Ingatom a fejemet


A Partizán szerdai adása ismét szenzáció lett. Nem gúny, komolyan mondom.





Az adásból megtudtam:





  • nem a GDP számít, fontosabb nála, hogy kinél realizálódik,
  • jobb a hazai tulajdonos, mint a külföldi tulajdonos,
  • hiba volt a magyar modell, a cseh modell volt a nyerő, mely lassan privatizált,
  • az állam nem rossz gazda,
  • szükséges lett volna a kommunista nomenklatúra lusztrációja,
  • a hazai gazdaság fejlesztése nélkül nincs kibontakozás.




S mindez egy magát baloldalinak nevező, a ballib összefogást támogató műsorban.





A főszerkesztő Gulyás Márton nálam 19 évvel fiatalabb, szóval akkor kezdte az általános első osztályát, amikor éppen dúlt az ádáz szellemi harc Csurka és a Demokratikus Charta között. Szóval nem lehet erről személyes élménye.





Vajon tudja-e, hogy akkoriban ilyen vélemények mint a fentiek egyedül Csurka lapjában, a Magyar Fórumban jelenhettek meg. S ezekre a véleményekre a korabeli "demokrata" értelmiség és szakértősereglet reakciója kétféle volt:





  • röhögés: Csurka nem ért a közgazdasághoz, a pénzügyekhez, ezért mond ilyen nyilvánvalóan szakmaitlan dolgokat,
  • Csurka fasiszta, sőt ez a szöveg kódoltan antiszemita.




Le is írom mi volt a fenti pontokra a tévedhetetlen ballib független szakértői ellenvélemény 20-30 éve:





  • "nem a GDP számít, fontosabb nála, hogy kinél realizálódik" - hihi, nem lehet azt felosztani, ami nincs, márpedig a haza tőkés szegény és nem rendelkezik megfelelő tudással,
  • "jobb a hazai tulajdonos, mint a külföldi tulajdonos" - hahaha, nem fogja kivinni a külföldi befektető a gyárat a hátan, érdekes, hogy az jól működjön,
  • "hiba volt a magyar modell, a cseh modell volt a nyerő, mely lassan privatizált" - huhuhu, igazi tulajdonosok nélkül nincs kibontakozás, a cseh megoldás csak elódáz mindent, eredménye a lassú fejlődés, míg lám mi a régió éltanulói vagyunk,
  • "az állam nem rossz gazda" - haha-hihi, az állam mindig rossz gazda, mert elválik a tulajdonos személye az irányító személyétől, továbbá hiányzik az egyéni kockázatvállalás,
  • "szükséges lett volna a kommunista nomenklatúra lusztrációja" - húúúúú, nem lehet visszamenőlegesen jogalkotni, nem lehet nem jogállami módszerekkel jogállamot építeni,
  • "a hazai gazdaság fejlesztése nélkül nincs kibontakozás" - hehehe, a hazai gazdaság mucsaibunkó, fejlesztése csak pénzkidobása, tapasztalt nyugati befektetők kellenek.




Én egyébként a fejingatáson túl örülök anmnak a fejleménynek, hogy a korábban megbélyegzett antiliberális eszmék ma már megjelennek a ballib nyilvánosságban is, akkor is, ha csak a perifériáján.






Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon