivatalosan.





Egyébként érdekes: Russell M. Nelsont - ő a jelenlegi mormon főember - személyesen is ismerem. Persze ez annyit takar, egyszer, kb. 30 éve, kezet fogtunk, s azt mondtuk egymásnak "jó napot!", de akkor is, ő az első mormon elnök, akit személyesen is láttam közelről.





A folyamat érdekes. A mormonizmus legfrissebb jelensége, hogy egyre jobban igyekszik a protestantizmus része lenni. Ami furcsa, hiszen annak idején, alapításakor - 1830 - éppen a protestantizmus ellenében jött létre az egész. De az amerikai szellemiség - márpedig az amerikai mormonizmus kiemelten hazafias - és az egész körmyzet kényszeríti ezt a bizarr mozgalmat az alkalmazkodásra.





Hozzá kell tenni, se a hagyományos, se az újabb protestantizmus részéről nincsenek hasonló érzelmek, nincs viszonzás: ők a mormonizmust máig nem-keresztény vallásnak tekintik.





a mormonizmus fő ágai

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A kényszeres aláírók

Cenzorok a neten